HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Játékzenét jelöltek Grammy-díjra

2012.12.14. 19:38 Stöki

Játéktörténelmi esemény volt a napokban: a Grammy-díjakért felelős akadémia nyilvánosságra hozta az 55. Grammy-díj jelöltjeit, és egy videojátékhoz komponált zene is bekerült a jelöltek közé. Tavaly már volt ilyesmi, sőt a Civilization IV főcímzenéje, a Baba Yetu nyert is, de nem abban a formában, ahogy a játékban szerepelt. A zeneszerző, Christopher Tin ugyan a Civilization IV-hez írta meg a zenét, de később újrahangszerelte, rátette legutóbbi albumára, és így nyert Grammyt.

Most nem ez a helyzet: egy zene abban a hangszerelésben lett Grammy-jelölt, ahogy a játékban hallhattuk, és ilyen még nem volt. Ez a zene pedig a Journey című PlayStation 3-játék soundtrackje, ami "a legjobb zene vizuális alkotáshoz" kategóriában indul a rangos megmérettetésben. A Journey-t ugyebár a különleges és művészi játékokat gyártó thatgamecompany készítette (csodálatos program, ha engem kérdeztek), akárcsak korábban a flOw-t és a Flowert. Mindháromhoz Austin Wintory komponálta a zenét, ő izgulhat majd a díjátadón. Hallgassunk bele kicsit a játékba.

Az utóbbi időben videojátékos témában egyre erősebb Forbes kiemeli, hogy a zene kulturális kliséktől mentes, és nem él olyan olcsó feszültségkeltési fogásokkal, mint más játékzenék. Csak egyetérteni tudok ezzel, a Journey-ba az ember nagyon bele tud feledkezni, és ebben nagy része van a zenének. Wintory alkotása olyan művek zenéivel került egy kategóriába, mint A némafilmes (zeneszerző: Ludovic Bource), A leleményes Hugo (Howard Shore) A sötét lovag: Felemelkedés (Hans Zimmer) a Tintin kalandjai (John Williams) és A tetovált lány (Trent Reznor és Atticus Ross). Mekkora lenne már, ha Wintory lenyomna olyan veteránokat, mint Hans Zimmer és John Williams.

A videojáték-zenék elismerése egyébként feljövőben van az utóbbi években. 2006 óta van már nekik (és egyáltalán a videojátékoknak) külön kategória a BAFTA-díjátadón, nyilván a Spike Video Game Awardshoz hasonló játákos rendezvényeken is megválasztják a legjobb zenét, a Square Enix Music Online pedig kimondottan a játékzenék köré szervezett oldal saját díjjal. Kommentekbe jöhetnek emlékezetes játékzenék, és ezúttal kivételesen nem a Commando és a Last Ninja zenéjére meg a többi SID-es csodákra lennék kíváncsi, hanem a Journey zenéjéhez hasonló nagyzenekari művekre. Kezdem én: Halo és Uncharted.

67 komment

Címkék: zene díj journey grammy

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr44965817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mostly Harmless 2012.12.14. 20:40:37

Oblivion, Skyrim. (A Skyrim a telefonomon még mindig csengőhang)
No One Lives Forever.
Fallout 3, Fallout: New Vegas.
Bioshock.

Brushy 2012.12.14. 20:49:34

Outcast néhol Csillagkaput idéző monumentalitása a legjobb filmzenei élményt adja, ekkor éreztem először azt egy játéknál, hogy mennyire sokat tud adni a jó zene a történethez, a hangulathoz.

Jeremy Soule munkássága szinte egy az egyben, akiben azt becsülöm, hogy baromira ért a megkapó főtémákhoz (Dungeon Siege, Newerwinter Nights, Morrowind illetve most már az Elder Scrolls főtéma, stb), de a többi játék alatt hallható zenéje tökéletes iskolapéldája annak a fajta aláfestő zenének, amiből egy taktust nem tudsz felidézni, de a játék közben elvarázsol, beszippant és egy percre sem vonja el a figyelmed a történésektől.
(Ha rosszindulatú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez csak azért van, mert egy jellegtelen, ötlettelen, jó munkás iparos, aki megbízhatóan dolgozik.)

A legújabb Rayman Origins vicces, bohókás zenéjét, amiben a világzenétől, a klasszikus gyerekdalokig minden benne van.

Deus Ex Human Revolution elektronikával, keleties énekeivel kevert szimfonikusai kicsit hatásvadászok, de mindenképpen említésre méltóak.

Heart of Darkness meg mintha egy az egyben egy Alan Silvestri szerű Back to the future OST lenne. Tökéletes Hollywood-i minőség, a jó értelemben véve.

Gothic 3 a maga főtémájával és a csodálatos ambient zenéivel máig etalon nálam. Főleg az északi, havas tájon hallható dallamok, a tót fujarával kísérve.

Splinter Cell 3 Chaos Theory, Amon Tobin félelmetesen jó zenéjével úgy szól, mint egy hetvenes évekbeli olasz krimibe oltottak volna egy jó nagy adag LSD trippes német, kísérleti zajzenét Stockhausentől. Tökéletes.

A végére meg egy kicsit kicsit kakukktojás, a Botanicula. Egyrészt eszméletlenül egyedi és ötletes a hangszerelés, másrészt nem csak a játék zenéje, de a hangeffektek legtöbbje is szinte csak emberi hangból van összerakva. Esküszöm, a játék felénél vettem csak észre, hogy szinte az összes effekt emberi hang, annyira természetes, mondhatni szerves volt.:)

Chapell 2012.12.14. 21:06:00

Hát igen, azt hiszem utóbbi időkben a Skyrim az, ami :)

krycek07 2012.12.14. 21:09:59

Ha szimfonikus, akkor a szokásos Battlefield 2142 - main theme-mel jövök. Ez közelebb áll hozzám, mint a Journey, mert szerintem az csak sima "epic".

Ami szemet szúrt:"a zene kulturális kliséktől mentes, és nem él olyan olcsó feszültségkeltési fogásokkal, mint más játékzenék". Elolvastam a belinkelt cikket, és tényleg ez volt benne, csak azt nem tudom mire gondoltak... "olcsó feszültségkeltési fogásokkal"??? Nekem a C&C3-ban nagyon bejött a Steve Jablonsky/Trevor Morris féle zene. Amikor stratégiában támadsz, vagy komolyabban védekezel, akkor jól jön a zenei ösztönzés. Vagy Red Alert 3-nál... Ha már itt tartunk:
Frank Klepacki - Hell March 3 (ez rákerült az Extreme Music - Symphonic Rock albumra...)

Nemrég akadtam rá:
Call of Duty - Black Ops II - Dark Skies (Jack Wall-tól) Ez nem tiszta szimfonikus, inkább már hibrid, de nagyon jó.

Ahhoz kicsit többet kell letenni Hans Zimmert, vagy John Williams-t lenyomja.

blash 2012.12.14. 21:15:33

Leginkább a Battle Isle 4 trackjei voltak sokat a playlistemben, kivéve az amiben pánsíp is szól. Ezek nem Journeyhez hasonló nagyzenekari művek, akkora költségvetése biztos nem volt annak a játéknak.

www.youtube.com/watch?v=BpF9dtqZcTQ
www.youtube.com/watch?v=fzmrWnIz3JQ

A Giants: Citizen Kubato zenéjét is szívesen hallgattam, ebben már több volt a hangszer (:

www.youtube.com/watch?v=3APe60WrNn4&hd=1

playlist a teljes ost-hez: www.youtube.com/watch?v=d-TrrZiITrk&list=PL43FFE3D2CD82DB7F

filk 2012.12.14. 21:15:33

En szemely szerintem Jesper Kydre szavaznek az Assassin's Creed 2 zenejeert

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.14. 21:16:43

a fentieken túl érdemes emlékezni a Broken Sword dinamikusan vezérelt folyamatos szimfonikus zenéjére.

◄ViZion 2012.12.14. 21:20:01

Az egész Elder Scrolls tuti: Morrowind zene kedvencem, de Skyrim is jó. És a Halo zenéje is...

Brushy 2012.12.14. 21:27:41

@filk: Uhh, ezt hogyan is felejthettem el! Ezt amikor először meghallottam egy háztetős üldözés közben...

filk 2012.12.14. 21:38:33

A lenyeg a lenyeg hogy skacok, egy jatek min. 30% ha nem tobbet a zene teszi igazan elvezetesse .

Kaleb 2012.12.14. 21:42:07

Amiket a mai napig hallgatok:
- Morrowind
- Jade Empire
- EVE online
- Chrono Cross
- Bastion
- Hitman 2 main theme (budapesti filharmonikusok)
- Splinter Cell Conviction 1-2 száma
- WoW vanilla
- Halo
- Deus Ex:HR
- Far Cry 3 (egy hete azt hallgatom)
- Metal Gear Solid 2 (Hans Zimmer tanitványától)
- Diablo 2 (valaki?)
- Mirror's Edge
- Max Payne 1-2 (alap)
- Half-Life 2
- Black Messa
- Broken Sword 1-2

Csak így hirtelen ennyi. Ideje volt hogy a játékzenék megkapják azt a kiemelt figyelmet amit megérdemelnek. Amint lesz lehetőségem kijátszom a Journeyt is.

blr 2012.12.14. 21:55:43

Amiket iszonyat nehezen, de még CD-n is beszereztem:
Tommy Tallarico: MDK
The Fat Man and Team Fat: 7/11 (ez a 7th Guest és az 11th Hour soundtrackje egy lemezen)

És bár nem konkrét játék, de a Hülsbeck-féle Symphonic Shades is nagyon jó lett.

sirpalee 2012.12.14. 21:56:21

Metal Gear Solid filmzenéje is iszonyú jó, és bármikor szembeállítható lenne bármelyik filmzenével. (kezdve akár a különféle módon megjelenő fődallamtól, egészen a különleges betétekig, mint a Snake Eater, Calling to the Night, Way to Fall v Heaven's Divide és így tovább)

bbandi 2012.12.14. 21:58:34

Civilization 4, Morrowind magasan kiemelkedik: Ez a kettő volt az, amiben sokszor megálltam a főmenűben zenét hallgatni.
Amúgy még:
-Monkey Island (bár csak a felújítottakon tűnt fel mennyire jó)
-Thief
-Fallout:NV (a csendes háttérzenék, nem a rádió)
-Gothic 3
-Mass Effectek
-Planescape Tourment
-Heroes3

Dandie (törölt) 2012.12.14. 22:09:10

@Kaleb:
"- Diablo 2 (valaki?)"

Magasan a legjobb :)

Mindig a Dream Theater Octavarium című számának az eleje juttatja mindig eszembe, hogy mennyire szerettem.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.12.14. 22:23:02

lófazt! nehogymá'! te vagy a béd-blédranner!

az outcast zenéje. a tie fighter imuse-os dallamai, a neverhood. braid. unreal. lotus 3. ace combat zero. diablo. castlevania. katamari damacy. wipeout 2097. nfs 3. final fantasy 8. pn 03. rez. tfx. speedball 2. beyond good&evil. god of war. gta vice city. shadow of the colossus. silent hill 2 (theme of laura) és 3 (you're not here). patapon. the tower of eternity. the longest journey. gradius 3. hitman. bastion. advent rising. mass effect. heavy rain. mafia 2 (licenszelt, de akkor is jó). undying. too human. wing commander. deus ex. grim fandango. metal gear solid. outlaws. homeworld. mechwarrior 2. ico. total annihilation. jazz jackrabbit. baldur's gate. interstate '76. crusader: no remorse és no regret. max payne (the music of my life). phoenix wright. panzer dragoon. chrono trigger. medievil. dear esther. frozen synapse. shatter. jets 'n guns. nights into dreams.

plusz még amit kommenteltek már: assassin's creed 2, halo, skyrim, battlefield 3, deus ex 3.

Kaleb 2012.12.14. 22:30:57

@manson karcsi: Atya ég! A Silent Hillt hogy hagyhattam ki?!? Nincs nagyobb kedvencem Akira Yamaokanál! Mia culpa...

vargatom 2012.12.14. 22:37:37

Halo témához egy dokumentumfilm a negyedik rész zenéjéről, szerezte Neil Davidge a Massive Attackből:
www.youtube.com//watch?v=1NoPJT8HgGo

Az Abbey Roadban felvett nyers nagyzenekari hangsávok lenyűgözőek. A Microsoft tényleg a világ pénzét elköltötte erre a játékra...

Plusz a Mass Effect trilógiát érdemes újra megemlíteni, ami annak ellenére nagyon karakteres, hogy közben változatos is. Van benne totál elektronikus meg nagyzenekari is - bár asszem a ME2-nél ezt szintikkel oldották meg, de volt egy élő koncert is ahol előadták.
www.youtube.com/watch?v=cgBD6FMTLNg

De talán a legjellemzőbb ez a track:
www.youtube.com/watch?v=j1fJoBDP6Fo

blash 2012.12.14. 22:43:17

@Kaleb: azt előbb én is elfelejtettem, annak ellenére, hogy egyik résszel sem játszottam, gyakran hallgattam a Silent Hill ost-ket, bár legtöbbször a második részét.

RobertThorn_ 2012.12.14. 23:00:04

Annak ellenére állítom, hogy a Medal of Honor Frontline zenéje a legzseniálisabbak közé tartozik a játékzene műfajban, hogy időnként hangról hangra lopja le John Williams egyik-másik darabját (pl. Eastwick-i boszorkányok).
www.youtube.com/watch?v=mdIO0aYKZ2E
www.youtube.com/watch?v=PFOc0aJr1Ts

Másik nagy kedvenc: Manhunt. Általában nem nagyon díjazom a Rockstar által összecsapott kamusoundtrackeket, de amit ennél a játéknál (meg üsse kő, a Red Dead Redemption se annyira rossz..)összehoztak, azt John Carpenter könnyes szemmel, állva kell hogy megtapsolja.
www.youtube.com/watch?v=FYS5ABK7Ye8

RobertThorn_ 2012.12.14. 23:06:51

Na jó. azért van még pár említésre méltó darab:
-Max Payne 1
-Dark Corners of the Earth
-bármelyik Stalker(de leginkább a COP)
-Condemned 1
-UFO:Enemy Unknown (természetesen az ősi, nem a friss)
-Commandos BEL/BtCoD

AniTalent 2012.12.14. 23:11:09

Najó, ehhez mostmár én is hozzászólok...
Mondjuk jól látszik, ki mivel játszik/játszott :)
Bár nem mai, így talán a zene is "egyszerűbb", de bedobom az Icewind Dale-t, annak is az Easthaven témáját (bár Kuldahar sem rossz).
Kérem kapcsolja be :)

RobertThorn_ 2012.12.14. 23:16:41

Ó, és bocs a harmadik kommentért is. Mindig eszembe jutnak újabbak..
-Unreal
-Epic Pinball
A következők pedig szigorúan Adlib hangkártyán:
-Mortal Kombat 1-2
-a nagy SCUMM klasszikusok: Monkey Island 1-2, DoTT, Indiana Jones and the Fate of Atlantis, stb.
- Wolfenstein 3d, SoD

Stringer 2012.12.14. 23:22:52

Dandie +1 (bár off, DT a Scenes-nél mélyebbet már nem fog alkotni sosem, szerintem).

Soule nagy mester, egyik épp futó zenéje: Guild Wars2

www.youtube.com/watch?v=BVnPiLi8vOo

De az előző rész teljes Factions kieg hangulata évek elteltével is megborzongat.

Syberiát is említettétek, eszement szép zene (és minden idők egyik legjobbja maga a játék)

Tudom, last ninja nem kell, de Larry a középiskolás éveim sztárja volt, és a zenéje ma is nevetésre ingerel:

www.youtube.com/watch?v=aA55WlZRkx4

2012.12.14. 23:25:35

ha már trent reznor neve is előkerült a posztban, akkor quake. annak idején kimaradt a cd verzió, így sok évvel utána pótoltam, de megérte. azt azért sajnálom, hogy leáldozott a klasszikus videojátékzenének - ide nem csak a chiptune értendő, hanem ami már belenyúlt a későbbi arcade és cd korszakba. mostanában vagy dubstep vagy szimfonikus, vagy kombóban. kár. de a nintendo szerencsére még valamennyire tartja a frontot.

Zarbon 2012.12.15. 01:12:26

sok emlékezetes van de a amik most eszembe vannak
mafia theme
heroes 3 theme
deus ex (2011es)
baldurs gate trailer tehem
mw2 end credits
outcast teljes soundtrack
crusader no remorse ost
fallout 1-2 ost

zZz 2012.12.15. 01:49:50

- Final Fantasy VII: Aerith's Theme a mai napig kikapcsolja a gondolataimat, de több szám is ott van még
- Final Fantasy VIII
- Chrono Cross: Time's Scar számomra minden idők legjobb intro zenéje, de a 3 lemezes OST tele van jó dalokkal (nem véletlenül szereztem be eredetiben)

(Mellékesen jegyzem a Final Fantasy IX-et, mert bár nem mozgat meg annyira, mint a fentiek, de igen hangulatos és különleges.)

- Azure Dreams: van jó pár kellemes zene

zZz 2012.12.15. 02:00:28

@Zarbon: crusader no remorse megvan digitális formában?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.12.15. 07:14:49

bedobom a Loco Rocót, hátha megvertek :)

pazzo · http://pazzo.hu 2012.12.15. 07:21:09

Super Mario Galaxy volt már?
www.youtube.com/watch?v=-z2kxFCQ_mQ

Mostanában abszolút kedvenc.÷)

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2012.12.15. 09:30:34

Jesper Kyd-nek gondolkodás nélkül adnék egy ilyen díjat. Nem akarok konkrét művet említeni, szerintem az összes általa készített zene remekre sikerült. Nagyon sokszor vagyok úgy, hogy csak felmegyek YT-ra és hallgatom a műveit. Az a fickó egyszerűen zseniális.

liftman (törölt) 2012.12.15. 09:34:17

ne vicceljetek már, EZ hogyhogy nem volt?

www.youtube.com/watch?v=xoYeqEMLupE

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.15. 09:52:18

Persze, játékzenének Grammyt, justinbiebernek meg lóf.szt se, mi, milyen dolog ez??

:D:D:D:D:D:D

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2012.12.15. 10:08:47

+1 Jeremy Soule-nak, nálam is a Morrowind a nyerő. (Általában a játékok alatt ki szoktam nyomni a zenét, az Elder Scrollsoknál soha).

Gab198 2012.12.15. 10:17:27

Assassin's Creed, Call of Duty Modern Warfare 2-3,

Negrogo 2012.12.15. 10:46:20

Hat nem tudom, szerintem az utobbi 10 evben nem keszult olyan jatek zene amit felemlegetnek es megmaradt. Talan most a Black Mesa OST Joel Nielsentol.

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=30AM8K06FJU

Frank Klepacki neve nem tudom kinek mit mond. Ha vki akkor o megerdemelne a zenei miatt utolag is. Vagy Dwight Okaharam, Bobby Prince

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=wKnhv6c00pM

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=17Kv-602-V4

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2012.12.15. 10:50:56

Halo, Jade empire, Mirrors edge, EVE online, Bioshock, Beyond good and evil <- ezek inkább komponáltak

Ezek pedig soundtrackesek, összeállítottak (a poszt nem erre volt kíváncsi, de beírom, ahogy mások is).
Fallout sorozat zenék & OST-k, Civilization OST-k, GTA OST-k.

(a végére, mert lazán kapcsolódik: retemu.blog.hu/2012/10/17/zenemlek-_civilization_sorozat)

Valandil 2012.12.15. 10:58:36

Supremacy a mai napig kedvenc. Havonta meghallgatom még Hypaballt is, annyira jól ment ahhoz a játékhoz az a zene.

A Digital Reality 2000-ben az Imperium Galactica 2-ért kapott BAFTA-t, mára viszont már nem jön be annyira az a zene.

mizrolist 2012.12.15. 10:59:21

A Halo szerintem is remekül sikerült; és én minden WoW-kiegben találtam eddig olyan zenét, ami kiemelkedik a - szerintem - zseniális átlagból :)

Tíz kicsi indián 2012.12.15. 11:09:39

Ajánlott oldal a témához:

www.mirsoft.info/

(alcíme neme egyszerűséggel: World of Game Music)

Kenike 2012.12.15. 11:44:55

A top5 kedvencemből majdnem mind említettétek már. 5. Halo, 4. Fallout New Vegas (ahol ha hozzávesszük a rádiókból meg innen-onnan szóló, nem szimfonikus számokat is, akkor feljön a második helyre :)) 3.Red Alert 3, 2. Deus Ex: Human Revolution.
Viszont furcsállom, hogy a kedvencemet senki nem mondta még, pedig szinte túlságosan is adja magát: Star Wars: Knights of the Old Republic. Egy Jeremy Soule nevű arc követte el, a John Williams-féle zseniális SW-zenékkel simán pariban van. Valószínűleg elfogult vagyok vele, mert a kedvenc játékom ever, de tényleg hihetetlen az a zene. Aki játszott vele, valószínűleg emlékszik a jelenetre a vége előtt, SPOILER amikor a Rakata templom tetején a sötét oldalra éppen átállt Bastila próbálja maga mellé állítani Revant. SPOILER VÉGE Az egy dolog, hogy Bastila az egyetlen videojátékos karakter, akibe kajak szerelmes voltam (ez elég beteg, de a barátnőim túlnyomó többsége iránt nem éreztem annyit, mint néhány kóbor bit iránt, töretlenül várom a játékcsaj-rovatba :)), de attól a zenétől, ami ennél a jelenetnél szól, mai napig libabőrös leszek.
www.youtube.com/watch?v=zeoGAKXsMjE

kukatr 2012.12.15. 11:57:11

C&C: Tiberian Sun
Starcraft (főleg terran zenék)
X-COM: Enemy Unknown (az új)
Serious Sam 3
Ezek nem mind nagyzenekari zenék, de jól aláfestették a játékot, átadták a hangulatát. Jó, az tény, hogy a Serious Sam zenéje hatásvadász, de maga a játék is az.:D

Hogy kötekedjek egy kicsit :P, nem értem a Heroes 3 zenéje iránti rajongást. Szinte bármelyik körökre osztott játék alatt winamp playlist, vagy online rádió megy nálam. Pár óra játék után egyszerűen bosszantóan monotonak tudnak lenni.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2012.12.15. 12:05:15

- Full Throttle - a Lyukasarc... izé... Lucasarts jegyezte kaland, nem a coin-up motoros.

- Interstate 76 - Funky-groove zsenialitás. Akinek bejön ez a zenei stílus annak tetszik.

- Loco Roco - Zseniális! Akinek nem ül ki a daloktól a vigyor a képére, az nagyjából kedélybeteg. Kéne, valami jó kis vérben kajakozós, deathmetál feldolgozás a főcimdalból! 8-]

- Transport Tycoon - Jó, ez határeset, elismerem, mert már azért jócskán túl van a 8-bites zenei világon, viszont "csak" MIDI-k. Nagyon szerettem mindet, nagyon jók.

DS90 2012.12.15. 12:27:02

Amióta a forbes.com/games szekciója a játékosok mellé állt a ME3 végével kapcsolatos balhéban, azóta megtízszereződtek a játékkal kapcsolatos cikkek, és egyre jobb minőségűek, gondolom, hogy több a látogató is.

Személy szerint én is naponta ránézek az oldalra.

On topic, nekem egyértelműen az AoE 1 címzenéje az örök kedvenc, máig kiráz a hideg az intro zenéjének utolsó 15 másodperce alatt. Illetve a Starcraft protoss témája, Warcraft és WoW teljes soundtrackje valami lenyűgöző.

Zarbon 2012.12.15. 12:43:06

@zZz: megvan, mod kiterjesztésű fűjlokban

Palánta 2012.12.15. 13:18:52

Total Annihilation - többnyire a harcok alatti monumentális és pörgős zene az ami megfogott, de persze a lassabb, építkezések alatti rész is tökéletes
Oni - bár ennek inkább csak a trailerében szereplő Bryan May szám az ami nagyon illett hozzá
Warcraft 2 orc oldal zenéi
Need For Speed 1 és Underground 1-2
C&C 1 és kiegje
Red Alert 1
Mass Effect 1-2
WoW MoP: kocsma zene : Stormstout Brew a keleti hangzásával
Deus Ex 1: hong kong háttérzenéje a szintén illő keleti hangzás miatt
Crashday - főcímdal
Raptor - midi prüntyögése az elsők között volt ami nagyon megtetszett és még tetszik is a mai napig
GTA 3-4 - "rádióadói" közül a Flash :D

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2012.12.15. 15:17:50

@mennyi?husz!: Jogos, Joel Nielsen tényleg remek dalokat csinált a BM-hez!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.12.15. 17:29:51

kimaradt a flashback, a rochard (space debris) és az omf2097. meg ez: vip.aersia.net/vip.swf

@zZz: a játék könyvtárában az amf-ek a zenék, a modplug player lejátssza natívban.

rognork 2012.12.15. 18:51:42

én a tableton hordom a heroes3 zenéjét, erre szoktam elaludni. de legjobb, az a heroes2 eredeti kiadása operával, és néhány track a gold editionból. ezeket ronggyá hallgattam volna, ha kazetta lett volna.

algi 2012.12.15. 19:57:27

Szerintem a Jamestownnak meglepően jó a zenéje. Bár közhelyes, de szándékosan.

youtu.be/mPJV5il9hvs

Savior 2012.12.15. 20:37:54

Egyértelműen Chrono Cross. Emlékszem, hogy a Time's Scar intrót látva mennyire vártuk a programot. Hát, a zenéje jobb lett, mint maga a játék. :)

Jó még a SuperBrothers: Sword & Sworcery LP zenéje is. Nincsenek benne igazán hosszú számok, de azok jók, és nagyon sokat hozzátesznek a játékhoz (nem véletlen a cím).

Amúgy persze Braid, de hát az nyilván nem ér...

K0vasz 2012.12.15. 22:30:29

Az "újabbakat" már mind felsoroltátok, így akkor bedobok egy régi kedvencet: Pinball Fantasies intro. A mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor az Orion hangfalakon felcsendültek az első taktusok (pedig akkor voltam vagy 7 éves)... hátborzongató, a szó jó értelmében:) www.youtube.com/watch?v=wTLhWXv2I4A

Infiltrait0r 2012.12.16. 00:28:57

Jeremy Soule
Jason Hayes
Two Steps From Hell

ThePolaris 2012.12.16. 15:21:01

Dota2 főcímzenéje szintén nagyzenekari mű, más nem jut most eszembe, amit nem soroltak már fel fölöttem.

www.youtube.com/watch?v=ukGzaC0KOhM

_Cactus_ · http://gergo.erdi.hu/ 2012.12.17. 01:25:35

Az eddig fel nem soroltak közül nekem a Prince of Persia: The Sands of Time ugrik be mint emlékezetes darab.

reKorrekt 2012.12.17. 11:10:50

Fura hogy a Rome Total Wart még nem említettétek. Engem konkrétan a zenéje szippantott be mikor belekezdtem...
www.youtube.com/watch?v=irXQid4peS0

Llajti 2012.12.17. 18:26:05

Lassan már nem lesz aktuális hozzászólni, de a Medal Of Honor: Allied Assault-ot mindenképp hozzátenném. Legjobb a menü zenéje, sokszor nem kezdtem el a játékot csak azért, hogy végighallgathassam :)
Nem nagyzenekari, de nagyon szép zongoraszóló a Sims (az első), "Build" alatt hallható zenéi, fel is vettem winamp playlistbe.

blash 2012.12.17. 21:42:05

@Infiltrait0r: a Two Steps From Hell kurva jó zenéket csinál <33

Gault 2012.12.18. 02:33:36

baromi sok a hatásvadász zene a játékokban is, főleg mostanában, és főleg az idekívánt nagyzenekari szerzeményekben, legékesebb példája az ilyesminek pont az émelyítően giccses Two steps from hell.

Gukker 2012.12.19. 01:24:29

Most tényleg, a Portal zenéje hogy maradhatott ki ???!!!
www.youtube.com/watch?v=Y6ljFaKRTrI
Jonathan Coulton: Still Alive

Felicia Dayjel személyesen a szerzőtől élőben:
www.youtube.com/watch?v=gAyqlX9toWk
süti beállítások módosítása