Pár napja írtam a Dreamhack című videojátékos fesztiválról, ahol magyar induló is volt Battlefield 3-versenyben. Azóta az is kiderült, hogyan végeztek: a bronzérmet hozták haza, ami azért szépen csillog. És ezt nem csak üres frázisnak szánom: tényleg nagyon szép eredmény a harmadik helyezés akármilyen világversenyen, főleg ahhoz képest, hogy milyen itthon az e-sport-helyzet.

Persze, most majd biztos megint beindul a kommentekben a vita (akárcsak az előző bejegyzésnél), hogy az e-sport milyen hülye elnevezés, nem lehet egy videojáték-versenyt sportnak tekinteni. Lehet, hogy itthon nem, én nem is akarom eldönteni ezt a vitát, de azért ne felejtsük el, hogy a világnak vannak olyan részei, ahol ezt nem olyan szinten űzik, mint nálunk. Akadnak országok, ahol a legjobb játékosok egész nap játszanak – edzenek –, mert van olyan szponzoruk, akinek a segítségével ezt megtehetik. Ezekben az országokban a versenysport egyéb jellemzőit is megtaláljuk – Dél-Koreában két éve még egy óriási bundabotrány is volt a Starcraft-meccsek körül.

Itthon viszont az e-sport gyerekcipőben jár, és abban is inkább hátrafelé megy. Volt pár évünk, amikor tudtunk csapatot küldeni a világ legjelentősebb e-sport-eseményére, a World Cyber Gamesre. 2010 óta már nem tudunk. Holnap kezdődik az idei WCG, tudtommal erre sem megy magyar csapat. 2009-ben, amikor utoljára voltunk kint, valami újjal kísérleteztek a magyar válogató szervezői: nem több játékban küldtek ki egy-egy legjobb magyart, hanem csak egy játékban (a FIFA 09-ben) több játékost, hátha így nagyobb esélyünk lesz érmet szerezni. Nem jött össze, sőt embereink a legjobb tizenhatba sem jutottak be. Pedig a legjobbjainkat küldtük.

A mi országunk adottságai, illetve a játékkultúránk egyszerűen nem kedvez az e-sportnak. E-sport-bajnokaink játék mellett tanulnak vagy dolgoznak, nem a videojáték az életük. És még ha napi több órát gyakorolnak is, esélyük sincs azok ellen, akik gyakorlatilag egész nap edzenek, tizenéves koruk óta. Ki lehetne nevelni persze nálunk is profi játékosokat, de ahhoz igen-igen sok pénz kell, a szponzorok pedig az elmúlt években a WCG-regisztráció és pár repülőjegy árát sem tudták állni (őket is meg lehet érteni, recesszióban vagyunk, és egy WCG-támogatás eredménye egyébként is bizonytalan kimenetelű). Részben emiatt persze itthon nincs is meg az a kritikus tömeg, ami követné az e-sportot (másrészt itthon az online játék nem volt olyan nagy szocializáló erő, mint például a Távol-Keleten).

Szóval nagyon örülhetünk egy-egy bronzéremnek. Mert WCG-bajnokunk egy darabig legfeljebb olyan lesz, mint ifj. Vezekényi László.

(A kép forrása a battlefield.hu)