HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: Grim Fandango

2014.09.19. 08:38 Stöki

A harmadik Monkey Island-játék, a The Curse of Monkey Island egyik első helyszínén fekszik egy csontváz, akit meg lehet lökni, és akkor leesik róla egy jelvény, amin a következő felirat olvasható: „Kérdezz a Grim Fandangóról”. A poén egyszerre két játék felé tisztelgés. Az egyik az első Monkey Island, amiben volt egy kalóz, akit a Loomról lehetett kérdezni, és akkor szemérmetlen reklámszövegett nyomott le a Lucasarts hamarosan megjelenő kalandjátékáról. A másik pedig maga a Grim Fandango, ami a The Curse of Monkey Islanddal egyidőben készült, a zseniális Tim Schafer vezetésével. Róla többször megemlékeztünk már a blogban, keze nyomát viseli többek között a Monkey Island-széria, a felülmúlhatatlan Day of the Tentacle és a megkésve sikerré vált, de fantaszikus Psychonauts. A Grim Fandango eddig valahogy kimaradt, de most pótoljuk ezt a súlyos mulasztást.

Schafer életútjáról a fent linkelt cikkekben lehet tájékozódni, most ugorjunk 1995 nyarára, amikor ő már menő fejlesztő volt, és éppen befejezte a Full Throttle című motoros kalandjátékot (ami szintén Heti retróra érdemes darab, nem fogja megúszni). Bár akkor már voltak jelei annak, hogy a kalandjáték nem nyerő ló, Schafer továbbra is ebben a műfajban gondolkodott. Mindig is vonzotta a mexikói folklór, különösen a halottak napja, amit ott többek között megkapó csontvázfigurákkal – spanyolul calaca – ünnepelnek. Schafer egyszer erről beszélgetett Alan Dundes néprajzkutatóval, aki elmondta neki, hogy a helyi legendárium szerint a lelkeknek négy évig kell bolyonganiuk a Holtak Földjén – és ekkor kattant be neki, hogy ez a környezet remek lenne egy négyfelvonásos kalandjátékhoz. Ahogy Schaferék ötletelni kezdtek, Peter Chan grafikus asztalán úgy körvonalazódott az új játék látványvilága – ami a mexikói népművészet mellett az art decóból, az azték építészetből és a film noir stílusjegyeiből is sokat merített –, és a sztori is lassan kialakult.

tumblr_mykhycleW61to3yeeo1_500.jpgA történet is erősen a film noir felé húzott (részben olyan klasszikusok inspirálták, mint a Casablanca és A máltai sólyom), de ez egyrészt passzolt a halottas témához, másrészt nem zárta ki a jellegzetes, kitekert schaferi humort. A játék főhőse a játék sok szereplőjéhez hasonlóan calacaként ábrázolt Manny Calavera lett, aki tulajdonképpen maga a Kaszás, de egyben akkora kispolgár, amekkora kispolgárként még Terry Pratchett sem tudta ábrázolni a Halált. Manny ugyanis egy túlvilági turisztikai ügynök, aki az éppen eltávozottak lelkeinek szervez utakat a Kilencedik Alvilágba. A tiszta lelkek akár négy perc alatt is megtehetik ezt az utat, de Manny folyton problémás lelkeket fog ki, akiknek négy évig kell vándorolniuk. A főnöke emiatt eléggé pikkel főhősünkre, és azzal fenyegeti, hogy kirúgja, ha nem talál jobb ügyfeleket – az egész szituáció nagyon fura, nagyon áthallásos és nagyon vicces. A felütés aztán bonyolódik természetesen egy szerelmi szállal, egy maffiás szállal (amihez jó alap volt, hogy régen a mexikóiak aranyat is temettek a holtak mellé), előkerül egy démon haver, Glottis, egy földalatti gerillamozgalom, de végül persze Manny feladata lesz, hogy rendet tegyen ebben a kócerájban.

A játék technikailag is ambíciózus válallkozás volt, mert a Maniac Mansion óta ez volt az első Lucasarts-kaland, ami nem a SCUMM motort használta, hanem egy 3D játék, a Jedi Knight motorját, a Sith Engine-t. Ebből kiindulva Bret Mogilefsky vezetésével és Lua programozási nyelv támogatásával megszületett a GrimE motor (a Luát azóta más játékokban, például a Baldur's Gate-ben is sikeresen használták). A motor lehetővé tette, hogy a korábbi rajzolt hátterek előtt animáló sprite-ok helyét átvegyék a renderelt hátterek (ugyanarról a helyszínről így könnyű volt különböző kameranézeteket készíteni) és a 3D modellek. Már az első kiszivárgott képeken látszott, hogy valami nagyon formabontó készül Schaferék boszorkánykonyhájában. Több mint 90 helyszínt és 50 karaktert gyártottak le a játékhoz; csak Manny 250 poligonból állt, ami akkoriban, a 3D gyorsítókártyák hajnalán soknak számított (ma már nevetségesen kevés persze). A motorral átvezető jeleneteket is készítettek a fejlesztők, hogy jobban kibontsák a sztorit.

tumblr_myl710i45k1to3yeeo1_1280.jpg

A kilencvenes évek második felében már nem volt kérdés, hogy egy valamirevaló kalandjátékban szinkronhangok vannak. A Grim Fandango szereplőit tévésorozat-színészek szólaltatták meg (a stáblistában nekem csak a Pusgyt és Carlát alakító Pamela Adlon ismerős, a Kaliforgia mocskos szájú Marcyja), olykor rájátszva a film noir híres filmjeire. A főgonosz hangja, Jim Ward például a Casablanca Signor Ferrariját alakító Sydney Greenstreet manírjait próbálta utánozni. És persze ne feledkezzünk meg a tetoválóművészről, Toto Santoszról, aki magyarul szitkozódott ("részeg csavargó", "ha azt gondolod, hogy engemet te nem fogsz kifizetni, teljesen bolond vagy"), a lenti videóban 9:00 körül kezdődik a móka. A játék zenéjében pedig nyilván voltak elemek a mexikói népzenéből, de a noirkodás jegyében borongós jazz is akadt bőven.

tumblr_mykutbtTod1to3yeeo1_1280.jpg

Persze irdatlan munka volt összehozni mindezt, sokkal nagyobb, mint csinálni egy újabb SCUMM-játékot. Meg is csúszott a fejlesztés, még úgy is, hogy Schaferék több tervezett fejtörőt kihagytak: a játéknak 1998 első félévében kellett volna megjelennie, de végül október vége lett belőle, tehát nagyjából halottak napjára jött ki. A fejlesztés költsége az akkoriban elég borsosnak számító hárommillió dollárnál állt meg, de sajnos a program nem szerepelt jól a kasszáknál, hiába dicsérte egekig a szaksajtó, és hiába nyert mindenféle díjakat. Valószínűleg a kicsit még kiforratlan (értsd: csúnyácska) 3D grafika és a furcsa környezet volt az oka annak, hogy nem tudott nagyot villantani abban a karácsonyi szezonban, amiben többek között a Half-Life, a Metal Gear Solid és a The Legend of Zelda: Ocarina of Time is indult. 2003-ig Amerikában kevesebb mint százezer példány ment el a játékból, világszerte pedig valahol százezer és félmillió között volt az eladott példányszám. Ez hozzájárult ahhoz, hogy Schafer 2000-ben lelépjen a Lucasartstól és megalapítsa saját stúdióját, a Double Fine-t.

A Grim Fandangót gyatra fogyása ellenére mégis milliók ismerik és szeretik, pont olyan megkésett közönségsiker lett, mint néhány más Schafer-játék. És hogy mennyire az lett, azt láthattuk a Sony idei E3-sajtótájékoztatóján, amikor egy rajongói levélre reagálva bejelentették, hogy elkészül a játék felújított változata PS4-re és Vitára (a levél persze poén volt, a lenti videón megtekinthető). Egy hónap múlva aztán jött a hír, hogy pc-re, Macre és Linuxra is jön a remake, szóval öjömbódottá, ahogy Matisz nagypapa mondaná. Annak idején Schafer azt nyilatkozta, még egy-két év kellett volna ahhoz, hogy minden tervezett poén és fejtörő belekerüljön a játékba. Nagyon jó lenne, ha minél több ilyen kivágott jelenet köszönne ránk a remake-ből, és nem is teljesen lehetetlen a dolog, mert a renovációt a Double Fine felügyeli (szépen dokumentálják is).

Akit további részletek érdekelnek, nézelődjön a rajongói oldalakon (például itt), esetleg olvasgassa a játék dizájndoksiját, amit Schafer pár éve nyilvánossá tett. Még több eredeti artworköt itt találtok, és lehet szavazni a rovat következő játékára. Nem lesz könnyű.

1190912839-00.jpg

64 komment

Címkék: retro grim fandango tim schafer heti retro jatek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr606710405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2014.09.19. 08:46:33

A magyar átkozódást meghallva annak idején egyszerűen leestem a székről. Aztán órákig kutattam, hogy került oda ez a három másodperc. Elképesztő élmény volt, talán a leginkább döbbenetes pillanat, ami játék közben valaha ért. :o

Gretzky99 2014.09.19. 08:57:07

Imádtam ezt a játékot. Arra emlékszem, hogy iszonyú sok cd-n volt. Talán 5 db?
A szavazás meg embertelen. Remélem, a két vesztes is sorra kerül egyszer majd.
(Mondjuk az kicsit elkeserít, hogy a Half Life már retronak számít)

A_G_A 2014.09.19. 09:28:01

Nem merek a Half-Life-ra szavazni, mert az Otherworld-ös álintellektuell gyerek úgy lehúzta, hogy az rendesen fájt. Látszik, hogy nem ismeri azt az időszakot és utálja az FPS-eket. Megdöbbentett, mennyire ellentmond egymásnak pár percen belül, ugyanakkor szomorú.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2014.09.19. 09:29:15

@A_G_A: Öööö... itt nincs otherworldös gyerek.

A_G_A 2014.09.19. 09:34:28

Nem merek a Half-Life-ra szavazni, mert az Otherworld-ös álintellektuell gyerek úgy lehúzta, hogy az rendesen fájt. Látszik, hogy nem ismeri azt az időszakot és utálja az FPS-eket. Megdöbbentett, mennyire ellentmond egymásnak pár percen belül, ugyanakkor szomorú. Szerencsére Stöki nem akkora fafej, sőt.
A HL2-nek nemsokára kész lesz a teljes, profi színészekkel felvett szinkronja, szerveznénk a bemutató partyt, egyelőre a marketingesük eltűnt :(

De akkor is TR :)
Grim Fundango ezer éve tervben van, valszeg már mobilon.

A_G_A 2014.09.19. 09:42:00

@Stöki: Tudom, épp haldoklik a telefonom, és összevissza küldi amit írok. Mindegy, talán érthető.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2014.09.19. 10:19:59

@Gretzky99: Kettő CD-s volt összesen. :)

A soundtracket azóta is időről-időre végighallgatom. Valami zseniális.

Komojtalan 2014.09.19. 10:51:23

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Én is valami hosszabbra emlékeztem, akkoriban nem volt net, legalábbis nem ilyen gyors és 1 játékért sajnáltam volna a 2k -t, de még csak a 2 üres lemez árát is :-). Most meg heti 2-3 HoG is kijön, jobbak is, szebbek is, így nem is töltöm le úgy sem játszanék vele. Aki kipróbálta a HoG -ot az nehezen szokik vissza a klasszikus kalandjátékokra amiben nincs hint, arra ma már nem volnék hajlandó hogy órákig próbálgassak valamit.

Leadfoot 2014.09.19. 11:00:00

Half-life mint retro... a rohadt életbe, megöregedtem!

Jormund 2014.09.19. 11:00:19

2014-ben Matisz nagypapával viccelődni; ehh... nem is mondok semmit.

Bobby Newmark 2014.09.19. 11:14:46

Nekem ez azért maradt ki, mert az az időszak vastagon a CDrippek kora volt, és egy kétcédés játékot kb atommá kiherélve, zene, átvezetővideók, meg beszéd nélkül lehetett csak beszerezni. Úgy meg kenje a hajára a kedves krekker.

Johnny336 2014.09.19. 11:40:13

@Bobby Newmark: rossz helyen szerezted be. A Lucasarts-játékok jelentős hányada megvolt fullban, biztonsági másolaton.
Mint sokan, én is ezekből tanultam meg angolul :D

Joga 2014.09.19. 11:47:36

@A_G_A: Belenéztem ebbe az otherworldos HL-es észosztásba. Véleményem: Sok hasonló éretlen kis seggdugasszal van tele a net, akiket ontják magukból ezeket az idióta fröcsögéseket (nemcsak játék, hanem film-zene-stb fronton), egyszerűen nem kell rájuk hallgatni.
So ignore them! :)

afropöcs #8=======Đ ~ ~ ~ 2014.09.19. 11:48:21

s milyen igaz, hogy mára nem tudnak semmi újat alkotni, sem filmet, sem játékot. EZ a játék (kivéve a grafikát) ma is megállná a helyét, mert óriási a játékélmény. Ezért nagyon jó ötlet a felújítás, persze kérdés, mennyire kúrják el.

Csokáv 2014.09.19. 11:52:31

Ennek én kb egy éve nekiugrottam, mert anno kimaradt. Talán az első utcára jutottam ki, és meguntam. Addig nem volt humor se, meg rohadt nehéz volt eligazodni is asszem.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.09.19. 12:18:44

@Stöki: "...éppen befejezte a Full Throttle című motoros kalandjátékot (ami szintén Heti retróra érdemes darab, nem fogja megúszni)"

Stöki, neee... Ilyen felütés után jössz azokkal a 1st, meg 3rd person shooterekkel - jó, most nem arról van szó, hogy ezek ne lennének faszák, meg legendásak -, amik szerintem mindenkinek még ott vannak beégve a retinájában?

"Whenever I smell asphalt, I think of Maureen..." Úristen, mekkora coolság az a játék! Fennállásom egyik olyan játéka a háromból, aminek imádtam a zenéit és nem kapcsoltam le a BGM-et 10 perc után.

Szerintem amúgy meg mindjárt jön TRf, aki ha jól emlékszem a legnagyobb Grim Fandango 10 köbfényéves körzetben.

megott 2014.09.19. 13:03:35

A Monkey Island 3-ban imádtam mikor azt hiszem a kocsmában/étteremben a kést kellett kihúzni Manny hátából! 36 éves vagyok, de a SCUMMVM ott a telefonomon is és nem félek használni! :)

Bobby Newmark 2014.09.19. 13:14:59

@Johnny336: Nyilván ha lett volna más forrásom akkoriban, akkor nem maradt volna ki a játék. :P

Vidéki, Pest közeli kisváros, az ellátónk a csóka volt, akinek volt CD írója, és hetente két-három vinyóra való rippet hozott valami pesti koleszos ismerősétől, aki már akkoriban tudott nagy üzemben letölteni warezt.

anarch 2014.09.19. 13:17:29

Mondjuk az zúz, hogy a Monkey 3 mai szemmel nézve is vállalható grafikájú :). Mondjuk ehhez kell a ScummVM is, de az jól látszik, hogy a rajzolt cucc időt állóbb, mint a 3D kockák. Legalábbis szerintem.

Ivan Kozirev 2014.09.19. 13:23:14

Nagyon nagy játék volt ez. Nekem még mindig megvan nagydobozos eredetiben. :)

anarch 2014.09.19. 13:23:56

@megott: Jahh... épp nemrég realizáltam, hogy a ScummVM-hez kijött T7G-s modul. Mondjuk telefonon T7G nem valószínű, hogy értelmes dolog, ahhoz lesötített szoba és nagy kijelző kell. Meg jobb zajkeltő is :).

OST - a cd hanganyag, tavaly volt 20 éves: www.youtube.com/watch?v=tLP6gqaXRJw

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2014.09.19. 13:24:49

@A_G_A: Megnéztem én is ezt a kiváló otherworldös videót. Addig bírtam, hogy "első személyű lövölde". :)

Johnny336 2014.09.19. 13:30:10

@anarch: a kézzel rajzolt játékoknak valamiért sokkal jobb hangulatuk is volt. Persze tetszenek ezek a full 3D-s, csilliótrillió poligonból összerakott életnél is nagyobb felbontású játékok, de mégis.
Az átvezető animok minősége, a történetvezetés, a karakterek mind-mind egy átgondoltabb tervezést-fejlesztést sejtet maga mögött. Nem a manapság divatos "adjuk ki, majd patchelünk, ha szar"-mentalitás jött át rajta.

@Bobby Newmark: én tök véletlenül akadtam össze egy ilyen csókával, még taknyosként apámmal kint voltunk IFABO-n, csorgattam a nyálam a Duke3d-re, aztán odajött egy fiatalkölyök, mondván neki megvan, 10 floppyn otthon, ha gondoljuk 1000-ért odaadja (vagy valami hasonló összeg). Elmentünk, emberünk az orrunk előtt kizippelte, elindította - látod, működik, nem kamu.
Aztán már rendszeresen keresett minket, ha szerzett valami újat, és hozta át, hogy kipróbáljam, aztán ha tetszik megvesszük. (Tomb Raider, Discworld, Megarace, stb.)
Ez volt talán 20 éve... :)

2-More 2014.09.19. 13:42:53

@Johnny336: 96'os a Duke 3D, de közel járt. Én is emlékszem az ilyen másolójóskákra, anno a piacon 100 forintért adták a másolt C64 cuccokat itt a környéken.

És ja, a régen mindenjobbvolt, persze, csak el lehetett tökölni éveket egy játékkal, volt pénz profi szinkronra/videóra, mert nemcsak minden jobb volt, de bizony marha sok minden, pl kulimunka órabére is, sokkal de sokkal kevesebb.

Sequoyah 2014.09.19. 13:44:45

Gyerekkorom kedvenc játéka, igazi filmélmény, olyan jó története volt. És mégjobb hangulata.

A bukását az hozhatta, h nehezen marketingelhető ez a stílus, és rétegjáték lett. És nem volt csúnya, akkori szemmel kifejezetten szép volt. De a háttér nem hinném h dinamikus volt, sztem egy legenerált statikus háttér volt mindenhol.

Sequoyah 2014.09.19. 13:46:13

@2-More: Azért ezek sem az 50-es években készültek, h olcsó legyen a munkaerő:)

2-More 2014.09.19. 13:53:47

@Sequoyah: Reálértéken mérve volt egy-két csillagászati projekt, pl a Stonekeep, ami éveket húzódott és irgalmatlan lóvékba került, de a többség egy mai stuffhoz képest kabátgombokba került.

Ugyanez a helyzet egyébként sok más "iparosmunkával" is, pl ezért húzta le a redőnyt sok videokabinetet meg flippert gyártó cég,költségek meg az igények nőttek az égbe, viszont ugyannyit dobáltak bele. Nem is szólva arról, hogy ott kissé drágább mulatság volt "patchelni".

Bobby Newmark 2014.09.19. 14:05:55

@Sequoyah: Nem teljesen értem, mire gondolsz "ez a stílus" alatt, a statikus háttér+poligon szereplők '98-ban eléggé nem hatottak újdonságnak a '92-es Alone in the Dark, a '94-es Little Big Adventure meg a '96-os Resident Evil után, amik mind elég híresek és sikeresek is voltak.

Vagy arra gondolsz, hogy kalandjátéktól volt ez szokatlan? Hát az igaz, de amiket említettem, azért eléggé támaszkodtak a kaland jellegű játékmenetre, mint felfedezés, tárgyhasználat, fejtörők...

Karvaly 2014.09.19. 14:22:32

@Sam. Joe: "Stöki, neee... Ilyen felütés után jössz azokkal a 1st, meg 3rd person shooterekkel"

Nem. Ilyenkor jön az 1, meg 3 hónap szünetekkel.
:)

(Bocs Stöki!:)

Johnny336 2014.09.19. 14:23:55

@Bobby Newmark: LBA2, köszönöm, hogy eszembe juttattad! Imádtam, megőrültem érte.
Portolták valamelyiket droidra - kipróbáltam, majd leraktam a telefon, és a sarokba kuporodva zokogtam.
Lehet az idő szépíti meg sok esetben a játékélményt? (Vagy egyszerűen lehetetlen egy alapvetően billre-kontrollere tervezett játékot érintőre portolni, hogy használható maradjon?)

Johnny336 2014.09.19. 14:30:41

@Sam. Joe: Asphalt. And Trouble.

Én vezetés közben szoktam hallgatni a zenéjét.

Mondjuk az előadó The Gone Jackals kb. egyetlen használható albumot tudott felmutatni: azt, aminek a számait felhasználták Lucasék.

DarthJDG 2014.09.19. 14:34:01

Fantasztikus játék, kár, hogy nem lett túl sikeres. De ha már Grim Fandango, akkor érdemes megemlíteni a ResidualVM open source projektet, a ScummVM kistestvérét, aminek köszönhetően több platformon is játszható.

Anno én is beleraktam 5-10 sornyi kódot, meglepődtem, hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy egy kis anti-aliasing sokat dobna a látványon, főleg alacsony felbontáson. :)

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2014.09.19. 14:36:25

Igazi klasszikus! A hangulata meg a világ amit létrehoztak eszméletlenül jó! :D

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.09.19. 14:56:01

@Karvaly: 8-] Jó, nem mondom, van igazság abban amit mondasz, de meg kell védjem Stökit - nem mintha az én védelmemre szorulna bármiben is. Azt hiszem ő is bármikor venne nagy tételben szabadidőt.

Bobby Newmark 2014.09.19. 15:00:01

@Johnny336: Eh, ne fájdítsd a szívem, az első részt imádtam, de a második hozzám szintén a szarrárippelt, ráadásul első szigeten továbbjuthatatlanul lefagyós verzióban jutott el, úgyhogy azzal sem játszottam sosem.

Azt meg tőlem ne kérdezd, hogy mit hogyan lehet portolni telefonra, én amellett, hogy (számítás)technikabuzi vagyok, egyszerűen képtelen vagyok magam rávenni egy okostelefon megvásárlására. :P
Biztosan velem van a gond, de szerintem az érintőképernyő egy alapjaiban elbaszott koncepció. Pont ugyanúgy rühellem, mint a Primo érintős billentyűzetét, és pont ugyanúgy hányinger kap el tőlük, mint amikor először láttam IFABO-n szarrátapicskolt, alig átlátható mocsokréteggel borított kiállított érintőképernyős monitort.
Előre rettegek attól, mikor a jelenlegi telefonom bemondja az unalmast, és újat kell vennem...

De egyébként ja, úgy érzem, hogy az egérrel irányítós játékok még csak-csak működhetnek telefonon, de egy billentyűzetről irányítóssal csak szopás lesz.

2-More 2014.09.19. 15:36:35

@Bobby Newmark: Egyik haverom ezért tárolt be pár nokia ostobafont :D Teszem hozzá, a végén én meg pont azoktól kaptam agyfaszt. Úgyhogy lett tablet, okostelefon, stb, kb a második dolog az egy DOS emulátor volt, ami felugrott rá, megy egy Lands of Lore :D

keviny 2014.09.19. 16:02:42

A mai napig ott figyel ez a játék a legkedvencebb kedvencek top3-ában.

megott 2014.09.19. 16:39:39

@megott: Most látom (immáron itthonról), hogy úgy okoskodtam, hogy a videó mellékelve volt, sajna vállalati neten tiltott a Youtube, mindenesetre örülök, hogy jó a memóriám :)

bbandi 2014.09.19. 17:20:57

A DotT, a longest journey és ez a kedvenc p&c játékaim máig.

Még a double fine adventure kickstarterben volt egy videó, amiben Tim Schafer és Ron Gilbert beszélgetnek a műfajról. Abban mondták, hogy igazából a grim se fogyott rosszabbul, mint a monkey islandek, csak addigra a top játékok már sokkal jobban mentek.

Mostly Harmless 2014.09.19. 18:10:15

@Leadfoot: lassan már a Half Life 2 is retro... =}

Karvaly 2014.09.19. 18:25:17

@Sam. Joe: persze, ez csak húzás volt, remélem, átjött írásban is.
Nyílván szerelemblogra akkor jut idő, amikor sikerül időt szorítani a többi elfoglaltság mellett - de rosszabb lenne, ha főállásban kellene írni ezt a blogot, természetesen akkor már "olvasottságra optimalizálva".

tavolirokon2 2014.09.19. 18:29:41

Nekem tetszett a humora. Nem is tudok masik jatekot mondani, amit valaha "vegigjatszottam" volna.
Hacsaknem egy-egy megnyert civilisation annak nem szamit :-)

Azt hittem kevesebb gyilkolas lesz benne mert mar ugyis mindenki meghalt, ugyhogy elegge meglepodtem a magbelovopisztolyon :-)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.09.19. 18:51:56

Nagyon jó kis heti retro volt, de az idióta lövöldözős meg ugrabugrákra nem szavazok :)

RegularZombie 2014.09.19. 19:24:33

Grim Fandango sajnos kimaradt nekem, pedig nagyon szeretem a kalandjátékokat játékokat.

Amúgy meg másodállásban mazochista vagyok és megnéztem az otherworld-ös videót. Az egy dolog, hogy nem szereti a half-lifeot, de közben jópárszor felmerült bennem a kérdés, hogy játszott-e vele egyáltalán.
"...ráadásul az ellenfelek 1 kivételével még visszalőni sem tudnak..." WUT?

Tomsess · http://www.adventuregames.hu 2014.09.19. 19:39:45

@Ivan Kozirev: És nem tervezel véletlenül megvállni tőle? :)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2014.09.19. 21:14:18

@bbandi: Végre egy hasonszőrű! :) Évek óta nyígok Stökinek a The Longest Journey-ért, vagy legalább egy April Ryan hétvégi játékcsajért, ígéret van, türelem is (még). A Grim Fandango meg egyszerűen alap, imádtam. Az év híre, hogy lesz belőle felújított.

bbandi 2014.09.19. 21:17:06

@m e o w: Az év híre nekem a Dreamfall folytatás, de örülök, hogy végre lesz legális példányom a grimből :)

PaLa007 · http://youtube.com/minefanatic 2014.09.19. 21:22:21

Én emlékszem, hogy valamelyik újságban olvasmányos végigjátszás volt hozzá, és az újságot bújva rámeredve a képernyőre játszottam, imádtam, sajnos ma már valóba "megfakult" a fénye a grafika terén, de szerintem elmondhatjuk, hogy még mindig kiváló (és szerintem humoros) története van. Lehet, elő is veszem egy kicsit... :D

Ellensúly 2014.09.19. 23:25:03

Csudás játék volt! Nagyon tetszettek az art déco elemek, a humor, a jól kitalált karakterek, a remekül felépített világ.

Magából a sztoriból már csak néhány dologra emlékszem: Mannynek először egy mérgezéses esethez kell kivonulnia, de mire kiér Glottisszal, Domino már elhalászott mindent. Később Manny Glottis társaságában elmegy a városból, aztán megismer valami nőt, később hajóra kerül, ahol rövid időn belül kapitány lesz. Nem sokkal később már kaszinótulajdonos egy kisvárosban, később visszakerül a nagyvárosba, ahol egy Che Guevara-típusú, de a jó ügyért harcoló (és nem tömeggyilkos) fazonnal és egy nővel szervezkedik a korrupt rendszer megdöntésén. A nőről aztán kiderül, hogy az ellenségnek dolgozik.

Valaki tudja egyébként, hogy hogyan kerültek be a magyar mondatok Toto Santos szövegébe?

Ellensúly 2014.09.19. 23:25:37

@Holnap Kapitány: Lett valami eredménye a kutatásodnak?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.09.20. 07:25:55

szerintem az kilencedik mennyország, nem alvilág. ;)
a játékot ott baszták el, hogy nem point-n-click lett az irányítása. a billentyűs mókolással elidegenítették az egérhez szokott kalandjátékosokat, akik sikeresen átszoktak a '80-as évek szöveges parser-eiről az egérre.

K0vasz 2014.09.20. 08:34:39

hú, nekem ez anno pont kimaradt (talán már a mások által is említett 2CD-s méret miatt), aztán évekkel később (már az internetes érában) beszereztem, de igazából tökre nem fogott meg, és kb. 1 óra játék után töröltem... azt hiszem ez a halottas-noiros-art decós stílus nem jött be (meg aztán lehet, h akkor már a kalandjátékok se érdekeltek annyira)

21 ezer Ft 2014.09.20. 15:14:33

@Sam. Joe: When I'm on the road, I'm indestructible. No one can stop me... But they try.

Mellesleg ez az intro a játéktörténelem legjobbja, nálam.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2014.09.20. 15:29:19

@Ellensúly: semmi nem derült ki, és azóta sem olvastam, hogy bárki beszélt volna erről. Valószínűleg csak nekünk érdekes, mindenki másnak csak egy mogorva halandzsa, amin egy pillanat alatt átugrik. Teljesen szürreális, én gyakorlatilag nem hittem a fülemnek. Aztán azon kezdtem kísérletezni, hogy ha a Windows regionális beállításait megváltoztatom, akkor vajon más nyelven szólal meg?? :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.09.20. 15:52:46

@21 ezer Ft: Óhh, mindenképp! Nálam van még egy, amit legalább ennyire szeretek: Interstate '76.

www.youtube.com/watch?v=3JCGZFQZkdc

Legalább ekkora hangulati betalálás, persze teljesen más stílusban.

gerithegreat88 2014.09.21. 00:02:25

Oh yeah! BOOOOOOOOOOOOONEWAGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOON!!!!

Köszi a cikket :)

Majdénmegmondom 2014.09.21. 09:07:46

Annyira borzalmas volt az irányítása, hogy képtelen voltam játszani vele. Remélem, a remake már normális lesz.

Ellensúly 2014.09.21. 23:53:56

@Sam. Joe: Az Interstate intrója nekem is az egyik kedvencem. A zenéjét pedig leszedtem YouTube-ról, és párhetente végighallgatom. A Pimp Like Me című számot akár tízszer is egymás után.

larry 2014.09.22. 13:11:52

Imádtam, de volt benne egy demoralizáló bug valahol a 3. chapter közepén. Valami gép, talán futószalag vagy ilyesmi, ahol végleg el lehett akadni. Azért volt vagyon szemét dolog, mert egy Lucas játéknál azt szokta meg az ember, hogy mindig van kiút, csak rá kell jönni. Mire rájöttem, hogy ez egy bug, már tök elegem lett az egészből. A megoldás egyébként az volt, hogy le lehetett tölteni egy pár lépéssel későbbi játékállást...

A_G_A 2014.09.22. 22:16:06

@Stöki: Amúgy sok esetben nem rossz amit a többiek csinálnak. Szórakoztató, kivéve ez a gyerek az irritáló stílusával, és a kamuintellektuell szövegével.
A HL szerinte nem forradalmi, végülis csak megreformálta a történetmesélést, első alkalommal láttunk általunk nem befolyásolható jeleneteket stb.

szbszig 2014.09.23. 04:05:46

Ez az egyetlen LucasArts-kalandjáték szerintem, ami nekem még kimaradt. Tényleg a Maniac Mansiontől a Loomon át a The Curse of Monkey Islandig megvolt minden, ami számít. Vagy a megjelenésekor, eredeti platformon, például C64-en, vagy később bepótolva PC-n, már emulátorral esetleg, az mindegy, de végigjátszottam. Ezt az egyet illene még egyszer pótolnom. A mexikói folklórt meg az azték stílusjegyeket amúgy is szeretem.

Egyébként csak úgy eszembe jutott, hogy az I Have No Mouth, and I Must Screamről készült valamikor heti retro? Ha nem, akkor készülhetne... Na, légyszi! ;)

Geril 2014.09.25. 20:43:17

Ah, Grim Fandango... Nem is olyan régen vittem ki a barátnőmmel újra. Anno csak technológiai próbálkozásnak tartottam, viszont nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Az elejétől a végéig csodálatos, és aki nem morzsol el legalább egy könnycseppet a végén az egy gonosz szívtelen ember!
Nagyon megérett a remake-re is... Mostmár csak trükközve tudtuk kivinni, a vízalatti csöveknél mindig beakadt játék.

@A_G_A: Nézd, a HL első része sokak szerint túlértékel. Én mint simán az első részt nem annyira, viszont a három különböző szemszögből végigjátszható történetet mindenképpen a játéktörténelem egy fontos mérföldkövének tartom. Nem technológiailag, vagy egyéb kiemelhető dolog miatt, csak mint egy játék amiben minden a helyén volt. Képes volt feljebb húzni a mércét, amit évek óta nem tudtak.
(És véleményem szerint a HL2 -vel is ezt érték el)
süti beállítások módosítása