HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Ügyvédek íratják át Carmackkal a Doom 3-at

2011.11.18. 08:00 hancu

Az idei Quakeconon John Carmack bejelentette, amit mindig be szokott, ha elkészül az új grafikus motorja: azt, hogy az előző, kiöregedett engine forráskódját közzéteszi, minden opensource-hívő nagy örömére. Aztán telt-múlt az idő, és nem nagyon történt előrelépés az ügyben, mígnem JC most a Twitterén kibökte, mi a gáz: a céges ügyvédek cseszegetésének engedve átírja a több mint hét éves programot. Emiatt aztán az egész nyíltforráskód-projekt átcsúszik 2012-re.

A probléma gyökere a stencil shadows nevű árnyékolási technológia megvalósításában van, ehhez ugyanis anno Carmack olyan algoritmusokat talált ki, amelyekről kiderült, hogy már szabadalmi oltalom alatt állnak, a hangkártyákat gyártó Creative védette le őket. A két cég 2004 nyarán, röviddel a játék megjelenése előtt talált is megoldást: az id Software licencelte a játékhoz a Creative EAX nevű cuccát, ami pénzzel is járt meg jó reklám is volt, és cserébe engedte a szabadalmaztatott algoritmusok használatát.

Igen ám, de arra nem tért ki a megállapodás, hogy mi van, ha Carmack hét évvel (ami a játékiparban ugye nagyjából két jégkorszakot jelent) később a nép közé akarja szórni ingyen a kódot. Hát úgy néz ki, az van, hogy a jogászok letiltatták Carmackkal a nyíltforráskód-bulit, aki most inkább újraírja a problémás kódrészleteket.

24 komment

Címkék: doom forráskód carmack

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr283390506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.11.18. 09:19:24

Atomot az amerikai szabadalmi jognak :-)

moli 2011.11.18. 09:47:47

@Yarner: mi lenne, ha a forraskodot kozzetenne, de a felhasznalasi feltetelekben tiltva lenne az amerikaban valo hasznalatuk?
hogy lehet raeroltetni ezt a szar rendszert az egesz vilagra? foleg az eu-ra?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.11.18. 10:17:35

Ez a JC nem semmi!

Ír egy motort, aminek egyes részei épp védve vannak (de azért ő megírta). Az idő rövidsége miatt inkább kifizeti a licenszdíjat.

Ír egy újabb motort. A régit meg inkább újraírja, hogy kiadhassa ingyen.

OK, hogy reklámérték - de más (nem kevés) pénzért sem dolgozik ennyit! (COD *cogh MW3 *cough, új motor *cough...)

Bobby Newmark 2011.11.18. 11:58:22

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nehogymá megsajnáld, hogy "ingyen" dolgozik. Ferrarikat _GYŰJT_ a csávó.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.11.18. 12:47:33

@Bobby Newmark: Na, pont ez az a kategória, akik semmit nem szoktak ingyen csinálni.

Többek között ezért gyűjtenek ők ferrárikat. :)

rognork 2011.11.18. 12:56:03

szerintem kurvára szimpatikus lépés

Bobby Newmark 2011.11.18. 13:01:54

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Mondjuk nagyrészt nem a játékokból (bár a Wolf3D, Doom1-2, Quake1-2 nem fogyott szarul) van idnek a kess, hanem inkább a licenszekből. Azt a négy engine-t licenszelték talán a legtöbben mind közül. Bár most az UE3 lehet, hogy már lekörözte ezeket, a csapból is az az engine folyik...

Viszont pont a Doom3 engine(id tech 4) szvsz az id legszarabb engineje, és nem is nagyon licenszelte azt senki. A Quake Wars-ra összekapták kicsit a srácok, de az első inkarnációja a klausztrofób csöveivel nagyon borzalmasan szar volt, és még QW-re kipofozva sem kellett senkinek.

taleskenis 2011.11.18. 17:17:47

Ha jól értem, akkor nem a közzététellel, hanem a licenccel vannak bajok. Az algoritmusok ismertek, csak le vannak védve, és nem lehet őket GPL-el kiadni.

A vicc az, hogy azt az EAX technológiát az ASUS visszafordította, és a saját kártyái is tudják használni. No meg egy amúgy is kifutó technológiáról van szó.

Sieg 2011.11.18. 17:32:34

Nem kellett volna annak a szabadalomnak időközben lejárnia?

moli 2011.11.18. 20:47:36

@taleskenis: """csak le vannak védve, és nem lehet őket GPL-el kiadni."""
... usa-ban, nem? nem hiszem, hogy vilagszabadalom lenne szoftveralgoritmusra.

brump 2011.11.18. 21:00:26

Szerintem is szimpatikus lépés.

Ami nekem nem fér be a fejembe: Carmack saját maga fejlesztett ki önállóan valamit, ezt nyilvánosan bizonyítani is tudja (ott az összes forráskód, a fejlesztési doksik... stb.), tehát az a szellemi tulajdona, ő rendelkezik fölötte.

Hogy jön ehhez hozzá, hogy egy másik szabadalom beleszóljon ebbe kívülről? Akkor is, ha véletlenül hasonló, vagy éppen ugyanaz. (Mi köze...?)

taleskenis 2011.11.18. 22:49:17

@moli: úgy nézek én ki mint egy jogász? :) Nem tudom hogy a konkrét szabadalom hol érvényes. De itt az a gond, hogy nem csak közzétenni akarja a kódot, hanem kiadni, amit aztán mások szabadon (GPL szerinti értelmezésben) felhasználhatnak. Ha neki is licencelni kell a kód egyes részeit, akkor meg logika szerint nem rendelkezik felette.

@Bobby Newmark: most olvastam hogy az egyik ilyen ferkát 97-ben lepasszolta a Quake bajnokság nyertesének. Szóval azért nem egy Kotick a srác.

@brump: Ez állítólag azért van, hogy a feltalálók ne rejtegessék a találmányt, és ne vigyék magukkal a sírba. Sajnos az nem elég, hogy ő is kitalálta, mert az akárki mondhassa. Szerintem hancu nagyon jól rátapintott a lényegre. Az a gáz hogy sok cég az ősrégi szabadalmakból akar megélni.

index.hu/tech/2011/11/07/a_google_szerint_rossz_az_amerikai_szabadalmi_rendszer/

Kis adalék a patent warshoz :)

jonathanischwartz.wordpress.com/2010/03/09/good-artists-copy-great-artists-steal/

xstranger 2011.11.19. 01:01:34

@taleskenis: en.wikipedia.org/wiki/Dennis_Fong

Thresh, te jo eg mekkora nev volt ez, most csak negyedoras wiki-kungfu eredmenyekeppen talaltam meg.

eeS 2011.11.19. 16:32:26

@brump: Úgy jön hozzá, hogy a Creative szabadalmaztatta először a módszert és nincs előttük prior art. És mivel az övő a szabadalom, ezért a Creative-t védi, úgy. Hiába saját munka, erre való a szabadalom, hogy az első feltalálót védje. (Amely önmagában nem is lenne probléma, sőt, kifejezetten hasznos lenne, csak jelenleg az IT rákja, mert egy elavult, fenntarthatatlan rendszert próbálnak alkalmazni egy új környezetben).

A forráskóddal meg önmagában kitörölheti, mivel a szabadalom nem a konkrét megvalósítást (implementációt) védi, hanem az ötletet.

Informatikával meg ez a baj, hogy elég gyorsan változó, fejlődő iparág, és elég sokan is dolgoznak benne, hogy ugyanarra a következtetésre két teljesen független csapat közel egy időben eljusson.

Ha meg már szabadalmaztatott valaki valamit, akkor szopó, három eset lehetséges:
- vagy valaki előkapar egy prior art-ot, amivel meg lehet torpedózni a szabadalmat. (Nagyon nehéz ügy, gyakran lehet, hogy nincs is, ráadásul időigényes, költséges buli).
- vagy fizet mint a katonatiszt.
- vagy más megoldást keres a problémára. (Ez nem biztos, hogy lehetséges.)

Negyedik opció persze a szarik bele, aztán meg majd jól megvágják őket.

brump 2011.11.19. 16:53:43

@eeS: Persze, értem, csak hát ez egy negatív rendszer így.

Ahelyett, hogy serkentene, korlátoz.

Fényezett Rézlábos 2011.11.20. 18:40:41

@brump: Nézd egy kicsit a másik oldalról. Te kitalálsz valamit, ami működőképesnek tűnik, üzletet lehet rá építeni, viszont kell befektető, fel kell építeni a céget, kitalálni a működését, kidolgozni a részleteket. Ha nem védené szabadalom az ötletedet, 10 percen belül megcsinálná egy tőkeerős valaki, és te elesnél a biznisztől (pedig te találtad ki!). Ezért a szabadalmi rendszer ad neked haladékot (5-10-20 évet), hogy megvalósíthasd az ötletedet, és esélyed legyen a beleölt erőforrásokat és némi profitot kitermelni.

brump 2011.11.20. 20:30:19

@Fényezett Rézlábos: Hát, lehet, hogy csak rossz oldalról nézem, de úgy látom, egy merő, puszta ötletkitalálás önmagában véve azért nem túl sokra jogosít. Az ötletelés önmagában nem olyan nagy kunszt: tehát ellopni (vagy újra kitalálni) sem olyan nagy "bűntény" (szerintem).

Az alkotási folyamatnak kis része az ötlet. Sokkal többet számít annak kidolgozása: a gyakorlatba átültetés során belefeccölt munka, energia, idő stb. A szorgalom.

Amikor egy (tudományos, gazdasági... stb.) helyzet megérik egy ötlet vagy egy találmány megszületésére, akkor az az ötlet előbb-utóbb törvényszerű módon meg is születik. És pont azt lehet látni, hogy ilyenkor gyakran többen szoktak rájönni egymástól függetlenül is (ld. pl. a rádió feltalálását, vagy más találmányokat). Miért jogos az összes többit kizárni, csak mert kicsit később jöttek rá?

Ha nekiállok kidolgozni egy ötletemet, és ezalatt másvalaki is még nekiáll, hát legfeljebb majd lesz konkurrens az üzletben... Na bumm. A kidolgozás folyamata akkor is többet számít magánál az ötletnél.

Ugyanakkor, ha az ötletelést korlátozzuk, akkor az meg visszatart. (Mármint nem engem... a fejlődést. :)

SztupY · http://sztupy.hu 2011.11.20. 21:54:48

@brump: A szabadalmi rendszernek megvan a maga létjogosultsága. Műszaki és orvos iterületen elég gyakori, hogy 5-10 éves kutatás, fejlesztés, tervezés van egy ötlet mögött, amit ha nem védne szabadalom, akkor a konkurrensek nagyon hamar le tudnának másolni, és mivel ők nem költöttek milliárdokat a kutatás/fejlesztés/tervezésre csak az ötlet ellopására, így az el nem költött milliárdokból ők fognak még jobban meggazdagodni, nem az ötlet eredeti gazdája-gazdái.

Ez volt sokáig a szabadalmi rendszer alapja, és sokáig működött is.

Jelenleg azonban két nagy gond van vele:
1. Vannak országok (gyk Kína), ahol senkit nem izgatnak a szabadalmak, ha találnak valami jó ötletel, szépen lemásolják (esetleg még rosszul is), aztán olcsón legyártják és kész. Ez a "sz.unk a szabadalmakra" kategória. Persze lehet pereskedni, meg minden, de akkor a kínai cég gyorsan megszűnik ltéezni jogutód nélkül, és hopp valaki pont megint elkezd gyártani hasonló terméket. Aztán mire jön a következő per, megint eltelik egy kis idő, stb. (Maga tudás lopása még kínán belül is durva méreteket ölt, ott is megesik, hogy az, aki először "ellopta" az ötletet az veszít végül, mert lesz 2-3 másik cég, akik az első cégtől lopják el az ötletet, ami általában kevesebbe kerül, tehát több pénz marad, blahblahblah)

2. A másik nagy gond a szabadalmi rendszerrel, hogy nincs jól benne definiálva a "kerék" fogalma. Azaz az, hogy mi az amit le lehet szabadalmaztatni, és mi az, ami annyira egyértelmű/triviális/stb. hogy a szabadalma kár a tintáért. Jelenleg rengeteg olyan szabadalom van, ami az utóbbi kategóriába esik (klasszikusan ezek miatt van a legtöbb per). Ezek száma olyan nagy, hogy egy-egy cég akár több ezer ilyen mikorszabadalommal is rendselkezhet. Ezeket főleg arra használják, hogy sakkba tartság a másik cégeket, akik szintén fel vannak fegyverkezve néhány ezer ilyen szabadalommal. Ezzel még nem lenne nagy gond, de arra is használják, hogy az olyan kis cégeket, akik szabadalmaztatni akarnak valami tényleg újat, azokat hamar bekebelezzék valami olyan szabdalommal, amikkel ők rendelkeznek (hisz nehéz tisztán újat alkotni, valamit biztos fel fogsz használni, amit valaki más talált ki)

Igazi megoldás sajnos nincs:
1. ha megszűnne a szabadalmi rendszer, akkor senki nem fektetne igazi pénzt kutatásba, mert félne, hogy a konkurrencia hamarabb ellopja az ötletet és ő viszi sikerre. Ilyen esetben max a hadiipar fejlődik, mert háborúzni azért kell...
2. jól definiálni mit értünk "kerék" alatt nehéz. A fenti algoritmus pl. szerintem már nem minősül ennek, hisz egyáltalán nem triviális. Hasonlóképpen tömörítő, biztonsági algoritmusok sem. De egy kézmozdulat már szerintem triviális. De ez csak az én érzésem, és bár lehet igazam van, mások biztos máshogy gondolják, törvénybe iktatni ezeket meg szinte lehetetlen.
3. Lehetne még esetleg azt csinálni, hogy a szabadalmi jog idejét lecsökkenteni attól függően, hogy mennyire "egyszerű" a találmány, de itt megint az a gond, hogy egy szabadalmi jogász nem biztos, hogy helyesen fel tudja mérni, hogy a beadott találmány mennyit is "ér".

moli 2011.11.20. 23:15:33

@SztupY: nagyon egyszeru, ha X idon belul mas is beadja a hivatalhoz a kerelmet ugyanarra a szabadalomra, akkor trivialis volt. persze, ehhez szukseges a dij csokkentese, emiatt pedig felduzzad az aparatus.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.11.21. 11:07:46

@SztupY: Soha nem értem, hogy a hadiipar mért ennyire vörös posztó sokaknak A háborúzni kell rész azér vicces, mert a legmodernebb fegyverzettel rendelkező haderők szinte nem is háborúznak.

Mikor vetettek be fejlett HT-t 1945 óta nagyobb léptékben? Korea, Vietnám, 4 db Arab-Izraeli háború, Falkland, India-Pakisztán bokszmeccs, Irak-Irán, 1991, 1999 Allied Force, Afganisztán, Irak. Ezek közül hol a "legmodernebb" kitétel sérül, hol a mennyiség...

Apró gond, hogy ezek közül egyes esetekben a bevetett fegyverzet mennyisége vicckategóriás Koreaához képest vagy nem egészen volt modern a csúcshzo képest. Pl. Falkland.

A legtöbb dologk, ami ma háború névvel illetnek, az 3. világbeli népirtás, de azt filléres tételű fegyverekkel csinálják.

taleskenis 2011.11.21. 19:18:36

@moli: Honnan fogod tudni, hogy ő találta ki, vagy csak lemásolta?

moli 2011.11.21. 21:20:15

@taleskenis: ?! timestamp? de ez meg ma is igy mukodik.

taleskenis 2011.11.21. 23:03:55

@moli: Lehet hogy csak én nem értem. Kicsit részletezd.

taleskenis 2011.11.26. 00:49:20

Azt hiszem túllihegtük a dolgot. Valószínű azért nem adta ki Carmack a kódot előbb, mert nem akarta kétszer, és alig kellett hozzányúlni. Már meg is jelent az átírt változat.

github.com/TTimo/doom3.gpl

Turbokater:@ID_AA_Carmack
Isn't it frustrating to rewrite all that code?

ID_AA_Carmack
John Carmack:@turbokater
this demonstrates the idiocy of the patent -- the workaround added four lines of code and changed two.

Na ennyit erről. :) Jogászok. Egyszer élném meg, hogy tömegesen sorban állnak a munkanélküli hivatal előtt, és DJ Jeszy szolgálja ki őket a recepciónál.
süti beállítások módosítása