HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Hétvégi játékcsaj: Liara a Mass Effectből

2012.03.03. 17:38 Stöki

Nyakunkon a Mass Effect 3, emlékezzünk meg erről egy ideillő játékcsajjal. Igaz, a sorozatból szerepelt már itt Jack és Miranda is, sőt egy rajongói Mass Effect-pornóújság (ez utóbbi link szigorúan 18+), de az egyik legfontosabb Mass Effect-csaj kimaradt eddig. Hát persze, hogy Liara T'Soniról van szó (és magyarázza már meg valaki, a sci-fi írók miért érzik kötelezőnek aposztrófot tenni idegen lények nevébe).

Liara a széria egyik legszínesebb egyénisége, és itt nem arra gondolok, hogy égszínű pigmentekkel áldotta meg a teremtő, hanem arra, hogy igen jól kidolgozott karakter, olyan személyiségfejlődéssel, ami videojátékokban elég ritka. Az már csak hab a tortán, hogy Liara tényleg kék, mivel az asari fajhoz tartozik (aminek _megjelenésében_ csak női egyedei vannak, így csukott szemmel is találnánk köztük játékcsajt). Innentől spoilerek jönnek, szóval aki még nem ismeri a Mass Effect-korpuszt, de szeretné végigjátszani, inkább ugorjon a galériához.

Liarával már a legelső Mass Effectben össze lehet futni, ahol van egy kis összezördülése egy asari vezetővel, Benezia mátriárkával, aki mellesleg az anyukája. Aztán Liara egy lesz Shepard kapitány csapattagjai közül, segít neki megállítani a csúnya, gonosz Sarent, és közben szimpatikus lesz neki a kapitány. A küldetések közti üresjáratokban meg is lehet hódítani és szexelni vele, lásd a lenti videót. A románc különlegessége, hogy akkor is nyélbe lehet ütni, ha női Sheparddal visszük a játékot.

Időrendben a Mass Effect: Redemption képregény következik, aminek Liara az egyik főhőse, és nagy szerepet játszik abban, hogy Shepard teste ne kerüljön rossz kezekbe. Aztán a Mass Effect 2-ben Shepard már egy olyan Liarával találkozik, aki az akcióból egy íróasztal mögé került, és információbrókerként tengeti napjait. Ridegebb, bizalmatlanabb Liara ez, de aztán vannak pillanatok Sheparddal, amikor a kék csaj ellágyul, és kiderül, hogy a nő a nemezisét, az Árnyékbróker nevű maffiafőnököt akarja elkapni (ezért nem is tart Sheparddal).

És a Mass Effect 2 után következik időrendben a Lair of the Shadow Broker dlc, amiben Liara ismét főszerepet kap: miután Sheparddal kinyomozza, hol lakik az Árnyékbróker, elkapja a bűnöző tökét (vagy amije van, mert egy ilyen rusnya teremtménynél semmiben nem lehet biztos az ember). A karakternek nem kis része van abban, hogy a Lair of the Shadow Broker a legjobb kiegészítő, ami kijött a játékhoz.

A harmadik részben Liara megint csapattag lesz, és bizonyára megint jól jönnek majd biotikus képességei. Már csak pár nap a premierig, addig is gyönyörködjetek a lenti galériában. Liara mellett van kép a róla készült szobrocskáról, ami általános felháborodást keltett a rajongók körében (túl animésnek találták), valamint Ali Hillisről (szőke) és Jillian Murray-ről (barna). Előbbi színésznőként nem túl jelentős szerepeket játszik tévésorozatokban, viszont a játékban ő szinkronizálja Liarát, és a Starcraft II-ben is ő szólaltatta meg dr. Ariel Hansont. Murray pedig szintén nem túl ismert színésznőcske, de az arca ismerős lehet, mivel róla modellezték Liarát.

58 komment

Címkék: mass effect pénteki játékcsaj mass effect 2 liara

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr584286549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lenry 2012.03.03. 18:12:49

"mivel az asari fajhoz tartozik (aminek csak női egyedei vannak, így csukott szemmel is találnánk köztük játékcsajt"

nope. az Asarik nemtelenek

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.03.03. 18:18:38

@Lenry: Annyira tudtam, hogy valaki ebbe bele fog kötni. :)
Beírtam egy szót, amitől helyes lesz a mondat.

Lehet persze magyarázgatni az asarik reprodukcióját, de az egyszeri geeknek mégiscsak az a vége, hogy kék csajok futkosnak az univerzumban.

Jormund 2012.03.03. 19:38:20

"és magyarázza már meg valaki, a sci-fi írók miért érzik kötelezőnek aposztrófot tenni idegen lények nevébe"

Bizony! O'Brien és O'Neill nevű karakterekkel is találkoztam már sci-fi sorozatokban.

Gretzky99 2012.03.03. 21:41:30

Mondjuk ha már itt tartunk, szerintem Samara szexibb. Egy igazi MILF =). Hány éves is? 300?

WoodrowWilson 2012.03.03. 21:53:36

@Gretzky99: Azt mondja, hogy közel ezer, bár ennek kicsit ellentmond, hogy még nem érte el a Matriarch fázist.

Gretzky99 2012.03.03. 21:54:41

@WoodrowWilson: Na ez az. Ennél nagyobb MILF nincs is.

Csacsis 2012.03.03. 22:54:31

"és magyarázza már meg valaki, a sci-fi írók miért érzik kötelezőnek aposztrófot tenni idegen lények nevébe"

Azért, mert ha simán Petinek hívnánk valakit, az mezei földi név, akár ember is lehet, semmi idegen nincs benne. De ha "P'ethi"-nek nevezed el, esetleg kombinálod h-val "P'heti" NA rögtön kapsz egy Űrbéli teremtményt, aki halálos lehet minden körülmények között! Szóval röviden az "'" afféle idegen névgenerátor. Ha nagyon nyelvtanozni akarnánk, amiből mindig is gyenge voltam, akkor ezt nevezhetjük egy "idegen névgenerátor jelző"-nek is :D

Na. Valami jutalom a megfejtésért? :D

Gretzky99 2012.03.03. 23:42:06

@Csacsis: Ja, ezért használják az amerikai filmekben a magyar nyelvet, ha valami egzotikusra vágynak (ld. pl. Blade Runner)

DS90 2012.03.04. 11:20:04

Tali > all kéremszépen.

Neoprimitív 2012.03.04. 11:36:32

Nekem nem lehetne inkább Jillian Murray-t eredetiben? Ha Liara ilyen jól nézett volna ki, soha nem választom Ashley-t.

flippant 2012.03.04. 11:43:48

A mellbimbó nem látszik!

Sieg 2012.03.04. 11:47:47

Az egész szépséghibája az, hogy a ME univerzumban is sikerült feláldozni az érdekes és realistább jövőképet azért, hogy lehessen játszani a játékosok hormonháztartására. A legtöbb idegen faj humanoid, sok esetben tökéletesen az, incl. seggek/csöcsök, hogy höröghessenek a népek.

Hja, nehéz feláldozni ezt az olcsó jolly-jokert, mint ahogy hollywoodi filmekben is kötelező a jócsaj. Kár, hogy mindkét esetben már kurva unalmas.

Llew 2012.03.04. 13:37:10

@Sieg: most őszintén, te játszanál a játékkal ha csak hanárok, meg elcorok szaladgálnak benne az embereken kívül?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.03.04. 14:50:53

@Sieg: Nem kívánok nagyon sok dologra kitérni, de pár dolgot megjegyeznék. Ha két faj hasonló hatásoknak van kitéve, akkor az evolúciójuk is hasonlóan alakul, ez pedig akár hasonló megjelenéshez is vezethet.

Hogy egy felegyenesedve járó emlős esetében milyen vizuális ingert akar pótolni a mell, mi az értelme, az ismét olyan folyamat az evolúcióban, ami sok helyen megjelenhet. De ugye akadnak ettől teljesen eltérő módon fejlődő fajok is.

Sieg 2012.03.04. 15:18:13

@Llew: Egyrészt igen, játszanék. Másrészt éppen azért, mert a humanoid alienek lett a fővonal, a többi faj csak kis színesítőként van ott. Az ME univerzum úgyis csak igen lazán felskiccelt, csak ha eltávolítod egy részét, attól még nem lesz konzisztensebb.

@TheElf: Ha nagyon nagy vonalakban nézzük, akkor AKÁR hasonlóan (nem ugyanúgy) is kinézhetnek. Hogy több faj is gyakorlatilag ugyanúgy nézzen ki (Tali is 100% ember), annak 0 az esélye.
Ráadásul a "hasonló" az igen tág fogalom, "véletlenül" pont úgy néznek ki, amit MA vonzónak találnak az emberek, ami igen szűk mozgástér. Kinézhetne úgy is, mint a milói vénusz, és akkor 99%-ban azonos génkészletről beszélünk. Hogy egy teljesen eltérő faj teljesen más evolúciós hatásokra véletlenül pont ugyanúgy nézzen ki, annak zéró az esélye.

algi 2012.03.04. 16:59:27

Ha valaki vaktában taperolva akar válogatni az asarik közt, az még biztosan nem találkozott szembe asari kommandós osztaggal.

victor vacendak 2012.03.04. 17:14:05

@Sieg: hacsak nem egy közös genetikai prekurzor jelenti az élet magvait minden világban (amit mondjuk a reaperek hintettek el, ha a játékból indulunk ki), és ennek megfelelően kisebb, a szituációra (a bolygó sajátosságai) reagáló módosulásokat leszámítva nagyon hasonló a lények morfológiája. Ezt ne hagyjuk figyelmen kívül.

algi 2012.03.04. 18:34:58

@victor vacendak: @Sieg: Na, nem. Az kizárt, hogy akár közel azonos gének és közel azonos környezet mellett szexi nők jöjjenek létre. A csimpánzok alig különböznek tőlünk génekben, mégse valami vonzók.

Az, hogy egy faj vonzónak néz ki a galaxis értelmes fajai számára, az nagy valószínűséggel úgy lehetséges, hogy maga ez a jellegzetesség, hogy vonzóak a többi faj számára, evolúciós előnnyel járt - ami nem is feltétlen hülyeség egy csillagközi kapcsolatokkal rendelkező fajnál.

Ha találkoznánk egy idegen fajjal, amely kifejezetten az alacsony, púpos, sánta embereket szereti, és mindenféle előnyöket biztosít nekik, a mi fajunk is idővel alacsony, púpos, sánta emberekből fog állni, mert idővel kiszorítják a többieket.

victor vacendak 2012.03.04. 18:47:07

@algi: nem azt írtam, hogy "közel azonos". És még csak azt sem, hogy a mindenkori evolúciós stádiumok "szexi nőket" eredményeznek.

hanem azt, hogy az elhintetett közös magvakból nem kizárt, hogy nagyon hasonló morfológia lesz idővel, azaz szájbarágósan: humaniod.

Chessterfield 2012.03.04. 19:43:46

"magyarázza már meg valaki, a sci-fi írók miért érzik kötelezőnek aposztrófot tenni idegen lények nevébe"

Szerintem: az idegen lények beszéde alapvetően eltérhet a miénktől. A T'Soni egy fonetikus leírása a nevének, az aposztróf egy különleges hangsúlyt vagy hangot jelölhet, aminek a mi nyelvünkben nincs megfelelő betűje.

Mit nyertem? :-)

KJ4prez 2012.03.04. 22:32:17

most komolyan azon megy a vita, miért csöcsösfaros bringák rohangálnak a mass effectben? tényleg ez az egyetlen dolog, ami valószerűtlen az egész sorozatban? :DDD

@Sieg: ha neked unalmasak a jócsajok, csinálj rondanő karaktert és kezdj románcot garrus-szal. :D

algi 2012.03.04. 22:35:52

@KJ4prez: "tényleg ez az egyetlen dolog, ami valószerűtlen az egész sorozatban?"

Őőőő… Most más nem jut eszembe.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.03.04. 23:05:14

@Sieg: Nézd, a hasonlóságok ott kezdődnek, hogy szén alap létforma, hogy a sejtjei szöveteket és szerveket alkotnak. Az is tény, hogy ezzel együtt kialakult pl. bélcsatornájuk. Igen: Jobb a száj közelében látni, mint a kimenet közelében. Szaglásra, ízlelésre, stb. is igaz. így a fej szerepe érthető.

Azt is gondolom megérted, hogy a dinamikus mozgás fontos, így eredendően 4 végtaggal rendelkeztek. Az eszközhasználat kapcsán fontos a szabad kéz, ezért felegyenesedtek.

Sok oknál fogva jobb, ha a fejük van felül (ott a szemük, messzebbre látnak), mintha a seggük lenne (hova hullana az ürülék), így a két láb, két kéz, egy fej alap felállás érthető.

Az is érthető, hogy a szervezet az agyat és a szaporítószervet a test két eltérő végén akarta tartani. Igen, az érhálózat okán is fontos ez.

Látod a far emiatt kezd fontos lenni, viszont a formája funkcióból is ered, így elég sok esetben hasonló. Csakhogy a felegyenesedés okán a jól ismert forma már nem annyira látványos, lehet valami hasonlót építeni, csak nőknél... A megduzzadt emlő eleinte működött, ezt érdemes szelekcióval bővíteni.

Igen: A felegyenesedésből, eszközhasználatból, stb. következik.

Majd ez után jön egy modern világ... A túlsúly problémává válása, az igény a "szupernormális ingerre" ami a testet formálja.

Ezek az utóbbi evolúciós lépések a legtöbb idegen és az ember között közösek, de az állatokra már nem illenek :)

Sieg 2012.03.05. 00:41:49

@TheElf: Az megvan, hogy ez a remek levezetés gyakorlatilag az összes mai emlősre igaz? Nagyon hasonló a testfelépítésük, az összes jellemző igaz rájuk. Aztán mégsem akarod halomra dugni őket. Na jó, ilyen is van, de vegyük ezt most kivételnek.
És nem, akkor sem akarnád, ha két lábra emelkednének.

Hogy mit tartasz szexuális szempontból vonzónak és mit nem, azok nagyon nüansznyi különbségek, még gyakorlatilag azonos faj esetén sem működik (pl. ember pár tízezer évvel ezelőtt) vagy akár csak más kultúrában lévő mai nők esetében. Egy idegennek el sem tudnád magyarázni, hogy mi a különbség egy szépnek és csúnyának tekintett nő között.
Annak feltételezése, hogy ennek ellenére egy teljesen más körülmények között és más évmilliárdos evolúciós folyamatból kialakult lények még az ilyen mikroszkopikus részletekben is megegyezzenek, gyakorlatilag nulla.
Olyan, mintha azon vitatkoznánk, hogy vajon reális-e, hogy megnyerem a következő tíz lottóötöst. Persze, lehetséges, de az esélye gyakorlatilag nulla.

Sieg 2012.03.05. 00:47:32

@KJ4prez: Nah, azon megy, hogy vajon illik-e egy valós sci-fi képbe a csöcsösfaros alien. Szerintem nem, de sokak számára úgy látszik, annyira fontos, hogy legyen akármennyire erőltetett is, megpróbálják belemagyarázni.

Én már nagyfiú vagyok, nem szükséges mindenhová csöcs és segg, hogy érdekes legyen. Hogy az emberek nem tartják a dolgot furának, az valószínűleg azért is van, mert hímekre van szabva. Valószínűleg az emberek jobban éreznék, hogy valami nem túl fasza ezzel, ha kockahasú Garrusok, kigyúrt Mordinek és duzzadó ágyékú Wrexek rohangálnának a világban.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.03.05. 00:51:57

@Sieg: Igen? Nem is tudtam, hogy a tehén felegyenesedett tartósan, hogy legyen szabad keze és eszközt használ. Eljut egy modern korba ahol a túlsúly veszély, a jóltápláltság nem érték, az elérhető tökéletesség illúziója alapján a szaporodásához fontos szupernormális inger.

Mert a humanoid idegeneknél ezek a lépések megvannak. A tehén meg szerintem még mindig 4 lábon jár, ugye? Sőt eszközt sem használ. Sőt, modern társadalmat sem alkot.

Jaaa, hogy pont ezek a lépések vezetnek el a szépségideál sok közös pontjához? Pont ezeket hagyod ki? Nincs több kérdésem.

Ezekre a kihívásokra, hasonló alapokról indulva (alapvető felépítés), hasonló evolúció is hasonló választ fog adni.

Az eltérő körülményekre (eltérő légkör, gravitáció, fény spektrum, étrend, stb) viszont eltérő választ.

Azaz bár az eszközhasználat, a felegyenesedés és a mellek kialakulása összekapcsolódik és nagy valószínűség szerint együtt jár, addig sok más szerv és szövet lesz más. Lásd bőrszín, eltérő csontváz, fogazat, emésztés.

Sieg 2012.03.05. 01:21:16

@TheElf: A szépségideál még a saját fajunkon belül sem meghatározott, és csak az eszközhasználattól nem fogsz senkit vonzónak tekinteni.

en.wikipedia.org/wiki/Willendorf_Venus

Szépnek találod? Nem? Pedig gyakorlatilag tökéletesen megegyező genetikájú fajba tartozik. Eszközt használt! Felegyenesedett! Minden szerve pont ugyanott van és ugyanúgy működik, mint neked. És még ez sem elég.

Az a remek érvelésed, hogy mivel az ember felépítése logikus (nyilván annak kell lennie), akkor bizonyára ez az egyetlen logikus felépítés, marhaság. Attól még millió más logikus felépítés létezik és csak egy kis eltéréstől is visszataszítónak tekintenéd.
A szexuális vonzerő nagyon törékeny, szubjektív, fajfüggő és nehezen megfogható fogalom.

vargatom 2012.03.05. 01:45:33

Senkinek nem volt meg a legénybúcsús párbeszéd a bárban a ME2-ben az asari bolygón? :)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.03.05. 02:05:02

@Sieg: Igen furcsa a "Szerintem nem, de sokak számára úgy látszik, annyira fontos, hogy legyen akármennyire erőltetett is, megpróbálják belemagyarázni." és "Én már nagyfiú vagyok, nem szükséges mindenhová csöcs és segg, hogy érdekes legyen." másokat leszóló szöveged, amit akár személyeskedésnek is tarthatnák (troll biztos ismérvének).

Igen furcsa, mert ezek mellett az előbb még csak az összes emlősre általánosítottál. Kihagytál pár lépést.

Furcsa módon a modern társadalmat kihagyod most is. Segítek: Nem kell zsírszövetben tápanyagot raktároznod, az elhízás kockázatos.

Segítek: A modern korban megjelent kozmetikumok, plasztikai sebészet... De filmezés, stb. okán is elérhető "szépségideál" okán a szupernormális inger fontossága.

Két másik evolúciós lépés amit nagyvonalúan kihagytál.

"akkor bizonyára ez az egyetlen logikus felépítés" < Ilyet nem mondtam. De pl. egy hal nem is lesz eleve emberszerű alien.

"csak egy kis eltéréstől is visszataszítónak tekintenéd." < Ki mit tekint annak, sok eltérés van akár a SciFi műfajon belül látható fajok között is. Bőrszín, koponya felépítés, arc, fogazat, stb. Ugye? Ergo nem igaz, hogy ugyanaz lenne. De melle a Willendorf Venusnak is van, te pedig ezt kérdőjelezted meg, ugye?

Inkább az az igaz, hogy ahogy az élet sokszor felfedezte a szemet, és nem ez az egyetlen olyan evolúciós lépés ami sokszor egymástól függetlenül is előfordul. Hasonló, de eltérő genetikai hátterű fajok is akadnak, stb.

A felegyenesedés (végtag felszabadul) és eszközhasználat (mire használjuk a szabad végtagot), a technikai civilizáció (eszköz nélkül nehéz lenne), stb. azonos jellegű változás az életmódban. Az azonos új körülményhez általában az evolúció *hasonló* módon reagál.

Ha pedig a mellek evolúciós oka ilyen általános lépés, akkor ez is a fajok egy viszonylag széles halmaza által fog elterjedni. Nem mindegyiknél (Mass Effectben sem) de soknál.

Az ismert állomások, hajók, világok pedig egymáshoz hasonló fajok számára lesznek otthonosak, így ezeken a területeken a többi faj lesz ritkább.

A divat pedig nem csak a szexuális vonzerőről szól, hanem pl. a "marketingről" is. A globális divat kapcsán meglesz az a "modell alkat" amire sok faj számára készítenek ruhát, amit a média vonzóként utal, stb. ez a "Globalizált szépségideál" nem az egyetlen lesz, de ettől még sok fajt érintő globális trend lesz.

Ehhez képest mellébeszélsz, személyeskedsz, stb. hidd el, én is tudom azt válaszolni, hogy valaki érvek nélkül, érvekre nem válaszolva azért magyaráz bele mást, mert ő biztos undorodik a lányoktól, mert a kisfiúkat szereti... Jól esne neked, ha erre hegyezném ki a válaszomat? Nem? Akkor a hasonló beszólogatásokat te is tartsd meg magadnak. Ellenkező esetben ugyanis nem "nagyfiúnak" fogsz látszani...

Sieg 2012.03.05. 02:52:15

@TheElf: Egész pontosan elmagyaráztam, hogy mire gondolok. Ehhez képest te beszélsz félre. És ÉN nem trolloztalak le.

Azzal, hogy folyamatosan arról beszélsz, hogy szerinted az értelmes élet szükségszerűen az emberhez hasonló felépítést igényel, bizony arra utal, hogy mást nem tudsz elképzelni. Szerintem nagyon nem így van. Pontosabban nagy marhaságnak gondolom, visszafordított logikájú erőltetett belemagyarázásnak. Ez nem személyeskedés, csak így vélem.

De munkahipotézisként tegyük fel, hogy így van. A Vénusszal azt mutattam meg, hogy a hasonló felépítés még kilométerekre van attól, hogy szexuálisan vonzó legyen, még akkor is, ha nem hasonló, hanem 100%-ban azonos felépítésről beszélünk. Eltérő genetikai fejlődés esetén pedig gyakorlatilag elképzelhetetlen. Mint ahogy az is, hogy egy teljesen más evolúciós vonal tökéletesen azonos lényt eredményezzen, mint példánkban is.

Na mindegy, túlbeszéltük. Szerintem érted, mire gondolok, én is, hogy te mire, de nagyon úgy néz ki, hogy nem fogjuk egymást meggyőzni.

Valandil 2012.03.05. 08:23:55

Végre valaki, aki tudja, hogy a commander az (fregatt)kapitány. Agyfaszt kapok a "parancsnok" megnevezéstől, pláne, hogy olyan rendfokozat nem létezik.

algi 2012.03.05. 09:19:12

@Valandil: Bocs, de szerintem totál káosz, hogy kezdetben a hajó kapitánya véletlenül captain rendfokozatú, majd amikor a commander lesz a hajó kapitánya, őt továbbra is commandernek nevezik. Ember legyen a talpán, aki ezt kibogozza!

És hogy különböztetik meg a kettőt a magyarban, ha mondjuk a hajó kapitánya sorhajókapitány, az elsőtiszt meg fregattkapitány, ahogyan a játékban is? Ez érdekelne. Kimondják a teljes rendfokozatot, hogy sorhajókapitány, meg fregattkapitány? Nem körülményes ez? Vagy rövidítenek valahogy?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.03.05. 10:09:34

@azbuco: Azért a helyedben előbb megvárnám, míg leveszi a maszkját, hátha csúnya meglepetés lapul alatta. Bár betegséget tuti nem kapsz el tőle. :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.03.05. 10:32:58

Az aposztrófról: Diana Wynne Jones: Tough Guide to Fantasyland (cseppet gunyoros gantasy-enciklopédia):
"APOSTROPHES. Few NAMES in Fantasyland are considered complete unless they are interrupted by an
apostrophe somewhere in the middle (as in Gna’ash). The only names usually exempt from apostrophes,
apart from those of most WIZARDS, heroes, and COMPANIONS on the Tour, are those of some
COUNTRIES. No one knows the reasons for this. Nor does anyone really know how an apostrophe should
be pronounced, though there are theories:
1. You ignore the apostrophe and simply pronounce the word. (Here Gna’ash = Gnash.)
2. You leave a gap or lacuna where the apostrophe occurs. (Here Gna’ash = Gna-ash.)
3. You make a kind of clucking-sound to stand for the apostrophe. (Here Gna’ash = gnaglunkash.)
Persons with insecurely mounted tonsils should adhere to one of the other two theories."

Valandil 2012.03.05. 11:26:17

@algi: A hajó kapitánya a CO, az elsőtiszt meg az XO. :D

algi 2012.03.05. 11:45:54

@Valandil: Evidens. :)

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Sokáig fel se tűnt, de a 2. részben, ha jól figyelsz, már egész rendesen látszik Tali arca a maszk alatt az üvegen át is. Sokáig azért nem vettem észre, mert nem oda koncentráltam, hanem magára a maszkra.

Ha jól emlékszem, az első részben nem látszott semmi, de a 2. részben határozottan kivehetők arcvonások. (De hamarosan újra lecsekkolom úgy is.)

KJ4prez 2012.03.05. 13:41:34

@Sieg: én is nagyfiú vagyok már jó rég, de érdekes, engem általában nem zavar (sőt), ha jó csajok vannak körülöttem, ezért egy játékban sem zavar. kockahasú garrus és társai sem zavarnának, ugyanúgy, ahogy a játékok nagy részében nem zavarnak a kigyúrt karakterek.

@algi: tehát az első rész végtelen lőszerű fegyverei, a második rész "bújjunk fedezékbe és akkor 1 mp alatt felgyógyulunk", a hanar faj úgy általában, elcorok, mint kézművesek (wtf), az asarik csáphaja, a turiánok nem teljesen záródó, cakkos szájszerkezete az mind rendben van.

alapvető probléma, hogy csak lényeget felejtitek el. a játék azért van, hogy szórakoztasson. ha titeket szomorúvá tesz az, ha melleket láttok, az nem hiszem, hogy a játék hibája :D

algi 2012.03.05. 14:15:03

@KJ4prez: 1. Olvass vissza, éppen a fajokról beszélgetünk, hogy irreálisak.

2. A játékmenetben találtál irreális dolgokat, nem a világban, gratulálok. Ezek szerint a világot már tisztáztuk, hogy a fajokon kívül realisztikus.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.03.05. 14:46:57

@KJ4prez: Felesleges vele vitatkozni. Pontosan láttad a beszólásait, pontosan látod a stílusát.

Ugye pontosan tudjuk hány nem humanoid alien van, a Mass Effectben, stb. de a Humanoid alienek egy részénél vannak keblek is, hiszen azok kifejlődésének evolúciós oka is megjelenik ezeknél.

Ehhez képest minden van amivel mellé tud beszélni. A "van más is", nem jelenti azt hogy ez az evolúciós irány ne lenne ismétlődő mert igen logikus és gyakori. Ergo a van más is irány egyértelműen mellébeszélés. Főleg azért, mert a Mass Effectben is van más.

@algi: Az elcor, a hanar, stb. kapcsán a felépítésnek nehéz lenne elmondani az evolúciós előnyét, ha ezek egy közös bázison is tapasztalható környezetben megélnek. Azaz logikátlanok. Lehet rá magyarázat de nem tudjuk.

A mellek megjelenése viszont egyszerűen a felegyenesedéskor megváltozó vizuális ingerre adott válasz. Azaz a humanoid fajok esetében a keblek megjelenése kapcsán: Az evolúció ugyanarra a problémára, ugyanolyan alaphelyzetből, ugyanúgy az optimális választ keresi.

Ez eltérő genetikai hátterű, de azonos körülményekhez alkalmazkodó fajok hasonlósága azt mutatja, hogy ez esetben is hasonló lesz az eredmény (innen a hasonló mellek).

Ettől valószínűleg egy más fajú nő nem lesz vonzó. Sok más ok miatt. De a felépítése hasonló lesz.

A nem humanoid értelmes lények egy részére viszont jó elméletet kell adni, mert logikus háttér nélkül problémásak. Lehet valamennyi ilyen is, de ha feltételezzük, hogy az evolúció az optimális megoldásra törekszik, a humanoid felépítéshez vezető evolúció számos lépése valószínűleg optimális, akkor több ezer idegen faj közül több száz humanoid lesz, ezek közül több tucatnak lesz hasonló formát, hasonló okból közelíteni akaró melle.

Sieg 2012.03.05. 15:13:04

Oké, hajrá, hajrá srácok. Felesleges lenne harmadszor is leírnom, hogy mi a bajom a dolgokkal, a lényegre most sem sikerült reagálni, kétlem, hogy negyedszerre menne. Most sem sikerült vitát kialakítani, csak elbeszélünk egymás mellett, úgyhogy számomra ennyi.

Számomra ez egy sci-fi világgal való tiszteletlenség és komolytalanná teszi és ezért nem kellő kompenzáció az, hogy jaj de jó, jó csajok vannak benne. De a legtöbb ember számára az, úgyhogy igazából nem tudom hibáztatni a Bioware-t. Nem lesz attól minden jobb, hogy hozzáadunk egy rakás jócsajt. Lásd hollywoodi sablonfilmek, "hirdessen nővel" reklámok.

A stílusom nyilván nem kell hogy tetsszen, de megjegyezném, hogy te többet személyeskedtél. Úgy látszik, a "nagyfiús" kommentemet sikerült mindenkinek magára vennie, kár, hogy a fejlesztőnek szólt, mert úgy érzem, hülyére vesz.

KJ4prez 2012.03.05. 16:58:17

@algi: amire eredetileg rá akartam világítani, az az, hogy _nem hiszem el_, hogy egy sci-fi játék kapcsán, amiben beszélő mesterséges lények, telepata fák, kifogyhatatlan lőfegyverek, óriás, szuperintelligens rovarok, levegőben lebegő medúzalények, szaggal kommunikáló elefántok, becsukhatatlan szájú embermacskák, lakatlan, légkör nélküli bolygókon a föld alól kibújó óriásizék vannak, amikről nem tudni mit esznek (és akkor még nem említettük a rohadnagy fekete lyuk mellett héderelő űrállomást), a legnagyobb logikai bukfencnek azt találjátok, hogy melleket látni! :DDDD

Csacsis 2012.03.05. 20:24:07

@Sieg:

Szerintem ott tévedsz, hogy kevered a műfaji dolgokat.

ME-nek és minden sci-fi regénynek, játéknak stb... az elgondolkodtatáson kívűl az is feladata, hogy szórakoztasson. Igazából szórakozva gondolkoztat. Ha te nem ilyenre vágyódsz, akkor ne Sci-fi fikciókon élj hanem Pl a NASA tudományos tényeit vizsgáld. Ha a sci-fi pusztán a tényekre alapulna, illetve igyekezne minél reálisabb képet festeni, senkit sem érdekelne. Azon kívűl számunkra nem csak a történet az, amely érzelmileg befolyással bírhat, hanem a látvány is. Egy kisgyereket, vagy egy szép lányt sokkal jobban tudsz sajnálni a filmvásznon (ha megpusztul), mint egy 200 kilós csávót, aki pl betegsége miatt néz ki így, nem azért, mert úgy él. Ergo a látvánnyal, még ha lehet tudományosan nem is kellően megalapozott (Lásd CSillagkapu 1. rész, Dr. Samantha "Sam" Carter (Amanda Tapping) monológja, hogy mennyi az esélye, hogy más bolygókon hasonló életformákat találjunk) de érzelmi hatást válthatunk ki.

Szóval tudományosan igazad van, de a játékok és a történetek nem puszta tények halmaza, hanem a szórakoztatásért van. És ebbe beletartozik a sexy kékszinű ürlény is. Ezt már anno Gene Roddenberry is tudta, mikor megalkotta a Star Treket. És ugye nem kell mondanom, hány dolog vált már valóra a 60-as évek sci-fi eszközeiből. És a sexy idegen csajoktól ha annyira rosszabb lett a Star Trek, miért inspirált egy halom embert egy halom mindenre a mondanivalója? (Pl:Whoopi Goldberg emiatt a sorozat miatt lett szinész állítása szerint). És őt Pont a Sexy Uhura hadnagy inspirálta (Jó, igaz azért, mert ő volt a fekete a sorozatban és addig nem igazán kaptak hasonló szerepet a négerek)

Sieg 2012.03.05. 22:20:27

@Csacsis: Értem én, hogy az is egy műfaj (a "sci-fi fantasy"), ahol bármi megtörténhet. Nyilván lehet ezt is szeretni és van létjogosultsága.
Amit én fájlaltam, hogy egy konzisztensebb és átgondoltabb sci-fi világot mindig feláldoznak azért, hogy felhasználhassák a belénk égetett ösztönöket és érzelmeket. Pl. Star Trek, Star Wars: mindig úgy áll össze az "alien", hogy vesznek egy 100% embert, aztán tesznek rá egy-két extra csápot, esetleg átszínezik vagy tetoválást kap. Néha szarvat. A cél nyilván az, hogy az emberi arc, mimika és test a jól ismert és megszokott érzéseket/érzelmeket váltsa ki.

Érthető, de számomra már nagyon unalmas. Nem bánnám, ha például arról lenne szó, hogy ezek nélkül az automatikus reakciók nélkül hogyan tudna alakulni két faj viszonya, barátság, szeretet, utálat, rasszizmus. Lásd pl. District 9.

Szóval nem hiszem, hogy bármelyikünk is "tévedne", csak mást vár el egy sci-fi-től.

Csacsis 2012.03.06. 00:00:49

@Sieg: Szerintem ez a kérdés addig vita tárgya fog maradni, amíg nem találkozunk egy igazi idegen lénnyel, és nem tudjuk meg, milyen különbségek is vannak valójában közöttünk.

A Sci-fi izlés meg valóban emberfüggő. Ahogy a csajok is. Nekem az "Asarik" simán elmennek mert el tudom képzelni hogy létezhetnek nemtelen bombázók a galaxisban, ahogy a Star wars-os Jabba nejét is valósághűnek tudnám elképzelni. Bár az annyira már nem Sexy. :D

MAss Effectben meg amúgy van érdekes életforma! Szóval a te áhított fura lények és a mi sexy idegen lényünk egyesül a gammában. Szerintem ez középút, így helyes, mert így mindkét oldal megkapja, amit szeretne. Ha csak az egyik szerepelne, egyet értenék, hogy az nem biztos hogy helyes. Pl CSápos lényekkel teli galaxist éppúgy lehetetlennek tartok, mint bombanőkkel telieket. Legalábbis amíg nincs rá bizonyíték. :) Addig jöhet a vegyesfelvágott. :)

Stöki nem csináltok ey szavazást Gamercsajokból? Top 10 sexy lista? :)
Esetleg Top ten fura gamer lény lista Sieg kedvéért? :D

algi 2012.03.06. 02:03:30

@KJ4prez: Sorry, de rossz rovathoz jöttél.

Sieg 2012.03.06. 07:17:35

@Csacsis: Ja, számomra meg az (ál)tudományos magyarázkodás, miszerint az értelmes élet kialakulásának követelményei szükségszerűen 100%-os emberi fiziológiát eredményeznek minden apró részletben, az erőltetett, nyögvenyelős belemagyarázás (vagy emberi gőg, nem tudom, a nemzeti rasszistáknak is egészen elszállt elméleteik vannak az alfajok kialakulásáról, amihez mindenen keresztül ragaszkodnak, mert ez magyarázza meg, amit ki akarnak hozni belőle).

Mit ad isten, véletlenül nem csak hogy száz százalékos másolat lesz, hanem pontosan a 21. századi ízlésnek megfelelő, amely még saját fajunkon belül sem állt fenn az idő nagy részében. Right.

Hogy ezeken logikai kátyúkon átdöcögő gondolatmenet még ott sem fut árokba, hogy azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a NEMTELEN asarikon mindemellett elsődleges és másodlagos emberi nemi jelleg jelenik meg EVOLÚCIÓS okokból (a vicc kedvéért itt is 100%-os és 21. századi kiadásban) tisztán jelzi a fordított logikát.

Az okát nem teljesen értem, fogom, hogy az emberek számára kedvelt ez a sci-fi fantasy, de hogy ezt miért kell erőltetetten "tudományosan" magyarázkodni, azt nem tudom. Én sem akadok ki azon, hogy az orkok eredete nem éppen világos vagy logikus Tolkiennél. Miközben igazából mindenki tudja az igazi okát, hogy miért "egzotikus ember"-nek tervezik meg az alieneket.
Nincs azzal semmi baj, ha valaki az ilyen sci-fi környezetet szereti minden kényelmesen ismerős helyzetével együtt.

2012.03.06. 10:15:30

@Lenry: @Stöki: Nope és nope. Nem csak női egyedek vannak, és nem nemtelenek. A helyes megfejtés Liara dialógja szerint a "monogender", és egy tudatátviteli azonosulás szerű egyesüléssel szaporodnak.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.03.06. 11:41:08

@Sieg: Ha visszaolvasod amiket írtál nem volt olyan hozzászólásod, hogy ne szóltál volna be valakinek. Ezek után ne csodálkozz, ha amilyen a fogadjisten olyan lesz az adjonisten.

Márpedig aki személyeskedik és hazudik azzal nem lesz sajnos érdemi vita.

Tudod aközött, amit leírtam, hogy bizonyos lépésekre *hasonló* választ ad az esetek *egy részében* a természet, és ezért bizonyos jellegzetességek ismétlődnek és aközött, hogy csak egy féle a lehetséges, van némi különbség.

Kb. például mint aközött, hogy a hozzád hasonlóan hazudozva beszólogató emberek egy részének az anyja prostitúcióból él/élt (másé meg sportoló, gyári munkás, stb lenne) és aközött is hogy minden ilyennek (neked is) ezzel foglalkozó anyja lenne.

Ugye hogy nem azonos a két állítás? Na pl. így próbálsz más szájába adni dolgokat, hazudozni, és emellett másokat leszólni személyeskedni.

Még egyszer mondom: Lehet ugyan akár szilícium alapú létforma, mesterséges élet, víz alatti életformák, gázóriásban lebegő élet, stb. DE(!) az eszköz használathoz hozzá tartozik az erre felszabadult végtag.

Éppen így a látáshoz a szem.

Sok feladatra az élet hasonló optimális megoldást talál.

A mell megjelenése pedig a felegyenesedéskor való alakváltozásra adott válasz. Mint ilyen egy olyan ismétlődés, ami az embertől sok más dologban eltérő lényeknél is előkerül. Lesz szemük, lesz mellük, de ettől még nem olyanok mint az ember.

A túltápláltságból eredő betegségekre a "vékony alak" és a hangsúlyosabb formák jelentik a választ.

KJ4prez 2012.03.06. 13:55:04

@algi: brilliáns érvelés :D

Csacsis 2012.03.06. 16:13:59

Sieg: ne olvasd tovább, ez nem hozzád szól!!!!!

@Equinoxe: Akkor igazából fiu is, meg nő is egyszerre (vagy egyik sem, de olyan meg nincs, mert ha szül, akkor nő, ha DNS kódot ad, férfi), mint a csiga (bár az hímnős és oda is kell fizikai kontakt).

Na itt egy dilemma:
Ha összejönnél egy "asari"-val, az biszex-elésnek számítana? :Đ Habár a fentiekből kiindulva... Monosex-lenne, bármit is jelentsen ez a szó. A poén az egészben Sheppard parancsnok kapcsolatának mibenléte Liaraval kapcsolatban. Mert ha a parancsnok épp Nő akkor sem biztos, hogy leszbi jeleneteknek lennénk tanúi, mikor... négyszemközt beszélgetnek. A másik verzióba meg inkább bele sem gondolok. :Đ

(Bocs a marhulásért, de nembírtamkiiiii :D )

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.03.07. 17:52:50

@KJ4prez: Valóban magasröptű az érvelés.

Mint az is, hogy vannak olyan szervek amik kapcsán nem zavar egyeseket, hogy sok fajnál vannak... Szem, fogak, soroljam.

Más esetben egy olyan testrészt aminek az evolúciós oka éppen úgy jelen van sok helyen, kijelentik ha az is van "akkor minden ugyanolyan" és hisztiznek.

Önkényesen választottak ki egyet. Az okos ember viszont tudja: Az is éppen úgy funkcióval és céllal rendelkező testrész mint a többi. Aminek evolúciós oka, célja, stb. van.

Azaz a természetben minden az evolúció eredménye, ami kapcsán vannak párhuzamos folyamatok, kivéve a mell. Mert ha formás melle van, akkor az már mindjárt "ugyanolyan mint az ember".

fulibacsi 2012.03.08. 12:08:15

@Csacsis: Annyira megtetszett a kommented, hogy rögtön le is implementáltam az űrlénynév-generátort!
Használjátok egészséggel! github.com/fulibacsi/Alien-Name-Generator

Csacsis 2012.03.09. 15:27:56

@fulibacsi: :D

Mivel nem vagyok programozó, hogy kell elindítani? :)

fulibacsi 2012.03.11. 18:38:49

@Csacsis: A program futtatásához szükséged van a python nevű programozási nyelv installálására.
(win32: python.org/ftp/python/2.7.2/python-2.7.2.msi
win64: python.org/ftp/python/2.7.2/python-2.7.2.amd64.msi
egyéb: python.org/download/)
süti beállítások módosítása