HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A magyar Doom-könyvek titka

2013.12.11. 16:02 Stöki

Igen, tegnap volt húszéves a Doom, és nem volt nyoma az IDDQD nevű blogon, ami egyrészt szégyen, másrészt viszont az Indexen volt nagy Doom-megemlékezés, amiben egy cikkel – sőt, egy Doom-pályával! – én is részt vettem, tessék klikkelni a linkekre. Egyébként pedig év elején volt itt egy kimerítő bejegyzés a világ egyik legjobb játékáról.

De természetesen nem maradtok Doom-poszt nélkül, előások egy régi témát, segítségül hívva magát John Romerót. Romero 2007-ben posztolta ki a lenti képet, amit egy magyar rajongója küldött neki. A képen felül David Kushner Masters of Doom című könyvének magyar verziója látható, ami itthon két kötetben jelent meg, alul pedig Damien Forrestal két Doom-regénye, A pokol kapui (ez a korábbi) és a Tisztítótűz, mindkettő 1995-ből.

doom.jpg

A Kushner-könyvvel egész közeli kapcsolatom volt: két fejezetet én fordítottam belőle. Annak idején ugyanis a Vogel-Burda adta ki a Masters of Doomot, egy-egy PC Guruhoz csomagolva a köteteket. Én a Guru külsőse voltam, és a jobb tollú szerzők mind kaptak pár lefordítandó fejezetet, hogy határidőre elkészüljön a könyv. A Vogel azóta kivonult Magyarországról, így talán már meg nem baj, ha leírom: később az jutott el hozzám, hogy a kiadó engedély nélkül közölte a könyvet (illetve kötött egy szerződést a jogokért, de végül nem fizetett). Nem tudom, mennyi igaz ebből, nekem anno a Vogel mindig időre fizetett, de azért nem is zárnám ki azt, hogy tényleg ez történt.

Az viszont biztos, hogy Damien Forrestal hivatalos engedély nélkül írta és a Valhalla Páholy kiadó is engedély nélkül adta ki a két Doom-regényt. Forrestal ugyanis Gáspár András írói álneve, aki a M.Ó.K.U.S. háziszerzőjeként volt Wayne Chapman is, egyes regényeinél Ed Fisher, és egy időben egész sikeresen hitette el magyar olvasók ezreivel, hogy ő nem is magyar. A Doom-könyvek is ebben a rendszerváltás utáni, szerzői jogi szempontból – vagy inkább szerzőijog-érvényesítés szempontjából – zavaros években születtek, az első regénybe még Szántai Zsolt is besegített. Gáspár a Valhalla egyik alapítója volt, és meglátta a lehetőséget a sikeres licenszekhez angol álnéven írt magyar könyvekben. Így születtek a Doom-regények, sőt Aliens vs. Predators- és Star Wars-regények, miközben a Valhallának nem volt engedélye sem a Doom-világ, sem a Doom-logo használatára (és persze Star Wars-, Aliens- és Predators-fronton sem volt tiszta az ügy). Mindehhez nem kellett nagy nyomozás, az már elég régóta publikus, hogy – az egyébként jobb éveiben remek cyberpunk regényeket író – Gáspár milyen álneveken alkotott (a Könyves blog is megírta), a többit meg maga Gáspár is beismerte egy E/3-ban írt életrajzában:

Gáspár mindeközben Damien Forrestal és Ed Fisher néven licensz nélküli licenszregényeket (Doom, Aliens vs Predator, Star Wars) ír; szárnyalásának a szerzői jogi törvény módosítása és Stephen King tollára kívánkozó betegsége – lásd Dark Half – vet véget.

A két Doom-regény egyéként elég sok Doom-rajongót megfogott, többen a mai napig emlegetik (főleg Oleg Gontar karakterét). Ebben a tekintetben lehet, hogy én a kisebbséghez tartozom; koleszos majdnem-szobatársammal, Tomával már 1995-ben azt terveztük, hogy egy százas szöggel a falhoz rögzítjük A pokol kapuit, mert ennyire tartottuk érdemesnek, és csak a lustaságunk fogott vissza minket. Most beleolvasva már nem tűnik olyan szörnyűnek a könyv (főleg annak fényében, hogy azóta milyen vámpíros blogregényeket és egyéb, irodalomnak szánt borzalmakat tűrt meg az internet).

Alig fejeztem be, mikor az Arakhnotron fejtorához ízesült gépfegyverek felugattak. Lövedékeik balról jobbra, korbácsként vertek végig Gontar testén, félretaszították a BFG csövét, itt-ott mélyen fúródtak a testpáncél pörkös lemezei közé.

Az ukrán hátratántorodott. Felüvöltött. A vállán-derekán rögzített kapcsok engedtek a BFG súlyának: a dezintegrátor a padlóra zuhant második sorozata tüstént méterekkel odébb penderítette; a kivételesen kemény ötvözeten szikrák pattogtak.

Gontar kézfejével mázolta el a szemébe csorduló vért, farkasszemet nézett az Arakhnotronnal. Nem kúszott odébb, nem próbált fedezéket keresni, csak feküdt és bámult, mint aki ezt a látványt készül magával cipelni a túlvilágra.

Mire vársz? szûköltem. Tégy valamit! Menekülj!

És hogy mit szólt Romero, amikor megtudta, hogy egy kis káeurópai országban unortodox Doom-művek születtek? Nagyjából röhögött az egészen.

49 komment

Címkék: könyv évforduló gáspár andrás doom pc guru

A bejegyzés trackback címe:

http://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr165686176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

False_GOD 2013.12.11. 16:20:29

Jó cikk megint. Ahhoz a táborhoz tartozom, aki a rajongója a magyar, licensz nélküli Doom-könyveknek.

JonC 2013.12.11. 16:22:51

úristen, a Pokol kapui említésére elkezdtem nyáladzani mint Pavlov kutyája :) annak idején én spec. imádtam azt a könyvet, olyannyira hogy még próbáltam is a stílusát utánozni tizenpáréves fejjel. ennek eredménye lett az alábbi linken elérhető két novellám, amelyek műélvezeti értéke kétséges, ámde számomra hatalmas élmény volt megírni őket tizenöt évvel ezelőtt :)
regiblog.raktalicska.hu/2009/02/17/minden_fps_ek_osatyja_novella_altalam/

jon snow 2013.12.11. 16:37:36

Ezt tuti az ImpTimi kuldte el Romeronak:)

lokkoL 2013.12.11. 16:43:50

M.Ó.K.U.S. ... Kránba veletek ... engem vallatni lehetne Wayne Chapman regényeivel.

jon snow 2013.12.11. 16:45:33

@Stöki: Egy Romero fan csajszi www.imptimi.hu/galleria/gyujt/alairas2.jpg

Par quake lanon lattam, meg egyszer kuldott nekem egy Quake logo himzest. Egyebkent fogalmam sincs :)
De a baglyos kepregenyei a honlapjan k*rvajok! :D

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.12.11. 16:46:24

@jon snow: "Egyebkent fogalmam sincs" - a nickedet látva ezt mondjuk sejthettem volna. :)

jon snow 2013.12.11. 16:47:54

@Stöki: :D egy pillanatig nem ertettem, de aztan hangosan felrohogtem :D

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.12.11. 17:00:40

Fejezetenként más-más fordító? Korrekt.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.12.11. 17:11:37

Nem volt olyan nagy durranás a Gáspár-féle Doom-regény, de ahhoz képest, amire számítottam. kellemes csalódás volt.

Erre a könyvre született reakcióként az Impulzus magazinban az első Tetris-regény reklámja (TETRIS: A pokol vermei), amiben egy kis, L alakú test kalandjait követhetjük nyomon egy kegyetlen, posztapokaliptikus világban, ahol élet-halálra menő harc folyt a szűkös hely optimális kihasználásáért.

Bloodmagexxx 2013.12.11. 17:16:46

"És hogy mit szólt Romero, amikor megtudta, hogy egy kis káeurópai országban unortodox Doom-művek születtek? Nagyjából röhögött az egészen."

Miért, egyébként mit tudott volna tenni az ügyben, hogy tizennyolc éve kalóz Doom könyveket adtak ki? A kiadó réges-rég megszűnt, az író nyilván azt fogja mondani, hogy semmiről sem tudott, azt hitte megvették a licenszet. Ha egyáltalán tájékozódni akar erről, már ahhoz is le kell fordíttatnia angolra a két könyvet, perelni meg nincs kit, teljes pénzkidobás, amiből nulla haszna lehetne. Nagyon mást nem tehet, mint hogy hagyja a fenébe.

lokkoL 2013.12.11. 17:25:21

@Stöki: NEEE ! ... inkább röpíts egy nyílvesszőt a szívembe most !!!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.12.11. 17:37:38

@lokkoL: Minden idők legszarabb könyvbefejezése, ha engem kérdezel.

algi 2013.12.11. 17:50:27

Én ki nem állhattam, hogy ejtették a biblikus tematikát. Erre nem ez történt a hivatalos filmben is?

load error 2013.12.11. 18:02:56

Igen, sajnos a teljesen hivatalos Doom filmnek is egyetlen említésre méltó erénye, hogy legalább nem Uwe Boll rendezte. :) Az lett volna a Végzet.

Celtic 2013.12.11. 19:34:18

@False_GOD: +1. Jo volt az. Foleg ha a tobbi akkoriban megjelent fantasy es sci-fi rettenetre gondolok.

Igazabol inkabb abbol kellett volna filmet csinalni...

Masik kedvencem meg a Neonbiblia (bar koze nincs a Doomhoz), na azt is el tudnam kepzelni filmen.

midnight coder 2013.12.11. 19:49:58

@lokkoL: Az utolsó pár könyv valóban szar volt (a Karnevál és utána) de a legtöbb (Pl. Eszak Lángjai, Halál Havában, Két Hold, Csepp és tenger) szerintem fényévekkel volt jobb mint Pl. R.A. Salvatore Forgotten Realms-e, legalábbis az a 4-5 kötet amit tőle olvastam anno.

midnight coder 2013.12.11. 19:54:42

@Stöki: Pedig szerintem zseniális. Mindenki arra számított (én magam is) hogy majd valami heroikus küzdelemben győzik le, közben egy laza mozdulattal lelövik. Szerintem legalább akkora poén, mint anno valamelyik Indiana Jones filmben amikor Harrison Forddal szemben jött a karddal hadonászó arab, mire ő előkapott egy revolvert és lelőtte.

lokkoL 2013.12.11. 20:54:25

@midnight coder: csak a Halál havát és a Karnevált olvastam. Nem a történetvezetéstől kapartam a falat, hanem a zseniáls karakterek zseniális belső monológjaitól.
Folyton azt éreztem hogy az író a karakterek észjárásán keresztül akarja bemutatni, hogy ő maga, Wayne Chapman mekkora nagy zseni, hogy a tudatosság olyan természetellenes magasságából beszél hozzám, ahova nekem esélyem se lehet felérni ... gyász !

Gyulimali 2013.12.11. 20:54:40

@load error:
Most mi bajod Boll-lal??
AZt nem mondom, hogy Nobel-gyanúsak a folmjei, de szerintem annyira nem vészesek.
PL. az Elysium-filmekhez képest kifejezettem értelmesek.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.12.11. 21:40:26

@lokkoL: Nekem leginkább az volt az érzésem a legtöbb mókus-regény olvastán (és nem csak G.Á esetében), hogy valaki írt egy fasza mesét, azt tök jól lejátszották, és utána valaki regényt írt a partiból. Ami még kibírható lenne, ha a parti nem kizárólag vérpistikékből állt volna.

Locassen 2013.12.11. 21:57:47

@Püspök utcai gombaszedő: ixept, ixept Kornya Zsolt. A kráni krónika, meg A Pokol pl. veri majdnem a komplett angolszász fantasy-irodalmat, túlzás nélkül.

DeMarco 2013.12.11. 22:45:22

Nekem elég sok ilyen hamis könyvem van a 90'-es évekből, köztük a Doom könyvek is. De akkor is tudtuk, h amit veszünk, az hazai termék, hazai írók tollából és enyhén szólva is neccesek jogilag.

De nem foglalkoztunk ezzel. Nevettünk a béna írói álneveken, miközben ismertük a mögöttük álló valódi szerzőket és kajáltuk a könyveket...

Felsmukk 2013.12.11. 23:25:17

A Mastesr of Doomot magyarul hol tudnám beszerezni?

midnight coder 2013.12.12. 07:31:22

@lokkoL: A Halál Havában még nem emlékszem ilyesmire. A Karnevál már érdekesebb kérdés, az szerintem már kissé a leszálló ága volt. Utána már csak a Keleti Szél jött, és a vízözön... Ugyanakkor, a Karneválnak is megvan a maga varázsa, a kiégett főhőssel, az intrikákra halmozott intrikákkal, sokkal komplexebb mint egy átlag angolszász fantasy.

midnight coder 2013.12.12. 07:32:22

@DeMarco: Amik gyakran jobbak voltak, mint a "jogtiszta" verziók.

kk_kk 2013.12.12. 09:13:58

@Stöki:

Ezzel szoktam fogadni az alkalmatlankodó kollégákat.

Még senki nem értette :(

Savior 2013.12.12. 09:54:42

@Locassen: maximum a gamer-irodalmat, ha már...

IdomitottFoka 2013.12.12. 10:04:56

@Locassen: A Pokol az jó sztori, csak elmaradt az utolsó simítás. Az RGB paletta orktörzsek és a randomszám + randomállat lovastörzsek neveinek csiszolására még lehetett volna időt szakítani.

ComLo 2013.12.12. 10:19:28

Ugye ez a magyar DOOM könyv az volt, ahol a valami hiper szuper amerikai katonát, beletettek egy baromi erős + tök hülye orosz testbe, és ketten felváltva irányították a testet?

Ebben az esetben, én szégyenlem magam, engem baromira megfogott a könyv. Egyrészt nem volt szokványos a story. Másrészt ha a zombi inváziót leszámítjuk, ez a regény egész elképzelhető jövőképet vázolt (ami eszembe jut, hogy pl az F16-osokról úgy beszéltek, mint egy letűnt kor repülői, amikor még számított a pilóta képessége is). Totál semmire nem emlékszem már a regényből az alap story-n kívül, most el sem tudom képzelni hogy egy fél könyvön keresztül csak henteltek a marson és nem fulladt unalomba. Az még megvan, hogy (számomra) nagyon jól visszaadta, a játék hangulatát (menj, lőj, gyűjtögess).

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.12.12. 10:45:22

@midnight coder: Javasolnék akkor egy kis Zelaznyt, sajnos az Amber sorozatból gyalázatosan keveset fordítottak magyarra és azt se jól.

Bobby Newmark 2013.12.12. 12:46:52

Heh, ezt a két könyvet nemrég kíváncsiságból újraolvastam. Helyenként gáz, de nem az az abszolút borzalom, amire számítottam.

Ami egyenesen pozitív benne, hogy fel lehet ismerni konkrét pályákat... :)

stoppos76 2013.12.12. 13:01:13

Vallatni úgy kell, hogy Chapman könyvet olvasol fel a delikvensnek, miközben Zambó Jimmy szól a háttérben. Valamiért a csóka ragaszkodott az übermensch karakterekhez. Olyan, mintha a könyvekben tápolt volna.

Everyl 2013.12.12. 15:05:40

Ugyan már jók voltak azok a könyvek, szórakoztató ponyva, jó világok, mi kell még? Nem lehet minden könyv Hyperion :)

Lássuk be, pl egy ready player one olyan sík és egyszerű mint egy A4-es lap -a kobzos, mókusos könyvek fényéveket vernek rá-, mégis szórakoztató volt :)

Everyl 2013.12.12. 15:20:32

off:

Ha már ready player one, így egy évvel az ígéret után, mondhatni évfordulóra, jöhetne lassan a beígért kritika :D

Celtic 2013.12.16. 16:17:44

@Felsmukk: Nekem volt, hoyg hat ev utan szereztek be egy konyvet. De a booklineon is par eve jegyeztem elo a mult evezredben (talan 1997) megjelent Kispal-konyvet es egy honapja jott meg :)

Szar dolog eveket varni egy konyvre, de jo erzes, amikor evek utan megszerzed :)

Blobov 2013.12.19. 13:30:28

@IdomitottFoka: Ezt a Pokol imádatot sosem értettem, egy végtelenül gyenge könyv volt, a felénél, a nem tudom hányadik törzsnél eluntam.

Scagnetti 2013.12.19. 15:04:16

Lehet fikázni a magyar Doom-könyvet, de az biztos, hogy érződött belőle, hogy az írója nem csak hallott a játékról, hanem játszott is vele, és meg merem kockáztatni, szerette is. Ez az, ami rohadtul hiányzott a Doom-filmből, és úgy általában a sikerjátékokat feldolgozó filmekből, könyvekből. Lásd Doom, Max Payne, AvP (ez utóbbinak a játékokban jobb sztorija volt, mint a két szar filmben), vagy az Uwe Boll összes.

Ebben a könyvben voltak jó poénok, jó karakterek (Oleg Gontar szakvez. legenda lett) és még egyes pályákat is fel lehetett ismerni. Az ellenfelekről nem is beszélve. Ponyva volt az igaz, de legalább jó.

deto (törölt) 2013.12.19. 23:01:57

a pokol kapui nekem még mindig megvan, de azóta sem olvastam el és ez így is marad. már 5 oldal után megváltás volt a kötelező iskolai irodalom legalja.

zenador 2013.12.29. 10:49:31

A Pokol kapuit én is olvastam. Nekem nagyon tetszett akkoriban 14 évesen:)

Stökivel egyébként egyetértek. Mai szemmel sem annyira rossz könyvek ezek, ha belegondolunk, hogy azóta mennyi sokkal vacakabb vámpíros-zombis tini-szutyok jelent meg a könyvpiacon. A kategóriájában túl sok szégyenkezni valója nincsen!

Akkoriban sok Star Wars és Alien könyvet olvastam, azoknál nem voltak a Doom-os könyvek sem sokkal rosszabbak!

Sajnos volt egy Doom-ellenes időszakom, így beadtam antikváriumba a a Pokol kapuit. Valamikor megvolt még a jó kis 576 KByte-os Doom-poszterem is, az valahol elkallódott. Pedig egyik barátom még egy csomó pénzt is adott volna érte!

Változnak az idők, most már inkább értéket jelent a Doom, kulturális hatása a modern világra megkérdőjelezhetetlen. Az utókor majd ítélkezni fog.

Skynet99 2013.12.31. 15:16:58

"Most beleolvasva már nem tűnik olyan szörnyűnek a könyv (főleg annak fényében, hogy azóta milyen vámpíros blogregényeket és egyéb, irodalomnak szánt borzalmakat tűrt meg az internet)"

Pont ezen gondolkodtam a minap mikor a kezem közé akadt a könyv. (Imádtam régen, habár tudni nem tudtam, de sejtettem, hogy nem sok köze van Romerohoz a sztorinak.)
Viszont újra beleolvasva kicsit, az tűnt fel, hogy
1: annyira nem jó mint amennyire emlékszem rá
2: azoknál sokkal jobb ami azóta megjelent pár másik - fantasy/rpg/koppintás - fronton.

Marcos Barcos 2014.01.22. 12:49:05

Kb. fél éve nézelődtem a Szellemlovasban és levettem a polcról az A pokol kapuit. Kinyitottam a közepén, beleolvastam, majd amikor két bekezdésben két helyesírási hiba volt és az egyik mondatból hiányzott az állítmány inkább visszatettem a polcra.

Reactor 2014.01.28. 12:21:59

A licensz hiánya önmagában nem jelentene semmit, elvégre fanfictiont bárki írhat. Az más kérdés, hogy pénzt keresett a Doom égisze alatt, de erre is megvan a magyarázat: anno még nemigen volt minden szobában internet, a nagyérdeműhöz egy nagy terjedelmű művet legegyszerűbben könyv formában lehetett eljuttatni. A gond az, hogy eléggé béna lett a regény, a cselekmény meg a szereplők is. Ezzel egyidőben jelentek meg a KJK-s lapozgatós meg Harcos Képzelet kötetek, és a mérleg eléggé az ő oldalukra billent át.

Lapozgatós kalandjáték könyvként viszont 100% hogy osztatlan sikert arattak volna a Doom-könyvek, különösen hogy játék alapján készítették, és szájenszfiksön témájú KJK kiadványból aránylag kevés volt (Csillaghajó, Csillagközi fejvadász stb.), szóval abban a formában sokkal jobb lett volna, akkor is, ha nem John Romero írta őket. Én speciel elolvasnám a gyilkos bohócos könyv folytatását,akkor is, ha nem Stephen King írta...