HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 1x06: Plus/4-játékoktól a Túlélők Földjéig

2015.05.28. 15:28 Stöki

Igazából már a 3-4. adás környékén szerettünk volna kicsit kimozdulni a komfortzónánkból, és olyan vendéget hívni a Checkpointba, akit nem ismerünk, de végül csak a hatodikra jött össze. Tihor Miklós lett a szerencsés, akivel nagyon jót beszélgettünk, és át is léptük vágott anyagban az egyórás lélektani határt. Az eddigi leghosszabb adásunk lett a mostani (a zenével együtt 70 perc), de annyi témát érintettünk, és Miklós olyan érdekes dolgokat mondott, hogy nem volt szívem jobban megvágni (a felvett nyersanyag amúgy bőven másfél óra fölött volt). Ígérem, 70 perc fölé nem fogunk már menni.

podcast1x06.png

Miklós neve ismerős lehet sokaknak, a nyolcvanas években számítógépes játékokat fejlesztett, aztán nagyon sokat tett a hazai szerepjátékkultúra megszületéséért. Levelezős szerepjátékokat indított, részt vett a Bíborhold magazin szerkesztésében, megcsinálta a legsikeresebb magyar gyűjtögetős kártyajátékot, később böngészős játékokat fejlesztett, illetve fejleszt ma is. Erről mind beszéltünk vele, így kicsit el is másztunk a végére a számítógépes vonaltól, de azt gyanítom és remélem, hogy a szerepjátékos téma is értő fülekre fog itt találni.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb két hét múlva új adás, és ha sikerül összehozni, akkor egy olyan vendéggel, akiről arról fogunk beszélgetni, hogyan születnek a történetek a videojátékokban, milyen korlátjai, szabályai vannak ennek - és persze sok-sok régi játékot is megemlítünk majd közben. Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek az adást.

Korábbi adások:

1x01 (pilot) - A legelső videojátékok (vendég: nem volt)
1x02 - Gyűjtőszenvedély, retrózás a Csokiban (vendég: Sakman, egykori gurus, régihardver-gyűjtő)
1x03 - Chris Roberts játékai (vendég: Mazur, a Gamestar főembere)
1x04 - Filmélmény a videojátékokban (vendég: Klág Dávid filmesztéta)
1x05 - Doom, Quake, id Software (vendég: Sasa, egykori PC Guru-főszerk)

44 komment

Címkék: retro podcast checkpoint tihor miklós .közösség

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr497497734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoz 2015.05.28. 17:08:02

Na, végre! Felőlem lehet akármilyen hosszú a műsor. Minél hosszabb, annál jobb!

Panyika · http://www.magyaritasok.hu/ 2015.05.28. 17:24:02

Szerintem a legjobb rész volt eddig. Megfeleően volt komoly, humoros. S lehet a HKK, Mágus, Magic utalások miatt. Szóval jöhet a következő 20.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2015.05.28. 18:05:01

Az Abandoned Places említéséről lemaradtam benne, hol volt, mennyinél?
Ugye írogattam már a magyar retrojátékokról felsorolást, de plusinál még nem jártam pl. :)

Tyty 2015.05.28. 20:17:04

Milyen játékkal játszik most Miklós? Hiába fülelek, nem vágom, mi lehet...

Tyty 2015.05.28. 20:51:42

@Stöki: Igen, köszönöm szépen!

DocBulywood 2015.05.28. 22:08:21

Mintha VIC-20-ra is rengeteg játékot írt volna BASIC v 2.0-ban.

larry 2015.05.28. 22:19:20

Úúúú, Időlabirintus! Időre kellett kijutni egy véletlen-generált 3D labirintusból, de közben volt egy rakás minigame, amik mind életerőt vették le, ha nem sikerültek. Aknamező, pisztolypárbaj, valami szellemkergetős izé, légvédelmi üteg meg egy csomó ilyen. A kedvencem az Egoista Gorilla, a "találd ki a nevem, különben agyonütlek". Soha nem sikerült végigjátszanom anno. Vagy az idő fogyott el, vagy az életerő. Jó, 8-10 évesen elég béna voltam. De ettől még nagyon szerettem, pedig nem volt csillivilli, csak tök ötletes!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.05.28. 22:33:18

a plus/4 miatt hallgattam végig, de nagyon kevés volt benne, főleg az időlabirintus.
never again.

Flankerr 2015.05.29. 02:42:41

@larry: Keblemre sorstársam :)

zsolt63c 2015.05.29. 07:32:36

Nem kell annyira ragaszkodni ahhoz ,hogy minél rövidebbre legyen vágva az adás. A podcast egy szabad műfaj és ha van másfél órára való kakaó abban amiről beszéltek miért kell ilyen keretek közé szorítani? Ezt sosem értettem több podcast esetében sem. Az adott podcastot úgy is csak az hallgatja szerintem akit érdekel az adott téma. Én pl szívesen hallgatnálak titeket sokkal hosszabban vagy ha ez nem jön össze akkor legalább heti rendszerességgel. A tartalom ettől függetlenül csillagos ötös. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.05.29. 12:00:25

A HKK-t anno azért hagytam abba, mert embertelenül drága hobbi volt egy diáknak. Egyszerűen nem értettem, hogy minek kellett olyan gyakran új kiadás. Ok, értem, üzlet, de nem én voltam az egyetlen, aki ezért hagyta abba. Én legalább el tudtam adni értelmes pénzmennyiségért a lapjaimat...

Ma hiába van pénzem rá egyszerűen nem kezdenék el játszani vele, mert annyi lap van benne és olyan szinten elszállt a tápolás, hogy viccnek tűnik az egész. Elég csak megnézni az 1. kiadás és hőskorszakos lapok újra kiadását. Ezen felül sejtehető, hogy az összes régi lap kb. használhatatlan...

Talán akkor tolnám, ha lenne olyan verseny, ahol az első pár kieg lapjaival lehetne tolni.

A HKK "karrierem" végén a cimbikkel úgy toltuk, hogy volt kb. 1500 db hulladék lap. Bevágtuk a dobozba és mindeni húzott abból 90-120 lapot. Istenkirály meccseket toltuk és nem csak párosban, hanem 3-5 játékossal. Igazából erre talán mai is kapható lennék, ha az első 5-6 kiadásból lenne ennyi hulladék lap.

(Az utolsó kieg, amit megvettem asszem talán az Aranyforrás vagy Árnyékhol volt.)

Kampec 2015.05.29. 12:29:37

No végre meghallgattam, ez az adás most igazán nekem szólt :) TF, Káosz Galaktika, Ősök városa (ov.pserve.hu portált csináltuk hozzá), aztán később az egy ideig konkurens Káosz Világa online levelezős, ezzel sok dologban beelőztük Beholdert egy rövid időre, a teljesen automatikus folyamatos online táplálással, meg mindenféle azonnal elérhető online toplisták stb-vel, de ahogy a podcastből kiderült Miklósékat az ilyesféle konkurenciaharc csak jobb munkára ösztönözte ezek szerint. Kíváncsi leszek az új szupertitkos játékra :)

Majdénmegmondom 2015.05.29. 12:32:53

Jó volt, csak lehetett volna 5 órás...

koho 2015.05.29. 14:49:28

A Káosz Galaktikáért nagy kár volt...

blarke 2015.05.29. 16:22:26

@molnibalage: ugyanez. raadasul soha nem szerettem komoly meccseket jatszani, hobbiszinten meg senki nem uzte rajtam kivul. minden gimis penzem hkk-ra es magic-re ment, aztan az osszes ismeros magus kartyajatekra allt at. ami utana erdekelt volna (battletech es mage knight), az meg senkit se erdekelt se az ismerosok kozott, se Vacon (de legalabb jol mutatnak a polcon).

meg mindig megvannak ciposdobozban a lapjaim :-)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.05.29. 16:29:18

@blarke: Én kb. egy tucat versenyen voltam. Többnyire a középmezőny felő részében, de kétszer benne voltam a legjobb 15%-ban, jellemzően gyak-nem gyak és tiltott mágia versenyen, ahol nem az számított, hogy mennyire drága decked van...

koppa 2015.05.29. 20:58:10

Ezt a podcastot egyre jobban várom! Legyen gyakrabban és még hosszabban!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.05.29. 21:24:55

Én nagyon-nagyon örülök, hogy ennyire tetszik nektek, de a szabadidőnk véges. :)

Azért alakul valami kis megoldás, majd a következő CP-be elmondjuk.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2015.05.29. 21:40:38

En mindmaig jatszom MTG -vel igaz utobbi evekben csak elektronikusan neten es szvsz amit emlitettek a podcastban hogy egyszeru a HEARTSTONE nalam ponthogy taszito, ruhellem a vegtelensegig leegyszerusitett wowot (mostmar tenleg a legbutabb amcsi kiskolok szintjere lett degradalva es a HS is ettol buzlik).
En a komplexitast keresem a jatekokban nem az egyszerusegetezert is allat az MTG ahol nagyon resen kell lenned hogy nehogy vegezzenek veled es mindig tallaok olyan kartyat amit meg nem lattam, holott ezek meg regi lapok... ;)
Nemregiben festettuk a lakast es sok dolog kerult kidobasra elokerultek TF forduloim.. maig nemertem hogyan jatszhattam azzal ;) de pl remlik hogy Laser Squad -oztam emailben is... ;)

VikMorroHun 2015.05.30. 15:00:02

Érdekes, amit említettetek a Witcher 3 magyarításáról (meg persze a többi dolog is). Akkor ez lehet az oka, hogy időnként olyan érzésem volt, mintha a fordító nem lett volna tisztában azzal, hogy neveztek bizonyos dolgokat az előző két részben, illetve miről is van szó egy adott párbeszédben. ("temeri", "redani", "catoblepas", és a kedvencem: a "swallow" főzet, amit vagy kihagytak a szövegből, vagy "nyelés" lett belőle az egyik mellékküldetésben, ahol ez volt a küldetéstárgy.)

Aranytorkú Károly Művész Úr 2015.05.30. 19:40:46

Túlélők Földje! Csináltam egy karaktert, kitöltögettem hogy miket csinálok, postára adtam, és vártam a választ, te jó ég. Aztán az lett, hogy a kövér válasz boríték a törpém kalandjaival az otthoni címünkre jött, anyám beleolvasott, és bekúrta a kazánba az egészet. Azt hitte, valami agyleszívó sátánista szektába keveredtem. Később már nem döbbent le a M.A.GU.S mesélés kiszűrődő mondatfoszlányain, de addig rögös út vezetett.

Everyl 2015.05.30. 21:15:49

Nahát, ilyen emlék flashem sem tudom mikor volt utoljára. Szerintem most hagyjátok abba a podcast-et, elértétek az omegát :)
TF, KG, de szerettem őket

Biborholdak mai napig megvannak, még mindig van úgy hogy átlapozom őket, az újság a szerepjáték magazinok COV-ja. Asszem meg is van miket fogok esténként olvasni a közeljövőben.

Emlékeztek még az egyik rajzra a végén?

Jön két Astral Dragon :D

RobertThorn_ 2015.05.31. 01:56:52

Biztos nagyon le leszek fujjogva, de nekem ez az adás pont az ellenkezőjét hatotta mint nektek. Ez az első adásotok, amelyet idő előtt kikapcsoltam. Kábé a háromnegyedénél egyszerűen azon vettem magamat észre, hogy már rég nem figyelek oda az egészre. Ez a szerepjátékos-kártyás rész itt borzasztó tömény azoknak, akiket ez nem érdekel, már elnézést :S Nem baj ha van mindenféle téma, de akkor azok lehetőleg kiegyensúlyozottan legyenek már. De persze nem kell velem egyet érteni :)

És volna még egy kis ostorozás: ez a főcímzene borzalmas. Illetve inkább amolyan se íze se bűze. Nem is azzal van a baj, hogy merünk továbbtekinteni Rob Hubbardon vagy Ben Daglishen túl, de hogy miért ennyire istentelenül kötelező ez a SID csipogás (vagy másik végletként a nagggyon epikusnak szánt Skyrim-szagú nagykórusos hőszenék) ha ilyen geek/kocka/gamer téma van.. Kicsit lehetne itt is adni a kreativitásra.

Minden más amúgy teljesen királyság és hiánypótló, részemről tűkön ülve várom a következő adást :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.05.31. 06:36:22

@RobertThorn_: Igen, kicsit elmásztunk az adás második felében a játékoktól, a vendéghez igazítva a témát. Így alakult, sajnálom, ha neked nem jött be.

Hát a főcímzenével kapcsolatban eddig csak pozitív visszajelzést kaptam, te vagy az első, akinek nem tetszik. Szóval egyelőre marad. Amúgy neked mi tetszene, tudsz példát mondani?

Rudymester · http://retrofaktor.blog.hu 2015.05.31. 08:29:32

Egy nap alatt pótoltam az összes eddigi adást. Örülök a podcastnek, szeretem a retro témát.
Szerintem:
- Lehet nyugodtan hosszabb, nem tudom miért ragaszkodik sok podcast az egy órás hosszhoz.
- A zenék rendben vannak, ha esetleg nem tetszik, áttekerem.
-Akkor sem haragszom, ha hetente jelentkeztek.

Vasz1l1j 2015.05.31. 13:17:18

Gondolom, korosztálytól is függ a dolog, akiknek újdonság a Bíborhold, TF, HKK meg ezek, biztosan nem fogja élvezni annyira a dolgot, mint akit elkap a nosztalgiahullám.

Nekem tetszett az adás, sok régi emléket idézett fel. Sőt, annak idején mi szegről-végről Miklós miatt kezdtünk el szerepjátékozni, ha minden igaz, volt valamilyen számítógépes újságban egy melléklet az AD&D-ről, amit a Kaland - Játék - Kockázat könyvek szabályrendszerével összehozva játszottuk az első kalandjainkat...

RobertThorn_ 2015.05.31. 16:11:23

@Stöki: Először is köszi a választ :)
Amiket említettem, igazából egyik se annyira nagyon komoly probléma, hogy azonnali intézkedéseket kellene hogy maga után vonjon. Pláne ha nem jelentős méretű kisebbségben vagyok a gondolataimmal :)
Így módosítanám is a véleményemet: nem baj az se, ha elmélyedtek egy témában, de a jövőben érdemes lenne jobban odafigyelni arra, hogy ha ilyen történik, akkor azért időnként - kapaszkodó jelleggel - legyen kiszólás azok részére is, akik nincsenek annyira benne abban a témában, ezzel fenntartva az ő érdeklődésüket is. És nem baj, ha emiatt hosszabb lesz az adás, mert ha érdekes(-sé vagy követhetővé lett téve) a téma, akkor a hallgató számára úgyis repülni fog az idő.
A csillagászat sem habkönnyű téma, Carl Sagan mégis el tudta úgy mondani - jó példákkal, okos szerkesztéssel a szakmai dolgok elhelyezését illetően - , hogy nemcsak bárki számára fogyasztható legyen, hanem inspiráló is. Míg ha egy 15 éves MOBA bajnok levegővétel nélkül 'sztorizik' minimum 4 szakterminus/tőmondat módon (mittudomén 'és akkor bazmeg az egyik PUGban a nashor mellett leállt jukingolni egy OP-s tank' - bocsánat utólag is ha pontatlan vagy értelmetlen a példamondat..) én azt a huszadik másodpercen túl már maximum csak azért hallgatnám, mert épp katasztrófaturista hangulatomban vagyok.

Zenét illetően meg tényleg mindegy, bár bevallom, megfogtál, mert hirtelen én se tudnék most mit mondani helyette, de - és akkor mégiscsak legyen példa hasraütés jelleggel - mondjuk én előbb gondolnék főcímként valami darabra a Monkey Islandből, mint mondjuk egy Last Ninjára - már ha mindenképp maradni akarunk a játékzenéknél, bár erre sincs semmi semmi írott szabály.
Már csak azért is, mert ugyan leírhatatlan zsenialitás az utóbbi muzsika, az előbbi mégis kevésbé szokvány/kommersz megoldás/zenei stílus (ahogy azokat az előző kommentemben már írtam), mint amit egy geek/gamer produkciótól (sajnálatosan) várhat az ember.

De ahogy Rudymester is írta, át kell tekerni, oszt kész.

keer_eye (törölt) 2015.06.01. 15:33:25

@Everyl:
- Ütöm!
- Meghalt!
- XP?
- Treasure?
- Artifactnél szóljatok...

rognork 2015.06.02. 08:41:48

Én most kezdtem el hallgatni, szerintem tök jó, a hossza is jó, az arcok is jók. Még a láma zene is illik a képbe, bár lehetne váltogatni a klasszikusok közül, csak PC speaker kiadás ne legyen.

Bobby Newmark 2015.06.02. 13:55:05

@molnibalage: Szerencsére én nem jutottam idáig, mert hülyére röhögtem magam az atomgagyi, überidiótán hangzó lap- és lénynevektől.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.06.03. 21:18:31

Nagy TF player voltam, ezt az interjút tutira meghallgatom majd holnap :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.06.03. 21:19:39

@Bobby Newmark: a HKK lénynevek a TF lényeiből jöttek, amik legalábbis 20 éve tetszettek nekünk fiatalkorunkban :)

Amiga Mania Magazin 2015.06.04. 14:26:31

Kivalo volt az adas! Meg tobb ilyen vendeget es tartalmat! Mar 4x meghallgattam! Stöki szoviccei allati jok! Mindig felrohogok! :)

rosettif · http://istennyila.hu/ 2015.06.06. 06:40:16

Esetleg még meg lehetett volna említeni az első (vagy az egyetlen?) magyar lapozgatós kalandkönyv-próbálkozást is "A sárkány háborúja" címmel. Szerzők: Tihor Miklós, Mazán Zsolt. Lásd itt:

bookline.hu/product/home.action?id=2100152794&type=10&_v=Tihor_Miklos_Mazan_Zsolt_A_sarkany_haboruja

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2015.06.08. 11:56:15

Már csak a magyarítások említése miatt is az egyik legjobb adás. :)

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2015.06.09. 05:19:45

Nagyon jó volt megint.
Az adás hallgatása közben ugrott be, hogy anno a nyíregyházi HKK klubban mondtam egy nagyon rondát Bihon Tiborra, viszont nem tudtam, hogy ott áll mellettem. Épp a Cherubion társasjátékot promózta. Teljesen normálisan, de némiképp szomorúan válaszolt valamit.
Elég szarul éreztem magam akkor. Most is.
Ha valaki tallkozik vele mondja meg neki, hogy bocs.

Savior 2015.07.06. 14:31:34

@Isten Nyila: nekem rémlik valami másik is, amiben volt egy Sunnyogó Vidrabajusz nevű karakter. A harcrendszere érdekes volt, maga a könyv könnyű, viszont bugos (asszem az egyik, a megoldáshoz szükséges fejezetet nem lehetett elérni).

Attila 2015.08.03. 21:56:41

A Vanguard-ért nagy köszönet, nekem is nagy élmény volt gyermekkoromban. Régóta kerestem már, hogy mi lehetett a címe. Gyorsan végig is játszottam MAME-n.

Plus/4-en megvettem kazettán A Hős Lovagot. Sajnos elakadtam, a kincset nem sikerült megtalálnom. Azóta persze végigjátszottam.

p3rzs4 2016.08.30. 13:42:28

Nem tudom olvassátok-e még ezeket a kommenteket, de ez a rész valami kegyetlen jó lett! Végig retrogazmom volt.A HKK-nál ahogy Miklós mondta az úgy volt, mi is Yugioh miatt kezdtünk el HKK-zni (legalábbis nagy ráhatása volt az tuti) és még mindig megvan a több száz lapom otthon. Emlékszem annó azért kezdtem el programozni is mert szerettem volna a HKK-t megcsinálni számítógépes játékként és bevágódni a Beholdernél :D húú de szép volt. Persze akkori tudásom miatt nem sikerült, ma meg már a szabályokra se emlékszem. Pont a HKK miatt imádom a Hearthstonet is. A Thrillion Kincseihez nem volt véletlen köze Miklósnak?

Kampec 2016.08.30. 13:54:55

@p3rzs4: feldobta a kommented jobb oldalt a blogon :) Thrillion Kincseit az rpg.hu fejlesztette tudtommal, illetve hozzájuk köthető.

üék7kgésá 2017.09.19. 09:02:06

És akkor itt jegyezném meg mindazon emberek számára, kik rendelkeznek szekrény mélyi, 2000 előtti hkk lapokkal, hogy megvásárolnám azokat.

Üdv,

F.f.

üék7kgésá 2017.09.19. 09:03:41

Hkk lapok. Vásárlás. Én. Csak mert az oldalsó kommentfolyamban pont ez a maradt ki...
süti beállítások módosítása