HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Na ki a világ legjobb Modern Warfare 3-játékosa?

2012.01.25. 09:00 hancu

Nem fogjátok elhinni: Kim Dotcom, a Megaupload pár napja letartóztatott és 60 év börtönnel fenyegetett alapító-fővezére. Illetve hát nem feltétlenül a legjobb, de ő gyűjtötte a legtöbb pontot és ő érte el a legtöbb killt. Vagyis mocskosul jól játszik, és valószínűleg embertelen időt öl a játékba. Vagyis hát ölt, mert mióta letartóztatták, szegény visszacsúszott a második helyre. Most 9,05 millió pontja és 180 ezer killje van, és nagyon úgy néz ki, ez jó sokáig így is marad. Addig itt egy videó újév napjáról, amikor átvette a vezetést a ranglistán.

 

Szóval ha valaha nagyon csúfosan lemészároltak egy online shooterben, és azzal nyugtattuk magunkat, hogy biztos valami reflexbajnok pattanásos 13 éves hülyegyerek, gondoljunk arra, hogy az is lehet, hogy egy online warezbirodalom milliárdos felépítője volt, aki ha úgy tartotta kedve, 2,4 millióért bérelt yachtot (és nem forintban), és a MW3-azás mellett a legnagyobb problémája az volt, hogy a Rollsszal, valamelyik Mercedesszel, vagy a Lambóval ugorjon el a sarki boltba, ha elfogyott az energiaital. 

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr193745096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karvaly 2012.01.25. 09:06:39

Az a 180e kill nagyon soknak tűnik elsőre, de ha átlagosan 10 másodpercenként megvolt egy, akkor 21 nap tiszta játékidő kell hozzá, az meg belefér.

moli 2012.01.25. 10:10:47

@Karvaly: ujevig 53 napja volt ra, ugy mar 25.44 masodperc alvas nelkul.
es ne felejtsuk el, hogy a csavo csiter.

moli 2012.01.25. 10:11:32

amugy 1 oles 1 kill? nincs ilyen 'ha lelosz egy repulot, az 5 kill'-tipusu?

bucbuc 2012.01.25. 10:27:16

A lámpa kontrollerbubus. Na csak eresztenék össze ezeket az egeresekkel. Meg vennék kisebbre a célkeresztet. :)
Lenne sírás rívás.

bucbuc 2012.01.25. 10:28:11

@Karvaly: A video alapján is látszik, hogy ehhez segg kell, nem skill.

Iblys 2012.01.25. 10:31:12

@bucbuc: Van egér és billentyűzet amit rá lehet kötni a boxra/ps3-ra, így ugyan olyan a mozgás mint PCn, ráadásul a konzolokra jellemző célzásrásegítés is megmarad.

Karvaly 2012.01.25. 10:31:20

@moli: mondjuk úgy tényleg elég szoros. Hacsak nem állított be alkalmazottakat játszani, amíg eszik-alszik-akármi, hogy pörgessék a statjait :)
Az hol látszik, hogy csaló?
(egyébként azt nem értem, hogy pl. a steamen hogy a fenébe nem tudják kiszűrni a fájlmódosítós wh/aimbotos csalókat)

Cherrx 2012.01.25. 10:53:27

@Karvaly:
Nekem is hasonló jutott eszembe ... mint az uraságok a rókavadászaton: biztosan van (volt) pár felbérelt emberkéje, akiknek az volt a feladatuk, hogy eléugorjanak és lelövessék magukat :-) :o

Ironfist 2012.01.25. 10:55:35

@Karvaly:
"Az hol látszik, hogy csaló?"

Az ott látszik, hogy konzolon játszik, és ott, hogy eltaláljanak bármit is, még a legskillesebbek is, sajnos csúnyán aimbotra van szükség - és nem csak szükség van rá, de van is. Tényleg kíváncsi vagyok az ilyen nagy hardcore prók mennyit sírnának, ha egy átlag codplayer lenyomná őket PC-n, mint a szart.
Másik: persze, hogy ő a legjobb, nem egy 13 éves vérpisti. De azért átlagban az ilyen vérpistik is überkockák, akik szétszednek a leggusztustalanabb módszerekkel (team fortress 2ben pl kedvencük, hogy kémmel a teleporter mellett várnak, hogy hátbaszúrhassanak mindenkit, aki kilép onnan, vagy a startcamp, na az még gusztustalan...), és miért az ilyenek vannak a toplisták élein, pont úgy, ahogy ez a multimillamegamen is? Na miért? Pontosan. Mert napi 25 órát tudnak vele foglalkozni, mert nincs semmi más dolguk. Mondanám, hogy ki nem szarja le az ilyeneket, hát hadd örüljön, ha az ő neve van legmagasabban a táblázatokban, tojom le, én csak egy jót akarok játszani, de sajnos az a tapasztalatom - bármilyen multis játékban - hogy a legnagyobb hardkóroknak a játékon kívül még egy dologból áll az életük: hogy más játékát kegyetlenül tönkrebasszák - és ha már eléggé tönkrebaszták, még bele is rúgjanak egyet. Gondolom sokak számára ismerős lehet a szitu: porig alázva egy kis gyökértől, aki a végén benyögi, hogy l2p n00b, QQ, crymoar kthxbai. Vagy, hogy ezredjére is minden fragja után benyögi közösbe, hogy 0wned. Vagy ilyesmi. Oké, tudom, hogy ne is figyeljek rájuk, csak élvezzem a játékot, de sajnos én nem tudom élvezni azt, ha teljesen esélytelen vagyok, mert valami kis has-no-life nyomi szarrá ver, és szénné trollkodik. Ez mitől élvezetes, azt áruljátok el!

moli 2012.01.25. 10:55:37

@Karvaly: a csavo regi nickje Kimble, anno a q2-es idokben volt egy liga.net ligaja. aki ellen vesztett, azt bannolta. meg en is emlekszem a nevere es a botranyaira, pedig en nem voltam quake-es (bar a q1-hez csinaltam modot :) ). a versenytarsak allitjak, hogy csiter volt, gondolom azota sem tért meg.

Ironfist 2012.01.25. 11:03:56

@moli:
Hehe, ezt nem is tudtam. Volt ilyen "ismerősöm" nekem is, dawn of war közben az egyik ellensége lerusholta chaos raptorokkal, és mikor kiesett, ki-alt-tabolt, és kidobta az őt lerusholót a hamachiszobából, amin keresztül játszottak. Ja, azt hozzá kell tennem, hogy azért nem tudott semmit kezdeni az earlyrush ellen, mert ő is épp azt csinálta másvalaki ellen, csak nem káosszal volt, hanem space marine-nal.

Egyébként, ha ez tényleg így volt, ahogy állítod (tudsz linket adni? Forrás?), akkor valahogy nem tudom sajnálni, hogy lecsukták. Mindig öröm a legnagyobb trollokat szenvedni látni :D

*rockstar* 2012.01.25. 11:49:57

@Ironfist: "mert valami kis has-no-life nyomi szarrá ver, és szénné trollkodik"
Szerintem nem érdemes és nem is szabad összemosni a valós és az online életet. Az ügyes/sikeres gamerek a játékban jók, azon kívül pedig nem feltétlenül. De amikor játszol, akkor annak az "univerzumnak" a része vagy, ott pedig a skill számít. Akkor és ott ő abban jobb.
Ha utána a valódi életben lealázod, az megint egy más szituáció, akkor majd valószínűleg ő fog dühöndeni, hogy "este lenyomlak DM4-en, köcsög!".
Nem szabad ezen idegeskedni, hidd el :) 14 év tapasztalat van mögöttem, és ezt nem arcolásból írom, hanem lásd, tapasztalati útról származik a buddhai bölcsességem. Szóval písz :)

Ironfist 2012.01.25. 12:01:26

@*rockstar*:
Én ezt elhiszem, csak ettől még bosszantó, ha nem tudom élvezni a játékot.

Gargaj · http://gargaj.umlaut.hu 2012.01.25. 12:18:57

Tehat ha jatekokat loptok, ilyenekhez kerul a penzetek.

Deuce Bigalow 2012.01.25. 12:27:24

persze hogy cheater a csóka (etől függetlenül egy kib@szott lángelme is), érdemes elolvasni róla ezt, én még 2000 körül figyeltem fel rá a gumball 3000-es bulijaival kapcsolatban...
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=GIiN0Tdzgsc

Borenbukk 2012.01.25. 12:45:23

@moli: Mw3? Milyen repulot? :)

tede 2012.01.25. 12:46:20

Akkor már értem mire használta a lefoglalt 210 és 270cm-es tévéket :) Nyomta rajta a gámát orrba szájba

Karvaly 2012.01.25. 12:47:33

@Ironfist: csitereket lehet hergelni azzal, hogy olyan kis nyomik, csalás nélkül még fragjük se lenne. Ráadásul van, aki olyan hülye, hogy még az álcázott, láthatatlan kémet is megtámadja - azaz egyértelműen lebuktatja magát. Rosszabb az, amikor összeszokott, profi csapat hentel, és csapatkeverés után is gyorsan visszaállnak egy csapatba - na ezek ellen tényleg csak másik szervert lehet keresni. Plána, ha ráadásul még spawncamperkednek is.

@moli: eh, hát így nem nehéz az élre kerülni, ha a jobbakat eliminálja. Kicsit talán túltengett a csókában a bizonyítási kényszer. :)

@*rockstar*: mégha jobb lenne, de a csíter pont azért csal, mert amúgy nincs esélye - és nem is tudja megszerezni a skilleket. Ha valaki jobb, azt tisztelni illik, meg tanulni tőle.

@Gargaj: :)

Ironfist 2012.01.25. 13:12:23

@Karvaly: TF2ben nem a csíterekkel van a legnagyobb gond, meg nem is az összeszokott cspattal. Előbbieket általában gyorsan kiszűrik, és ahol lehet, vote-tal kibannolják, vagy admin kidobja, utóbbiak ellen meg tényleg vagy szervert váltasz, vagy eleve pl a skialon játszol, az ő szervereiken ugyanis nem lehet visszamenni, csak egy csomó idő után. TF2ben inkább a sok kis vérpistivel van baj, akik kémeket, és snipereket swarmonak, és nem lehet tőlük rendesen játszani. Sniper inkább akkor idegesítő, ha túl sok van a te csapatodban, mert azzal támadni nem fogtok, és akkor tuti veszítetek, a kém viszont mindenhogy gusztustalan. Ha veled van, akkor nem csinálja a dolgát - nem szúrja hátba a fontos embert/nem sappolja az engyfészkeket, pusholni, meg harcolni meg megintcsak nem tud, tehát vesztetek, ha meg ellened, akkor csak szimplán idegesítő, hogy 20-25 másodperc várás után kilépsz az ajtón, és HOPP! már megint meghaltál instant, mert egy fraggyűjtő vérpisti ott kempel a kijárat mellett.

Ráadásul a kém a sztori szerint francia. Ez mondjuk megmagyarázza, hogy miért támadja seggbe az embert. Egyébként is. Van olyan ember, aki nem gyűlöli a franciákat? :D

Más játékokban meg inkább azzal van bajom, hogy folyamatosan beszólogatnak, idegesítenek, trollkodnak. Tudom, tudom, ne figyeljek oda rá, de a közös chatet nem minden játékban lehet kikapcsolni. Komolyan, annyira jó érzés porig alázni az ő területükön az ilyen kis senkiket :D Olyankor, miután vesztettek, persze gyorsan visszaszólnak, és lelépnek, hátha felbosszantom magam rajta, de akkor már csak a hülye nem tudja, hogy a kis kockafej bosszankodik - pláne, mert olyankor visszakapja ugyanazokat a trolldumákat, amiket addig ő nyomatott. Csapatban ez még jobb, mert össztűz alá lehet venni a kis trollt :D
Én magamtól amúgy nem szoktam trollkodni, csak ha valaki tényleg ordas nagy f@sz, vagy ha ő is trollkodik engem. Ekkor viszont abszolút jogos, és jól is esik :D

Limrasson 2012.01.25. 13:33:22

Konzolon hogy a viharba lehet egyáltalán célozni?

szasza' 2012.01.25. 13:48:40

@Ironfist:

Előre bocs mindenkitől az offért, de nehezen tudom tolerálni a "szűklátókörűséget".

Kedves Ironfist! A TF2-es példád számomra több sebből vérzik.

A kémes dolog elég nehezen kivitelezhető normális játékosok ellen, hiszen a kijáratnál nem látni, hogy a kijövő ellenfél milyen irányba fog nézni amikor elhagyja a teleportot, másrészt egy bárki által "lekempelt" teleportot a gazdájának illik a lehető leggyorsabban lerombolni.

A spawn kemp pedig a kedvenc témám. A TF2-ben a piros csapat feladata A/D pályákon, hogy a kékeket minél messzebb tartsa a ponttól/kocsitól, ergo a lehető legtöbb és legjobb lehetőséget megragadva - akár a rolót stickyzve - megakadályozza őket a céljuk elérésében.

Ebből következik, hogy spawn kempről, illetve a "fair play" felrúgásáról A/D mapokon csak abban az esetben beszélhetünk amennyiben ezt a kék (!) csapat tagjai hajtják végre. Ez a nézet volt elfogadott anno a virágzó Kartel Kocsmán és idővel az OGC-n is. Külföldön pedig szintén nem sűrűn találkoztunk ellentétes példával.

Az, hogy a játék ingyenessé tétele után megjelent játékosoknak ez újdonság, arról nem tehetnek a régi motorosok. El kell fogadni, hogy ez egy több mint négy éves játék és az új tagoknak igen is tudomásul kell vennie, hogy megvannak a bejáratott és elfogadott szabályok.

Egyébként azt sem árt látni, hogy akit le lehet kempelni az bizony többnyire meg is érdemli amit csinálnak vele. Ha ötször egymás után ki akarsz menni egy stickyzett rolón és meghalsz, akkor lehet el kellene gondolkodni, hogy kivel is van a baj... Elég sok fegyver van amivel ki lehet menni vagy ne adja Isten elnyomni egy übert azaz normálisan játszani és a probléma megoldva.

Szóval óvatosan a vérpisti meg hasonló kifejezésekkel, mert lehet, hogy aki "nem enged kijjebb" a rolódnál Dustbowl-on pirosként, az tud valami a játékról és nem csak a itemekért folyik a nyála...

bldo 2012.01.25. 13:56:04

"Az ott látszik, hogy konzolon játszik, és ott, hogy eltaláljanak bármit is, még a legskillesebbek is, sajnos csúnyán aimbotra van szükség"

Nem kell ám az észt osztani, ha egy témához nem értesz - nem szégyen az.

rognork 2012.01.25. 14:05:42

Úristen, de szeretnék annyi időt, hogy ezekkel a kifejezésekkel öreg barátságban legyek...

Sadist 2012.01.25. 14:07:38

"és azzal nyugtattuk magunkat, hogy biztos valami reflexbajnok pattanásos 13 éves hülyegyerek"

Ezzel szemben a videón egy harmincvalahány éves, dagadt, hamburgerzabáló amerikait látni. A nyüzüge 13 éves legalább tud szaladni, ha kergetik, de ez 10 méter után összeesne :D
A "legjobb Modern Warfare 3 játékos" címen meg röhögnöm kell. Eleve mi az, hogy FPS-t kontrollerrel játszik, a másik meg, hogy csak pontszámban első, egy átlagos játékos is leverné, csak a különbség az, hogy az átlagnak nincs arra ideje, hogy 24/7 a fotelben ülve növessze a seggét és a pontszámát. Nyugodtan le lehetne osztani azt a rengeteg pontját a játékra fordított idővel, gyanús, hogy a sereghajtók között lenne.
Szerintem klasszisokkal jobb, hogy hétvégente haverokkal játszunk, de olyankor legalább csapatmunkával rendesen porig alázunk néhány szervert.

Lámadmirális 2012.01.25. 14:20:29

Legtöbb pontot összegyűjtő maximum, de azért megnézném ahogy csinál egy 360 ladder stall quickscope across map-et :d
Habár lehet hogy ahhoz is ért, ki tudja.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2012.01.25. 14:31:12

Átjönne CS:S-re, szétkapnánk mint Bodri a lábtörlőt, és/vagy csalásért 15 mp alatt permaban-t is kapna. Az ilyen f*szfejek miatt nem játszom soha CoD-ot, megpróbáltam a MW2-t, tele volt pár hét alatt csíterrel, játszhatatlan.

VOGL 2012.01.25. 14:38:34

America's Army, ingyenes, taktikus, nincsenek cheaterek, átlag életkor 25 felett, nincs respawn. Nekem eddig ez vált be a legjobban.

gabbor 2012.01.25. 14:40:16

"Az ott látszik, hogy konzolon játszik, és ott, hogy eltaláljanak bármit is, még a legskillesebbek is, sajnos csúnyán aimbotra van szükség"

Elképesztően buta, ostoba hozzászólás.

Karvaly 2012.01.25. 14:49:06

@szasza': Ne haragudj, de ez bullshit:
- payload pályán mire bevackolnának a kékek a kapu elé, simán betolták
- szóval az OGC-n nem volt eleve elfogadott az spawncamp? Akkor miért is érv arra hivatkozni, hogy régebben mi volt?
- ha rendesen beépítenek egy kaput sentrykkel, no meg letáborozik pár demo/pyro, onnan esélye nincs a kékeknek - max. kijönni tud überrel, de kb. ennyi

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.01.25. 14:55:50

Volt raero ideje.

Nem tudok irigy lenni ra, mert nincs mire.

szasza' 2012.01.25. 15:29:15

off

@Karvaly:

Igazi ordas spawncamp-et ezek szerint nem láttál még. Például Badwater-en kék demo Setup time lejáratkor kap egy übert hátra ugrik Stickyvel és szépen elgyalogol a rolóhoz. Láttam már olyat is, hogy az alagútban egy Medic + Engi páros simán hátrament a két darab támadó demónak "segíteni" kempelni. Na az kemp. Gondolj bele, hogy szerinted mennyire retardált egy olyan piros csapat akivel ezt meg lehet tenni? Ezért mondom, hogy akit le lehet kepleni az meg is érdemli a kempet. Egy csöppet sem tudom sajnálni, még akkor sem ha kékek csinálják vele. A piros oldalnak, meg miért lenne tilos beszorítani a kéket a kezdőre? Az a dolga, hogy távol tartsa a kocsitól/ponttól az ellenfelét.

Az OGC-n az akkori admin gárda csak később látta be, hogy kezdőkempről csak az általam is vázolt esetben beszélhetünk. Pirosként A/D mapon nem. Ezeken a dolgokon már három éve túlestünk, csak az újonnan jött embereknek ez kimaradt, illetve nem értik az egészet. A szabályok, fogalmak adottak. Ezen felesleges kattogni, vagy megszokod vagy megszöksz. Ma már Spiryten is az általam leírtak vannak a szabályzatban. Bizonyos szervereken az admin gárda sem volt a helyzet magaslatán ilyen szempontból, erre utaltam nem többre.

Azt ugye Te sem gondolod komolyan, hogy ha valakinek a kezdője elé fel lehet sorakozni és beépíteni Sentryvel, akkor az adott csapat normálisan játszik? Még egyszer leírom: Akit le lehet kempelni az meg is érdemli a kempet. Akkor megeszi amit kifőzött és ennyi. Majd ha Huntsman-es csipa meg 5 kém helyett jönnek egy értelmes felállással és nyomnak übereket, akkor nem szopatják magukat és kész. Ennyire egyszerű a történet, nem mindig a másikban kell keresni a hibát.

gulc 2012.01.25. 15:48:03

Tök cuki kis zsírkocka. A börtönben ez nem előny.

Sadist 2012.01.25. 15:52:40

@WalkingH: A nincsenek cheaterek állítással csínján bánnék a helyedben. Igaz, a legutolsó verzió a 3.0 volt, amivel játszottam, de abban is voltak csalók, viszont az igaz, hogy közel sem annyi, mint más játékokban. 2.x idején naponta lehetett összefutni WH-sokkal, néha aimbotosokkal is.

jjc 2012.01.25. 16:05:56

aztarohadt... régen nagyon sokat játszottam, de ezekből a kommentekből már kb. semmit sem értek.

BP80 2012.01.25. 16:17:19

@Ironfist: "Ráadásul a kém a sztori szerint francia. Ez mondjuk megmagyarázza, hogy miért támadja seggbe az embert. Egyébként is. Van olyan ember, aki nem gyűlöli a franciákat? :D"

:D:D:D

bucbuc 2012.01.25. 16:27:30

@Limrasson: Sehogy, imitálni lehet, hogy a lúzerek elhiggyék, hogy játszanak.

bucbuc 2012.01.25. 16:31:07

@Iblys: De ez a lámpa kontrollerrel szerencsétlenkedik. Szánalmas a reakcióideje pl. :)
Szégyen ez az egész és ez a legjobb vmiben konzolon?
bah.

Egyébként mások mis mondják ezt a bill meg egérrákötést de én még soha senkit nem láttam így játszani.
Sőt, a legtöbb fps konzolon nem is támogatja, nem?
Pedig csak ennyi kellene ahhoz, hogy tömegével kezdjenek megtanulni játszani a fotelkirályok.

bucbuc 2012.01.25. 16:44:39

@Deuce Bigalow:

Király ez a youtube video, faszán megmutatja hová fejlődik a konzol gaming. :)
A kontroller csak az első állomás volt a kényelem és a butulás felé.

Játék tulajdonképpen már nincs is az egészben, akár a farkát is verhetné a srác, akkor is az történne a képernyőn ami most.

hancu 2012.01.25. 16:52:28

@bucbuc: Oké, lassan befejezheted, mindenkinek lejött az üzenet, hogy te vagy az Igazzy Szőröstökű Pécés Arc, és mindenki alsóbbrendű létforma, aki konzolon játszik, felesleges tovább ragoznod.

Iblys 2012.01.25. 18:13:58

@bucbuc: www.youtube.com/watch?v=WBlMd3y8SHs tessék egér+bill, igaz mw2-t játszik az arc, de a lényeg érthető. Ezt pedig minden játék "támogatja" mivel az usb cuccokat egy külön kis dobozba kötöd be, ami aztán átalakítja a jelet a boxnak. Vagyis a játéknak semmi köze hozzá, nem is észleli hogy nem a controllerrel játszol.

moli 2012.01.25. 19:48:26

@Iblys: csakhogy amig ha az egeret jo erosen megrantod balra, es ezzel az egy mozdulattal fordulsz akar 2843 fokot, addig az analog-sticket emulalva a fordulasi sebesseged maximalizalt (17 fok)

Ironfist 2012.01.25. 20:26:34

@szasza':
"A kémes dolog elég nehezen kivitelezhető normális játékosok ellen, hiszen a kijáratnál nem látni, hogy a kijövő ellenfél milyen irányba fog nézni amikor elhagyja a teleportot, másrészt egy bárki által "lekempelt" teleportot a gazdájának illik a lehető leggyorsabban lerombolni."

Nem, lehet látni, milyen irányban van, vagy ha valaki lusta, hogy megnézze, vár egy kicsit cloak and daggerrel, hogy kijöjjön rajta valaki, és kész. Onnantól mindig ugyanabban az irányban van a kijövő. A tulaj meg ezt nem feltélenül látja, csak azt látja max, ha figyeli, hogy egy kém sok embert hátbaszúr.

"A spawn kemp pedig a kedvenc témám. "

Piros kemp még hagyján, mert ők védekeznek. Kemp alatt azt értem, mikor egy Your eternal rewardos/cloak and daggeres kém besunyul a kezdőnk kijárata mellé, és a kilépőt azonnal leszúrja. És persze lehet mondani, ha sokszor halok meg styckiktől egy kijáratnál, akkor ne ott menjek ki/várjak überre... csakhogy a legtöbb esetben nincs két kijárat, ha meg várok az überre, azzal csak az ellenséges csapatot erősítem, hisz pont azért kempel, hogy ne jöjjön ki senki. Addig ők pl tolhatják a kocsit.

"Például Badwater-en kék demo Setup time lejáratkor kap egy übert hátra ugrik Stickyvel és szépen elgyalogol a rolóhoz."

Addigra azért ha nincs ott kékek kezdőjénél a piros csapat, akkor meg is érdemlik, hogy kikapjanak.

"Szóval óvatosan a vérpisti meg hasonló kifejezésekkel, mert lehet, hogy aki "nem enged kijjebb" a rolódnál Dustbowl-on pirosként, az tud valami a játékról és nem csak a itemekért folyik a nyála..."
Pirosként igen, a kékekről beszéltem. Hogy besunyul a kezdőre, és nem enged játszani. És de, igenis vérpisti a kémek/sniperek 90%-a, mert csak amiatt mennek ezzel a két kaszttal, mert 1.- instant lehet velük ölni, 2.- "mer' ez életérzés". Csak éppen el lehet dugni valami nagyon mély helyre az életérzést, ha a 15 fős csapatodból 7 kém, meg 6 sniper. Akár védekezel, akár támadsz, ebben az esetben veszíteni fogsz.

És egyébként hiszem, hogy ha sokan vagyunk, akkor 1-1 kém, és sniper még jól is tud jönni - ha tudja, mi a dolga, és csinálja is - csak ugye a vérpistik a fragra mennek, sőt, nem is fragra, hanem pontra, mert a hátbaszúrásért, meg a fejbelövését valamiért két pont jár. És gyakran ezek a vérpistik vannak a táblák élén, hangosan noobozva, ha veszítünk, mert lássa mindenki, őnekik tök sok pontjuk van!

@gabbor: @bldo:
"Nem kell ám az észt osztani, ha egy témához nem értesz - nem szégyen az."
"Elképesztően buta, ostoba hozzászólás."

Na igen. Mert ti gondolom aimbot nélkül játszotok fps-t konzolon ^^ Nem kárhoztatok én senkit egyébként azért, mert konzolt használ, csak nem értem, miért jobb az, mint a pc, és kész. És igenis, ami konzolos fps játékot kipróbáltam az öcsémmel, az mind mind aimmal volt felszerelve. Vagy te tudnál kontrollerrel tizedmilimétereket arrébvinni a célkeresztet? Nem, és ez nem azért van, mert béna volnál, nyilván nem vagy, csak ha mindössze tizedmilimétereket fordulna a pöcök egy-egy pöccintésére, akkor soha az életben nem tudnál megfordulni pl a tengelyed körül. Ennek kiküszöbölésére belerakták a célzásrásegítőt. És akkor tegyük tisztába a dolgokat, nem azt állítottam, hogy olyan aimbot van benne, mint amiket a PC-s csíterek használnak, láttam én killcam-ban cod1ben anno nem egyet, hogy folyamatosan rajta van a célkereszt a legközelebbi enemy fején, hanem ha odaviszed a célkeresztet kb arra a környékre, ahol az ellenség van, akkor módosít a lövés pályáján, és oda csapódik be a töltény, ahol az ellenség van, és nem oda, ahová valójában céloztál - mint a Build engine-es régi fps-ekben.

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"ezert kell szimulatorozni:-)"
Na azokkal lehet engem a világból is kiüldözni :D Számomra a szimulátorok valami elképesztő módon unalmasak.

Ironfist 2012.01.25. 20:29:47

@Ironfist:
"ha meg várok az überre, azzal csak az ellenséges csapatot erősítem, hisz pont azért kempel, hogy ne jöjjön ki senki."

Kis kiegészítés ide, hogy a legtöbb játékos meg vagy nem jön medic-kel, vagy ha igen, a legszarabb választást hozza neki, mégpedig a Quick-fixet, amivel nem lehet túlhealelni sem, az übere meg egy halom sz...ójafasírt, mert mire megyek azzal, hogy háromszor olyan gyorsan gyógyít, ha egyszer instant meghalok?

TomFace 2012.01.25. 23:42:12

kepfeltoltes.hu/120125/screenshot.25-01-2012_23.37.11_www.kepfeltoltes.hu_.jpg 0:40-nél látható ez a frame, ezekszerint még az is belefér a #1 szinten, hogy két kézzel burkolja a pizzát menet közben :P

taleskenis 2012.01.26. 00:16:46

Nem megy a gáma?
Csalva örül magának,
ki noob, vagy láma.

Ha valakinek nem jön le, ki ez a csóka, akkor rövid összefoglaló:
elitedaily.com/elite/2012/14-interesting-facts-kim-dotcom-founder-megaupload/
Hiába, élni tudni kell. :) A 21. század Al Caponéja:
galeria.index.hu/kult/2012/01/25/65_evvel_ezelott_hunyt_el_al_capone/

taleskenis 2012.01.26. 00:38:25

@Gargaj:
Ha pedig megveszed őket, akkor ilyenekhez:

m.blog.hu/id/iddqd/image/201005/kotick.jpg

Melyik a jobb?

Ironfist 2012.01.26. 01:44:50

@taleskenis:

Megvan a megoldás! Tűzbe minden PCvel és konzollal! :D Legyünk géprombolók :P

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.26. 08:26:28

@Ironfist: nekem kethetente minden verseny akkora adrenalin-froccs, hogy a fulemen folyik ki:-D

Ironfist 2012.01.26. 09:35:34

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Pont elég adrenalin nekem a league of legends, nem voltam, és nem is leszek soha, semmilyen klánban, ami versenyszinten játszik. Annyira nem vagyok jó, hogy pénzt tudjak vele keresni, azt meg nem akarom, hogy szétidegeskedjem magam rajta, mert tétje is van a játékomnak. Egyszerűen csak jól akarok szórakozni, nekem nem jelent többet egy játék sem. :P EVE-online-ban is ezért nem megyek lowsec zónába - nem akarom, hogy szétlőjék a hajómat a playerkalózok :D

Grifter 2012.01.26. 09:41:27

...és persze ettől függetlenül egy dagadt, pattanásos nyomorék, aki egy 13 éves hülyegyerek szintjén van szellemileg. Ennyi pénzem lenne, max. a nemzetközi űrállomáson CoD-oznék, amikor már túl régóta vagyok fenn és unom magam.

Ironfist 2012.01.26. 09:48:33

@Grifter:
A franc se játszana azzal a szarral :D Az utolsó jó CoD, amit játszottam, az a United Offense volt :P

Grifter 2012.01.26. 09:55:47

@Ironfist: Csak három kérdésem lenne:
1. Nem neveztem meg egy adott részét a sorozatnak, vagyis miről beszélsz?
2. Ha azzal játszottál utóljára, honnan tudod, hogy a többi rossz?
3. Miért hozzám intézted soraid?

Előrebocsájtom, nem érdekel a válasz.

Ironfist 2012.01.26. 10:06:00

@Grifter:
"Előrebocsájtom, nem érdekel a válasz."

Akkor meg miért kérdezel? De ha nem érdekel, akkor nem is válaszolok neked.

bldo 2012.01.26. 10:24:05

@Ironfist: Soha nem láttalak még a sarokból kukucskálni, miközben játszottam otthon, így azt hiszem nagyjából nulla fogalmad lehet, hogy hogyan és milyen beállítások mellett játszom.

ZoldAsz 2012.01.26. 10:59:58

@bldo: "Soha nem láttalak még a sarokból kukucskálni, miközben játszottam otthon,"
Stealth-ben volt, vigyázz vele. Másik trükkje a Mikulásjelmez.

Ironfist 2012.01.26. 11:16:19

@bldo: @ZoldAsz:

Pontosan. Jól elbújtam, és megfigyeltem, hogy amikor senki nem lát, megvesztegeted az enemiket, hogy hagyják magukat lelőni, orandzsos, meg karamellás töltött cukorkával.

Karvaly 2012.01.26. 11:51:41

Pont ez az - akkor az a csapat nem játszik normálisan, tele van vérpistikékkel, akik kiszaladnak, mielőtt a medic 100%-on lenne, meg támadni snipert és kémet.
Ekkor újra kellene osztani a csapatokat, hogy kiegyenlítettebb legyen az eloszlás.
Na ekkor szoktak visszaszökdösni az erősebbik csapatba, akik korábban is ott voltak, tönkretéve ezzel mások szórakozását.

Ironfist 2012.01.26. 12:06:14

@Karvaly:
A Skialon nem tudsz visszaszökdösni, mert azt írja, szégyenszemre vissza akartál menni, de nem sikerült. Én amúgy csak akkor hagyok ott csapatot, ha tényleg tele van ostobákkal. Egy-egy sniper, meg kém még oké, az még jól is tud jönni nagyobb létszámú csapatban, na de volt olyan, amikor 14 emberből én voltam demóval, mindenki más kémmel, és sniperrel jött. Badwater, kék csapat. Szerinted meddig maradtam ott, és szerinted meddig tudták eltolni a kocsit? :D

Karvaly 2012.01.26. 12:17:22

Skiallal még nem találkoztam, de ez jól hangzik :)
Nekem meg olyan volt, hogy Goldrush 1, kék, heavyvel tolom a kocsit, háromszor lőtt le ugyanaz a sniper, miközben nekünk _minimum_ három sniperünk volt. Ha legalább azt csinálnák, ami a dolguk...

kaqxar 2012.01.26. 12:22:13

@gulc:
ennyi a lényeg. bár legalább jól eldugta a bejáratot egy pár zsírpárnával.
@taleskenis:
egy igazi bunkótahónak tűnik.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.26. 12:28:25

a regi szep idokben az ilyen playereket ugy toltuk fel hungarian banlistre mi magyar cs serveradminok, hogy ihhaj..:-)

kesobb a vac banolta a wonjukat.

mennyire durva, hogy az aimbot bunbol featurre valt...

es de jo, hogy nem jatszom mar fpst online:-D
mint oreg cs playert, az ideg szijjelb@szna a sok kis legalizalt aimbotos f@szlmacskatol:-)

Ironfist 2012.01.26. 12:39:24

@kaqxar:
Tudtommal ő az, aki kijelentette, hogy leszarja a gémereket, és fő célja az, hogy minél többet kipréseljen belőlük.

taleskenis 2012.01.26. 13:11:19

@Ironfist: Ez konkrétan mire megoldás?

@kaqxar: Nem mondtam, hogy nem az. ;) Viszont van benne valami felettébb szórakoztató. Plusz legalább nem nyírja ki a játékokat, mint az ipar trolljai, pénzt nem tőlem kap, szóval engem nem zavar.

Depheusz 2012.01.26. 16:35:07

@Ironfist: Az írásaidra: De gondolj bele mekkora öröm amikor szétszedsz egy olyat? Pl. én egyszerre több haverommal szoktam együtt játszani és mi valami taktikával kiszedjük az olyat. Elég vicces volt amikor egy magyar kölyök játszotta ugyanezt el... akkor picit dumáltunk vele és kiderült hogy földi a gyerek, ráadásul még ismertem is. Azóta nem trollkodik annyit, hogy beszéltem vele...:D De visszatérve a témára, inkább legyen egyel több vesztett játékom (kilépek) mint, hogy felcsesszem magam idegileg...

Ironfist 2012.01.26. 18:44:13

@Depheusz:
"De visszatérve a témára, inkább legyen egyel több vesztett játékom (kilépek) mint, hogy felcsesszem magam idegileg..."

A kilépés nem téma, ha valami probléma van szívbaj nélkül ott hagyom a dolgot. Ez akkor gázos, ha pl a LoLban akarnék ilyet, mert egyrészt nem tudok addig másikat elkezdeni, amíg vissza nem lépek, másrészt ha túl sok leave-em van, akkor kibannolnak, azt meg nem akarom.

Depheusz 2012.01.26. 22:14:43

@Ironfist: Én most az FPS-ekre gondoltam:) De igazad van, van ahol ez nem kivitelezhető.

algi 2012.01.27. 15:00:26

@Ironfist: Publikus szerveren játszani kb. olyan, mintha az utcán szembejövő első tíz emberrel leülnél sörözni. Nyilván lesz köztük legalább egy seggfej.

Minden társasjátékra igaz (társasjáték itt tág értelemben), hogy sok múlik a játékélmény azon, hogy kikkel játszol. És ezen semmiféle játékszabály vagy engine nem tud változtatni. Persze pl. egy jó párosító rendszer segíthet, de az egyetlen igazi és helyes megoldás az, ha megválogatod, kivel játszol.

atila68 (törölt) 2012.01.27. 18:36:34

"konzolokra jellemző célzásrásegítés"

Ezt olyan tíz éve nem tudom megemészteni.
Teccikérteni?

Ironfist 2012.01.27. 20:14:10

@atila68:
"Ezt olyan tíz éve nem tudom megemészteni."

Mit? Magát a tényt, hogy van ilyen?

algi 2012.01.28. 00:22:50

Megnéztem a videót, és szánom ezt az embert. Arra használja a pénzét, hogy órákon át játszva elérje az első helyet, majd az alkalmazottak "meglepjék" egy tortával. És az "öröm", ami az arcán van…

Eddig azt hittem, hogy az én életem szánalmas, de úgy látszik, az ember pénzzel még szánalmasabbá tudja magát tenni. :P

Alwares 2012.01.28. 01:29:39

Pfff nagyon jó neki... Megyek vissza mátrixokat transzformálni. Nem tudom elképzelni, hogy ha vagyok annyira jó hogy sikeres leszek, akkor csak bele tudnék ülni a trónba és ennyi volt a történet, semmit se csinálok. Bennem inkább szánalmat keltenek az ilyen szinten kocka emberek...

Ironfist 2012.01.28. 09:23:50

@Alwares:
Én el tudnám képzelni - egy rövid ideig. De akkor sem egész nap kockulni, pláne nem egy játékkal. 1-2 óra után annyira agyzsibbasztó tud lenni a folyamatosa ugyanazzal való játék... ez meg hetekig nyomja.... bleh

a kis lebowski 2012.01.28. 10:30:54

Az indexes cikk alapján a fickó egy igazi, vérbeli pszichopata:
index.hu/tech/2012/01/28/de_ki_az_a_kim_dotcom/

Magnat 2012.01.28. 10:44:45

@hancu: Az androidos index.hu olvasóban csak az utolsó bekezdés jelenik meg a cikkből, emiatt kinek köll szólni?

hibrid 2012.01.28. 14:24:38

Szaszának Tf2 ügyben tökéletesen igaza van. Spawnkempen csodálkozni-idegeskedni-sírni-anyázni a multik huszonx-edik évében több, mint ciki. Általában játékrontás, ez nem kérdés, de a tf2-ben respawn utáni védettség nélkül is minden adott a szabadulásra.
Nagyon gyík csapatnak kell lenni, hogy tartós spawnkemp alatt legyenek.
Másrészt a tf2 teamscramble-balance része elképesztő gyenge, egyszerűen hihetetlen rossz.
Ez folyamatos gond pubon, az idő felében kva unalmas a játék a kiegyenlítetlen teamek miatt. Kb fél óra alatt lehetne összeütni egy használható képletet az utolsó 10 perc score/min és az utolsó 10 óra score/min súlyozott átlagával. Scramble után teamcsere tilos, és kérdés megoldva.

taleskenis 2012.01.28. 16:45:05

"A gyorsan kipattant összeesküvés-elméletek szerint a zenepiar azért szállt most rá a Megauploadra, és próbálja elpusztítani, hogy ne rontsa az üzletét a legális Megaboxszal."

Azért nem olyan légből kapott hülyeség ez.

index.hu/tech/2011/08/31/uj_fajlmegoszto_oldalt_inditanak_a_pirate_bay_alapitoi/

"nemrég egy amerikai szövetségi bíróság kimondta, hogy a Rapidshare nem felelős azért, ha a felhasználók jogvédett tartalmakat osztanak meg oldalukon."

A srác idáig játszotta az eszét. Csalt, átvert, hűtlen kezelt, hitelcsalt, belső kereskedelmet folytatott. Eddig kapott 3-szor felfüggesztettet, meg némi pénzbírságot. Aztán csinált egy legális warez-aranybányát, ezért le akarják csukni élete végéig.

Előzmény:
en.wikipedia.org/wiki/UMG#Megaupload

www.youtube.com/watch?v=o0Wvn-9BXVc

Google nem vállalta fel a népharagot, ezért tagadott mindent, de azért szép csendben cenzúrázza a megauploadot és a fájlcserélőket a keresésekben. Csak ugye a wikit nem lehet SOPA nélkül befenyíteni. Csak úgy mellékesen az UMG anyavállalata egy bizonyos Vivendi. Az FBI pedig "érdekesen" működik. Nekem úgy tűnik, nem a srác akarja mosdatni magát, hanem őt próbálják kriminalizálni. Az ügyvéd menesztése és az óvadék elutasítása is "érdekes". Németországba szökik? Ez valami vicc?

agylízing 2012.01.29. 12:15:43

@Ironfist: "Az ott látszik, hogy konzolon játszik, és ott, hogy eltaláljanak bármit is, még a legskillesebbek is, sajnos csúnyán aimbotra van szükség - és nem csak szükség van rá, de van is."

Te kevered a szezont a fazonnal. Konzolon van beépített aim assist, ami miatt könnyebb célozni. PC-n szoktak aim bottal csalni, mert anélkül pontosan kellene célozni. Egyébként az egész MW sorozat emiatt egy kalap szar multiban.

Ironfist 2012.01.29. 12:17:16

@agylízing:
"Konzolon van beépített aim assist, ami miatt könnyebb célozni. PC-n szoktak aim bottal csalni, mert anélkül pontosan kellene célozni."

Ez nekem eléggé egykutyának tűnik, még ha nem is pontosan ugyanúgy működik. de most őszintén! Nem tökmindegy, hogy a célkeresztet rántja neked oda az ellenségre, vagy a lövedéket?

Karvaly 2012.01.30. 09:27:04

@algi: Ja, azt én is akartam írni, hogy mennyire spontán volt a lehulló girland meg az előre bekészített torta :)

atila68 (törölt) 2012.01.30. 20:03:09

@Ironfist:
Gyakorlatilag megválaszoltad amit tőlem kérdeztél.
Olyan ez konzol/pc viszonylatban, mintha az előbbinek csak 80 méteres lenne a 110 gát pálya.

Gerw 2012.02.06. 13:34:00

Indexen írt leleplező cikked alapján valószínűleg itt is csalt.

franciaszeksz · http://alomlany.hu/ 2014.12.26. 15:22:44

Gyerekek, mi az, hogy "csiter", jézusom... :D
Lehet azt magyarul is mondani: csaló.
süti beállítások módosítása