HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: A C16, Plus4 és a C64 a játékokon túl

2012.04.12. 12:00 Stöki

Rengeteg komment és észrevétel érkezett a Jack Tramiel-nekrológhoz, köszönjük mindenkinek (még sosem volt ezerlájkos posztunk). Sokan leírták, hogy a Commodore gépek révén lett belőlük programozó, Biga fedőnevű kommentelőnket ezek a hozzászólások egy cikk megírására késztették. Ez következik most a Heti retróban (a Ghosts'n'Goblins pedig jövő héten, azt se felejtettük el, nyugi).

A Jack Tramiel halálára írott nekrológokat olvasgatva futott át az agyamon, hogy ezeket a szeretett masinákat nem kizárólag játékra használtuk. Bár jómagam is elég fiatal voltam akkoriban, a C64 már életemnek abban a szakaszában jelent meg, amikor nem csak a játékok keltették fel az érdeklődésemet, és a kezdeti, újságokból való bepötyögések után már valami önállót is szerettem volna alkotni. Előre is elnézést kérek, ha kihagyok vagy rosszul írok valamit, próbálok a lehető legjobban visszaemlékezni, mivel is töltöttem szabadidőmet, míg mások inkább csajoztak vagy bringáztak.

A BASIC, ahogy a neve is mutatta, a kezdőknek szánt programnyelv volt, ezért talán legtöbbünk BASIC-ben írt kisebb programokkal kezdte a pályafutását. Közismert, hogy a C16 és a Plus4 BASIC-je sokkal jobb volt, mint a C64-é, viszont a C64 sokkal többet nyújtott a grafika és a zene területén, ezért idővel megjelentek az első BASIC bővítések is C64-re, amelyek aztán tudásban túl is szárnyalták az említett kisgépek 3.5-ös BASIC-jét, a saját 2.0-ását pedig mérföldekkel lekörözték. Természetesen a megfelelő számú POKE, PEEK és SYS utasítással az elvetemültebbek már akkor is mélyebbre áshattak, de ilyen programokat átlátni, javítani igen nehézkes volt. (Talán sokan emlékeznek a POKE utasításokkal bevitt gépi kódú programokra, amit a töméntelen sok DATA sor tartalmazott.) A C16-os és Plus4-es BASIC-je valóban inkább oktatásra volt csak alkalmas, ahogy Hamster kolléga is említette blogjában, jómagam nem is emlékszem komolyabb alkotásra, bár ekkor még keményen általános iskolás voltam. A Plus4-es beépített programjait, szövegszerkesztőjét, táblázatkezelőjét viszont volt alkalmam látni használat közben, egyik iskolatársam apja vezetgette céges pénzügyeit ezzel, de nem tudom, mennyire volt valóban elterjedt.

A legtöbb időt a Simons’ Basic és a Graphics Basic kiegészítőkkel töltöttem el, ezek profi lehetőségeket nyújtottak a C64 grafikájának kihasználására, nemcsak a hagyományos 2D rutinokra (grafikus üzemmód állítás, színek, vonal, négyszög, kör, ellipszis), hanem a sprite-ok kezelésére, akár spriteütközéseket is le tudtak kezelni. Ha jól emlékszem, a Graphics Basic-nek saját spriteszerkesztője is volt, ami nagyon gyorssá tette a sprite-okkal való fejlesztési munkát. A grafikán kívül a SID chip lehetőségeit is mindkét nyelv támogatta, amivel hangok és dallamok megszólaltatása is sokkal könnyebbé vált. Emellett sok hasznos parancsot adtak az amatőr fejlesztőknek, a floppy meghajtó kezeléséhez, joystick lekérdezéshez.

A Simons’ talán kiterjedtebb bővítés volt (míg a nevében is jelölt Graphics Basic inkább a grafikára ment rá), ezért valóságos kincsesbánya volt a kódernek, találhattunk benne billentyű-, sztring-, nyomtató-, hibakezelő parancsokat, a nyomkövetést segítő parancsokat és a strukturált programozást segítő alapvető parancsokat (ciklusok, case elágazások, nevesített procedúra/szubrutin hívások). A Graphics Basic örökre emlékezetes marad számomra, mert ebben írtam az első programomat, amiért fizetést kaptam, és az eredményt fel is használták. Egy vitaesthez kellett egy stoppert írnom, ahol villogás és hanghatás jelezte a felszólalónak, ha lejárt az ideje. De nem ezért maradt emlékezetes, hanem mert itt csúszott be az első igen ciki bug. Az órák, percek, másodpercek számait sprite-ok jelenítették meg. Az egyik hozzászólót nem „lőtték le”, amikor programom jelezte, az 59 perc utáni időt már nem kezelte, így a vitaest átlépett a nem-valós időbe, és szépen múltak a hatvanas percek is. Szerencsére a vita hevében ez nem szúrt szemet, és a járandóságomat is megkaptam, talán tízezer forintot, ami abban az időben igen nagy pénznek számított.

Végeredményben a BASIC-re alapuló bővítések nem terjedtek el túlzottan, illetve nem igazán születtek túl nagy alkalmazások. Ennek egyik oka a memóriahiány volt - hiszen a bővítés önmagában is sok memóriát elvett-, másrészt a sebesség. Játékhoz a BASIC sebessége nem volt elegendő, és talán a jogi része sem volt akkoriban szabályozva (hiszen az ezzel készült programokat csak a bővítővel lehetett futtatni.)

Figyelmem ezután a programnyelvek közül a gépi kód felé fordult, amiben némi jártasságra még a C16 beépített kezdetleges assemblerével tettem szert (MONITOR vagy mO). A C64 nem tartalmazott ilyet, ezért hosszú ideig az említett bevitelt elvégző BASIC programokban merült ki a gépi kódú programozás. Aztán megjelentek az assemblerek, amelyek nemcsak a játékkészítők, hanem a demó és intró kódolóknak is nagy segítséget jelentettek. Ezt a „kockafejű partybirodalmat” már többször leírták, és sokunknak óriási élményt jelentett az elkészült művek bámulása, versenyzése. Ezekhez az emlékezetes művekhez  elengedhetetlen volt egy jó assembler, amely már támogatta a címkéket, tárolhattunk benne címkével ellátva adatokat, és természetesen menthettük/betölthettük assembly programjainkat. Az assembly forrás még önmagában nem a gépi kód volt, hanem egy, a programozó által jobban átlátható kód, amit természetesen tovább egyszerűsít az assembler, amikor majd programunkat lefuttatja. Ennek párja volt a disassembler, ami egy memóriatartományban lévő gépi kódot mutatta meg assembly-ben. Az assemblerhez emlékeim szerint különféle segédprogramok is megjelentek, a cruncher programok (pl. Sledge Hammer), amelyek a szűkös memóriát jobban kihasználandó, tömörítették a kódot, és futtatáskor a jól ismert villogó keret jelezte, hogy most bizony decrunching zajlik. Demoversenyen soha nem indultam, ehhez én már későn érkeztem, illetve az agyam jobban bírta a barátságosabb nyelveket, de egy egyszerű intrót, zenével, logóval és egy vízszintes scroll-al magam is összeütöttem. Ezek az „alkotások” gyakran megjelentek a helyi kábeltv csatornáján, mint kezdetleges képújság.

Kis kitérő volt az 1541 lemezmeghajtó programozása, mert igen érdekes, ennek az egységnek saját processzora és memóriája volt, ezért kis programokat össze lehetett ütni a szórakoztató, ledet villogtató, kerregő-zenélőtől kezdve a komolyabb másolásvédelmet ellátókig. (Agresszívabb egyének a legendák szerint fizikai tönkretételt is el tudtak érni az 1541-esek programozásával.)

Ami már jobban lekötött, és előrevetítette jövőmet, az első üzleti fejlesztőeszközök megjelenése. Amivel akkortájt foglalkoztam, az a Master 64 nevű BASIC kiegészítés volt, melynek képességei akkoriban egyszerűen fantasztikusak voltak. Képes volt indexelt szekvenciális (ISAM) adatbázis kezelésére, mely akár több floppy lemezen is terpeszkedhetett. Tudott rekordokat kezelni, és meglepően gyorsan keresni a lemezeken, és ami különösen érdekes volt, adatbeviteli képernyőket lehetett létrehozni formázott mezőkkel. Ehhez egy editor is dukált, amellyel meg tudtuk rajzolni a képernyőket (ugye a Commodore kisgépcsalád komoly karakterkészletet is tartalmazott keretekhez, vonalakhoz). Ekkor már „teamben” dolgoztunk, és ketten fejlesztettünk először egy kérdőív kiértékelő programot, majd egy ifjúsági klub adatbázis kezelőjét, mely szállások, kulcsosházak, pályázatok, állásajánlatok és sok más, fiataloknak érdekes információt tartalmazott – sajnos maga a szolgáltatás nem élt túl sokáig. A mai napig emlékszem, hogy a barátom lakásában futtattuk a kérdőív-kiértékelő programot, a barátom a zaj mérséklése miatt egy szekrénybe zárta a nyomtatót, amely egész éjjel ontotta az eredményeket.

A következő téma előtt említeném meg, hogy akkoriban internet híján a tanulás nem volt olyan egyszerű, de az akkori „félig legális” viszonyok sokat segítettek benne: szinte mindenhez jelent meg magyar nyelvű könyv, amiből megtanulhattuk az utasításkészletet, illetve a floppy mellékletekből más kész példaprogramokat elemezhettünk pötyögés nélkül. Természetesen nem mindent lehetett könyvből megtanulni, assembly tudáshoz nem ártott egy demós haver, aki pár műhelytitkot megtanított, sokat tanultam anno Goophy (of Cerberos) kollégától. Külön poszttéma lehetne a Commodore-okhoz kapható cardridge-ek világa, melyek részben a játékosokat segítette, de valójában a kódereknek, crackereknek nyújtott nagy segítséget. C16-hoz egy memóriabővítő és pár új parancsot tartalmazó berhelt kártyám volt, melyet ha jól emlékszem, akkoriban horribilis összegért, ötezer forintért adtak. C64-eshez a jól ismert Action Replay kártyám (ami egy család volt, de már nem emlékszem, melyik verzió) volt, amely gyorsbetöltőt, másolót, reset-freeze gombokat, sprite keresőt, talán némi plusz memóriát is tartalmazott.

Meg kell említeni itt a GEOS-t, ami a grafikus oprendszerek előfutára volt, bár természetesen nem tekinthető igazi oprendszernek, de a mai alkalmazások elődei már megtalálhatóak voltak benne. Illetve nemcsak az alkalmazások, hanem a már közismert objektumok és jellegzetességek, mint ikonok, kattintás, szemeteskosár, jegyzetfüzet, rajzolóprogram, mini szövegszerkesztő, fontok, stb. Nem sok idő telt el, és a GEOS-hoz is megjelentek a könyvek, nemcsak felhasználói, hanem fejlesztői oldalról, megmutatták, hogyan írhatunk assemblyben GEOS-hoz programokat. A GEOS megelőzte a korát, és mire elterjedhetett volna, a C64-es lefutott, de utódját, a Workbenchet még sokáig használták az Amigákon. (Amigám már nem volt, szóval elnézést, ha hülyeséget írok, már egy XT-t nyúztunk akkoriban).

Amire már csak homályosan emlékszem, de érdemes megemlíteni, mint sokat használt szoftvereket: a rajzolóprogramok, mint például a Koala Painter és az Amica Paint, egy jópofa kiadványszerkesztő, a Print Shop, illetve egy táblázatkezelő, a Multiplan. Mivel kóder voltam elsősorban, ezeket kevéssé ismertem, bár a Print Shoppal pár plakátot és meghívót jómagam is készítettem. Ha valakinek eszébe jutott még valamilyen hasznos és jópofa felhasználói program, írja le kommentben. Sajnos nem emlékszem a nevére, de volt C64-re egy logoszerkesztő program is, mely valamilyen trükkel azt az illúziót keltette, hogy több, mint 16 színt látunk a képernyőn. Akinek eszébe jut, megírhatná.

Utolsó kérdésként: ki találja ki, mik voltak ezek és melyik gépen?

POKE4096,1:RENUMBER
POKE2050,1:SYS42291

87 komment

Címkék: retro commodore programozás c64 ti küldtétek heti retro egyéb

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr634387377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moli 2012.04.12. 14:16:37

(a jacktramieles poszt volt az elso a blog 1158 posztjabol, aminek nem olvastam el a kommentjeit. taszit az egesz.)

moli 2012.04.12. 14:30:07

"""Print Shoppal pár plakátot és meghívót jómagam is készítettem"""

:D mennyi papirt elpazaroltam arra..

Adani 2012.04.12. 15:03:00

"(Agresszívabb egyének a legendák szerint fizikai tönkretételt is el tudtak érni az 1541-esek programozásával.)"

Véglegesen tudtommal nem, de lehetséges volt olyan pozícióba kivinni a fejet, ahonnan csak gépi kódú utasításokkal ügyeskedve (amire laikusok nem voltak képesek), vagy szétszerelve és kézzel visszalökdösve lehetett csak visszahozni. Volt valami hasonló vírus is, ami ezt csinálta, meg pár akkori másolásvédelem.

Rókakígyó 2012.04.12. 15:36:38

A kérdés nagyon ismerős, de annyira nem merültem el a dologban, hogy eszembe jusson. Annyira jó a felvetés, hogy a google semmit nem mond rá:) Ez érdekes. Szerintem c16-os. keresek is mindjárt emulátort.

narghil 2012.04.12. 15:40:55

"POKE4096,1:RENUMBER
POKE2050,1:SYS42291"

A NEW paranccsal törölt BASIC programok visszaállítása, az első Plus4/C16-on a másik C64-en.
Annyit hozzátennék, hogy emlékezetem szerint a $1000 címen (C16/Plus4 esetében) kötelezően #$00-nak kellett lennie BASIC programok esetében, tehát a helyes POKE 4097-re szólna. De lehet, tévedek, régen volt már... :)

Sarkvideken · http://sarkvideken.blog.hu/ 2012.04.12. 15:42:13

a graphics basicben nem volt sprite editor, egy egyszerű BASIC kiegészítő volt, ugyanúgy szolgai módon pötyögni kellett mindent. amire emlékszem, hogy tudott spriteokat együtt mozgatni és animálni közben. de ha rosszul emlékeznék valaki koppintson a fejemre.
a GEOS idejében már létezett az Apple Macintosh, és erre hajazott erősen.

glezmen 2012.04.12. 15:53:51

renumber parancs nem volt C64-en, szoval vagy C16, vagy C+4
a 42291 miatt a C+4-re tippelnek (bar lehet hogy C16-on is mukodott)
de hogy mit csinal, azt passzolom

glezmen 2012.04.12. 15:54:22

@glezmen: latom kozben megfejtettek :)

TetraB 2012.04.12. 16:01:14

@narghil: igen, pontosan, és igazad van, 4097 a helyes. legalábbis a Google szerint :)

Chain-Q · http://charlie.amigaspirit.hu 2012.04.12. 16:06:06

"A GEOS megelőzte a korát, és mire elterjedhetett volna, a C64-es lefutott, de utódját, a Workbenchet még sokáig használták az Amigákon. (Amigám már nem volt, szóval elnézést, ha hülyeséget írok, már egy XT-t nyúztunk akkoriban)."

Hülyeséget írsz. Szerencsére az Amiga Workbenchének semmi köze a GEOS-hoz azt leszámítva, hogy mindkettő egy grafikus rendszer és vannak benne ikonok. Kezdjük ott, hogy az Amiga Workbenche előbb volt(!) mint a C64-es GEOS, (1985 vs. 1986) maximum te korábban találkoztál vele. A GEOS ráadásul bevallottan a korai Mac-ek UI-ját másolta, és mellékesen C64 mellett létezett C128-ra, Plus/4-re és Apple II-re is, mint azt a cikkbe linkelt Wikipedia bejegyzés is írja.

Az AmigaOS (ami a gépben ROM-ban lévő Kickstartból és a lemezről tölthető Workbenchből áll) ellentétben a GEOS-sal nem egy utólagos GUI, hanem az Amigák hardverével elválaszthatatlan egységben élő, igen komoly multitaszkos rendszer, amelyből még a mai OS fejlesztők is sokat tanulhatnának, ha nem mosnák ki az agyukat a POSIX-szal meg az Unix-stílusú borzalmakkal (ideértve az NT kernelt is) mindenütt. De hát ez van. :)

TetraB 2012.04.12. 16:10:11

@Sarkvideken: nekem rémlik, és a Wikiben is ezt találtam: "Sprite shapes can be drawn by hand with a built-in sprite editor, accessed with the command EDIT. The editor, while simple to use, was somewhat rudimentary"
valahol egy képernyőképpel is találkoztam, de azt nem találom...

Sarkvideken · http://sarkvideken.blog.hu/ 2012.04.12. 16:23:46

@TetraB: akkor biztos volt. sokáig egy külső editort használtam, aztán magam is barkácsoltam egyet, s mire valamennyire kész lettem, kaptam egy még jobbat.

Joga 2012.04.12. 16:44:58

Jó volt ez a Simon's Basic, emlékszem, valamelyik (talán Mikrovilág) újságban volt egy Mandelbrot-halmazt rajzoló progi ezen a nyelven írva, emlékeim szerint volt, hogy fél napig is számolt egy képet... :))

Retexis 2012.04.12. 16:46:33

Remek trackerek voltak. Future tracker pl. De sok zenésznek volt saját pl. Griff, JCH.
Grafika:
Alap logo editor a gamemaker egy átbuherált verziója volt. Azért volt kifejezetten logo editor, mert multicolor karakterekre bontotta a jellemzően sok repetitív részből álló logókat.
Grafikai szerkesztőből rengeteg volt. Ifll editor, drazlace, stb...
Személyes kedvencem az amica mellett az ECI editor. :)
noname.c64.org/csdb/release/?id=19813

Joga 2012.04.12. 16:56:26

Ha zene, akkor Rockmonitor 3. :)
És természetesen a Micro-sorozat.

TH 2012.04.12. 17:05:38

@moli: az taszít, hogy meghalt vagy az, hogy erről kommentek születnek?

Mc Master 2012.04.12. 17:15:31

Az Amiga a maga korában egy csúcs volt, mégis a játékok, amiket a C64 után megírtak őrá is, már nem voltak annyira jól játszhatóak, hiába a jobb zene és grafika.

C16/+4: ha jól emlékszem a Monitorba (gépi kódú szerkesztő) be lehetett lépni shift+resettel (vagy RunStop?) is.
És még mindig maradva a kistesóknál: volt egy elég jó grafikai program, a Boticelli. Emlékeztek rá?

Meg ha már szóba került a memória-bővítés: volt belső meg külső is :D

Ha valaki akkor nekem azt mondja, hogy 'pár' év múlva lesz (Magyarországon, lakossági szélessávú) internet (az meg mi?) és valósághű grafika a játékokban... A Defender of the Crown vagy sok más játék képe egyszerűen élethű volt (160*20/320*200).

Oh, azok a boldog szép napok!

McKinney 2012.04.12. 17:16:04

céges pénzügyek a nyolcvanas években? hm... tán zöldséges volt a haverod apja...

Lúdvérc 2012.04.12. 17:19:52

@Moka_Miki: Boticelli, magyar fejlesztés volt, nem? Valamilyen dongle alapú másolásvédelme is volt talán.

fourgee 2012.04.12. 17:42:31

@Lúdvérc: Boticelliben nem volt semilyen másolásvédelem sztm. :)) Emlékszem, hogy csináltam valami béna rajzot és egyik tanultabb ismerősöm pár másodperces vacakolás után lementette kazettára úgy, hogy onnan betöltve egy autorunos program lett belőle, vagyis Load parancsra egyszer csak bejött a rajzom és megjelent magától :) Nekem akkor az volt a csúcstechnológia :)

esmivanhabrucespringsteenkeszitettefel 2012.04.12. 17:55:11

En C64-en, meg nem tudtam, hogy letezik assembler.
egy szo: c-mon
En biza monitorral tanultam programozni.
programoztam a demokat, persze ez a vegen az egesz ujrairasat jelentette, es jo sok NOP hasznalatot. :)

Konyvekrol se nagyon tudtam, minden mas kodjanak visszafejtesebol jott.

De imadtam. Sajnos 14 evesen nem gondoltam, hogy valahogy meg kellene oriznem az akkori alkotasaimat, nem maradt meg semmi. :/
Pedig csinaltam a szerelmemnek villogo szivecskes progit, meg mi mindent.

Amigan se nagyon, de szerencsere ott megorizte mas. :) www.youtube.com/watch?v=EnPDc3bNPD4

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.04.12. 19:00:49

@Biga: Írj még jó sokat, de könyörgöm felejtsd el azt, hogy "jómagam"! :) azt kell helyette írni, hogy "én".

PonDrow 2012.04.12. 19:07:31

@Adani: Nem kellett hozzá gépi kód, csak ki kellett adni egy teljes formatálást indító parancsot. Az ugyanis az összes fejpozíciót végigléptette a lemezen a nulláról. :)
Csak sokan ezt nem tudták. Sokak "elromlott" lemezmeghajtóját javítottam olcsón. :D

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2012.04.12. 19:33:05

@narghil: 4097, azaz $1001, mert $1000-on fix $00 érték kellett hogy legyen. Egyébként a BASIC program végére mutató pointert rakta helyre, meg nem mondom, mi a hivatalos neve (RAMTOP? Nem, az a teljes mem teteje talán).

@Moka_Miki: RUN/STOP + reset az, sőt, ha úgy kapcsoltad be a gépet, akkor a BASIC nem inicializálta magát, csak a KERNAL, ki lehetett nézni, hol vannak jó kis nem használt memóriarészek.

PC-re is volt valamiféle GEOS-féleség, Geoworks Ensemble néven, 16..20 MHz-es 80286-osokon próbáltam, MS-DOS felett futott, ablakozás, fontok stb. volt benne, nagyon gyors volt. Amikor kimentünk DOS shellbe, kb. 2 Kbyte-ot foglalt, és "exit"-tel baromi gyorsan felállt újra.

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 19:56:01

@Moka_Miki:
"C16/+4: ha jól emlékszem a Monitorba (gépi kódú szerkesztő) be lehetett lépni shift+resettel (vagy RunStop?) is."

Run/Stop+Reset, a "melegebb reset", ahogy Hamsternél épp boncolgattuk, vagy simán Basicból a MONITOR (advanced userekenek M, Shift+O) paranccsal.

A Plus/4 'monitor'-jában egyébként egész használható assembler-szerűség volt. Bár azonnal fordított, fix címre, komplett programokat lehetett benne elkészíteni. Amikor jöttek az első "felnőtt" assemblerek (Turbo Assembler talán?), nem is nagyon tudtam rászokni, túl felhasználóbarátnak tűnt :)

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 20:00:48

Apropó, monitor.
Illegál utasítások megvannak, és azt ezeket is kiválóan kezelő monitorok?
LAX, TAX, NOP2, sőt, az egzotikus KIL

DocBulywood 2012.04.12. 20:06:54

@Sarkvideken:
De van benne:

pcvilag.muskatli.hu/irodalom/CoV/E1p1/kep.php?kepparam=e1p1-84.jpg

Edit paranccsal tudod behívni és 100x könnyebb vele szerkeszteni, mint beDATAlni Simon's Basic alatt.

@Adani: Másolásvédelemre ott a Lakat alatt c. könyv. Az oldalakat hadd ne keressem ki...

pcvilag.muskatli.hu/irodalom/cbooks/lakat/lakat.html

@prokee:
Az Árok Party-n ott leszel?

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 20:09:50

@DocBulywood:
Á, öreg vagyok hozzá, meg lusta, bár minden évben eljátszom a gondolattal :)

ikri 2012.04.12. 20:09:54

Én képújságot készítettem a C64 standard basic v2-jével :D első programozói munka, 12 vagy 13 évesen :))

Istenem, C64, junoszty, lakótelep... :D

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 20:10:57

@DocBulywood:
"a Lakat alatt c. könyv"

Abban bizony voltak jó dolgok, a félreállított fejjel tört szektorokat író kód ütött :)

Lúdvérc 2012.04.12. 20:12:58

Lakat alatt, igen, ismerős.
és igen, Junoszty volt a legjobb monitor :)
anno mennyit cipeltem őket a Csokonaiba :)))

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 20:18:31

@Lúdvérc:
Egyszer a csokiból hazafelé elaludtam a kisföldalattin. A sofőr ébresztett a Vörösmarty után az alagútban. Szólt, hogy harmadszorra jöttem be vele, ha kialudtam magam, fogjam a cuccomat, és húzzak kifelé!
A beszállók kissé csodálkoztak, amikor két rohadt nagy válltáskával, két kezemben két Junoszttyal szálltam ki ott, ahol mások beszállnak.

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 20:22:06

@Lúdvérc:
Bizony, a Botticelli hardveres másolásvédelemmel bírt, amit természetesen igen hamar kiiktattak a jó magyar srácok. Arra emlékszem, hogy egy ismerősöm apja ___megvette___, ___pénzért___, és neki volt hozzá ilyen kis szarsága. Nem esküszöm meg rá, de talán joyportba kellett dugni.

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 20:25:53

@esmivanhabrucespringsteenkeszitettefel:
A Ray of Hope 2 zenéje - néhány mással együtt nekem audiokazettán volt meg, rongyosra hallgatva. :)

Verghaust 2012.04.12. 21:11:53

A graphics basicben biztosan volt sprite editor, mert apammal alsos koromban irtunk egy programot ahol egy mozgathato agyuval kellett eltalalni egy kepernyon athalado izet, es ezeknek a sprite-jait mind azzal rajzoltuk.De csak gombokkal birtuk megcsinalni az iranyitast, a dzsojsztikk kezelese kifogott rajtunk, biztos mer' a CoV-ban azota sem irtak rola egy-ket szavat. Ami jopofa kis program volt meg, az az Art Studio, popeceket lehetett rajzolni vele, tudott betolteni fontokat is, emlekszem kazettan ott sorakoztak a foprogram mogott vagy egy tucat, felirva szepen hanytol hanyig, aztan betoltottem a helveticat es lehetett vele irkalni. Volt meg valami Pencil 3D vagy mi is azokkal mindenfele 3d kupokat meg gomboket es kulonbozo paralelepipedonokat lehetett rajzolni, es egy kolcson matrixnyomtatonak hala nyomtatgatni.

Aadaam 2012.04.12. 21:27:51

Én későn kerültem be a C64 érába, 92-ben kaptam meg a gépemet.

96-ban megjelent hazánkban az internet, én pedig kaptam egy könyvet, valami Komputer Lexikon vagy enciklopédia volt a címe, a Mi Micsoda sorozat tagja lehetett.

Úgyhogy nekiálltam User Portra (a C64 semmire nem használt, viszont igen egyszerűen programozható portja) saját protokollt írni. Úgy terveztem, a szétszedett telefonjaink egyikét fogom rácsatlakoztatni, hiszen az is 5 volt meg ez is (mit sem tudtam én akkor még a fourier-transzformációról)

Tudtam, hogy minden c64nek nagyjából azonos az órajele, de kis eltérések lehetnek, ezért minden bitet 3x ismételtem meg, és többségi alapon döntöttem 0 és egy között. Voltak paritásbitek és start meg stop jel is.

Igazából egyetlen appot írtam rá, ez egy félig poke-okkal, félig Simon's basicben írt rajzprogram volt, ami whiteboard alapon működött, egyszerűen volt egy kurzor, joystick gombot lenyomva tartva rajzolhattál, és akkor elküldte a másik oldalra a koordinátákat.

Volt még talán egy, egy egyszerű, UNIX write szerű programom hozzá, return-ra átküldte a begépelt sort a másik oldalra.

Sajnos az éles kipróbálására nem került sor, mert anyukám nem nézte jó szemmel, hogy én egy, a telefonvonalon lévő szétszedett telefont akarok rákötni a méregdrága gépre (volt vagy 20000 ft akkoriban!), hiába magyaráztam én neki feszültségeket, barátaimnál meg pláne szó se lehetett volna róla.

Persze írtam Game Makerrel egyszerű játékokat is, meg volt egy "Windows 97"-nek nevezett programom, amit 96-ban kezdtem el írni (a win95 hatására), csak reméltem, 97re kész lesz.

Volt benne egy start menü, szöveggel kiírva, órával a tálcán, meg volt kurzor (joystickkal irányítva), és voltak ikonok az asztalon. Tulajdonképp egyszerű launcher volt.

A sprite-okhoz emlékszem, volt egy saját kis füzetem, a kis négyzetrácsos pont akkora volt, hogy az alján 3x3 sort hagyva pont ki lehetett számolni a 3 sávot tartalmazó monokróm sprite-ot. Egyszerűen kisatírozgattam a négyzeteket, alul meg összeadtam binárisan...

Az Assembly-t soha nem értettem meg teljesen.

Sajna mivel falun laktunk, így nem volt kitől kérdezni, ráadásul volt egy aprócska probléma: én egyfajta timeshiftelt buborékban éltem, a világ (s az ország) többi részében a commodore-okkal már rég felhagyott mindenki...

Középiskolába úgy kerültem, hogy még mindig csak c64-esem volt, a Nemes Tihaméron jó ideig BASIC-ben indultam, mert az Oxford Pascal használhatatlanul lassú volt. Aztán persze a család előbb-utóbb kénytelen volt beruházni egy PC-be, amire aztán Linux került, és Windows-t otthon én azóta se használtam kb, pedig ez még a 90-es években volt.

Orvosi karierremről letévén, elmentem a műegyetemre, informatikusnak...Ezek után...

Behajtó70 2012.04.12. 21:28:23

@Adani: valami másolásvédelemre használtuk, ha jól emlékszem...de nem biztos már.

Első fizetős progim egy bruttósító volt, akkoriban ('87) volt a bruttósítás. Utána meg természetesen a bérszámejtés volt a sláger, mert kézzel már nehézkes volt olyan gyorsan, hogy 5-e körül a fizetést lehessen adni. Szóval ment az a szekér akkor, rendesen. Még a Novotrade-del is dolgoztunk.

Ugye Dombi?! :)

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 21:34:06

@Aadaam:
"Persze írtam Game Makerrel egyszerű játékokat is, meg volt egy "Windows 97"-nek nevezett programom, amit 96-ban kezdtem el írni (a win95 hatására), csak reméltem, 97re kész lesz."

Ez akkora, hogy finoman zárójelbe tetted vele az összes többi kommentet - javaslom utólag bolddal kiemelni a mondatot, majd márványba vésni a MüPa oldalában :))))

The Great Destroyer 2012.04.12. 21:46:31

Az én életemet is meghatározta a c64 :). Gyakorlatilag soha életemben nem játszottam, mivel a wizard of wor is meghaladja a képességeimet. Viszont a nagyim az első magyar IT cégnél dolgozott, ebből kifolyólag viszonylag hamar találkoztam számítógépekkel, anno bele voltam szerelmesedve a szalagos meghajtókba ('80-as évek), a mai napig emlékszem, hogy álltam a cucc előtt és bámultam a bazi orsókat, ahogy össze-vissza pörögnek, voltak bácsik is, akik ugyanolyan szerszámokkal bütykölték a gépeket, mint a másik nagyfateromék a szövödében a szövőgépeket. Nekem volt az összes ismerősöm közül legelőször c64-em, aztán 128-am, aztán AT-m és 386-osom. A c64/junoszty kombo, alapjaiban határozta meg az életem, nem voltunk pénzes család, bővítésekről csak álmodoztam, viszont baromira nem voltam képes elfogadni, hogy vannak olyan csókák, akik olyan szoftot tudnak faragni, amivel nem tudok mit kezdni, ezért elkezdtem a suli könyvtárából kivenni a programozásról szóló "szakirodalmakat". Eleinte imádtam, hogy tudok olyan progit írni, ami egy általam "dizájnolt" repcsit(sprite) képes átrepíteni a junoszty képernyőjén, aztán egy idő után unalmassá vált, elkezdtem elmerülni a gépi kódban. Jelenleg informatikusként dolgozom és hobbi szinten bsd-t faragok powerpc környezethez. Ha nincs a c64, akkor valószínűleg vagy az emelőgépkezelői, vagy a heggesztői pálya élmunkásaként dolgoznék (van jogsim targoncára és darura, valamint heggesztői minősítésem is). Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, akinek az élete "picit" máshogy alakult a minstream számitástechnika következtében.

facsig 2012.04.12. 21:47:59

Egy érdekes retro téma. Ha netalán néztek ügetőt vagy galoppot a TV-n ott még mindig C64 program van 2012-ben. Megismerem a kinézetéről (betűk, háttér, stb.).

h_zolee 2012.04.12. 21:50:52

@Verghaust: a "paralelepipedon"-t a nap szavának jelölném :-)

más: a poszt jól érzékelteti a gépi kód közvetlen bevitele és az assembler-használat közötti különbséget, máshol viszont némileg keveri a kettőt... amúgy grat!

Dester 2012.04.12. 21:51:44

Van egy GEOS könyvem, néha még ma is belelapozgatok. De akkor még nem kattintás volt, hanem "rálövés". Igen, így. :)

@Verghaust: úristen, az Art Studio! Ha agyonütnek, se jutott volna eszembe a neve, de így visszajöttek az emlékek. Mennyi időt elcsesztünk vele! Az egyik haverom rajzolt benne egy pisztolyt (hogy miért pont azt, nem tudom, bár katona lett belőle :))), amit aztán az én nyomtatómmal kinyomtattunk. Volt ám hű meg há, "de kafán néz ki". :)

Mózsi bá (törölt) 2012.04.12. 21:58:27

@narghil: Legöregebb emlékeim szerint a renumber basic parancs 16 és +4nél újrasorszámozta a programsorokat, tehát követnie kellett legalább egy számnak, ugyanakkor az általad említett formában valóban visszaállította a "törölt" basic programokat. Ha tévednék, bocs.

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.12. 22:00:46

@facsig:
Az meg egy régi legenda, hogy a Terminator 1-ben, a robot belső nézetében többször egy 65XX/85XX kódrészlet fut le, ügyesebbek felfedezni vélték benne a C64 KERNAL egy adott részét is.
Sajnos nem volt még a kezemben a T1 olyan minőségben, hogy ellenőrizzem :)

Mózsi bá (törölt) 2012.04.12. 22:02:29

@Moka_Miki: "Az Amiga a maga korában egy csúcs volt, mégis a játékok, amiket a C64 után megírtak őrá is, már nem voltak annyira jól játszhatóak, hiába a jobb zene és grafika." - Ezt inkább ne írd ki tablóra:) Persze a gagyizás itt is tetten érhető volt, de nézz meg egy Defendert pölö... És még sorolhatnám.:)

Mc Master 2012.04.12. 23:00:26

@Mózsi bá: "Ezt inkább ne írd ki tablóra:) Persze a gagyizás itt is tetten érhető volt, de nézz meg egy Defendert pölö... És még sorolhatnám.:) "

Barátom! Így száz év után ne várd, hogy emlékezzek minden részletre, ez csak egy érzés, ami azóta él bennem. Persze, voltak remek játékok, de igazából én azokat szerettem, ahol a gép csak egy eszköz volt a játékhoz, mint pl egy labda - magyarul haverral vagy tesómmal tudtunk együtt játszani. Amúgy meg trackerek és grafika ezerrel.Ja, és Amos basic...de jó volt! Tudott adatbázist kezelni...

Mc Master 2012.04.12. 23:05:16

@prokee: "Az meg egy régi legenda, hogy a Terminator 1-ben, a robot belső nézetében többször egy 65XX/85XX kódrészlet fut le, ügyesebbek felfedezni vélték benne a C64 KERNAL egy adott részét is.
Sajnos nem volt még a kezemben a T1 olyan minőségben, hogy ellenőrizzem :) " - nem legenda, ez az igazság: gurultak az LDA-k és STA-k rendesen...

Gondoltam kreatív leszek és megnézem a YT-n a You could Be Mine-t, annak a végén szintén megy ez a rész... de nem látszanak a betűk, xar a minőség.

Mc Master 2012.04.12. 23:07:09

@prokee, @Aadaam:
"Persze írtam Game Makerrel egyszerű játékokat is, meg volt egy "Windows 97"-nek nevezett programom, amit 96-ban kezdtem el írni (a win95 hatására), csak reméltem, 97re kész lesz."

"Ez akkora, hogy finoman zárójelbe tetted vele az összes többi kommentet - javaslom utólag bolddal kiemelni a mondatot, majd márványba vésni a MüPa oldalában :)))) "

Én is ezen röhögtem a legjobban...Nézd prokee, igaza volt, csak kicsit elszámolta magát. De '98-ra elkészült! :D :D :D

Mc Master 2012.04.12. 23:10:28

@prokee: Boticelli - igen, volt védelem, de a meghajtó portjába kellett dugni: plus4world.powweb.com/publications.php?pid=400209&piid=193&page=1

Mc Master 2012.04.12. 23:19:06

@prokee: "C16/+4: ha jól emlékszem a Monitorba (gépi kódú szerkesztő) be lehetett lépni shift+resettel (vagy RunStop?) is."

Run/Stop+Reset, a "melegebb reset", ahogy Hamsternél épp boncolgattuk, vagy simán Basicból a MONITOR (advanced userekenek M, Shift+O) paranccsal.

A Plus/4 'monitor'-jában egyébként egész használható assembler-szerűség volt. Bár azonnal fordított, fix címre, komplett programokat lehetett benne elkészíteni. Amikor jöttek az első "felnőtt" assemblerek (Turbo Assembler talán?), nem is nagyon tudtam rászokni, túl felhasználóbarátnak tűnt :)

- Detto! Nem is értettem minek assembler, egyáltalán mi az! Voltam vagy 12 éves amikor vettem egy kék és valami piros könyvet a gépi nyelvről. Gondolhatod, hogy először semmit nem értettem a felnőtteknek szóló írásból: regiszterek, kettes számrendszer, 16-os... De aztán belejöttem, voltak haverok, akik idősebbek voltak, programozó szülők is akadtak és ahogy más is írta feljebb: a közös buherálásból és egymástól tanultunk: csíkoztuk a képernyőt, futószöveg jobbra, balra, '/'-jellel átlósan, stb. Haverral írtunk +4-re digitalizáló progit: a magnó portját forgattuk be bájtokba, a teljes memóriát ha jól emlékszem 8 mp alatt megtöltötte.
Írtam zeneszerkesztőt is, gépi nyelvben, de megszakításokkal akartam több csatornát kezelni, és azon már elcsúsztam. Egy szólamban még működött.
Az milyen volt, amikor rasztermegszakításban egy szélesebb csíkot akartunk, akkor beugrott egy NOP. :D

És aztán jött az Amiga, 2Mbra bővítve és aztán el is felejtettem mindent az alacsonyabb nyelvekről. :( PC-n még egyszer nekivágtam...Nekivágtam a könyvet a falnak és kész. Jöttek a többiek: Delphi, PHP meg a válság.

Mc Master 2012.04.12. 23:20:25

Amúgy köszi a cikket, jó volt a kommenteket olvasni! Elöntött a nosztalgia... :D Shit, a mai kölkök már nem tudják meg soha milyen volt a hőskor.

flamer 2012.04.12. 23:56:20

@Moka_Miki:
Szerencsére mások már kigyűjtötték az assembler részeket:
www.pagetable.com/?p=64

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.13. 07:52:01

@Moka_Miki:
Én direkt ezért letö... megvettem a T1-et, de sajnos nem volt DVD-minőség, nem tudtam elolvasni, így továbbra is bizonytalanságban élek...

@flamer:
..de már elmúlt, köszönöm.

prokee · http://blog.prokee.hu 2012.04.13. 07:52:42

@Moka_Miki:
"a magnó portját forgattuk be bájtokba, a teljes memóriát ha jól emlékszem 8 mp alatt megtöltötte."

Ja, nyolc bitenként tárolt egybites minőségben :)

na__most__akkor 2012.04.13. 08:23:54

Nekem Spektrumom volt...
Nagy háborúk voltak, hogy melyik a jobb. Persze, hogy a Spektrum - mondtam. Aztán nőtt egy mostohafiam C64 géppel, és kénytelen voltam megtanulni azt a gépet is, hogy le ne égjek a srác előtt.
Utána kettős ügynök lettem, mert mindkét tábornak ismertem a gyenge pontjait.

És még egy apró kötözködés: már a C64-en és a Spektrumon is voltak magyar ékezetes karakterek. Csak mondom.

narghil 2012.04.13. 08:42:31

@Mózsi bá:
A "RENUMBER" után következő szám azt mondta meg, hogy az első sor száma mi legyen, az utána következő a növekményt. Egyik sem volt kötelező, paraméter nélkül a "RENUMBER 10,10"-nek felelt meg.
A "NEW" az első programsor elöl törölte a következő programsor elejére mutató mutatót. Ha itt "00 00" állt, akkor azt az op.rendszer úgy értelmezte, hogy nincs első sor, nincs tárolt program. A POKE 4097,1 ezt írta át "01 00" -ra, ami ugyan hibás érték, de a RENUMBER újraláncolta ezeket a mutatókat is, és a működésbe lépéséhez már ennyi is elég volt.

Sarkvideken · http://sarkvideken.blog.hu/ 2012.04.13. 09:28:53

@Verghaust és többiek:
kösz a kokit a sprite editorral kapcsolatban, most már mintha rémlene is valami.
joysticket olvasni ha jól emlékszem két adott byteról lehetett, illetve a joy1-et karakterkódoknak is meg lehetett feleltetni (balranyíl karakter, space stb.) hátha befejezed a programod ennek megfelelően :)
érdekes hogy kinek hogy alakult "programozói karrierje". magam a PC-n is csak basicig jutottam, illetve bohóckodtam egy kicsit még Z80-nal is. maradtam a műszaki pályán de a programozás eltűnt az életemből, amit sajnálok, de tudomásul veszem, hogy ez a nálam jobbak terepe kell legyen. ettől függetlenül úgy gondolom a programozás egy jó iskola, ami segít egy probléma megoldásában, onnantól fogva, hogy a megoldás módszerét is magunknak kell felépíteni. nem tudom a mai kölykök mennyire fogékonyak az ilyenre, az enyémeimnek mindig igyekszem magyarázni, mi a televízió, az internet a mobiltelefon, de szerintem simán a hülye szülő szerepében pózolok ilyenkor.

pizzaboy 2012.04.13. 10:39:04

Jók ezek a retrós cikkek. Én mostanában azon gondolkodom, hogy 20-30 év múlva is lesznek-e hasonló témájú cikkek (vagy az e-kütyük ma már annyira mindennaposak, hogy nem fogja magát "kiválasztottnak" érezni aki használja ezért a nosztalgia faktor is sokkal kisebb), és ha igen milyenek?

Karvaly 2012.04.13. 13:10:27

Geos: igen, volt PC-re is (megvolt, és jobban tetszett, mint a win), sőt, az első Nokia Communicatorokon az volt az oprendszer.

usernev 2012.04.13. 13:10:44

Ja, meg a sys64738, no meg a poke 53280,0
Hirtelen ezek jutottak eszembe.
Én C=64 Basicben A shoko ban-t csináltam meg pályaszerkesztővel amivel floppira lehetett menteni a pályákat (lecsekkolta egy algoritmus, hogy meg lehet-e csinálni a pályát) meg lehetett kedvenc listákat létrehozni a pályákból és pluszban volt benne pause (közben nem láttad a pályát) és el lehetett space-el lökni ládákat a köv. falig. :))
Meg egyszer voltam helyezett valami megyei programozási versenyen. Volt akkoriban a TV-ben egy olyan szerencsejáték, hogy egy képernyőn pörögtek számok és amikor egy vendég lenyomta a space-t, akkor kidobott egy számot és azzal lehetett nyerni. Na ezt megírtam úgy, hogy előre bepötyögted mi legyen a nyerő szám és a szerencsét mellőzve mindig az jött ki. :) Ezen mekkorát néztek akkor...

KJ4prez 2012.04.13. 18:43:15

@Retexis: a nekrológos poszthoz írtam valamelyik nap, hogy mennyire fasza volt Griff zeneszerkesztője, a Light Voices.

Griff amúgy saját magában megérne egy heti retrot. mindenki rob hubbardra, jeroen telre meg reyn ouwehandre emlékszik, de itthon Griff volt a király, zseniális zenéket írt.

Kíváncsi lennék, mit csinál mostanság :)

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2012.04.13. 22:08:11

Akit esetleg érdekel a GEOS bővebben, az itt olvasat róla: www.egalizer.hu/informatika/tortenelem/geos.htm

Wertzui 2012.04.14. 14:25:23

@greycup: Én a Terminátort a neve alapján mindig az aTari 800-al hoztam összefüggésbe.

Wertzui 2012.04.14. 14:31:27

Amigára, Macintoshra, Atari ST-re, Apple IIGS-re hogyan programoztak?

Mc Master 2012.04.14. 18:48:35

@prokee: hé, azért ennyire ne nézzél már hülyének !!! :D Volt ott olyan utasítás, hogy ROR meg ROL, ugye egy bittel jobbra v. balra tolta el a bytot. Ezt egy 8-as 'for ciklusba' (talán DEC-cel? csökkentettünk egy számot 7-ről nullára) tettük és utána jöhetet egy lépés előre a memóriában. Lejátszás: visszafelé ugyan ez a metódus. Szóval az a pár másodperc (8, de lehet, hogy volt az húsz is- perc alatt volt, az tutti) így jött ki. Akinek még van működőképes gépe, kipróbálhatná.

Illetve pc-n is meg lehetne csinálni, limitálva kb. 40 kb-ra (vagy mennyi volt szabad a +4-en a 64-ből? ) a digitalizálás hosszát, csak azt nem tudom, hogy a régi egy MHz-es órajel és a mai pörgős procik közötti különbséget hogyan lehetne modellezni. Ki lehetne rá találni valamit, de most fáradt vagyok ezen gondolkodni. Szombat délután van!
Tetves hétvégét :D

Mc Master 2012.04.14. 19:00:18

@Wertzui: gépi nyelven - assembly, basic, Amigán volt nagyon fejlett Amos Basic, Pascal-gondolom és még sok más.....OFF,addig írtam Prokeenak az előző komit, hogy odaégett a kaja egy kicsit, ON

Az Atariban és az Amigában ugyanaz a Motorola 68000-es proci volt.

Atarira volt C : sites.google.com/site/stessential/development

Amigára pedig : Python, C www.monkeyhouse.eclipse.co.uk/amiga/dev.htm

Persze akkoriban ezt nem nagyon tudtam, csupán most gubáztam össze a legjobb barátommal.

Alwares 2012.04.15. 08:17:24

Informatikai szempontból, csak annyit mondhatok, örülök, hogy ezek az idők elmúltak (semmi c nyelv, minden "struktúrált"/ugróutasítások brrr), mennyivel könnyebb-gyorsabb manapság fejleszteni, összetett dolgokat. Kőkorszak volt ez még tényleg.

Mc Master 2012.04.15. 09:58:41

@Alwares: Igazad van, kőkorszak volt, minden szempontból. Nyugati autó szinte nuku, Lada-Skoda-Dacia-Wartburg....khm, Trabant. Minden tök szürke, az emberek élték a kis sehova nem vezető életüket. Amolyan rabok voltunk. És amikor ezek az eszközök elkezdtek beszivárogni az országba a nyolcvanas évek közepén, nem egyszerűen számítógépekhez jutottunk, hanem egy kicsit beköltözött a Nyugat. És vele valamiféle remény. Mert azt mindenki érezte, ha olyan fasza lenne a rendszer, mint ahogy azt mondják, akkor a gyerekek 'MOCKBA75' számítógépen akarnának játszani és nem a hazug kapitalista ipari hulladék Commodore-on. Úgyhogy aki ezt a hőskort átélte, az szerintem örül neki, hogy ott lehetett a (tömeges) hazai számítástechnikai élet elindulásánál.

Mc Master 2012.04.15. 10:05:47

Egyébként tegnap a nosztalgiázás kedvéért nézegettem YT videókat. Train-Escape to Normandy.
Persze élethű grafikára emlékeztem, meg millió színre. De csak egy programra. Itt meg rögtön találtam kettőt. Az induló jelenetnél különbözik az állomás meg a cockpit se ugyan az. Hogy van ez? Emlékszik valaki erre?

Első videó: www.youtube.com/watch?v=FSXb93721qo
Második: www.youtube.com/watch?v=DscKp4CX3-Q&feature=related

Adani 2012.04.15. 10:58:55

@Moka_Miki:

Ezt a játékot sosem tudtam végigvinni és mindig felhúztam magam a sok töltögetésen, még a game over-t is képes volt hosszú percekig tölteni.

Meggymag81 2012.04.15. 14:18:26

@Moka_Miki: Sok játéknak volt tengerentúli és európai verziója. Ezek nem minden esetben, de sokszor különböztek. Itt is erről lehet szó.

kistucsok 2012.04.15. 20:07:11

Ha jól emlékszem kb. 5 hónapja kapartam elő a C64-es, egy portalanítás után tökéletesen funkcionált! :)
Anno én is Simon's Basic-ben tevékenykedtem. Készítettem ismeretterjesztő progit a naprendszerünkről, amiben sprite-okkal volt animálva pár dolog (ősrobbanás, meteor becsapódás) és rengeteg sort másoltam be a Révai Lexikonokból. Csináltam egy bokszos játékot, amiben nem lehetett mozogni a sportolókkal csak 3 féle ütést kivitelezni. Egyik legizgalmasabb egy No Mercy szerű lövöldözős akció volt, aminek elég jó intrója volt (lelőtt repülő lezuhan), amiben vicces hibáktól hemzsegő angol szöveg ismertette a történteket. Legbüszkébb viszont a Mortal Kombat átiratomra voltam, ami több ezer sorból állt és volt benne 3 játszható karakter (Scropion, Sub-Zero, Raptile, mert őket csak át kellett színezni) meg kivégzések is dögivel, itt már lehetett mozogni a "sportolókkal", vagyis inkább csak döcögni :)
...és még rengeteg dolgot összehoztam, szöveges kalandjátékot, amiben ékezetes magyar betűk is voltak. Helikopter sim-et, felül és belső nézettel operálót is. Grafikus-szöveges kalandjátékot, amiben az utolsó harc a főfő gonosszal teljesen meglepetésszerűen egy realtime verekedős stuffba torkollott (ha már meg volt írva a mortal kombat motorja). Rajzoló program, ahol egy kulzort lehetett irányítani a joy-al és mindenféle alakzatot lehetett rajzolni, azokat kiszínezni, valamint írni is lehetett a nagy felbontású képernyőre, ez nem semmi munka volt, mert minden egyes billentyűt be kellett IF-ezni, hát igen a basic hátrányai (vagy inkább saját tudásom hiánya...). Olyan 12-16 évesen zúztam be ennyi sort, nem kis munka volt. Az összes négyzetrácsos füzet tele volt rajzolva spritokkal. Sajnos mentorom nem akadt (szintén falu környezet), bár bátyám sokat segített, de a gépi kódú rovásírást már nem tudtam felfogni.

Mostanában nagy retró érzések között PSP-re készítettem egy grafikus kalandot sok akció elemmel, LUA-ban, nagyon basic fílingje volt!

Most meg DS-re tervezem a Max Payne 1 jRPG változatát, szintén LUA-ban, hátha megtetszik valakinek és lesz is belőle valami más platformra.

Ennyi, a C64 örökre megfertőzött a game dizájnolással, ezer köszönet érte!!!

Train-Escape to Normandy: egyik kedvenc gémem volt, bármelyik nehézségi fokozaton végigtoltam, imádtam, legnehezebb a hidas lövöldözős részek voltak, ott nagyon kellett érezni a célkerék tekergetést! :)

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2012.04.16. 14:14:27

GEOS volt az oka hogy C=64 re egeret vettem (nem bevalottan a carrier command) ;)

tükörfúró 2012.04.22. 23:32:47

@anarchoid: nekem a final3 kártya miatt lett, abban olyan "desktop" volt, a geos csak tsókolom-ot köszönhetett...;)

btw ez a "világ" még mindig létezik, a tömeg számára már csak szép emlék, de vannak megszállottak, akiknek mindennapi lételemük ez a fajta "aktív nosztalgia"

ahogyan a régi autók, oldtimerek, a hotrodok, a lowriderek sem a mult, hanem modernizált külsővel-belsővel divatosabbak mint valaha, az öreg commodore is velünk él -a maga korlátai közt-, se szeri se száma a 90es vagy 2000es években készült hardvereknek, programoknak, demóknak, stb

tükörfúró 2012.04.22. 23:51:29

@Moka_Miki: kicsit nekem fals sugallat ez, hogy a behozott gépek lazitották fel a rendszert..az igazság éppenséggel az, ezeket eleinte csak tűrték, de nagyon hamar hallgatólagosan támogatták is

amikor nyugaton listaáron a kutyának sem kellett, az ápisz valami okos csere ügylettel ezrével(!) hozta a C16ot és plus4-et, elsősorban iskoláknak, közületeknek, de én tudok olyan magánszemélyt, akinek ma 2012ben is megvan a megbarnult szinte olvashattalan bolti blokk a C16ról

nomeg nagyon hamar igyekeztünk ebben is követni a nyugatot, nem mondom, hogy 100% succes, a behozható C64 és speccy után kutyának sem kellett, de én ismertem olyan pofát, aki 50+x évesen TVC-n tanult programozni, majd fejlesztő lett a novotrade-nál..

aztán ott volt a HT, meg a primó, szoval ha nem is C= szinvonalon, de nem gyártottunk mi a béketábor lehetőségeihez képest xar gépeket

pl egy C64en ma is kinszenvedés egymásba dugni 1-2 magányosnak megálmodott bővítőt, elvétve működik vagy leginkább nem..végül még a nagy félisten EPből is kissé kimaradt ez a koncepcio

na a TVC pl 100% tudta ezt, telivan a teteje bővítő slottal, mind plug and pray és 100% működik, ami majd kb az amiga 1000nek, meg a pöcönek sikerül valamennyire, egy "korral később"...

plusz ha nem kezd el szétesni, majd spontán szétprivatizálódni és "váltani" a rendszer, és pl nem ég porig a mev, a következő nagy dobás, a saját Z80 klón, majd feltehetően valamifajta 6502 variáns is meglett volna

Mc Master 2012.04.30. 22:45:23

Bocs a késői válasz miatt, de már három napja tekerem a dinamót, hogy start uppolni tudjam a gépet.

Persze, nem az a pár ezer nyolcbites gép tette tönkre a rendszert, ez tény. Sok minden szerepet játszott a változásban (változatlanságban?), így egy egy kicsit a gépek is. Egyszerűen betört a nyugat, mindenki Schwarzit nézet meg másolta a VHS-t, rángatta a joystickot. Pár év alatt olyan új világ jött létre, akkora lépést tettünk, mint amekkorát az előtte lévő negyven évben biztos nem.

C16 story az úgy volt okos biznisz, hogy a Commodore és az állam megegyezett iskolaszámítógépek szállításában, magyar keyboarddal. Ezt a Commodore nem tartotta végül be, ezért olcsóbban adták a gépeket. Ha jól emlékszem, magnóval együtt 8000 Ft volt a gép 1985 decemberében.
Valóban, akkor már volt Primo. Pár hónappal a C16 dömping előtt olvastam egy cikket róla. Nagyon tetszett a gépnek a háza, egyszerűen szuperül nézett ki. Szenzoros billentyűzete volt, a grafika pedig a szenzációs kategóriába tartozott: a feketétől a fehérig meg tudott jeleníteni minden színt, főleg ez utóbbi kettőt. :D

Még mindezek előtt pár hónapig vagy hétig volt a kezem alatt ZX Spectrum joystickkal, magnóval. Akkori mélyreható számítástechnikai tudásommal az tetszett a legjobban, hogy a "parancsokat" (ki tudta még akkor, hogy egy ilyen kütyüt programozni is lehet? utasítások? nekem az mind 'parancs' volt) nem kell begépelni, hanem azok complete ott vannak a gombokon: egy nyomás= egy parancs. Mennyivel könnyebb, nem?

Végül jött a C16, aztán belső bővítés, aztán a Barátnő és a pc-k.

Akkoriban ment egy vicc: két japó beszélget: Mi van a kezemben? Hifitorony! Na jó, de mennyi?

Ezt csak azért írom, mert akkor kb 8kb volt egy kép (hadd ne számoljam ki...), ma kb a paletta annyi. Ma egy okostelefon leveri bőven azt a technikát. Múltkor a kezembe nyomtak egy ilyen xart, nem voltak rajta gombok, én meg azt sem tudtam, mit kell csinálni. Öt éve nincs saját mobilom, a céges az meg 'butafon'. De igazból azt is kétszer használjuk egy héten, csak ha muszáj. Minden net alapon megy.

A hazai gyártásról még annyit, hogy egy ismerősömnél úgy '88 táján láttam pc-t, és ha jól emlékszem (negyed évszázada volt!) azt már Fehérváron csinálták. :o

Ugyanő elvitt valami országos számítástechnikai központba, ahol baromi nagy tárcsákon tekergőztek a szalagok oda-vissza. Ugyanilyenek (?) voltak a Hámán Katóban is. Antisztatikus cipővel lehetett csak bemenni. Pfff...Régi emlékek, ajjaj.

Legyen szép napod!

Adani 2012.05.01. 09:03:44

@Moka_Miki:

Meg ugye volt a Videoton TV Computer is ,ami nagyon fasza gép lett volna, csak túl későn jött ki, ha pár évvel hamarabb jön ki akkor tarolhatott volna a piacon.

Simon János Bálint 2017.07.20. 15:23:42

Öt éven túl reagálni ... arra ami eleve retro... :D
A Commodore Plus/4 - nek volt egy tuti előnye 320×200 (grafikus) felbontás - ezt a C64 csak monokróm tudta* - 121 színnel ("15 elsődleges szín egyenként 8 árnyalattal, plusz a fekete szín")
csakhogy a C64-ben ott volt a 8 hardveres sprite és a SID!
Afranc :D
De a +4/16 remek assembler-t adott.
Nem volt semmi hogy sok C64-es jó játékot átírtak ingyen az akkori rajongók :O & #sprite

* amúgy 160×200 / 4 szín / karakter

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2017.07.21. 15:58:53

@Simon János Bálint: Jó hogy reagáltál, így legalább elolvastam a sok kommentet :)
süti beállítások módosítása