HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Bezár a PC Guru

2011.07.08. 13:56 hancu

Úgy tűnik, most már hivatalos, amit a zuhanyhíradó suttog pár hete: a német Motor Presse kiadó megelégelte a veszteséges működést és kivonul Magyarországról, pár magazinját átveszi más cég, párat meg bezárnak. Utóbbi kategóriába esik a PC Guru, az egyik legrégebbi magyar gémer magazin, ami, ha a lemezújságos gyökereket is számoljuk, 19 évig létezett. A pletykák szerint két kiadó is érdeklődik az újság szerkesztősége (vagy csak a cím és az előfizetői tábor, ki tudja) iránt, de őszintén szólva a nyomtatott sajtó mélyrepülése (és a még azon belül is rémisztő ívet leíró videojátékos magazinoké) miatt kevés esélyét látjuk annak, hogy a klinikai halálból van még visszatérés.

Mivel az IDDQD összes szerkesztője részese volt valamikor a lap történetének, a következő napokban biztosan lesznek még személyesebb, nosztalgiázós, vagy az okokat részletező posztok a témában. Most egyelőre legyen elég annyi, hogy lezárult egy korszak, nyugodj békében PC Guru, jó volt veled.

212 komment

Címkék: pcguru

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr863050379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leadfoot 2011.07.08. 14:09:08

Emberek, öregszünk. :-(

Mr.ThomAce 2011.07.08. 14:24:32

Emlékszem, mikor vagy 6 évvel ezelőtt megírtuk Freeman kollégával az első HL2-es rovatot a DVD-re. Mennyi - mennyi emlék fűződik ehhez a magazinhoz.

passaran 2011.07.08. 14:25:50

Sajnálom a PC Gurut! Utólag is nagy köszönet nekik, hogy a CheatLand projectem folyamatosan rajta lehetett a DVD mellékleten az utóbbi 5-6 évben.
Sok sikert a szerkesztőknek!

rbatty 2011.07.08. 14:26:04

2001-től 2002. végéig vettem rendszeresen. RIP

PPéter 2011.07.08. 14:27:34

:-/ Szép emlékek...

Dudadoktor · http://napiduda.blog.hu/ 2011.07.08. 14:36:53

Én már a Amiga Gurunál egyszer elsirattam őket, erre tessék, most megint :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.07.08. 14:43:08

Betegen utazik Gloria Mundi.
Képmutató lennék, ha azt mondanám, hiányozni fog, mivel már vagy 10 éve nem vásárolom, de azért valahol kicsit elszomorító. Az offline médiának erősen meg vannak számlálva a napjai, és nem csak az újságoknak, hanem általában bárminek, ami nem online felületen érhető el. Rádió, tévé, újságok: 15-20 éven belül nyomuk sem lesz.

passaran 2011.07.08. 14:58:29

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Az offline médiára nagy szükség lenne ezután is. Persze a számítástechnikával foglalkozó újságok olyan speciális helyzetben voltak/vannak, hogy lapzártától a standokra kerülésig sok érdekes infó adódhat ami már nem kerül be az aktuális számba. De az ment az online kiadásba.
Más volt a feelingje a nyomtatott Gurunak mint a netes portálé.
Remélem azért hogy a szerkesztők megtalálják a helyüket akár más újságnál akár netes portálokon. Nagy kár lenne ha a nyilvánosság elől eltünne a szakmai tudásuk :(

Tyl3r 2011.07.08. 14:58:47

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

"Betegen utazik Gloria Mundi." - JÉZUS ATYA ÚR ISTEN! :D

Én nem látom ennyire elkeserítőnek a helyzetet. Tény, hogy itthon döcögősen megy a szekér, a US/UK lapkiadással például az égvilágon semmi gond nincs. (Na jó, most nyilván nem a News of the Worldre gondolok.)

Mondjuk ki, itthon nem szeretnek fizetni a betűért. Pár éve, amikor még az itthoni helyzet is egészségesebb volt, a csehek magasan vertek minket az eladott gamermagazinok példányszáma terén.

Dr. Cica75 2011.07.08. 15:02:12

@Tyl3r: Sajnos van, nezz meg egy EDGE peldanyszamot pld., remiszto, hat eve magyar gamer magokbol ment el ennyi.

Bicikliző medve 2011.07.08. 15:10:10

@exonka: Te irtad a cheatlandet? Az nagyon regi mar, nem? Emlekszem ra, lehettunk vagy 15-16 evesek haverommal, hanyszor elovettuk, hogy cheateket nezegessunk mindenfele autos jatekokhoz :)

Tyl3r 2011.07.08. 15:10:44

@Cica75: az EDGE pont nem jó példa, mivel évek óta ~30 000 példányt vásárolnak belőle, és az összes játéklap közül náluk a legalacsonyabb a lemorzsolódás (kb. 0.6 százalékos). Rétegmagazin, azoknak, akiknek ez a fajta tartalom megfelel. Sose fogyott milliós nagyságrendben, mint mondjuk a Game Informer.

passaran 2011.07.08. 15:30:35

@ċsirke72: Igen, én csinálom már 1999 óta :) Egyedül. Az utóbbi 1-2 évben sajna nem sok időm volt rá, mert sok a meló, a zenekar is viszi az időt + kicsit én is belefáradtam. Ráadásul egyre kevesebb a hagyományos értelembe vett cheat kód, mióta az archivment rendszer ennyire előtérbe került.

0motig0 2011.07.08. 15:47:53

régen jó volt de amit 3-4 éve csinálnak az már röhej volt...

Dudadoktor · http://napiduda.blog.hu/ 2011.07.08. 15:50:15

A helyzet az sajnos szerintem, hogy ezeket a lapokat az egyetlen ami eltartja, illetve ami a létezésük célja, az a kereslet. Nem önmaguktól, öncélúan, saját érdekből léteznek, hanem azért, hogy egy igényt kiszolgáljanak. Ez az igény mára lecsökkent, illetve máshol/máshogy elégíti ki magát, sajnos ez a helyzet. Tudom milyen szar lehet ez a benne (és ebből) élőknek, hiszen más ezt belülről megélni, és más külső szemlélőként azt mondani hogy "hát igen, nincs már erre igény, ez van". De sajnos ez a rideg valóság.

A pénznek nyilván köze van ehhez, de szerintem itthon is megfizetik az emberek azt, amire igényük van, ha igazán fontos, akkor így vagy úgy de megtalálják a módját.
Erre nagyon sok példa van, és annak ellenére hogy milyen kis ország vagyunk, mennyire rossz anyagi helyzetben, meglepően jól megy nálunk a könyvkiadás pl. Ugyanezek a fogyasztok megvennék a sajtótermékeket is, de egyszerűen ott az internet, kiszolgálja őket. Szerintem migrálni kell oda a minőségi tartalmat, és ugyanúgy meglesz a célközönség mint régen (pl tabletre online újságként).

QTPie · http://erettnok.blog.hu 2011.07.08. 16:07:12

@Glider pilot: Minőségi tartalmat magyarul magyaroknak? Viccelsz? Egy max 2milliós piacnak, aminek a töredéke olvassa...? Még mindig nagyobb torta az angolból hasítani, reklámostul, bevételestül, mint itthon szüttyögni...

WTF, mondta a papagáj a youtubeos videóban is...

Dudadoktor · http://napiduda.blog.hu/ 2011.07.08. 16:10:29

@QTPie: van ami működik, van ami nem. Alapvetően én nem hiszek ebben a "magyaroknak minek" elvben, mert úgyis ellopjuk, úgyis, jó nekünk a szar is, stb..

Abban hiszek, hogy válság van, meg hogy kicsi lófasz ország vagyunk, ezért nagyon nehéz talpon maradnia bizonyos dolgoknak. A kérdés az, hogy ezeknek talpon kell e egyáltalán, illetve hogy mi az, amiknek viszont érdemes lenne. Nem egyszerű az biztos, de az jó benne, hogy semmi sem kötelező.

SplitGuy 2011.07.08. 16:28:48

@Tyl3r: "Mondjuk ki, itthon nem szeretnek fizetni a betűért."

Jézus ereje, mikor 2000Ft.- egy magazin havonta, akkor azért érthető, miért nem szeretek kiadni ilyesmire. Na de ettől eltekintve tényleg jó lap volt, főleg mikor még Brazil vezette a levrovot... :D

Sör & gumicukor kombó megvan még valakinek? :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.07.08. 16:35:00

3 éve vettem egy Gurut, amit ott láttam maga volt a borzalom, ideje volt elhullania sajnos. 10-15 éve még nagyon rendben volt, azóta csak esett az egész színvonala. Nem a régi öregeket akarom fényezni, inkább azt mondom, hogy nagyon felhígult a banda. CoV kéne gecik, CoV kéne. Csak egy, de az legyen olyan.

K0vasz 2011.07.08. 16:48:58

"Mondjuk ki, itthon nem szeretnek fizetni a betűért." - Most komolyan: amikor gyk. "ugyanazt a betűt" gyorsabban/kényelmesebben/ingyen is el lehet olvasni, akkor mégis mia ... fizetne az ember érte? Főleg, h mióta már a legutolsó mobilon is lehet netezni, még a vécére sincs szükség külön nyomtatott olvasnivalóra:) A félreértések elkerülése végett: anno én is olvastam gyk. az összes magazint (guru, CoV, Pc ultra, PC-X stb.), de amikor elért hozzám a net (úgy 2002 táján), onnantól kezdve már nem volt értelme venni őket. Szal számomra valójában meglepetés, h még csak most szűnt meg...

Reg5 2011.07.08. 16:58:28

Uhh... 5 évig volt előfizetve, igaz az utolsó 2 csak a megszokás miatt. Újabban elég ritkán vettem, de hiányozni fog :( Tizenéves korom legmeghatározóbb magazinja volt.

RIP

paraszgyerek 2011.07.08. 17:03:19

Több oldala van ennek a dolognak, szét is szedem őket:
1. Felhozatal - kevés olyan igazán átütő alkottás születik mostanság amiről komoly újságcikket lenne érdemes írni. Az újonnan kijövő cuccok - szvsz - felszínesekké és populárissá váltak, elvétve néhány üdítő kivételtől.

2. Web, online áruházak - a Steam és GOG szerű portálok elég jó munkát végeztek a célirányos fórumokkal és "körítésekkel", korábban pont ezek hiányát pótolta a nyomtatott újság. (tippek-trükkök stb )

Nem mellékes dolog a papír mint média általános eltűnése sem. Talán a jövő az előfizetéses online tartalomé, egyébként én is inkább erre szavazok.

A cikkek írójától, a szoftverfejlesztőktől nem sajnálom a pénzt, de a kiadó/nyomdagépezettől igen.

szcsongor 2011.07.08. 17:04:18

RIP. Otthon még megvan lefűzve a kb. 30 kilónyi PC Guru ('95-től kb 10 évfolyam) :), de az tényleg más volt, mint az utóbbi évek guruja. Az már csak nevében volt az.

golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2011.07.08. 17:10:36

@0motig0: ha körülnézel ez a legtöbb dologra igaz.
Srácaim évekig jártak a nyári táboraikba Balatonra.
Felnőttek.

DnP 2011.07.08. 17:17:42

@szcsongor: Ismerős helyzet, de nekem "csak" 96-tól van meg az összes szám. Az utóbbi pár év már korántsem volt olyan színvonal mint a régiek, köszönhetően az 1-2 komment után magát cikkírónak képzelő új gárdának. Pl ott az a csocsó gyerek, akitől a hideg futkos a hátamon. PGO-n is akkora baromságokat tud összehordani, hogy valami fantasztikus :) szóval RIP Guru, szép volt jó volt... ennyi. Igazából 2-3 éve mindig megfogadtam, hogy ez lesz az utolsó évad amit megveszek, de valahogy mégis rászántam magam a következőre is, most megkönnyítették a dolgom :)

vemalsar · http://freealternativegames.blogspot.com/ 2011.07.08. 17:19:46

Vajon a Gamestar-ral mi lehet a helyzet, nekik jól megy a szekér?

Mondjuk ha magazin helyett csak egy kódot kapnánk a pénzért, amivel az online lapon unlockolnánk a cuccokat, cikkek, demók, esetleg maga a teljes játék pl. Steam kulcs képében, én ezt tudnám elképzelni. Olcsóbb is lehetne, és praktikusabb is, na de kéne meggyőző tartalom is, ami ingyen kevésbé elérhető...

szcsongor 2011.07.08. 17:33:34

@DnP: igazából nekem is csak 96-tól van meg folyamatosan, 95-ből 1-2 Amiga Guru van, meg a legelső PC Guru számok

Globetrotter2014 2011.07.08. 17:34:05

RIP vagy 15 éve nem láttam közelről, de az emlék örök :)

paraszgyerek 2011.07.08. 17:35:23

Az egyik csapásvonal az új gamék ismertetése, de egy másik - valsezeg kevésbé kifizetődő - vonal volt / lehetne a meglévők alapos kivesézése. Csak egyet mondok: Europa Universalis... önmagában megérne egy újságot, bár azt nem PC Gurunak hívják hanem Rubiconnak :-D

WinG 2011.07.08. 17:44:58

1997-től 2002-ig vettem és olvastam. Vicces, de gyerekkorom meghatározó élménye volt minden Guru.

2011.07.08. 17:59:13

bár szomorú, de ezeknek a magazinoknak a szerkesztősége olyan szinten felhígult, hogy már akkor sem vettem volna őket, ha nem létezne netes sajtó. a 90-es években nagy gamer magazin fan, rendszeres 576 és Pc-Guru, később PC-X vásárló voltam. az 576 a 2000-es évek elején döbbenetes dilettáns szerkesztőséget kezdett alkalmazni, a Pc-Gurut régóta nem olvasom, de nem gondolom, hogy ott más lett volna a helyzet. a nemzetközi trendek alapján előbb-utóbb harangoztak volna minden ilyen jellegű lapnak (főként mert ez egy sokkal kisebb piac), de az igazsághoz hozzátartozik, hogy maguk a laptulajok és az általuk alkalmazott vicces szerkesztői gárdák is bőven megásták a saját sírjukat. a magyar gémer magazinok kb. 10 éve már tetszhalott állapotban agonizálnak karakteres, karizmatikus, hozzáértő szerkesztői gárdák híján. őszintén mondom, nem a káröröm beszél belőlem, de csodálom, hogy eddig húzták.

foodlfg 2011.07.08. 17:59:35

Ez van. Mondjuk én már kb 2002 óta nem veszek semmilyen papír újságot.

foodlfg 2011.07.08. 18:06:44

Google Nap - Uj Péter a témáról
youtu.be/7JAK5yj_Wd8

JDG 2011.07.08. 18:19:11

Sajnálom a PC Gurut, az elsô szám óta (1993/1) folyamatosan veszem, istentudja hány éve pedig elôfizetô vagyok. Kislányom és meló mellett nem nagyon van idôm olvasgatni, de valahogy sosem vett rá a lélek, hogy abbahagyjam. Az internet és a régóta esô minôség úgy tûnik utolérte, most teljes lesz a gyûjteményem elejétôl a végéig. :( RIP

@exonka: A CheatLand micsoda gyöngyszem volt! Gratulálok!

@SplitGuy: +1, én is csak addig olvastam a levrovot, amíg Brazil bátyó vezette. Utána valahogy senkinek nem sikerült megtalálni a megfelelô hangot, és persze valljuk be elég magas volt a mérce.

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2011.07.08. 18:19:54

Nem igazán vettem, néhány számuk megvan, úgy hogy nem tudom, milyen lehet a színvonaluk. Viszont a videós elemzéseikbe bele szoktam nézegetni. Na azok tényleg elég gyatrák. Már bocsánat de olyan amatőr az egész... nem oda illő dolgokról beszélnek. Ha az újság is ilyen, akkor meg tudom érteni az egészet.

DnP 2011.07.08. 18:25:29

@DarthJDG: Brazil nagyon jó volt :) Bár Miguel is tűrhető volt a vége felé...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.07.08. 18:51:12

Kar erte.

Anno az Amiga Gurut vettem egeszen a megszuneseig.

Keldorn the One 2011.07.08. 18:57:57

Hancu, ez nem így van.
Van vevő PC Guru magazinra, aki tovább szeretné vinni a lapot, ezt el is mondták az újságíróknak.
A PC Guru nem fog bezárni. A Kreatív félinfórmációkból rossz következtetésre juttot, amit most Te tovább erősítesz, ezzel rontva a lap további megjelenésének esélyet.
Te, aki főszerkesztője voltál a lapnak, gondolom nem szeretnéd, hogy a volt kollegáid, az ilyen cikkek miatt jussanak az utcára.

Neoprimitív 2011.07.08. 19:06:42

Régen (úgy kb. 10 évvel ezelőttig) rendszeresen vettem, aztán az érdeklődésem változása miatt már alig, manapság néha, hogy ha olyan játék van a mellékletben, ami anno kimaradt. Amikor olvastam, akkor az egyik alap tájékozódási eszköz volt játék és komolyabb hardver témában, hiszen a kortárs számítástechnikai lapok szinte kizárólag az irodai szintű dolgokkal foglalkoztak, nekem meg a DTP-hez erősebb vas kellett.

Azóta viszont megváltozott a világ. Az a tartalom, ami akkor Magyarországon szinte kizárólag nyomtatott formában volt hozzáférhető, ma már számtalan netes portálon megtalálható. Amíg tíz éve egy DVD-nyi anyag letöltése az átlag olvasónak megoldhatatlan lett volna (se sávszélessége, se elég nagy vinyója nem lett volna hozzá), addig ez mára alig jelent gondot. A rovatok helyét nagyban átvették a fórumok. Ha nem is áldozott le ezeknek a lapoknak, de mára objektív okok miatt is nagyon hátrányos helyzetből kell küzdeniük.

hancu 2011.07.08. 19:09:40

@Keldorn the One: Az információim nyilván nem a Kreatívból vannak, a véleményem meg pláne. A Kreatívnak itt annyi szerepe van, hogy megírta, ezzel borította a bilit, és így rájuk hivatkozva megírhattam azt, amit már napok óta, több forrásból, "de ez persze még nem publikus" záradékkal tudtunk mi is.

Hogy az itt leírt véleményemmel "rontom a lap további megjelenésének esélyét", az nettó marhaság, ha a vevő ez alapján dönt, az a vevő hülye, és inkább ne vegyen semmit. Illetve dehogynem, vannak számára remek eladó dolgaim, véleményem szerint iszonyú sok pénzt érnek.

És nem voltam a főszerkesztője a lapnak. :)

themikka87 2011.07.08. 19:19:14

'98-tól vettem folyamatosan egészen addig, míg ketté nem osztódott és lett (egy szám erejéig még guru-)gamer és (egy másik) pc guru. én a gamert választottam, nekem az volt a "valódi" guru, az meg idővel megszűnt, szóval nekem gyakorlatilag a "rendes" guru már rég nincs. ahogy a gamer behalt, úgy nekem annyi is lett a játékmagazin-vásárlás, mert amúgy se futottak már a demo-játékok a cd-ről, és az újságárak is időközben kezdtek pofátlanul magasak lenni.

nagyon jó volt a guru, gyakorlatilag általános iskolás korom egyik legfontosabb momentuma, dehát annak is már rég vége. gépet játék célból már nagyon rég nem fejlesztettem és nincs is rá igényem, inkább a (sajnos) szintén rég behalt 576konzolok felvásárlásával, kiolvasásával és a pc-játékos aktív korszakom (kb.95-2007) konzolos oldalról való újraélésével élem ki magam - snes emu és ps2 rúlz, pc guru meg rip, (de már rég). gumicukorral és sörrel áldozom emlékének.

SzuperKiraly 2011.07.08. 19:38:59

2000-ig megvolt a feelingje a PC GURU-nak es az 576-nak is. Utobbibol sok van a padlason, a PC GURU nagyon draga lett miutan elkezdett az ismerosi korben szallingozni a szelessavu net 2000/2001 kornyeken, LAN partykon jobb cuccok voltak mar, nekem a plusz penzt mar nem erte meg.

2000 juliusaban meg vettem egy 576-ot probakepp, de az mar fajt. De 1997-1999 kozottieket olvasni mindig jo.

RIP
Vilagbajnok Mentosok

skaven 2011.07.08. 20:30:03

@Glider pilot: a konyvkiadas kicsit azert mas teszta, mas tamogatasi formaval, kiskapukkal es mindenfele trukkozesekkel, amik siman lehetove teszik a rettenetes minosegu cuccok kitolasat. szoval messze nem ugyanaz mint a nyomtatott sajtotermekek.

Attilio_ 2011.07.08. 20:37:09

@Hancu:

Főszerkje nem voltál, hanem a legstílusosabb/legklasszabb játékokról író cikkírója :) A későbbi kedvenc játékaimról írtál :)

Championship/Football Manager vonalon amúgy hogy állsz ma?

Attila1234 2011.07.08. 20:49:42

Nem az az elsődleges probléma a nyomtatott lapokkal, hogy pénzbe kerülnek, hanem egy olyan dolog, amit nem fog tudni soha: Ez pedig a kommentálás lehetősége. A közösségi élmény, a csevegés, a "lájkolás" annyira szerves részévé vált az információk továbbításának, hogy egész egyszerűen képtelenség enélkül bevonni az új olvasókat. A papiros újság a mai fiatalságnak már olyan, mint nekünk a telefonhírmondó. A múlt része.

Gyömbéres Kacsa 2011.07.08. 20:52:07

A CoV-ért jobban fáj a szívem.

DocBulywood 2011.07.08. 20:57:44

Valaki írt itt az Amiga Guru-ról. Ha nem kell neki, kérem ne dobja ki! Szívesen bescannelem és kirakom...
(Ugye nem kell ecsetelnem, hogy hová...?)

2011.07.08. 21:15:40

1995-2001/2002 közt minden számot megvettem/megvetettem, de a vége felé kezdett kissé felhígulni a dolog, nem volt már meg az az érzése mint régen.

Utána még egy-két számot megvettem a bundle régi játékok miatt, de azokba beleolvasva úgy gondolom nem kár érte. Mondjuk az utóbbi 4 évből egy sem volt a kezem között, de az online verzióba belenézve pár apróság kapcsán nem is baj.

Mind a játékipar mind az újságok nagyon megfáradtak mostanában.

passaran 2011.07.08. 21:20:19

@DarthJDG: Köszi! A 12 év alatt mióta létezik elég sok időt beleöltem a CheatLand cuccba. Annak örülök, hogy sikerült megtartani az 1 személyes project jellegét - ennek az előnyével és hátrányaival együtt. Nem titok, hogy a rendszeres Gurus DVD megjelenés elég komoly ismertséget hozott. Haha... sokan azt hitték hogy én is oda tartozok :)
Hogy mit hoz a jövő? Idén még biztos lesz CheatLand, jövőre meg attól függ mennyi időm lesz rá. Persze annak örülnék legjobban ha valaki megvenné a Gurut és továbbra is lenne újság.
Amikor volt az az emlékezetes PC Guru vs. Guru Gamer eset, akkor én mentem a Gamerrel, mert én az emberekhez ragaszkodtam és nem az újság névhez.
Chris bátyót mindig kedveltem, bár személyesen nem találkoztunk sose.

Kegyi 2011.07.08. 21:21:19

1995 től 2002 ig rendszeres vevő voltam. Remek hangulat újság VOLT valaha ez a dolog elveszett a 2000 es évek derekára. A mai világban egy ilyen újságnak akkor van értelme ha minőségi írásokat produkál. A minőség alatt azt értem, hogy mind szakmailag mind stilisztikailag mind egyéb helyesírásban stb. professzionális cikkeket produkálnak. Ez az amerikai újságokra igaz. Rengeteg exkluzív tartalom, interjúk elemzések, sokszor az újságokból kerülnek fel az első képek a netre bizonyos játékokból. Ez a fajta újság versenyképes. Nyilván ennek szüksége van piacra/ vevőkre stb. de sajnos ez a magyar piacon nincs meg. Így az internet győz.

Aki megveszi a PC GURU-t és továbbra is ki akarja adni nem tudom milyen üzleti lehetőséget lát benne, de véleményem szerint alapjaiban változtatni kell az egész magazinon, ha el akarják érni a régi színvonalat ne adj isten versenyképesek akarnak lenni az internettel.

Én örülök, hogy átélhettem a 95-99 ig tartó időszakot ami szerintem a fénykor volt, de az elmúlt két példány alapján ami a kezembe került, nincs mit siratni ezen.

passaran 2011.07.08. 21:24:20

@Crystah Mastah: "nem volt már meg az az érzése mint régen" Meg mi is öregedtünk egy kicsit:(
Anno én még a COV-on kóstoltam bele a sz.gépes játék világba amikor még a load error nevű varázslat gyakori vendég volt a kistévén :)
Az idők változnak..

Kuruttya 2011.07.08. 21:26:35

1994-től 2002-ig volt meg minden szám. Meg még meg volt pár lemezújság is. Eleinte még apukám vette, minden hónapban egy kis karácsony volt amikor meghozta, napokig tudtam olvasni. Akkoriban még egyáltalán nem gamer magazin volt, az csak egy hangsúlyos elem volt a sok közül. No meg nem is PC Gurunak hívták, csak Gurunak. Kb onnantól kezdett szar lenni, hogy PC Guru lett. Ja meg egy ideig volt Amiga Guru is párhuzamosan, olyanból is pihen pár a polcon.. annak is vicces volt a halála, az utolsó pár szám már miniatűr kiadás volt pici lapokkal, hogy olcsóbb legyen..

Ugyanakkor azon csodálkozom, hogy eddig létezett. Sok éve már, hogy semmi értelme a papír alapú újságoknak. Egyiknek sem.

2011.07.08. 21:37:42

@exonka:
néha visszasírom a commodore-os időket, leginkább saját magam miatt, milyen jól el tudott prüntyögni az ember minden risszrossz játékkal is.. de ahogy öregszem egyre háklisabb leszek sok dologra. :( pedig ott még csalni is "élmény" volt, begépelni harminc sor poke kódot a 99 élethez. :)

Valószínű az is hozzátesz a kétezres évek elejéhez egyébként, hogy valahol onnantól kezdve kevesebb kísérletező, vagy stílusteremtő játék jelent meg mint régebben, és emiatt sokkal kevésbé lehet "miről" írni.
Pont ma nézegettem a total annihilationt, az is 99es volt, és egyik folytatásnak sincs olyan hangulata mint az eredetinek.

Tényleg öregszem marhára. :D

bp @ LONDON · http://london.jatekszoba.hu/ 2011.07.08. 21:41:27

@Kegyi: A PC Guru aktuális, még standokon lévő száma 2 nappal az EDGE június 7-ei premierje után jelent meg Magyarországon, mely a világon először számolt be a Hitman: Absolutionről. A Guru stábja abban a szerencsés, és egyáltalán nem mindennapi helyzetben volt, hogy egy igen szelektált, mindösszesen 7 európai újságból álló különítmény tagjaként látogatást tehetett a dán fejlesztőstúdióban és egyedüliként írhatott a játékról annak bejelentése és a mai napig nyilvánosan nem elérhető többek között az E3-on is zárt ajtók mögött tartott prezentációjáról, beszélhetett a játék fejlesztőivel, megnézhette hogyan épülnek a pályák, és számos apróbb részlettel tudta árnyalni a képet - magyarul. Akkor miről beszélünk?

Értem én hogy mit szerettél volna mondani, de konkrétan ebben az esetben ez most szerintem kapufa lett...

lackatheone 2011.07.08. 21:51:48

Csatlakozom az előttem szólókhoz,a Pc Guru mióta volt a nagy szétválás tényleg egy iszonyú igénytelen szintre süllyedt.A régiekből sok megvan,amiket a mai napig előveszek.Pl.Lilynek azóta is hálás vagyok a Might and Magic 6 leírásáért,amit még a múlt hónapban is átolvastam játék közben.De nagyon szerettem a többieket is,az olyan apróságokon meg jókat röhögtem,hogy Hancu egyik cikke után annyi volt írva,hogy recyclebin@hancu.com.
A volt munkahelyen elő volt fizetve 2006-2007 környékén az új verzió.Hát mit mondjak...néha a klotyót olvasgatva tényleg elgondolkoztam,hogy kitöröljem-e vele.
Az újat nem sajnálom,de a réginek béke poraira.

Kevin Levrone 2011.07.08. 21:55:35

régen mindig vettem, van vagy 15-20 kiló ebből is :)
aztán jött egyszer a gamer és elundorodtam az új szerkesztőség miatt. majd újra pcguru, régi banda, zsír, aztán egyszerűen leszoktam az egész nyomtatott újság témáról, mert havi 4-5 ezret dobtam ki rájuk (GS is volt), ami nem is az én pénzem volt, tekintve, hogy még nem voltam kereső állampolgár, pedig költhettem volna a gépemre is azt a pénzt. de ennek ellenére mindig megkaptam, nem erről van szó.
viszont tényleg szerkesztőség függő volt számomra is, volt pár nagyon rossz váltás, mindkét magazinnál (GS és Guru), ami elég volt ahhoz, hogy ne vegyem tovább őket. pár hónapja megvettem egy gs-t, meg beleolvastam egy guruba is... nagyon örültem, hogy ezért én többet nem fizetek, már jó ideje (évek óta). nem is hiányzik. napi szinten figyelek egy oldalt, ahol megjelennek az új hírek, meg cikkek és kész, ennyi elég is (ebben a kategóriában).

dean23 2011.07.08. 21:57:36

Kb. 10 éve vehettem utoljára PC Guru-t. Kb. 2 évig vásároltam a számait aminek az árát eléggé sokalltam gyerekként. Viszont tetszett, mert jó minőséget kaptam plusz 1-2 lemezt. Azóta meg felnőttem, a játékokból többnyire kinőttem és ott az internet.

hancu 2011.07.08. 22:01:10

@lackatheone: És az egy működő emailcím volt! :)

Keldorn the One 2011.07.08. 22:18:56

@hancu: utólag megszavaztam neked a titulust. :)

2011.07.08. 23:03:04

én sajnálom, mert könyvet se olvassunk már mobilon, szerettem az újságot, bár nem volt a régi. addig rendszeresen vettem, amig melléklet nélkül a kiadónál meg lehetett venni / 13. ker-ben volt / azóta a pecsában veszem 500 pénzért, a "remittenda" példányokat. :D hát akkor ennyi volt, RIP.

én birnám továbbra is, olcsóbban, dvd nélkül, nekem a dvd volt abszolút felesleges.

jed 2011.07.08. 23:09:38

Legyen neki könnyű a föld.
A szétválásig a mindenem volt, de akkor a szívem is megszakadt.
Ezt az új, képregényes vonalat már nem tudta bevenni a gyomrom, és bár becsületből(?) vettem mindvégig, de már nem nagyon olvastam.

kokoro 2011.07.08. 23:12:12

Imádtam a gurut (még pc előtag nélkül) az 576KByte-nál sokkal jobban szerettem. Az utolsó PC gurut valamikor 2000 körül vehettem később ugyan már járt hozzá lemez melléklet de az igazat megvallva nagyon sajnáltam rá a pénzt. Inkább net előfizetésre költöttem mivel akkor már vagy 3 éve interneteztem. Addigra a haveri kör is el volt látva cd íróval illetve az akkor fantasztikus gyorsnak számító egyetemi hálóval. Számomra a papír újságok kora vagy egy évtizede leáldozott. A kilencvenes években nagyon jó volt olvasni őket.

bullseye 2011.07.08. 23:36:46

Érdekesek ezek a kommentek. A felük arról szól, hogy valaki nem vette már amúgy sem 5-10-40 éve a lapot, mert ott a net; vagy arról, hogy megérdemelték, mert mennyire felhígult, csak az öregek, bezzeg a fekete-fehér idők stb.

Remélem ez a hivatalos hír elég volt az érdektelenség és káröröm kötelező megosztására, és az ígért bensőségesebb, nosztalgia postokhoz már csak a lapot kedvelők szólnak hozzá... tudom elég durva parabola, de - hacsak nem jön be valamelyik vevő - olyan ez, mint a temetésen fikázni az elhunytat a közeli rokonságnak.

lolperec 2011.07.08. 23:39:41

amikor 99ben CIH vírussal jött a CD, sosefelejtem :')

sikitomi 2011.07.08. 23:55:21

@themikka87: detto. en is a gamer-ig vettem anno. viszont eleinte 576 fan voltam, egy osztalytarsam teritett meg olyan '98 kornyeken :D

sajnos ezek az idok letuntek, pedig anno de jo volt olvasni a commodore ujsagot, a CoV-ot, 576-ot, Guru-t es a Gamert. Manapsag mar a neten olvasok en is mindent, de nem vagyok egy szoszatyar tipus, alig-alig kommentelek hirekre...

gyenge 2011.07.09. 00:32:55

Anno amikor a havi zsebpénzem 2 ropi volt az újság meg 1400 meg hasonlók..
Még anno a net(!) előtt mennyi játékot köszönhettem neki.. freeware meg shareware játékok.. demók százai.. anno egész cd-s baldurs gate demo.. theocracy végigjátszás, ami miatt azt a konkrét példény salátaként végezte..
heroes 2-3 ami legálisan volt meg...
kingpin! emlékeztek a figurák zselészerű mozgására?
aztán guru gamer pár számig, de a net, mint olyan abbahagyatta..
a gyerekkorom.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.07.09. 00:54:02

@themikka87:
én is így voltam vele. PC Guru= Brazil, Lily, ööö flatline... XDDDD Végtelenhez konvergáló mennyiségű virtuális gumicukrot és sört nékik!

Miguel · http://miguel.blog.hu 2011.07.09. 00:56:59

@bullseye: Nem az emberek hibaja, hogy nem olyan dolog keszult, amit nagyobb hanyaduk vett volna meg, es nem a szerkesztok, vagyis nem a mi hibank, hogy nem olyan idokben csinaltuk az ujsagot, amikor legendak szulettek.

Ezt a tanulsagot kell levonni a folytatas elott. :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.07.09. 00:58:29

Sic transit gloria mundi!

Ha minden igaz, a tesómnál az Amiga mellett még ott porosodik a szekrény aljában pár eredeti (gyári, vásárolt) lemez-Guru is... Ma már be merem vallani, hogy a többi számot lemásoltuk a Csokiban.
Döbbenet, hogy a lemezújságra már senki nem emlékszik.

"A Bagoy megy", valaki?

Meg Gaborca Imagine-rovata, ami nagy kedvencem volt...

Rég volt, tán igaz se volt..

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.07.09. 01:00:20

@Moan: Ne offoljunk, az egy másik újság :-) De a kodreánnyolcvankilenc görbelábú nindzsája feledhetetlen :-)

bullseye 2011.07.09. 01:13:39

@Miguel: azzal nincs is bajom, hogy valaki nem vette. sőt, aki így is szépen emlékszik vissza rá, csak abbahagyta mert pénz/net, azzal sincs. Max. azzal, aki úgy tünteti fel, hogy nem is érdekli - de beírja. (na jó, lehet, hogy túlérzékeny vagyok.

A többi is igaz, lekéstük az ideális időket (na jó, kissé túlzás 1-2 apróbb "offtopic" cikk miatt, a közösködés, de önző vagyok), meg vannak még okok, amiről talán be is számolnak itt egyesek. Csak más dolog, hogy Chris Rock meg Jamie Foxx szól be a feketéknek, vagy Mel Gibson :)

TBC 2011.07.09. 02:24:25

Én ugyan nem vagyok egy gamer, nálam a számítógépes játék kimerül hetente 1-2 Heroes of Might and Magic küldetésben, a PC Gurut is csak haveroknál láttam, de így is elszomorító, hogy ennyire halódik a nyomtatott sajtó. Legalábbis idehaza. Nyilván, ha ugyanazt az információt 5 kattintással a neten is elérhetjük, akkor nem sokan fognak fizetni érte, pláne nem több ezer forintot, amit mostanság sajnos nem mindnenki engedhet meg magának, hogy ezreket költsön olyan infóra, amit a neten tök ingyen megtalál. Talán ha nyújtana egy magazin annyi pluszt, ami már vonzóvá teszi az internettel szemben is... de azt meg ugye sokkal nehezebb kivitelezni.

siriq111 2011.07.09. 03:46:03

Bakker. Rengeteg COW pihen meg otthon(az elso szam is). 576 meg, pc guru(vagy meg az amiga gurubol is van? Regen voltam mar otthon de most mar biztos hogy rendszerezek).
Mindenesetre remelem, nem fog megszunni a lap. Regen ezekbol a lapokbol szedtem mindenfele infot. Igaz van internet, de a ami napig vasarolok papiralapu it-s magazint. Sokszor reszletesebb leirast keszitenek tobb dologrol mint a netes tarsai.

BKV reszelő 2011.07.09. 05:11:06

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Nem akkora baj. Változás a neve...ez ráadásul előre is visz.

chuck_u._farley 2011.07.09. 06:25:30

Volt egy olyan érzésem, amikor legutolsó (és tényleg az...) PCGuruban azt írták, hogy egy szám kimarad nyári szünet miatt, hogy valami nincs rendben. Ennyi év alatt (ha jól emlékszem '93 óta veszem a Gurut megszakítás nélkül, de a régebbi számok egy másik lakásban vannak, úgyhogy nem tudom most megnézni) emlékeim szerint egyszer sem volt ilyen. Emlékszem, mennyire vártam anno, hogy megjelenjen az újság.... Aztán mikor teljes játékot kezdtek adni hozzá, akkor hogy izgultam, hogy valami jó legyen... :) Egy időben pártoltam el a PCGurutól, amikor volt a Gamer/Guru törés. Ennek a történetét is meg lehetne írni (ha még nem történt meg), hogy mi volt a hátterében, miért rakták ki a klasszikus brigádot....
Amit szerintem jó lenne, ha meg lehetne csinálni, (amíg még az újságírók és a szerkesztők bejárhatnak a szerkesztőségbe és használhatják a cég cuccait...) hogy a régi évfolyamokat PDF-ben kiadnák (pár számot már el is kezdtek ha jól emlékszem), mert a tárolást nagyon leegyszerűsítené. Személy szerint ugyanis költöztem, a régi számokat kidobni nincs szívem, de helyem sincs nagyon hová tenni...

Cifu78 2011.07.09. 06:53:12

A változás mindig fájdalmas, de korántsem mindig káros.

Szerintem sok IDDQD olvasó / kommentelő nem is találkozott már a régi Amigás diskmag-okkal, pedig hajdan az egy külön szubkultúra volt. Annak is megvolt a maga szépsége.

Ahogy anno a diskmag-ok eltűntek, úgy tűnnek el lassan az offline számtech újságok is. És ezen nem kell csodálkozni, könyörgöm, egy blogon kommentelünk, amely pontosan azt mutatja, hogy mi az, amiről szól a mai trend. A számítástechnika ma már az internetről szól. Szó se róla megvolt annak is a hangulata, amikor beírtam a CoV-ba vagy az 576 Kbyte-ba, és utána vártam izgatottan, hogy vajon bekerül-e a levrovatva, vagy lesz-e rá reakció egyáltalán. De azok az idők elmúltak.

A magyar ember nem hajlandó fizetni a betüért... már elnézést, de azt hiszem épp elég példát lehet hozni arra, hogy az amerikai vagy a német (de felsorolhatnánk bármelyik országot) ember sem hajlandó fizetni érte. Ez egy kicsit savanyú a szőlő hangulat, indokolatlanul.

Én sem veszek már egy évtizede offline számítástechnikai lapot, egyszerűen azért, mert gyorsabban és alaposabban tájékozódhatok az internetről. Hogy egy példával éljek, egy szimulátorról anno is hosszú-hosszú oldalakon keresztűl lehetett írni. Egyszerűen terjedelmi korlátai voltak annak, hogy mennyire alaposan lehet egy játékkal foglalkozni. Az internet meg teljesen más tészta ugyebár (lásd Subsim fóruma...).

Amiért esetleg érdemes volt olvasni, az az írók stílusa. Ám lássuk be, kevesen képesek olyan stílusban írni, hogy az megtartsa a fizetőképes keresletet, és még az arra érdemesek sem biztos, hogy képesek eltartani a tollukkal egy gamer újságot. CoVBoy az élő példa rá.

Sajnálom én is a Guru-t, de lássuk be, változnak az idők, változnak a szokások, változnak az emberek. Ennek a természetes velejárói az ilyen esetek...

Agent Cooper 2011.07.09. 07:28:44

Én arra az időszakra emlékszem, amikor tele volt az újság Valhalla Páholy hirdetésekkel, fantasy képekkel, meg szerepjátékos baromságokkal.
Minden jó tulajdonságuk mellett ezek a lapok erősen felelősek azért, hogy azt a megbocsájthatatlan, kibaszott fantasy giccset ennyien szeretik az országban.

oplenti 2011.07.09. 07:34:22

most sokan meg fognak kövezni, de sosem kedveltem a Gurut...csak az 576-ot (576 forever!!!:))).
mindettől eltekintve sajnálom, hogy megszűnik, már csak amiatt is, mert ismerem a nyomtatott sajtó belső világát, és tudom, hogy piszok nehéz megamaradni ezen a piacon, és ez évről-évre egyre nehezebb lesz...a bulvár viszont rendületlenül szárnyal...hányok tőle...

2011.07.09. 07:44:02

A PCGURU adta a legjobb teljes játékokat... :( Imádtam a Levrovot is... akkor ezentúl be kell érni a Gamestarral

2011.07.09. 07:54:35

voltak ők Guru Gamer újság is pár hónapig.. .de ha jól emlékszem, originále még PC/X néven futottak 99 tájékán...

2011.07.09. 08:01:26

@HUN_Sector: visszavonom, ők a gamestar elődjei voltak

passaran 2011.07.09. 08:31:58

@bullseye: Fene tudja. Talán nincsnek is ideális idők:( Attól függ ez inkább, hogy ki mikor találkozott a Guruval. Aki a kora miatt végigjárta a "szamárlétrát" C64-Amiga-PC az valahogy másképpen éli meg a Guru megszünését. Mert ezek a vén sárkányok:) személyesen csodálkoztak rá azokra a nagy változásokra amik manapság már teljesen természetesek. 3D-s kártya, CD/DVD író sb. Emlékszek amikor a Guruban írták, hogy ha valaki saját szemével látja: hogy néz ki a Quake amikor 3dfx Voodoo 1-en fut, azt enni fogja a penész amíg nem lesz neki is olyan vasa. Nem hittem el - de igaz volt ez az állítás :) Így lett nekem is 25ezrért egy Diamond Monster 3D-m :)
Nagy királyság volt!!!! 4 mega rammal! Értitek? 4 mega ram!!! A glOuake ment rajta mint a fény!:)
1 szó mint 100: a Guru a magyar számtech történelem megkerülhetetlen része lett és azt hiszem a hibáival együtt is megérdemli a szeretetet.

2011.07.09. 08:40:04

@exonka: a hatalmas quake és duke nukem partyk... a 386-osok az osztályteremben csak úgy hasítottak. Visszanézve milyen meglepő, hogy akkor egy carmageddon milyen élethű volt

mement 2011.07.09. 08:41:57

PC guru egy darabka velunk elo 90-es evek voltak:)
Kar erte:(

Cifu78 2011.07.09. 08:44:41

@exonka: Én azért arra is emlékszem, amikor azt állították, hogy _állandó_ 30fps-el fog majd futni a Voodoo-val a játék... :D

Amúgy akkor te elég későn vehettél Voodoo-t, akkoriban, amikor ez a cikk volt, akkor direkt emlékszem, hogy 50 rugó volt egy Voodoo... Meg hogy a Gurusok az Orchid Righteous 3D féle Voodoo-t istenítették a Diamond-al szemben. :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.07.09. 08:47:15

Nagyjából hasonló a történet mint az 576-tal. Amikor szétvált Konzolra meg kByte-ra, a Konzol vitte tovább a szellemiséget, meg végül amúgy teljesen is, miután behalt a kbyte. van egy valag konozlom, annak ellenére, hogy se koonzolom nincs, sem nagy gémer.

Aztán azt is bedarálta a gépezet, jött z új színes-szagos kByte, ugyanazzal a sablon formatartalommal mi akkorra már az összes magazint jellemezte.

Komolyan, ha letépnék a címlapot három különböző magazinról és elémteszik, nem tudnám megmondani meyik-melyik.

Se kinézetre, se tartalomra.

passaran 2011.07.09. 08:51:48

@Cifu78: kb. 1 évvel később vettem - addig csak a nyálam csorgott utána. Nem volt egyszerű menet beadagolni a nejemnek miért kell a Voodoo1 :) Akkoriban a 25e elég komoly pénz volt még.

Vittore. 2011.07.09. 08:52:07

Régen én is megvettem, 2001-ben álltam le vele, mert már nem bírta a zsebpénzem, különben is, akkor inkább bulikra meg sörözésekre költöttünk..

Arra emlékszem, hogy amikor valamelyikünk megvette, a komplett programozó osztályunk végigolvasta, sokszor még kölcsönadtuk a társosztálynak is.

Egy játék volt az egyik CD-n, amit ronggyá játszottunk, azóta sem találom .. valaki esetleg? Csak arra emlékszem, hogy köze volt a WC-papírhoz és szerepelt benne a Madness szó. Illetve egy másik játék: ott meg a Beetle szó szerepelt a névben, de már fogalmam sincs, merre keressem. Na erre jó volt a CD melléklet, hogy olyan játékokat is kaptunk vele, amivel el lehetett tölteni napokat, és nem DukeNukem típusú lövöldözésre szorítkozott.

pizzaboy 2011.07.09. 08:57:13

@Moan: döbbenetes egyébként, hogy még ennyi év távlatából is - és most nem az elfogultság beszél belőlem (na jó, csak egy kicsit) - mennyire olvasmányos stílusa volt CovBoynak, egy Last Ninja leírást gyorsan be is habzsoltam. Jó újság volt a Guru is, Lily írásait nagyon kedveltem, az Ő egyedi, és meghatározó stílusa, üde színfolt volt az akkor is már picit lefelé ívelő színvonalnak.

Ma már alig tudom rávenni magam, hogy elolvassak egy játékleírást, általában azt is angolul teszem.

passaran 2011.07.09. 09:06:13

@mement: A múló idővel az is szembesít, hogy anno még a fiam kedvéért kezdtem el csinálgatni a CheatLand cuccot mert sokszor elakadt játékokban. Az akkori kiskölyök már felnőtt lett, PS3-on játszik és a The Box (lc23thebox.blogspot.com) nevű játék/film/könyv témájú blog egyik cikkírója :)

ErEr 2011.07.09. 09:55:29

Ne már, az első pár szám óta veszem, ez tényleg igaz? Döbbenet. Főleg a korai időkben a 90-es években iszonyú jó magazin volt. Lezárul végleg egy időszak? Ennyire öreg lettem? Mondjuk 34 évesen már kezdtem érezni hogy nem én vagyok a célcsoport, de a minőség valamennyire kitartott és a hardware-es rést is jó volt mindig. Legalább online mentsék át, a print piac ugyis döglődik.

LilyotV 2011.07.09. 10:03:08

Furcsa volt olvasni. Nekem a Guru már sokkal régebben halott. Igaz, volt utána egy másik "Új Guru", de ez már nem az volt. Mint ahogy a Gamer sem, hiába próbáltuk tovább vinni. Valami akkor, ott a töréspontnál már meghalt.
Jó volt. Éppen a napokban nosztalgiáztam a floppi verziókkal. Örülök, hogy ilyen sok emberben ennyi kellemes emlék maradt. Már nem csináltuk hiába.

Moan 2011.07.09. 10:29:41

@pizzaboy:

Értem már miért mondják Nagyapáink és Apáink azt, hogy "régi szép idők". Ebben a mostani túlpörgött világban valahogy elveszik a lényeg. Az élet, a stílus. Nyomjuk, habzsoljuk, öntjük, szívjuk az infókat...Az meg csak zúdul ránk minden irányból. Már nem fontos, hogy igazán "jó" legyen, csak valami könnyű rágógumi, hogy be bírja venni az agy.

ebedli 2011.07.09. 10:30:04

Itt az idő visszanyúlni a lemezújságos gyökerekhez, az most szupertrendi a neten, most jött el igazán a PC Guru ideje.

A fényűző, félálomban/kómában vegetáló alkalmazottakkal megpakolt üzletek bezárása csak jót tesz a hírnévnek, a nyomtatás meg környezetszennyező.

bullseye 2011.07.09. 10:37:49

@Cifu78: de legtöbb cucc ment is, pedig én eleinte Cyrix 166+ mellé raktam, annál rosszabb CPU meg nem nagyon volt akkoriban. Ja, én is csak pár hónap után vehettem, 35k volt az Internet Galaxison kerestem rá a pénzt - mert akkor még akkora kunszt volt a net...

Moan 2011.07.09. 10:37:51

Pl ez: A Last Ninja és a Barbarian után a nagy kedvencem. (ááá...millió kedvencem volt).
Azon agyalok, hogy megvan még a gépem...a C64-em. (Akkor is ha off, nekem itt kezdődött a PC Guru...)
Szóval gondoltam előveszem és megmutatom a Fiamnak. :) De már kiröhögne és zúzna tovább a ForceFeedBack kormányával és pedáljaival a brutál grafikás szimulátoron tovább. :)

Emlékszem, hogy az első PC-m újonnan vettem 75-ért. :) Hercules monokróm monitor, 286SX alaplap. :) 20MB HDD. :D és majd elolvadtam, amikor életemben először játszottam ezzel: www.youtube.com/watch?v=_zyQ_OVyhNE
...és akkor nekem még hangszórom sem volt. :) Meg fekete-fehér volt a kép...vagyis fekete-zöld. :)))

Moan 2011.07.09. 10:41:07

Ja és nem voltam burzsuj...Apám a JAWA motorkerékpárját adta el, hogy legyen egy ilyen szuperszámítógépem. :))))

freddyD 2011.07.09. 10:53:45

Bár nagy ritkán vettem csak játékos újságot, a PC Guru mindig nagyon támogató volt a "Rossz PC Játékok Sorozat"-ommal kapcsolatban, legyen az interjú, promó, vagy csak az, hogy közkívánatra ingyenes mellékletnek odaadták a "Mesterlövész"-t.

Köszönöm nekik és remélem mindenki onnan el tud majd helyezkedni máshol

zobor1979 2011.07.09. 10:54:57

@exonka: nem a te fiad volt aki 2003-2004 környékén lec23 néven ut2003-al játszott?

2011.07.09. 11:07:41

Nekik köszönhetjük teljes játékként a fallout sorozatot... mely sokunk életét meghatározta

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2011.07.09. 11:10:12

sajnálom. nekem is megvan kb 40 száma, de sajna az elektronikus sajtó, ill. annak ingyenessége nyilván nyer az egyre drágább és drágább újsággal szemben... azért én úgy érzem, ha csak pár száz kilométerrel nyugatabbra haladtak volna honfoglaló ősapáink, nem kellene ilyen dolgokról beszélni, mert hát ok, hogy a neten minden hír gyorsabban terjed, meg vannak videók, meg tudok kommentelni stb, de szerintem (legalább is nálam tuti) az ár volt az egyik fő ok, amiért hanyagolnom kellett a havi PC Guruzást... Kár érte.

newnt55 2011.07.09. 11:11:20

Nosztalgiázik az ember, mert az jó.
Az internet megölte a papír alapú számtech újságokat. Emlékszem mennyire jó volt megvenni és áhítozni a bemutatott játékok iránt. Hűű de jó grafika, milyen értékelést kapott? Tyűű, állat.
Mindig volt fejlődés, jobb grafika, jobb hangok, stb.
Ma meg mi van? COD 120. része, FIFA2823, stb. stb.
Már nem kérdés, hogy jó e a grafikája, milyen szép a robbanás, milyen a "főszörny" és hova kell lőni, hogy megdögöljön. Részesei voltunk a számítástechnikai újságok és a játékok hőskorának.Valami elmúlt.
Nyugodjatok békében Commodore Világ, GURU, PC-GURU, 576kByte és társaik. Lehet, hogy még vegetál egykettő de nem sokáig.

A nép fia 2011.07.09. 11:22:11

Régesrégesrégen én is vettem rendszeresen. De legyünk őszinték: az internet korában, amikor minden hír azonnal megjelenik több tucat gamer-oldalon, és amikor torrentről a legújabb dolgok lehúzhatóak, akkor sajnos nincs kereslet egy 2000 forintos, havi megjelenésű játékos újságra. Sajnálom nagyon, halomban vannak még meg a régi számok, azonban ez várható volt. Idő kérdése, és a GameStar is hasonló sorsra jut. Régen az impresszumban ott volt, hogy 35000 példányban jelenik meg. Ma meg? Kíváncsi vagyok, hogy fele ennyit el tudtak-e adni.

R.I.P. PC Guru!

MarkusSchulz 2011.07.09. 11:40:08

Itt mindenkinek meghatározó élménye volt ez az újság, hát mondanom sem kell, bennem is mély nyomot hagyott. '98-ban kaptam PC-t (11 voltam), el is mentem a helyi számtech boltba venni egy PC Gurut, gondoltam majd de jó lesz játszani a sok demóval. Otthon kibontottam az újságot, majd a cd tokot, amiben a cd mellett egy kib*szott cetli fogadott, hogy "Sajnáljuk, a fele tartalom vírusos". Hát azóta is a bögyömben vannak, miért nem bírták azt a cetlit az újság elejére rakni, akkor nem érte volna szegény gyermeki énemet ilyen csalódás. Így viszont eldöntöttem, hogy ilyen aljas újságot többet nem veszek. Hát tessék, most beérett a bosszúm:)

érdeklődő 2011.07.09. 11:40:12

A guru/gamer kettéválást valaki tényleg megvilágíthatná, én akkor hagytam el őket, de pl. Icewind Dale plakátom valamiért ma is ott van a szobám falán. :D

passaran 2011.07.09. 11:40:55

@zobor: Lehetséges, de nem mondanám biztosra. Mondjuk sokat toltuk az első UT-t egymás ellen (még saját skineket is csináltam bele, a saját arcunkkal:) - de amikor már zsinórban lealázott a gyerek, akkor szépen visszavonultam :)

Cifu78 2011.07.09. 11:52:25

@bullseye: Ezt megcáfolnám, én a Wipeout-al, a Tomb Raider 3Dfx patch-el és pár másik játékkal teszteltem, mert akkoriban ugye jó ideig nem is volt rá más játék (valami Lucasartsos Arcade játék demója volt még, amiben a Hoth-on lehetett arcozni egy pályán keresztül). A Wipeout egyes pályákon nagyon durván be tudott lassulni, a Tomb Raider pedig 166Mhz-es proci ellenére sem volt soha 30fps közelében, inkább 16-20 fps volt az átlag... :S

bullseye 2011.07.09. 12:05:11

@Cifu78: TR nekem soha nem ment 24 alá, Wipeout-ra viszont nem emlékszem, az lehet. Lucas az teljes játék is volt: Shadow of the Empire (nagyon jó volt), és jól ment, ahogy a Motoracer (asszem így hívták), sőt az Incubation is (+az csak 3DFX alatt ment időgyorsítással, anélkül órákig tartott az ellenfél lépése). Szóval a Wipeout hibája és kész, a Voodoo1 tökéletes volt! Uff! :)

@exonka: én még Timex Sinclair 1000-rel kezdtem. Amiga játékgép volt az igaz, azért is vettük, mert játszani akartunk. De volt hozzá klasszikus oprendszer is, ráadásul grafikus! Szóval lehetett vele dolgozni - csak nem gyakran akartunk...

passaran 2011.07.09. 12:11:11

@bullseye: Sok cégnél komoly munka ment az Amigákon. Ha jól rémlik elég sok helyi TV-nél videó feliratozásra is használták.

ooktáviánusz 2011.07.09. 12:16:23

@érdeklődő: Nem volt semmi különös. Akkoriban a PC Gurut asszem vmi külföldi cég megvásárolta és a külföldi mintára kellett volna írniuk az újságot. Asszem még talán ugyan azt is. Erre kivált a fél csapat és megalapította a Gamert. (megjegyzem én ezt jobb szerettem a csapat miatt). Egy darabig nem is jelent meg a Guru mert gondolom nem maradt sok ember. Csak sajnos a gamer nem talált (sztem) elég támogatót illetve kevesebben kezdték el vásárolni. Így megszűnt/beolvadtak máshova

Csiga Apó 2011.07.09. 12:16:31

@Vittore.: az első az nem a Cinnamon-féle Nonsense Madness nevű cucc? Elég beteg egy program, asszem volt benne olyan pálya, ahol vécé papírral dobált az a repülő fej vagy micsoda.

Vittore. 2011.07.09. 12:24:10

@Csiga Apó: naná hogy a Nonsense Madness volt az! Köszi! Már csak a másik kell :)

hancu 2011.07.09. 12:35:03

@ooktáviánusz: Nem, nem, távolról sem. A valódi történetről lesz egy nagy, részletes, első kézből származó poszt, várhatóan jövő hét elején.

hancu 2011.07.09. 12:37:07

Ja, és szolgálati közlemény, tartsuk meg ezt a threadet a (néhai?) PC Guru emléktopikjának, van ezer más hely, ahol le tudod írni, hogy mi volt a kedvenc c64-es játékod, meg hogy milyen tök jó volt az Amiga.

Coyote82 2011.07.09. 12:42:23

Annak idején még a CoV-val kezdtem, aztán 576kbyte és PC Guru, stb. magazinokat is sokáig vettem. Kb. 10 évvel ezelőttig, amikor engem is elcsábított az internet világa.

Logikus, és várható lépés volt ez, hiszen egy videojátékot sokkal jobban lehet szöveggel ÉS VIDEÓVAL elemezni, mint fotókkal és leírásokkal. Ez az evolúció, ez van.
A fizetős websiteok meg úgysem élnek tovább pár napnál :-) hehe

Tyl3r 2011.07.09. 13:07:47

@Cifu78: "A magyar ember nem hajlandó fizetni a betüért... már elnézést, de azt hiszem épp elég példát lehet hozni arra, hogy az amerikai vagy a német (de felsorolhatnánk bármelyik országot) ember sem hajlandó fizetni érte. Ez egy kicsit savanyú a szőlő hangulat, indokolatlanul."

A nyomtatott sajtó érezhetően visszaszorult, ez tény. Viszont arra is épp elég példát lehet hozni, hogy az angol, német, amerikai, vagy akár a cseh gamermagazinokért hajlandók az emberek fizetni. Ez nem a savanyú szőlőről szól - nekem nem attól lesz édesebb, ha másnak rossz -, inkább a szomszéd zöldebb kertjéről.

Akvyr 2011.07.09. 13:08:21

Hát, anno nagyon alap volt a havi egy gamer magazin, hiszen nem igazán volt más platform, ahol kritikákat, tippeket, trükköket, hardver ötleteket lehetett olvasni. Igazából az internet váltotta fel, az elmúlt 6-8 évben már csak szolidaritásból vettem néha egyet-egyet. Pont pár hete gondoltam rá, hogy mennyire piacképes az hogy több nagy gamer magazin is fut még, amikor valójában minimális lehet már a kereslet. Hát, most legalább a Gamestarnak jobban fog menni gondolom.

zobor1979 2011.07.09. 13:09:22

@exonka: ha jól emlékszem, 14-15 év körül lehetett 2003-ban. Ha mégis ő lenne, akkor ezúton is üdvözlöm, mint volt ut2003 klántársa, zobor*23!

Akvyr 2011.07.09. 13:12:43

Blogmotor, köpd ki! (vagy hol a kommentem?)

voodoux 2011.07.09. 13:15:33

bocsi, de sztem nem óbégatni kell, hanem mozdulni...

azért pár könnycseppet én is elmorzsolok. RIP!

ebedli 2011.07.09. 13:18:47

Egyik kedvenc játékom, amit a PC Guru leírása alapján, sőt, kifejezetten a leírás miatt játszottam végig:

Eye of the Beholder aka "Anya csak egy van":

www.gamewinners.com/walkthrough/eye_of_the_beholder_2/mark2.gif

Szolo 2011.07.09. 13:19:59

A PC GURU volt, és marad is meg nekem a számítógépes játékmagazin. Emlékszem, hogy minden két hónapban elzarándokoltam a Móriczra a számítástechnika boltba, ahol kapható volt a PC GURU cd mellékletes kiadványa a CD GURU. Aztán 5 évig előfizető voltam.
Látom, már többen írták, hogy a PC GURU akkor került zuhanópályára, amikor ketté vált a gárda a külföldi kiadó miatt. Én is azután nem fizettem elő újabb egy évre a magazinra, amikor a szétválás kapcsán a több felvonású sárdobálás, feljelentések és bírósági határozatok, másik újság fúrása annyira elmérgesítette a két csapat kapcsolatát, hogy már az a magazinba is utat talált.
Kár az újságért. A többi offline magazin csak másodvonalas volt, amikor reklámpéldányaik a kezembe kerültek.
Remélem azért kap egy orbitális tockost az a külföldi észlény, aki ráerőltette anno a PC GURU-ra az nemzetközileg uniformizált kinézetet és cikkírókat, ezzel fölrobbantva a magyar cikkírók kialakult kapcsolatrendszereit!

komplikato 2011.07.09. 15:07:24

@HUN_Sector: Rosszul emlékszel, már volt GameStar, amikor a PC-X beolvadt. A PC-X újságnál talán csak az Otherside létezett rövidebb ideig ...
Még régebben amikor még vettem ill. olvastam papír újságot, volt a kezemben pár szomszéd országból való, és azért elcsodálkoztam pl. egy román újságon, mer' színvonalasabb volt a hazaiaknál.
Ha meg az internetre fogjuk a dolgokat, meg lehet nézni, hogy pl. egy német PC Games papírújság milyen oldalt épített ki. Lehetett volna a Guru oldala is olyan, már úgy értem hazai viszonylatban.

2011.07.09. 17:13:57

@Kompli: elhiszem neked, én a PC/X újsággal kezdtem a számítástechnikai sajtóval való ismerkedést még 99-ben, 14 évesen. :) Nekem csak azért kedves az emléke. Bemutatták benne a half-life-ot is :)

moli 2011.07.09. 17:17:53

@Glider pilot: arra gondolt, hogy a magyar nyelvet max 16000000 ember erti. tehat egy magyar nyelvu kiadvanynak ekkora a maximum piaca. ezzel szemben ha angolul adsz ki, azt nagyjabol 1800000000 ember tudja olvasni. a kulonbseg szazszoros!
persze az is igaz, hogy epp emiatt ket nagysagrenddel nagyobb a verseny az angol piacon, ott sehova nem eleg a magyar minoseg.

Ry0K3N 2011.07.09. 18:34:29

@Kompli: Vagy a Zed. Abból sem sok szám jelent meg de jó cikkek voltak benne. Mintha pár későbbi gurus is írt volna bele.

2011.07.09. 20:23:27

Hehe, a véletlen keserű játéka, hogy néhány hete elkértem a havertól az összes PC Guruját, mostanában kezdtem el őket olvasgatni, mikor pár napja megláttam az index főoldalon ezt a szomorú hírt... Nekem is van pár szám belőle, főleg Diablo 2-es cuccok miatt vettem meg (a poszter még mindig megvan, bár el van szakadva :( ) És naná, hogy a Levrovval kezdtem (Brazil, Törd, Korr. rulez)! Mennyi jó játék jelent meg a 90/2000-es évek fordulóján! Gurus leírás alapján figyeltem fel a System Shock 2-re is, nemsokára el is kezdem játszani. El Diablonak pedig millió köszönet a DVD mellékleten megjelent írásaiért, a Diablo 2-t (Exp. is) 11 éve (!) játszom folyamatosan, apróbb megszakításokkal. Kár érte, R.I.P. Guru. Ja, és a nyomtatott sajtónak NEM szabad hátat fordítani!

Apropó, egy OFF kérdés: FreddyD, légyszi adj már tippet, hogy honnan lehetne beszerezni az America's 10 Most Wanted-et! Tudom, hogy szarjátékként mutattad be, de én ki akarom próbálni. Sem üzletekben, sem neten nem tudom beszerezni. HELP! :)

freddyD 2011.07.09. 20:47:41

@Selkath, Bloemfontein díszpolgára: PS2-re általában kapni azért vaterán és társain, a PC verzió már szinte lehetetlen.-Nem tudom miért.

Tényleg eltűnt mindenhonnan, utoljára az Intersparban sikerült valakinek rátalálnia
rosszpcjatekok.blog.hu/2009/07/08/kaphato_az_americas_10_most_wanted

De ez is (szinte pontosan) két éve volt már

BoKK 2011.07.09. 21:26:29

Én Levrovba és PC Guruba a Zakos időkben kapcsolódtam be (2005 vége 2006 eleje) és a többi ismerete nélkül én azon iszonyatosan röhögtem 1-2 évig aztán látszott már bele fáradt elfogytak a cikizett és az olyan dolgok amikért harcolt a rovat (pl.Pokoliszomszédok 2 játéknak:P, Wow fújolása, fehérkígyó). Aztán úgy három éve felmondtam az előfizetést és már csak nyaralásokra vettem évente 1 Gurut(azt is kiolvastam 3 nap alatt), az utolsót is így vettem meg.

Esetleg valaki nem tudna régi Brazilos Levrovokat belinkelni esetleg szkennelni?

blakehu 2011.07.09. 21:37:18

@BoKK: Egy régit számot a mostani PC Gurusok feltöltöttek:
www.pcguru.hu/pcguru/letoltes/pc_guru_1995_05_pdf_retro

Láthatóan 95ös darab, 26os oldalon találsz egy levrov-ot Brazillal. :)

BoKK 2011.07.09. 21:38:40

Egyébként nincs itt kormány által vezérelt összeesküvés se nem a "buta magyar nem olvas" egyszerűen csak amit ingyen, napi szinten, frissen, több stílusban, módon (írott, videós), 4-5 helyen is megkap az ember nincs értelme fizetni. Maximum az exkluzív cikkekért amiért 2000 ft sok vagy a teljes játékért pl. UT3-ért és a Sam&Max season 1-ért érdemes megvenni.

blakehu 2011.07.09. 21:48:19

@hancu: "A valódi történetről lesz egy nagy, részletes, első kézből származó poszt, várhatóan jövő hét elején."
Bele tudod esetleg azt is rakni, hogy a régiek mocsy, lily, brazil, bear, chris, hancu ;) (nem sorolom tovább :) sokan voltak, akikről tudsz és belefér) mivel tengetik ma a napjaikat.

BoKK 2011.07.09. 23:19:19

Igen régen én is láttam ,hogy "Ebben a hónapban 20256 db PC Gurut nyomtattak" most pedig csak 6335-öt adtak el.

@blakehu: köszi, a mostani korongon is van jó pár ha jól tudom.

Végig olvastam az összes kommenttet, és te jó ég milyen régi alkatrészeket emlegettek én akkor tájt lehettem 3-4 éves:D Az én első gépem egy Pentium 2-es gép 6GB HDD-vel talán 32 vagy 64 rammal és kb. 300-600 Hz proci. Utána a 120GB elég nagy ugrás volt:D:D Én egy DOS-os motor vezetős játékkal játszottam iszonyat jókat iszonyatos hang hatások ellenére, három fajta motor volt és rengeteg pálya, meg volt még egy harci helikopter szimulátor (talán) demója, hajókat, helikoptereket és talán légvédelmi ütegeket kellet meg semmisíteni. Esetleg valakinek ismerős valamelyik?

balcso 2011.07.10. 00:36:47

a '93 augusztusi számból a NEWCOMER interjút/ismertetőt meg tudná valaki osztani?

bldo 2011.07.10. 02:38:24

Az első Guru magazinomat 1992. decemberében vettem, évekig ez (ill. a PC-Guru annak elindulása után) volt az én "köldökzsinórom" a PC-s játékok felé. Szép időszak volt.

LilyotV 2011.07.10. 08:44:34

Attól tartok, hogy a régi magazinok máaolása jogi okok miatt nem lehetséges. Pedig nekünk megvan minden, szerintem kétszer, mert sem én, sem a Brazil nem válnánk meg tőlük semmiért, és éppen néhány hete pakoltam át az egészet (nem volt erőm sorba tenni). Sok igazságot írtok, jó titeket olvasni. Érdekes, hogy a MM6 leírásom mennyire sokáig hasznos maradt, bár még mindig előkerül az egyetlen jelszó kérdés, amit anno direkt nem írtam bele. ^^ Úgy tudom a Guru, mint név elkelhet még, még készülhet valami, akár értékes dolog is. A GameStar vásárlók számát szerintem ez a tábor érdemben nem befolyásolja majd, más réteget szólított meg a két lap, legalábbis én így tudom (évek óta nem olvastam Gurut).

dh1 2011.07.10. 11:24:21

Na es tudja valaki is miert Guru a Guru?

NoP 2011.07.10. 12:10:38

@dh1: nem, az idejáró olvasóközönségnek fogalma sincs arról, hogy az Amiga összeomlási üzenete (ma kékhalálnak, vagy kernel panic-nak hívnánk) Guru Meditation volt... jajj, vagy mégis? :)

Catilina 2011.07.10. 12:17:54

„A GameStar vásárlók számát szerintem ez a tábor érdemben nem befolyásolja majd, más réteget szólított meg a két lap”

Más réteget? Bevallom, nemigen fedeztem fel különbséget a két lap között. Újságírók itt is, ott is vannak jobbak meg kevésbé jók, fiatalabbak és idősebbek, jönnek meg mennek, de én mindkettőt olvasgatva nemigen láttam azt a rétegbeli eltérést. Mindig is csodálkoztam, hogy miért fikázza egymást a Game Star és a PC Guru olvasóinak kemény magja. Vannak észérveik is, vagy ez kb. olyan, mintha két cekkeres öregasszony menne ölre (esernyőre) egymással, hogy a Tecsó vagy a Madaras Tecsó jobb? Netán a Fradi vagy az Újpest?

Adrian Shephard 2011.07.10. 12:57:51

Guru (meditation, ugye ahonnan a név indult, hejj...), PC-Guru/CD-Guru, még a Joypadra is emlékszem. Meg a monstre 8-10 oldalas leírásokra... Érdekes módon Hancu cikkeire nem :)
Kislurkó gépfüggőként félistenként tekintettem az akkori gárdára. Aztán majd 4 éven át írtam is bele (az túlzás, hogy ment is, de az álom valóra vált)...

PC-GURU, nyugodj békében. Gyönyörű ívű történet volt a tied, made in hungary. Szívünkben örökké élsz.

Hoild 2011.07.10. 13:07:40

Nem túl régen pont azért kuncsorogtam Miguelnél és |{redencnél, hogy "nem-e lehetne-e" valami kis hírecske vagy cikkecske az Ultimate Newcomerről a péécéé GURU-ban és/vagy a PGO-ban, hiszen az ős-NEWCOMER megjelenésekor, 1994-ben is közölt egy cikket a játékról az akkor még nempéécéé GURU (azt speciel én írtam, mint akkor még elsődlegesen csak tesztelője a játéknak).
Erre pont most, amikor a célszalagnál vagyok a játék végső változatával, a GURU jelenlegi, sokadik megtestesülése éppen elhasalni készül...

Amúgy Lilyvel annyiban egyet értek, hogy számomra sem most halt meg a GURU. Amiben viszont valószínűleg nem az az, hogy számomra a gamer magazinná változáskor. Mert a GURU eredetileg "A szórakoztató informatikai magazin" volt, amint azt minden szám borítóján a logó alatti alcím is hirdette.

Hoild 2011.07.10. 13:14:37

@balcso: Lépj be a játék Facebook oldalára ( newcomer.hu - "Infók és cikkek"). Ott segítséget kapsz.
Ha esetleg azt még nem olvastad volna, a GURU 94/12-ben (asszem, mindenesetre tuti decemberi szám volt) pedig egy általam írt cikket találsz az ősverzióról.

Hoild 2011.07.10. 13:15:40

@BoKK: Mint írtad, "olyan dolgok amikért harcolt a rovat (pl.Pokoliszomszédok 2" -- tőmondatokban összefoglalnád kérlek, hogy a Pokoli Szomszédok 2 kapcsán miről van szó?

Elnézést mindenkitől az OFFTOPIC hozzászólás miatt.

LilyotV 2011.07.10. 13:33:23

@Catilina: Azt gondolom, abban az időszakban, amikor még én írtam a lapba, más nyelvezete volt, a GameStar fiatalabb korosztályhoz szólt. Persze ott is szerzője válogatta a stílust, ettől függetlenül a mini közvélemény kutatásaimban az a lap mindig ifjabbakat tudott megszólítani mint mi. Az hogy ez mennyire volt tudatos, nem tudom.
Részemről nem fújtam senkire, nekem kedves emlék amikor egy-egy kiállításon összefutottunk a Gyu-ékkal és a jelenlegi haverok között van több "rivális lap" munkatársa is.
Valóban élő, és jellemzően hazai dolog ez a "fikázá"s, meglátásom szerint sok területén az életnek (akár magyar WoW guildekre is gondolhatunk) - sajnos. De változik minden, tanulunk és majd elmúlik ez is.
Részemről igyekszem támogatni az értékes offline sajtót, szeretem a papírt fogni, megszakolni az illatát. Nem mondok le a könyvekről sem, hiába nem foglal helyet a térben egy e-book. (no de ez már más téma, bocs, elkalandoztam)

-=Asti=- 2011.07.10. 13:43:39

@LilyotV: Nemcsak a MM6, hanem a Baldur's Gate 1 leírásod is gyöngyszem volt többek között, kedves Lily. :) Én is úgy vagyok, mint itt sokan, hogy a Gamer megszűntekor morzsolgattam inkább a könnycseppeket, mint most. Amúgy ha nem veszik meg a Guru nevet, akkor szerintem jogilag semmi akadálya, hogy scannelve megosszuk a régi példányokat. (Ha megveszik, valahogy akkor is megoldjuk majd. :P )

btw justpaste.it/eas :P

Hofi3 2011.07.10. 16:32:49

Komolyan a f*szom ki van. 2009-elején tértem át a PC-GURU-ra az egyre rosszabb Gamestar-ról, pedig azt 1999 októbere (megjelenése) óta vettem. A PC-GURU-t régen vettem és utána ami lett belőle (Gamer-t). A régi Guru és a Gamer is nagyon jó volt. Ezzel párhuzamosan vettem a GS-t is, meg a Chip-et is. Egyszerre 3 lapot. Aztán maradt a Gamer és a GS. Utána amikor a Gamer is megszűnt akkor maradt a GS. Aztán ez az újság folyamatosan egyre szarabb lett. Tele volt hibákkal. Aztán váltottam az új Guru-ra.
Nem igazán értem, hogy ilyen GS-ek fognak fennmaradni? Ha nem lesz Guru az biztos, hogy nem térek vissza a GS-re. Pedig sokkal jobb újság a Guru. Sokkal értelmesebbek a tesztek. Remélem felkarolja valaki az újságot és nem fogja egy hibás vezetői döntés mégjobban taccsra vágni.

Hofi3 2011.07.10. 16:46:59

Vajon miért szűnik meg minden újság amit veszek? Ami meg nem szűnik meg az egyre rosszabb lesz. Érdekes, hogy ebben az országban minden tönkremegy...

Gerry. 2011.07.10. 23:59:00

Rohan az ido...anno a Guru hatasara kezdtem el irni, s belegondolva ez utobbi, manapsag egyeb elfoglaltsagok miatt akadozo tevekenyseget is lassan 9 eve kezdtem el...s akkor meg hol van a 90'es evek kozepe!? Node lagalabb megvan az osszes Gurum a szuloknel a padlason, a legelsok emlekeim szerint 94-bol, a legutolsok, amiket repi jelleggel kaptam, talan 3-4 evesek: semmi penzert meg nem valnek toluk, megha kissebb vagyon is lesz majd ezeket atkuldeni az ocean tulfelere.

Az utobbi evek Guruiba nem neztem, es nem is nagyon tudtam volna belenezni, de nyilvan mar 1-2 emberen (pl. Chris) kivul nem sok koze van mar a regi Guruhoz, aminel a tores persze 2002-ben volt, onnantol megallithatatlanul es nagyon gyorsan valtozott meg minden, s reszben e miatt innentol mar csak elszorva olvastam a magazint.

A hirdetesi piac, es a frissesseg kerdese egy mindenki altal nagyon jol ismert kerdeskor, a masik azonban, hogy, bar nem ismerem a magazin jelen arkepzeset, az inflacioval alig-alig tartott lepest. 99-2000 korul emlekeim szeirnt 990-1200 volt a lap, ami igen lassan kuszott felfele, dacara annak, hogy kozben minden dragult; azonban nyilvan egy bizonyos lelektani hatar folott megannyira se vettek volna a lapot.

A masik, hogy mennyiben tudott a lap (avagy barmely masik, lasd GS) tobbet nyujtani mint az online magazinok? Ami mashol remekul osszefer, pl. a napi hirbongeszes dacara vigan olvasom az Economistot (amit mondjuk a tanszek fizet elo, de ez reszletkerdes :D), avagy havi folyoratokat, mert az elemzesekkel es egyebekkel lenyeges plusszt nyujtanak az online media legalabbis jokora reszehez kepest, jatekmagazinoknal kevesse latom mindenzt. A cd majd pedig a dvd melleklet ertelmet 6-7 eve sem lattam mar, mikor Mo.-on is elterjedt, pontosabban megfizethetove valt a szellessavu net, es innentol azt huz le a juzer amit csak akar, legyen szo ujabb palyakrol, videokrol, avagy lassan kihalo demokrol. S a magyar realitas szerint ugyan ez vonatkozik a teljes jatekmellekletre is...

Barhogyan is, szep volt, es legalabbis egy darabig mindenkeppen jo volt, es nyilvan sokaknak rengeteg szep elmenye fuzodik a laphoz!

themikka87 2011.07.11. 00:28:31

@-=Asti=-: Lily BG leírásai az első gurukban voltak, amiket vettem. Nekem nagyon erős emlék és annak ellenére többször olvastam, hogy egy jó barátom máig tartó unszolása ellenére sem sikerült megkedvelnem a játékot :) (Ő egyébként máig folyamatosan tolja. S bár az IWD-t se szerettem, máig a Heart of Winter-es poszter van az íróasztalom üvege alatt :)

Egyébként tényleg egészen más volt, mikor még szüleim munkahelyére mentem havonta netezni és hihetetlennek tűnt, hogy Mocsy pl válaszolt az emailemre, mikor írtam neki, hogy elakadtam a Little Big Adventure 2-ben. Akkoriban nekem a gurus szerzők szabályosan idol-számba mentek, de ehhez nyilván erősen hozzájárult, hogy nem tudtam velük lépten-nyomon fórumozni, hanem csak a cikkeikből próbáltuk elképzelni őket. (Sokukat máig nem tudom, hogy néz ki, pedig van róla elképzelésem:) Mekkora esemény volt haverommal, mikor zuhogó esőben bementünk, hogy személyesen Mocsytól vegyük meg a szerkesztőségben az újságot, hogy kérjünk rá aláírást és megmutassuk neki az általunk szerkesztett, guru által ihletett, három számot megélt kis játékújságunkat..

Szóval máshogy van ez, de kár ezen keseregni, minden generációnak megvannak a legendái, amiket visszasír később és innen is köszönök mindent azoknak az egykori szerzőknek, akik esetleg most olvassák ezt a fórumot és anno hozzájárultak ehhez!:)

A guru és gamer történetre meg már nagyon kíváncsi vagyok!

BoKK 2011.07.11. 03:21:36

@Hoild: Pokoli Szomszédok 2-nél ment a kampány Zak és az olvasók részéről is ,hogy legyen teljes játék jó ideig, aztán meg lett. Zak sokáig nem próbálta ki a WoW-ot és fújolta majd kipróbálta és bele szeretett. A fehérkígyó valami kitalálós dolog volt amire több hónapon át jöttek az ötletek majd egyre közelebb került egy gyerek és végül rátalált (valami hazai régészeti cucc ami felülről fehérkígyónak tűnik asszem). Aztán volt Izé rovat ,de az is eltűnt. Ennyire emlékszem így ,de ahogy így elolvastam Brazil 95-ös Levrovját hasonlított a stílusuk és mint írtam a többi ismerete nélkül én imádtam Zak hülyeségeit (bár akkor még elég fiatal voltam). Kár ,hogy nem jöttek új ezekhez hasonló dolgok a rovatba.

BoKK 2011.07.11. 03:51:16

Amúgy a GS és a Guru között csak videótesztek terén van érdemi különbség van is jó pár mind két oldalon fent ha valaki szeretné összehasonlítani azon kívül mint már írták (kis túlzással) ha letépnék a borítókat és megcserélnék észre sem venném.

robert.szalkai 2011.07.11. 06:30:08

@LilyotV: Csak jogi akadálya van egy elektronikus újra-kiadásnak? Kezdve az amigás Guru lemezektől. Nem tudom az 576kByte részéről mennyire volt sikeres az akciójuk hogy kiadták a régi számaikat elektronikusan, de én szememben ez sokat számított. Sajnos, a kiadványuk minőségével már kevésbé voltam megelégedve (hiányzó oldalszámok, elrontott képszámozás, stb).
Szerintem lenne fizetőképes kereslet arra, hogy 3-4 napi intenzív munkával bescannelve (normális minőségben) a kezdetektől az újságot, el lehessen adni.

LilyotV 2011.07.11. 09:23:34

@DBob: Jó reggelt! A jogi akadályt csak feltételeztem, nem tudom milyen szerződések köttettek anno, vagy az utóbbi években - sosem volt erre rálátásom. Az 576 info sincs meg nálam (mennyire volt sikeres), de nem is hiszem, hogy ennek anyagi haszon érdekében látna neki bárki. Bár lehet tévedek, a mai világban minden a pénz körül forog.
@-=Asti=- Szerintem ne morzsoljunk könnycseppeket. Ha Guru ennyi jót adott, akkor ez öröm minden alkotó számára. És a kezdethez mindig kapcsolódik vég is.

Nem csak a Guru, de a teljes offline sajtó bajban van. A bulvár sajtó mellett, az értékes, tartalmas lapoknak nincs meg a fizetőképes felvevő rétege, így elhalnak. Ki finanszírozna egy veszteséges magazint...
Most csak emlékezzünk a szépre, a jóra, bár látom, megmaradt másfajta emlék is (vírus, guru-gamer szétválás).
Milyen érdekes, mennyire kötődhet az ember egy laphoz (egy könyvhöz is), és ezért fáj(hat) az elvesztése.
Szép napot nektek!

Alapvető élelmiszer 2011.07.11. 09:28:05

Egy kis segítséget kérnék, a PC-X magazinnal mi lett, nekem a PC-s újságírás ott lemaradt. Utána a Chip-re tértem át.

hancu 2011.07.11. 09:30:46

@LilyotV: "A bulvár sajtó mellett, az értékes, tartalmas lapoknak nincs meg a fizetőképes felvevő rétege, így elhalnak."

Hagyjuk már ezt a hülyeséget. Mi az értékes, mi a tartalmas? Kinek az értékítélete és ízlése mentén határozzuk meg? És mi köze van ennek az egésznek az offline sajtó döglődéséhez? Az offline sajtó az online sajtó meg úgy általában az internet miatt döglődik, pont. Tök függetlenül attól, hogy "értékes" és "tartalmas", vagy sem.

Magon_ 2011.07.11. 09:39:58

Hosszasan akartam értekezni a dologról, de minek, így inkább csak a kedvencemet: Mocsy, soha nem felejtem el a Wizardry VII végigjátszást a Guruban valamikor a hőskorban. Az volt a szakma csúcsa. :)

Flankerr 2011.07.11. 09:41:39

@Alapvető élelmiszer: A PC-X a Zed-del összeolvadt és lett a Gamestar, ha jól emlékszem.

Mad Mind 2011.07.11. 11:04:50

A Gurut a kezdetektől egészen tavalyig vettem, végig előfizetőként csak azért hagytam abba, mert nem küldtek új előfizetői információkat és lejárt. Akkor gondoltam, ha egy régi előfizető ennyit ér, akkor nem kellhet nagyon a pénzem.

-dj- 2011.07.11. 12:20:04

Arról van valami info, hogy az előfizetőkkel mi lesz?

Vicces, és szomorú egyben, hogy amikor úgy döntöttem, hogy spórolok, és előfizetek, akkor még volt is egy rossz érzésem, hogy nem fog ez a dolog sokáig élni, de kockáztattam. Lehet, hogy ezzel be is buktam félévnyi újságot...

BoKK 2011.07.11. 12:25:50

De fura ha az új előfizetői csekkemet nem küldték volna el arra gondolnék ,hogy elkeveredett a postán, teljesen véletlenül elfelejtették elküldeni esetleg spontán elszenesedett, de arra ,hogy pont velem a 231456-os számú ügyféllel kiakarnak cseszni a rohadékok.

Dr. Cica75 2011.07.11. 12:36:04

@-dj-: Biztos, hogy nem buktad be az előfizetést, ezt meg szokták oldani.

Atisz 2011.07.11. 14:40:32

Én is azt mondanám, hogy nem sok hírértéke van ennek - számomra (sokakkal együtt) akkor szűnt meg a PC GURU, amikor az "ősgurusokat" kiebrudalták és ők pedig létrehozták a Gamer magazint (ami aztán szintén megszűnt).
Sok emlékezetes cikk született tőlük: Mocsy, Lily, Chris, Shoebaron, Bird... mind-mind karakterek voltak (és még akiket kifelejtettem).
Mocsy és Lily pedig - ahogy mások is írták - mindig válaszoltak az e-mailekre, pedig biztos nem keveset kaptak.

moli 2011.07.11. 15:01:25

@LilyotV: csak fel kell dobni az "ipad" szot valami menedzsernek, arra mostanaban harapnak. sok igenyes kiadvanyt vasarolnak az emberek az apple appstorebol. persze nem szabad elszallni az arral, - egy 20 evvel ezelotti, ennyire dinamikusan fejlodo es ezert mara sokszorosan elavult temanal - evfolyamonkent 1-2 dollar tunik realisnak.

sirarcheer 2011.07.11. 16:29:01

@Atisz: "A PC Guru kiadását 1999-ben vette át a Vogel Burda Communications Kft., korábban magánkiadásban jelent meg a lap. 2002 szeptemberében a városi legendával ellentétben nem a szerkesztőség, hanem a kiadó magyar (rész)tulajdonosai és üzemeltetői döntöttek úgy, hogy szakítanak a Burda anyacéggel: új kiadót alapítottak IPMA néven (helyileg ugyanabban az irodában, csak a cégnév változott az ajtókon), az újságot a továbbiakban Guru Gamer néven adták ki. (A lap neve jogi okok miatt a következő számtól Gamerre változott.)"
Wikipedia correct or not?

ErEr 2011.07.11. 17:10:04

Még valami. Lehet hogy előnyös lett volna egy olyan konstrukció, hogy a DVD nélkül is elő lehessen fizetni, csak a lapra jóval olcsóbban. Gondolom süket fülekre talált volna a javaslat, de én örültem volna neki. Hogy miért? A gyors net korában konkrétan bontatlan vannak ezek a hülye lemezek nálam. Bármi kell előbb megmézem, letöltöm neten, mit baszakodjak a felpörög a lemez, lepörög a lemez kattogással a gép előtt gyakorlatilag ugyanúgy offline? Míg nem volt gyors net marha jók voltak ezek, de manapság... Míg pl. egy strandon szívesen olvasom magát a nyomtatott lapot, és több esetben is jobb ezt így tenni ugye, mint hasonló tartalmat a képernyőn fogyasztani (pl. hosszú cikkek, leírások, elemzések stb.), de a 2000 HUF-os árat kipengetni egy olyan feature-ért amit az ember nem is használ, hogy is mondjam, bosszantó... ennél rugalmasabbnak kell lenni.
Az új társaságról nekem is megvan a véleményem, de összeszedték magukat. Nem az igazi, van egy kettő arc aki páros lábbal lehetne kirúgni (Bate über unszimpi pl.), de összeségében a minőség nem volt gáz. Kicsit kezdett elszaladni a ló a veszteséges működés mellett, a srácok ezerfelé mentek beszámolót írni, fejlesztőket meghallgatni a világban, de ezt csak e hír fényében mondom, ha nem tudom hogy szarul áll a széna tapsolok ennek.

Wertzui 2011.07.11. 17:14:22

@BoKK: A DOS-os motoros játék az nem a The Cycles: International Grand Prix Racing?

De nem figyeltem, hogyan is lyukadtunk ki erre? :)

hancu 2011.07.11. 18:16:27

@ErEr: "Kicsit kezdett elszaladni a ló a veszteséges működés mellett, a srácok ezerfelé mentek beszámolót írni, fejlesztőket meghallgatni a világban"

Ezeket mindig az adott játék kiadója fizeti, az újságnak egy fillérbe sem kerül.

"a DVD nélkül is elő lehessen fizetni, csak a lapra jóval olcsóbban"

Ez azért nem működik, mert az előállítási költségből a dvd a kisebb rész. Sokkal kisebb, mint a nyomdaköltség.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2011.07.11. 18:27:45

A CoV óta nem nagyon jelent meg magyarul, papíron elfogadható minőségű gémerújság, aminek olvasása közben az ember nem unatkozik vagy szégyelli magát a jófejkedő gimnazisták szintjét hozó szerzők helyett is. Ha az IDDQD értelmesebb cikkeivel (ohne bulvárbaromságok & jajdevicces rovatunk) vki meg tudna tölteni egy egész újságot, azért még pénzt is adnék, bár sejtem, ennek halvány az esélye.

Agent Cooper: Rossz hírem van, komálták hazánkban már a Guru előtt is elég sokan ezt a megbocsáthatatlan fantasy giccset.

farönk 2011.07.11. 18:35:00

Pont ma vittem végig a Clutch-ot... (nem is olyan rég az volt a teljes játék) Még érettségik előtt/közben kezdtem el és csak most jutott újra eszembe, hogy csak azért is befejezzem. Huh, mikor ezt olvastam, áthívtam tesóim és együtt tátottuk a szánkat ezen. Nagyobbik tesóm kb. 2 éve veszi rendszeresen én meg azóta olvasom végig minden számot (na jó, a hardverhíreket meg a játékmentőövet kihagytam). Idei BGS-en találkoztam a Bate-Miguel-Chris hármassal, jó fejek voltak. Habár én nem kedveltem Miguelt a levrovban, Zak jobb volt míg M foglyul nem ejtette a szerkesztőkkel együtt (tudom hogy poén, de még mindig jobb annál, hogy megette a kazuár). Remélem, csak azért is visszatérnek legalább egy szám erejéig.

BoKK 2011.07.11. 21:10:25

@Wertzui: Ohh ,de az, köszönöm:D majd egyszer átnézem a 97-es 98-as Chip a helikopteres játék után.

Tudom ,hogy nem PC Guru ,de attól meg kérdem. Még 2005 végén vettem egy PC.Games nevű magazint amiben azt írták ez volt az utolsó szám és ezután Game Master néven jelennek meg ,de ezen a néven csak valami gagyi csalás gyűjteményes újság található. Rejtélyes.

Miguel · http://miguel.blog.hu 2011.07.11. 21:27:22

@farönk: Írhattál volna egy levelet, hogy nem kedvelsz, legalább lett volna mit beraknom a levrovba. :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.07.12. 12:56:52

Tesómnál voltam a hétvégén, lőttem két képet, remélem, lesz, aki értékeli.
Bocsánat,a bevezető nem 100% olvasható, de azért a lényeg átjön

picasaweb.google.com/117573470814344801215/Mindenfele

idiesel 2011.07.12. 15:19:06

@Yarner: Én értékelem, fasza képek! Marinov Gábor, a kezdeti szárnycsapások és most hol tart :) Nekem is csak a régi Guru hiányzik, Lily, del, Laa Yosh Brazil...

anarch 2011.07.12. 16:49:08

@Cifu78: Most is vannak online "újságok" amik hosszú oldalakon keresztül írnak játékokról vagy vasakról. GameSpot (review-k) vagy pl. TomsHardware nem kifejezetten rövid cikkeket hoz le :). RSS olvasóban is külön-külön tárolom a rövidhíres és a hosszabb cikkes forrásokat és más-más szituban veszem elő őket.

Régiek szkennelve lesznek valahol? CoV-ból mintha láttam volna.

BoKK 2011.07.12. 17:04:29

Azta Amigával meg Atarival szerkesztették a lapot:D 92-ben még nem is éltem:D Egyébként a lap előtt csak lemezen jelent meg a Guru vagy ,hogyan működött?

Atisz 2011.07.12. 22:47:34

@hancu: Ne mondd már, hogy képtelen vagy különbséget tenni egy bulvár szennylap és egy komoly, közéleti, gazdasági, politikai témákkal foglalkozó napilap között.
Ez hasonló ahhoz, amikor az egyik ker. tv. vezérigazgató azt próbálja bemagyarázni, hogy azért adnak szemetet, mert erre van igény.

gabrocki 2011.07.13. 00:18:21

óó nekem egy 2008. évi nyári számom van a PC Guruból, amiben a CoDWAW-ról és hasonló akkori finomságokról írtatok:D még ma is gyakran előveszem O.o:d
RIP PC Guru :( :/

igenember 2011.07.13. 00:38:03

@Magon_: Ez így van. A világ legjobb játéka a W7. El is neveztem a tagot Mocskos Pellusnak. Azt hiszem ők ketten írták a cikksorozatot.

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2011.07.13. 09:13:10

A Guru az utóbbi években borzalmas lett, szóval részemről még kicsit örülök is annak, hogy vége a mélyrepülésnek. Az egyetlen szívfájdalmam az, hogy nem a Gamestar jelentett csődöt, ami még most is sokkal rosszabb, mint a PC Guru akármikor.

moli 2011.07.13. 09:45:10

@Atisz: """Ez hasonló ahhoz, amikor az egyik ker. tv. vezérigazgató azt próbálja bemagyarázni, hogy azért adnak szemetet, mert erre van igény."""

jo ertem, hogy te ezzel az allitassal probalsz vitatkozni?
tolts el 1 hetet valamilyen ugyfelszolgalaton, meglatod, milyen a valosag.

Atisz 2011.07.13. 15:10:47

@moli: Igen, jól érted. Ugyanis sohasem volt kínálva más alternatíva :)

Az ügyfélszolgálat az más, bár gondolom ezzel az átlag "plebs" értelmi színvonalát próbáltad demonstrálni (megjegyzem: a példa arra sem jó).

moli 2011.07.13. 15:27:01

@Atisz: szerinted sose volt alternativaja az uj kereskedelmi teveknek? m1, m2, duna?
sot, onmagukon a kereskedelmi teveken: hazon kivul, desszert, showder klub

miert nem jo a pelda? az a baj, hogy te az emberek 'igenyet a szinvonalasabbra' kerdojelezed meg, pedig inkabb a 'felfogokepesseguket a szinvonalasabbal szemben' kellene. tulertekeled oket.

idiesel 2011.07.13. 16:11:09

@Atisz: Hát Atisz, szerintem nagyon nagyot tévedsz. Árpa Attila mondta régen, hogy el vannak tévedve az emberek. Az RTL (pl.) nem televízió kereskedés, hanem kereskedelmi televízió. Ha másfél-két milliós nézettséget produkálna egy Petőfi versfelolvasó est, akkor szerinted az 50ezer nézőt megfogó Való Világ 25 menne a tv-ben? Adok időt, rakd össze a dolgot. :) Nem hiába van az, hogy egyes sorozatokat az évad felénél leveszik a műsorról. Nem hozza a számokat, csere. Ezek az emberek igényei...

attila7575 2011.07.13. 17:18:43

Biztos az enyém lesz az n+100-adik ilyen komment, de nem bírom ki hogy le ne írjam, hogy nagyon sajnálom hogy megszűnik a lap. Ez volt az az újság, amit kamaszkoromban, és még utána is jó ideig, mindig vettem. Mert vettem mellette mást is, néha megvettem egy pc-x-et amíg volt, néha egy Gamestart, illetve még előtte - amíg volt - vettem a CoV-ot. A PC-Guru volt a biztos pont, azt mindig megvettem.

És nálam is a levrov volt az első amit elolvastam. Azt szerettem az újságban, hogy mindenkinek volt külön egyénisége, ha véletlenül eltévesztették volna az aláírást a cikk alján, akkor is be lehetett volna lőni hogy ki írta.

Én nem azért hagytam abba az újság vásárlását, mert már nem tetszett, meg én a színvonal fentebb mások leírt esését se vettem észre, hanem abbahagytam a pc-n való játékot, áttértem konzolra és Konzolra én is, mint mások (ps2-es időszakban).

Szomorú vagyok, remélem az írók nem kallódnak el, ha indítanának egy fizetős elektronikus változatot (pl Kindle, vagy más konstrukció) szerintem sokan szívesen előfizetnének rá.

Civitas Fidelissima 2011.07.13. 22:05:35

OFF:

csak részben kapcsolódik (ez is régi újság), de az első pár cd ultrán rajta voltak a teljes korábbi CoV évfolyamok szövesen. Viszont a DOS-os program ma már nem indul el a modernebb vasakon. Ismer valaki használható megoldást a problémára?

taleskenis 2011.07.13. 23:30:00

@Civitas Fidelissima:

Dosbox DOS emulátor:
www.dosbox.com/

Win alá pedig a D-Fend Reloaded frontendet ajánlom, ami össze van csomagolva a DOSBox-szal. Pár kattintással be lehet állítani.
dfendreloaded.sourceforge.net/

Hardcore embereknek pedig FreeDOS:
www.freedos.org/

Wertzui 2011.07.14. 01:00:27

@BoKK: Na ez viszont passz. Játékújságok terén csak a GameStarral vagyok ismerős, ha egyáltalán valamelyikkel.

Atisz 2011.07.15. 11:05:37

@moli: Nono, ezek közszolgálati televíziók, sokan éppen emiatt egyáltalán nem nézik őket. A Házon kívül pedig egy elég szenzációhajhász műsor és óvakodnék attól, hogy egy szintre hozzam mondjuk a Célponttal.

Én alapból úgy hiszem, hogy egyetlen ember sem síkhülye, viszont azzá lehet "nevelni" őket.

Atisz 2011.07.15. 11:07:29

@idiesel: Árpa Attila mondta? Akkor biztosan úgy van :D
Melyik ker. tv foglalkoztatja őt? Nincs több kérdésem.

Mégegyszer elmondom: sosem volt alternatíva a 15 év alatt.

moli 2011.07.15. 11:14:03

@Atisz: tehat ha kozszolgalati, akkor mar nem is nezed? a bbc kozszolgalati? a top gear milyen szinvonalu musor?

az ember sikhujeve nevelese azonnal elkezdodik, mar 1-2 evesen, marpedig akkor meg nem nez fokuszt, hanem anya-apa viselkedeset utanozza.

Atisz 2011.07.16. 09:36:54

@moli: Én imádom a közszolgálati csatornákat, kapaszkodj meg: még a napkeltés időkben is néztem (igaz akkor más célból ;)). De ugye itt nem rólam volt szó.
A BBC közszolgálati, igen, bár nem tudom, ez most miképp jön ide. A Top Gear-t nem nézem, nem tudok róla nyilatkozni.

A kommented második bekezdésében írtakkal sem tudok egyetérteni, nem mindenkinek abnormálisak a szülei.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.07.16. 20:30:20

mikor olvastatok egy magazint utoljára végig? egy könyvet?

kaqxar 2011.07.20. 09:57:20

@Bachterman:
most olvasom a vampire klánregények utolsó felvonását. másodszor. :)
és akkor én is leírom. 94 körül kezdtem rendszeresen venni, ha zsebpénzem engedte, egészen a szakadásig. az fájt. azóta talán 10et, ha vettem, nyaraláskor, ilyesmi.
legutóbb idén februárban, de csalódtam. egy srác írásai voltak jók, de azok tényleg nagyon jók (többször is elolvastam őket!), sajnos a nevére nem emlékszem.
a többiek cikkei lehet, hogy az ifjoncok szájízének megfelelőek voltak, de számomra nem. olyanok voltak, mint amikor valaki tényeket sorol, és nem véleményt. x ótós játékban ezek a kocsik vannak, meg ezek a pályák. grafika fasza, hangok fasza. 90%. mindezt két oldalon keresztül. kb, mint: az állatfarm egy könyv. ami egy farmról szól. amin állatok élnek. ennél egy kicsit többet vártam.

kaqxar 2011.07.20. 10:06:04

@hancu:
úgy gondolom, hogy a téma érzékenységét tekintve ezt egy kicsit finomabban is meg lehetett volna fogalmazni.
a hangnemből ítélve, nem sok esélyt látok, hogy a "másik oldal" véleményét is megismerjük.

hancu 2011.07.20. 10:13:45

@kaqxar: Én többször leírtam, hogy ha bármelyik érintett megírja a történetét, annak helyet adunk, és továbbra is tartom ezt.

COLT 2011.07.24. 11:06:31

Fura lesz hogy megszűnik, bánom hogy Miguel-Chris cikkeit nem tudom hol tovább olvasni, de még egy búcsú szám jó lenne. Mellékesen mióta Bate a főszerkesztő (akarom mondani volt), csak romlott a színvonal, az a pali valami akkora buzi hogy elképesztő, tiszta szívemből gyűlölöm az ilyen embereket, leírhatatlan hogy mért, de ha ránézek elkap a hányinger.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.07.08. 22:52:58

@Catilina: ööö személyes észrevételem, a GamStar olyan gyerekes, bratyizós stílusban nyomatta, nyomatja már évek óta, hogy nekem mindig is unszimpatikus volt - most hogy már alig van náluk pár olyan ember akinek még stílusa is maradt, még a teljes játék miatt sem veszem meg

a Guru egy jóval érettebb, korrekt újság volt, ez nem is egy hír, ez egy tragédia, és tényleg nem is marad más opció, csak a GameStar, de minthogy már 30-on túl vagyok annyira nem fogok álmatlanul aludni, mert sajnos, nem sajnos kicsit kiöregedtem én ebből az egészből

szóval a két újság között ég és föld volt, ez az egyéni véleményem, uff

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.07.09. 00:29:59

egyébiránt amikor a GAMER megalakult egyből átnyergeltem rá, akármilyen rövid ideig is élt, az volt az ÉN lapom, nagyon jó cikkek, színvonalas magazin, jó játékok mellékletként

Guruból is van jó pár lap (erősen elgondolkodtam, hogy most már értelme is lesz összegyűjteni) bár mindig a játék miatt vettem meg, általában ha 2-3 szám volt egybecsomagolva, de aztán majdnem mindent elolvastam benne

az ára tényleg túlzás volt, de ez tényleg a nyomdaköltség miatt kellett, nem a melléklet miatt, azt csak azért tették mellé, hogy így ne érezze magát annyira lehúzva a júzer, és azért a Guru igen igen sok jó játékot megjelentetett, amit én itthon boltban sose láttam, vagy ha igen csak ilyen ezt vedd meg szarságban

és akkoriban nem lehetett 990-ért megkapni jó játékokat, mint manapság (már persze akinek számított hogy ne lopja)

épp a napokban frissítettem a listámat, miket kellene beszerezni - amiknek nagyon örültem: Stonekeep, Fallout 1-2, Woodruff - hát ez meg se jelent sehol az országban -, Alone in the Dark 3, Prisoner of Ice, Hexplore, Heroes 2-3, MDK, Outcast!!!!!, Abe Exoddus,

azután 2003-tól mindenféle baromságot kezdtek beválogatni, volt hogy fél évig se találtam fogamra valót, 2005-6-tól pedig rendre olyasmivel rukkoltak elő ami már rég ott figyelt a polcon, eredetiben, potom áron beszerezve,

De azért 20 év az azért egy szép szám. Épp egy hónapja örvendeztem, hogy ezek szerint minden rendben van, jól megy a szekér, bár a Konzol is a 20-as után dőlt be pár hónappal később. És mindegy hogy játékmagazin, de emlékszem régen minden hónapban volt egy napom arra áldoztam, hogy bementem a könyvtárba, kivettem a legújabb Cinemát, meg Voxot, átnyálaztam őket, játéklapokat is, mire elolvastam mindent ami érdekelt, elment a fél nap, de nem bántam, mert csendes környezetben, nyugodtan, fotelben, kényelmesen tök jó volt egy ilyen nap. Azután egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem járok be, és nem csak az egyetem miatt, hanem tényleg azért mert interneten minden meg van öt perc alatt.

Erre a hírre is úgy akadtam rá, hogy észrevettem megszűnt a PC Life, még ki se derítettem mióta. Azóta itt olvasgatok, meg nosztalgiázok.

Egyébként ezután nyilvánvaló, hogy ez lesz a Starral is, bár hát mindkét oldalnak van online irodalma is, és még mindig inkább olvasom a Guru Onlinet, mint a Start. Az is megy a levesbe?

lófasz 2016.04.03. 17:29:06

Sajnálom, hogy megszűnik a lap, gyerekkoromban nagyon imádtam olvasni. :-(

I.D. 2016.05.26. 20:28:54

@LilyotV: valoban, az MM6 cikked hatasara irtam meg anno eletem elso es egyetlen jatekleirasat illetve ujsagcikkjet (Brood Wars), melyet a Fazekas-suliujsagbeli megjelenese utan meg Mocsynak is bekuldtem :) total hasonlo felepitessel, mint az MM6 cikk :))
ujsagiroi palyafutasom itt veget is ert (szerencsere), de a cikked meg engem is ravett az irasra, annyira jo volt!!

LilyotV 2016.05.26. 21:24:02

örülök neki. megvan még? szívesen elolvasnám :D bár már a sajátomra sem emlékszem :D :D

natS 2019.12.09. 21:57:26

Vicces, hogy a PC Guru második megszűnése már nemhogy 210 hozzászólást, de még egy posztot sem eredményezett. Valószínűleg a kombinációja vezetett ide annak a pár oknak, miszerint

- egyszer már úgyis el lettek siratva
- így nyolc évvel később még kevésbé meglepő egy nyomtatott lap megszűnése
- nem maradt ember a lapnál, aki a blog olvasóinak ismerős maradt volna abból az időből, amikor még ők olvasták az újságot
- a magazin már tényleg nem volt jó, de legalábbis nem volt releváns

(ez utóbbit nem állítom, inkább kérdezem, de gondolom ez is szerepet játszhat benne, hogy miért nem sírtak fel a népek hangosan).

És itt most hangsúlyosan nem az újság megszűnésének az okairól, hanem a nagyobb visszhang elmaradásának az okairól elmélkedek magamban.

AarPoe 2019.12.11. 13:27:56

@natS: Épp ezen gondolkodom én is. Én azt gondolom, nagyjából mindaz a 4 pont az oka, amit összefoglaltál.
Érdemes meghallgatni a nem túl régi PC Gurus dupla adást: a srácok jószerével a régi arcokat emlegetik, s Chris kiszállásával alig akadt szerintem gyakorlatilag olyan mai tag, akit szívesen említenek (Chocho, Böjti, stb...) Hogy azért-e, mert nem ismerik már őket, vagy haragszanak rájuk, nem tudom, majd reagálnak ha akarnak :)

Mindenesetre bármennyire is fáj, szerintem nagy részben sajnos a vezetési stratégia okolható a megszűnésért. A régi fényét az újraalakult lap már nem igazán tudta hozni vagy megtartani.
süti beállítások módosítása