HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 1x11: Nintendo

2015.08.06. 07:27 Stöki

Eltelt két hét, itt a tizenegyedik adás, de a következőre kicsit többet kell majd várni. Egészen prózai oka van ennek: nyaralnuk, pihenünk, és a strandon nincs stúdió (de ha lenne, akkor is inkább döglenénk a homokban). Szóval a nyár várhatóan utolsó podcastadása a lenti, de szeptember elején jövünk vissza újult erővel. A mostani részt egyébként is olyan hosszúra hagytuk, hogy akár duplaepizódnak is felfoghatjuk (majdnem két óra volt a forgatott anyag).

podcast10.png

Mert olyan témát választottunk, amiről aztán sokat lehet beszélni: a Nintendót. Vendégünk Schaffer Józsi volt, akit Plastikként is ismerni a neten (Magyarország egyik első blogját vezette, sőt vezeti a mai napig), de a régi Indexen vagy a még régebbi PC Guruban Angeldayként is találkozhattatok vele. Józsi nagy Nintendo-fan, így óriási segítség volt a téma tisztességes feldolgozásában, mondhatni cserepartner. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb tehát augusztus végén-szeptember elején jövünk (de valószínűleg csak szeptember 2-3 környéke lesz ebből), addig kicsit a blog is csökkentett üzemmódban működik (de azért lesznek posztok, csak ritkábban). A Checkpoint Minihez viszont bátran lehet javasolni játékokat továbbra is (valaki írta az Under a Killing Moont, legközelebb az lesz, de hogy utána mi jön, még nem tudjuk). Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi adások:

1x01 (pilot) - A legelső videojátékok (vendég: nem volt)
1x02 - Gyűjtőszenvedély, retrózás a Csokiban (vendég: Sakman, egykori gurus, régihardver-gyűjtő)
1x03 - Chris Roberts játékai (vendég: Mazur, a Gamestar főembere)
1x04 - Filmélmény a videojátékokban (vendég: Klág Dávid filmesztéta)
1x05 - Doom, Quake, id Software (vendég: Sasa, egykori PC Guru-főszerk)
1x06 - Plus/4 játékoktól a Túlélők Földjélig (vendég: Tihor Miklós játékfejlesztő)
1x07 - Pornóba és játékba nem kell sztori? (vendég: Juhász Viktor játéksztori-dizájner)
1x08 - Játékok, amiktől megijedtünk (vendég: Brigi, horrorrajongó)
1x09 - FMV-k, mozik, renderelt cutscene-ek a játékokban (vendég: Vargatom, modellező a Digicnél)
1x10 - Magyarítások (vendég: Herbie, lokalizációs szakember)

 

A Checkpoint Miniket pedig itt találod.

26 komment

Címkék: közösség podcast nintendo checkpoint

A bejegyzés trackback címe:

http://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr797680706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.08.06. 07:50:59

Under A Killing Moont én javasoltam, tévesen The-vel! :) Elő is túrom a ciki középiskolás fotómat az Adidas tornacipőhöz felvett ballonkabáttal! :P

TryMan 2015.08.06. 08:59:41

Stöki, a Game & Watch nem '85-ben jott, hanem '80-ban

Flankerr 2015.08.06. 10:54:48

Checkpoint Mini: Disciples 2 :D

RegularZombie 2015.08.06. 12:53:38

Na azt most már áruljátok, hogy a "Főcímzene: C.r.e.a.t.u.r.e.s., 6. pálya" linkje miért vezet minden checkpoint posztban az Armies of exigo intrójához. Ez valami gag volna, amit nem értek? Tudtok esetleg valamit, amit én nem?

RobertThorn_ 2015.08.06. 13:34:47

Lassabb gépeken (pl. 386-osoknál) a Turbo gomb kikapcsolása időnként segítő jellegű is lehetett, pl. Doom esetében: kinyitottad az ajtót, hátrébb léptél, lőttél egyet a pisztollyal, utána pedig figyelted, hogy a hdd ledje mikor kezd villogni a babyházon, ugyanis ez betonbiztosan előjelezte, hogy mikor jelenik meg a takarásból érkező zombie soldier vagy az imp az ajtóban. :DDD

Komojtalan 2015.08.06. 14:40:27

Ennél csökkentettebb üzemmódban? Akkor nem lesz poszt.

nayrobi 2015.08.06. 18:33:25

Én a 72 éves mamámnak vettem egy Ouyát, azóta azon tolja nes emuval a bombermant és a dr mariot. Szóval kábé erre jó. Viszont a kontrollere tényleg szar.

cse' 2015.08.06. 21:05:49

Na ezt a Last Ninja szamot hallgassuk meg megest!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.08.06. 21:20:28

@TryMan: Igazad van, elnézést a tévedésért.

@RegularZombie: Ez egy bug, amit több adás óta elfelejtettem kijavítani (és most sem tudom, mert mobilról vagyok).

@Komojtalan: Még az is lehet.

RegularZombie 2015.08.06. 23:19:12

@Stöki: nem hagyott nyugodni a dolog, de akkor álmatlan éjszakáimnak ezennel vége

rognork 2015.08.08. 15:13:30

Szerintem eddig ez volt a legjobb rész, és a hossza is jó volt, főleg azért, mert így belefér az offtopic hülyéskedés is.

gallileo 2015.08.09. 10:35:49

A Nintendo Sopronban témához annyit tennék hozzá, hogy a kilencvenes évek elején az egyik jereván-lakótelepi videótékában lehetett Nintendo konzolokat kölcsönözni.

Venyercsán Dávid 2015.08.09. 23:53:01

Fahrenheit. (Heavy Rain annyira nem retro)

GbzMColish 2015.08.10. 21:54:38

Nintendo Sopron
az Újteleki utcában is lehetett SNES gépeket és játékokat kölcsönözni. Onnan kölcsönöztem először a Street Fighter 2-t. A bolt még ma is létezik, szoktam ott vásárolni.

NokedliBerci 2015.08.10. 23:22:03

A palás dumán majdnem én is b*****-am. :D

NokedliBerci 2015.08.11. 00:41:32

Nekem még mindig a Richard Braithwaite Central Park Main a kedvenc remixem. Nagyon jó volt az adás!

Bobby Newmark 2015.08.12. 17:35:31

@Venyercsán Dávid: Uh, hogy az a játék engem hogy felidegesített azzal, hogy úgy indít, hogy a pofámba hazudik...

Bobby Newmark 2015.08.12. 17:37:52

@RobertThorn_: Jézusom, lehet ennél jobban tönkretenni játékélményt?
Meg úgy sejtem csak 4 mega rammal swappelte magát halálra a játék.

RobertThorn_ 2015.08.16. 11:01:27

@Bobby Newmark: Ó, természetesen, hogyne lehet jobban elrontani. Tekints a böngésződ address barjára.

Dewla · http://konnektor.org 2015.08.19. 09:17:12

Hú nekem launch-kor megvolt a játék és a hozzá adott NTSC VHS kazetta még mindig megvan amin ilyen "making of..." jellegű tartalom volt, bár évekig nem tudtam megnézni NTSC videó hiányában...Viszont az emlékezetes hogy egy ma ötcsillagos szállodában ajtónálló fiúskodtam és eladtam a rengeteg Matchbox autómat (én idióta...) hogy meg tudja venni az első szimpla sebességű Mitsumi márkájú CD-ROM meghajtómat nagyjából a 7th Guest miatt. Aztán eléggé csalódott voltam amikor elakadtam egy puzzle-nél (talán a sakktáblára 8 királynő felrakásánál) és annyi volt.

Geril 2015.08.21. 18:36:31

Annyit hozzátennék, hogy Dr. House nem csak a Zero Mission-nel játszott hanem késöbbi évadban DS-en a Metroid Hunters-el is.
s5.postimg.org/ykai2gqiu/Dr_House_Metorid.jpg
Elegánsan letakarták szigetelőszalaggal, a Nintendo DS feliratról a Nintendó-t.

Bobby Newmark 2015.08.24. 11:29:33

@RobertThorn_: Klasszikust idézve: Hogy mi??

Bobby Newmark 2015.08.24. 13:16:49

@Bobby Newmark: Ja, felfogtam, a godmode... Ba vagyok lassulva így hétfőn még, na... :P

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2015.09.15. 10:58:49

A témákat linkjeivel meg lehetne célozni a hanganyag adott részeit (az adott téma kezdési időpontját)? Szerintem sokat segítene a dolog hozzáférhetőségében.