HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

4 példa arra, hogy a C64 él és virul

2015.07.02. 16:00 Stöki

Mert bizony, él és virul, 33 évvel a megjelenése után is a Commodore 64 körül olyan kommuna pezseg, hogy az egészen elképesztő. Az elmúlt hetekben több, ehhez kapcsolódó hír is előkerült, most ezekből gyűjtöttem párat.

Ghosts'n Goblins igazi arcade átirat (a Commando készítőitől)

A Ghosts'n Goblinsról volt már itt Heti retro, a platform egyik legismertebb játéka, de mint már akkor is leírtam, az eredetije egy játéktermi arcade játék, amitől a hivatalos C64-átirat sok mindenben eltér, sokkal egyszerűbb annál. (Egyébként a Commando szintén ilyen nyesegetett konverzió, ha már itt tartunk.) A több országból is tagokat számláló (de azért főleg európai) N0stalgia demócsapat eddig bírta ezt tétlenül nézni: júniusra elkészítették a Ghosts'n Goblins igazi, a játéktermi verzióhoz hű átiratát (márciusban meg a Commandóét, ha már itt tartunk).

Két új pálya, a korábbi 4 pedig nagyobb lett, mindez újrarajzolt grafikával, újragondolt pályaelemekkel (a főhős már hátrafelé is tud lőni), új ellenfelekkel (két főszörny is van köztük), új zenékkel és animációkkal. A végeredmény egy az eredetihez azért hasonlító, de jóval gazdagabb játékélményt adó játék, a fenti videóban bele lehet nézni. Lent pedig a régi és az új címképernyő váltogatva, elég jól felpimpelték (Plastiktól loptam, remélem, nem bánja).

goblins_old_new_comparison.gif

Bomb Jack polírozott arcade verzió

Hasonló projekten dolgozik egy Retrofan fedőnevű német úriember: a Bomb Jack című arcade cuccot portolja C64-re, illetve a régebbi portot csiszolgatja szebbre. A grafikát, zenét, játékmenetet is érintő projekt még bőven tart (itt lehet követni a fejlesztést), de Retrofan nemrég kiadott egy gameplay videót, ez látható lent (és itt az eredeti, összehasonlításképpen). Egyébként a Scramble is kap egy polírozott portot, de arról még nincs videó, csak pár kép.

Fellendül a C64-élőzene?

Persze, az elmúlt 15-20 évben mindig is voltak olyan bandák, amik szívesen játszottak C64-játékzenéket dobbal-gitárral-billentyűvel (Press Play on Tape, Machinae Supremacy, hogy csak az ismertebbeket említsem), de az utóbbi időben mintha kicsit jobban pezsegne a szcéna. A Back in Time Live nevű kezdeményezésben (szupergroupban?) benne van a PPOT mellett Matt Gray és Ben Daglish is, meg még néhányan, és június 20-án a hírek szerint elég nagy sikerű koncertet adtak egy brightoni templomban. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a rendezvény egy nagyobb turné próbája volt, és én nagyon üdvözölnék egy Video Games Live-szerű, de C64-tematikájú dolgot.

C64-zenei crowdfunding-projektek

Van kettő is, az egyik már elindult, a másik most fog. Ami fog, az a Last Ninja Musicology nevű, a Last Ninja sorozat zenéit feldolgozó válogatás, itt a honlapja, a Soundcloudon pedig három számot meg lehet hallgatni belőle (az egyik ismerős lehet azoknak, akik követik a podcastünket). Norvég rokkerek csinálják, amit eddig hallottam belőle, elég jó (amúgy a Facebook-oldalukon pont a Back In Time-osokkal cimbiznek, szóval akár még valami együttműködés is lehet ebből).

A másik gyűjtés már bő egy napja él, a holland Jeroen Tel, a C64 egyik legjobb komponistája indította (aki személyesen üdvözölte az IDDQD olvasóit, amikor interjút csináltam vele pár éve). Olyan játékok zenéi fűződnek a nevéhez, mint a Cybernoid II, a Myth vagy a Supremacy, és most kitalálta, hogy készítene egy retro(!)spektív kiadványt, amit kiadna cd-n, sőt bakeliten. Ami rákerülne: Robocop 3, Cybernoid II, Rubicon, Hawkeye, Myth, Turbo Outrun, Supremacy, Stormlord, Battle Valley, Cybernoid, Eliminator, Iron Lord. Itt lehet támogatni, 38911 dollárt szeretne összehozni, eddig több mint 9 ezer jött össze egy nap alatt, szóval nem lehetetlen a dolog. A Tel Me More szóviccért pedig jár a taps.

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr427582976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rATdrAgOn 2015.07.02. 22:02:28

Aminek semmi köze sincs Dan Simmons Hyperion ciklusához, ennek ellenére nagyon várós cucc az is. :D c64 4ever! :D

(obsolete) 2015.07.02. 22:17:38

"38911 dollárt szeretne összehozni [...] A Tel Me More szóviccért pedig jár a taps."

Az összeg is megér egy tapsot. Na vajon mé'?

eatmoregold 2015.07.02. 22:29:15

A Ghost and Goblins én Ghouls 'n Ghosts néven ismertem meg, vagy az valami folytatás/koppintás?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.07.02. 22:48:57

@(obsolete): :DDD Ez le sem esett, kösz, hogy szóltál.

@eatmoregold: Nem koppintás, hivatalos folytatás volt.
www.mobygames.com/game/ghouls-n-ghosts

zippofcy6 2015.07.03. 04:14:38

Wizard of Wor, Ikari Warriors, Quest for Tires, Powerdrift, Laser Squad felújított grafikás verziói mikor várhatók?

Rémbódess 2015.07.03. 08:37:38

@(obsolete): "gyerekkorunk ikonikus számai" :-)
A másik a 664 :-)

werdy · http://www.sidrip.com 2015.07.03. 10:00:25

Ha már C64 élőzene, akkor Árok Parti és SIDRIP megakoncert (augusztus 14-15).

Cpeti123456 2015.07.03. 10:52:49

Sziasztok,

melyik a legjobb c64 emulátor PC-re?
Most már tényleg kedvem támadt a Wizarddal játszani.
Anno még a cimbimnek a TV-je is beégett annyit játszottunk vele...

Bobby Newmark 2015.07.03. 10:56:29

Matt Gray (Last Ninja 2, Driller, Tusker) is kickstarterezi a zenéi remake-jét, őt utáljátok, hogy egy szó sem esik róla? :P

www.kickstarter.com/projects/1289191009/reformation-c64-track-remakes-by-matt-gray-last-ni

mattgray1.bandcamp.com/

Ha jól látom, 75ezer fontot összeszedett.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.07.03. 11:11:53

@Bobby Newmark: Nem utáljuk, csak erről nem tudtam. De ilyen értékes kiegészítésekre valók a kommentek!

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2015.07.03. 11:12:56

Thx. És persze a resetre sem jól emlékeztem: SYS 64738

new_boy_on_the_block 2015.07.03. 11:32:27

@Cpeti123456: Remélem nem haragszik meg senki, ha egy kis önreklámot csinálok. Van egy ilyen emus mókám, kifejezetten a kezdő "emulátorokhoz nem értek de játszanék c64-el" emberkéknek: c64lover.info/ :) Amúgy ha túl gagyi az enyém (amiben ugyanúgy megvan a Wizard) akkor ennél jobbat biztos nem találsz: vice-emu.sourceforge.net/

nagyo78 2015.07.03. 11:36:44

@Cpeti123456: Ha csak a Wizard érdekel, ez tökéletes és Browserben fut: wizardofwor.krissz.hu/

Bobby Newmark 2015.07.03. 18:07:48

@Stöki: Sejtettem ám azért, hogy nem direkt maradt ki. :P :)

Őszintén nekem a hangszeres feldolgozások jobban bejönnek, mint a szüttyös elektronikus remixek. C64en meghallgatom, mert beégett az agyamba meg mert elnézem a hardvernek hogy ennyit tud, de ha már szándékosan tüncitünci chiptune valami samplerrel, az nekem már nemoké.

(obsolete) 2015.07.03. 18:17:08

@Rémbódess: 664? Erre semmi sem ugrik be, mármint C64 témakörben. Esetleg a Schneider/Amstrad CPC 664-re tetszik gondolni?

(obsolete) 2015.07.03. 20:11:45

@Bobby Newmark: Az még nem is tragédia, ha elektronikus "hangszerekkel" dolgoznak fel egy SID zenét, hiszen maga a SID hangzásvilága is baromi messze áll bármilyen klasszikusnak mondható hangszereléstől. A baj az, ha ezt gagyi módon oldják meg vagy (most keresztet vetek 64-szer) olyan szinten elbarmolják a nótát, hogy rá sem lehet ismerni. Ilyesmit bőven lehet találni mondjuk a remix.kwed.org/ kínálatában, de van egy-két igen jól sikerült darab is. Pölö:
remix.kwed.org/files/RKOfiles/Stefan%20Poiss%20-%20Lightforce%20%28mind.in.a.box%20remix%29.mp3

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.07.03. 20:13:59

A sidrip alliance mint magyar banda direkt van kihagyva?

fbalfonso 2015.07.04. 07:28:40

@(obsolete): 664 blocks free.
...Illetve 683, csak a 18-as track (directory) lefoglal belőle 19-et. :-)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.07.04. 07:44:04

jeroen jól megkopaszodott.

(obsolete) 2015.07.04. 15:45:03

@fbalfonso: Hú, tényleg! Ezért bünti jár, megyek, beállok a sarokba, és elszámolok 65535-ig binárisan. :)

Rémbódess 2015.07.04. 21:35:46

@(obsolete): Tőlem $FFFF-ig is elszámolhatsz... :-)
süti beállítások módosítása