Tudom, hogy a heti retróban a Half-Life következne (készül is nagy erőkkel), de muszáj megemlékezni arról, hogy pár napja elhunyt a humor, a fantasy és a filozófia egyik mestere, Sir Terry Pratchett, az ember, akinél viccesebben senki nem írt a halálról. Pratchett főleg a Korongvilág-ciklusról ismert, ennek poénos-tanulságos univerzumát építette szinte haláláig, így nem meglepő, hogy több videojáték is készült belőle. Ezeket gyűjtöttem össze, ha egyik sem volt meg, akkor házi feladat legalább egyet kipróbálni (ha pedig Pratchettet sem ismered, akkor mars a könyvtárba – csak próbálj olyat keresni, ahol nem orángután a könyvtáros).

The Colour of Magic (1986)

A legelső Korongvilág-regény, A mágia színe megjelenése után három évvel már meg is érkezett a legelső Korongvilág-játék. A szöveges kalandjátékokra és interaktív könyvekre szakosodott Delta 4 fejlesztőcég készítette, így ez is egy szöveges kaland volt pár aprócska képpel. A Spectrumra, C64-re és Amstradra megjelent játék elég hűen követte az első regényt, és hozott is némi anyagi sikert a cégnek, de amúgy elveszett a sok hasonló szöveges kalandjáték tengerében. Meg aztán, egy év múlva már jött a Maniac Mansion, és megmutatta, hogy a zsánert lehet máshogy is csinálni.

Discworld MUD (1991)

Nagyon szimpatikus kezdeményezés, amit szent őrültek indítottak Ausztráliában, már 24 éve. Mint a címből is játszik, ez egy MUD, azaz korai szöveges MMORPG, ami Korongvilágon játszódik. Ahhoz is kicsit fanatikusnak kell lenni, hogy ezt az – irányítást tekinve is szöveges – játékmenetet élvezni lehessen, de mindenképpen lenyűgöző, hogy a projekt még ma is él és virul, angolul tudók bátran bejárhatják Ankh-Morpork utcáit, céheit és kocsmáit. Mivel a készítők nyilvánvaló jogsértést követtek el, egyszer kaptak egy hivatalos érdeklődést Pratchett ügyvédjétől. Amikor erre válaszul közölték, hogy a MUD-ból ők nem látnak profitot, rajongásból csinálják az egészet, és szeretettel meghívták Pratchettet a játékba, akkor a mester is áldását adta a Discworld MUD-ra. Egyébként más MUD-oknak is sokat segített a kezdeményezés, mert a készítők nyilvánossá tették a forráskódot, pont azért, hogy bárki leshessen belőle programozói megoldásokat.

Discworld (1995)

Az első olyan Korongvilág-játék, ami szélesebb körben sikeres volt. Fejlesztője a brit Teeny Weeny Games (későbbi Perfect Entertainment), ami amúgy főleg más játékok mindenféle Sega-portjain dolgozott, szóval nevüket leginkább a Discworld-trilógia miatt érdemes megjegyezni. Merthogy három kalandjátékot – mi mást? – is készítettek a Korongvilághoz, nem követve szorosan egyik regényt sem (inkább csak részleteket, szereplőket használva azokból), viszont remekül megőrizve az eredeti művek humorát.

Nehéz választani, a három közül melyik volt a legjobb, de az én szívemhez a legelső egy picit közelebb áll, mert már a kezdése levett a lábamról a röpködő léggyel és A mágia színéből ismert szereplőkkel (lásd a fenti videóban). Amúgy klasszikus point-n-click kaland volt, és a cselekmény a kétbalkezes varázsló, Rincewind körül bonyolódott, illetve a Korongvilág-regények legjobban dokumentált városában, Ankh-Morporkban játszódott, sok-sok ismerős karakterrel és egy zűrt okozó sárkánnyal. Mindehhez kellemes rajzfilmes grafika társult és profi szinkronhangok (Rincewindet a Monty Python-tag Eric Idle szólaltatta meg, de a harmadik Doctor Whoként ismert Jon Pertwee is többeket szinkronizált). Ma is kellemes élmény, ajánlom melegen kipróbálásra. Érdekesség, hogy a később PS1-re és Saturnra is portolt játék pc-re cd-n és flopin is kijött. Utóbbi verzió 15, azaz tizenöt lemezes volt.

Discworld II: Missing Presumed…!? (1996)

A folytatás bő egy évvel később már érkezett is, már csak cd-n (rögtön kettőn), szebb grafikával, több konkrét utalással és egészen beteg easter eggekkel (például Rincewind átruccant az előzménybe is, hogy ott elcsevegjen önmagával többek közt a bazmegelős easter eggekről). A természetesen Ankh-Morporkban játszódó cselekmény sokat merített A kaszás és a Mozgó képek című regényekből, és az orángután könyvtáros is egész sokat szerepelt benne, nem is beszélve a Halálról. A sztori szerint ugyanis a Halálnak elege lesz a melóból, és filmsztárnak áll, ezért Rincewindnek kell beugrania helyére. Rengeteg csavar és popkulturális utalás születik ebből a szituból, elég vicces kalandjáték ez is. Az előzőből az elejét linkeltem ide, ebből a stáblistát fogom, és igen, ez is Eric Idle – a hang, aki azt énekelte, hogy Always look on the bright side of life. Passzentosabb szinkront nem is lehetett volna találni a jelenethez (és Rincewindhez), dalszöveg itt.

Discworld Noir (1999)

A Perfect Entertainent harmadik Discworld-játéka szakított az előző kettővel technikailag és cselekményileg is. A fejlesztők a 3D sziréndalának engedve a rajzfilmes grafikát lecserélték renderelt háttér előtt mozgó renderelt karakterekre, a sztoriba pedig nagyon sok új elem és szereplő jött be, kevés ismerős volt a Korongvilág-regényekből. Ennek ellenére a nem Pratchett által kitalált elemek – például a főhős, Korongvilág egyetlen magánnyomozója – működtek, és Ankh-Morporknak is feküdt az a film noir stílusparódia, ahogy a készítők előadták a játékot (például belső monológokkal). Ami viszont fájdalmasan nem működött, az a kezdetleges, túl steril 3D, ami eléggé idegen volt a korábbi Korongvilág-játékok hangulatától. Plusz ne felejtsük el, hogy egy évvel korábban egy másik, korai 3D-re épülő noir kalandjáték, bizonyos Grim Fandango sem tudott sikeres lenni. Szóval a Discworld Noir bukott, és ezzel a Perfect sorsát is megpecsételte. Ráadásul a fejlesztőcég jogi vitába került a korábbi játékokat kiadó Psygnosisszal (illetve azt azt felvásárló Sonyval), és ebből a harcból vesztesen került ki. Így a Discworld Noir volt az utolsó játékuk. De ha a látványon túlteszed magad, ez is egy kiváló Korongvilág-kaland, ismerek olyanokat, akiknek ez jobban bejött, mint az előző kettő.

És az azóta eltelt 16 évben sem készített senki Discworld-játékot, ami azért kicsit meglepő. Népszerű brandről van szó, rengeteg ötlettel (ugye a Rincewind-szálon túl is vannak szép sztoriívek a három boszorkánytól az őrségig), és Pratchett egyéb művei is jó ihletforrásként szolgálhatnak (a Manák-trilógia például adná magát egy, de inkább három point-n-click kalandhoz). Reméljük, azért látjuk még valamikor Rincewindet monitoron vagy akár érintőkijelzőn, és hogy a távoli jövő Korongvilág-játékai is legalább olyan jók lesznek, mint a fentiek (a kapcsolat mindenesetre megvan a játékiparhoz, az író lánya, Rhianna Pratchett sztoriíróként dolgozik, elég meggyőző referenciái vannak). Addig is maradnak a regények, angolul minden mennyiségben ajánlom, magyarul pedig azokat, amik nem Sohár Anikó rettenetes tolmácsolásában születtek.