HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A konzolélet útjának felén

2011.06.27. 14:35 hancu

...egy nagy, sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém.

Vagyis hogy a brit MCV-nek (ami a játékipar egyik, ha nem a legfontosabb szakmai lapja kiadói-terjesztési oldalról) azt találta nyilatkozni Chris Lewis, a Microsoft xboxos divíziójának egyik alelnöke, hogy az Xbox360 konzol nagyjából az életciklusa felénél tart. Ami a 2005. november-decemberi premiert figyelembe véve azt jelenti, hogy még vagy 5-6 évet kell várnunk a következő generáció (Xbox720?) megjelenéséig. Az egészen másra utaló pletykák ellenére.

Azt persze eddig is tudtuk, hogy a Kinectet úgy értelmezi a Microsoft, hogy azzal valójában egy új konzolgenerációt alkotott, és kitolta vele az alapgép élettartamát. Ráadásul a Wii U sem fogja technológiailag, puszta lóerőben a földbe döngölni a boxot, legfeljebb utolérni. De az a plusz 5-6 év akkor is súlyos. Mi van, ha a Sony kihozza a PS4-et mondjuk 2-3 év múlva? Mi lesz a(z egyébként marginális szerepet játszó) pécés játékokkal és multiplatform átiratokkal, ha a pécé már ma is erősebb a konzoloknál, öt-hat év múlva pedig már talán a mobiltelefonok is erősebbek lesznek? Egyáltalán hogy fog már kinézni 2016-ban, hogy majd' másfél évtizedes technológiákat használ a csúcskonzol?

77 komment

Címkék: xbox wtf

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr723018878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SplitGuy 2011.06.27. 14:51:26

Egészen biztos vagyok benne, hogy valahol a bányák mélyén már készül mindenhol az új konzol. Ha más formában nem is, de egy-két architektúra-ötlet gyanánt már mindenhol lábadozik valami...

moli 2011.06.27. 14:54:28

en 2014-rol hallottam, es a wiiu-nel a jelenlegi generacio hoz kepest 150%-os teljesitmenyt mondanak, ami nagyon keves lesz a konkurencia kovetkezo generaciojahoz kepest.

@SplitGuy: ?!? mindenhol kesz az uj konzol, abban a pillanatban, ahogy leadjak a gyarnak a tervrajzokat, mar neki is allnak a kovetkezonek.

SplitGuy 2011.06.27. 15:04:02

@moli: Persze, olyan ez, mint a DOOM4. Egy maroknyi csapat dolgozott rajta már régóta, de csak a RAGE után kezd el felgyorsulni a munka.

Toalettduck 2011.06.27. 15:20:12

Csak pénzkidobás lenne az új generáción dolgozni, 2012-ben úgyis mind meghalunk ;)

bbandi 2011.06.27. 15:24:42

Remek, akkor a tavaly vásárolt videókártyám még jó lesz egy darabig.

flea 2011.06.27. 15:28:59

Az, hogy az életciklusa felénél tart, miért jelentené azt, hogy még ugyanennyi idő, míg kijön a következő? Ki mondja, hogy nem lesz átfedés?

Ráadásul a Microsoftnál az életciklus végén (legalábbis az oprendszereknél) az az időpont van, amikor kijelentik, hogy "ezt a terméket a továbbiakban külön szerződés szerinti fizetségért sem támogatjuk". Ezt általában bő 2 évvel meg szokta előzni a "mostantól nem támogatjuk, de ha külön fizetni szeretnél, talán lehet róla szó" időpont. Ha eddig várnak a következő Xbox kihozásával, akkor jön ki 2014, de személy szerint 2013-at tartom valószínűbbnek.

Ken_Lee · http://kenlee.blog.hu 2011.06.27. 15:33:25

A PS2-tő is még éldegél szóval szerimtem így lessz a X-BOX csúcskonzol akoriba mint most a PS2-tő vagy a GemmaCube vagy a SNES.

Dester 2011.06.27. 15:39:55

@bbandi: nekem a 2008 novemberében vett gyári tuningos Radeon HD4850-esem is bőven elég még mindenhez. És ennek nagyon örülök. :)

Úgy vettem észre, hogy kicsit lelassult a videokártyák, processzorok fejlődési üteme. Persze, a procik is egyre gyorsulnak (miközben kevesebbet fogyasztanak), de egyelőre nem érzem azt, hogy a Core2Duo E7200-amat nagyon le kéne cserélnem. Egyedül a memóriát toltam fel az eredetihez képest, ez a 12 GB már csak tán elég lesz egy darabig megint.

Legalábbis nem nagyon emlékszem olyanra, hogy két év alatt ne jelent volna meg olyan játék, ami egy 2 éves gépen esetleg már játszhatatlan lett volna. Most meg még minden fut, a DX11 és egyebek ellenére is. Igaz, korábban a felbontás is mindig nőtt, most a full HD-nál (többnyire) megálltunk. Minden játék fut szépen ezen a felbontáson, általában high vagy ultra részletességgel (az élsímítás annyira nem izgat), egyedül a GTA4 az, aminél meg kell elégednem az 1366x768-cal.

Ennek ellenére az 5-6 év eléggé durvának hat, bár a mostani xboxos játékok nem csúnyák mai szemmel sem, hiába 5-6 éves már a konzol. Talán ez annak is köszönhető, hogy kezdetben nem tudták kiaknázni teljesen a benne lévő lehetőségeket (ez bármely konzolra, de az architekturális felépítése miatt főleg a PS3-ra igaz).

Johnfive 2011.06.27. 15:51:34

@Dester: "Úgy vettem észre, hogy kicsit lelassult a videokártyák, processzorok fejlődési üteme."
Jaja. Talán az AMD is most egy kicsit levegőhöz jut és beleerősít, és akkor talán újra lesz verseny a CPU piacon.

Amúgy, én addig nem várok újabb konzolgenerációt, amíg nincs olyan hardware a piacon, amit ha belepakolnának a leendő next-gen konzolba az egyszeri konzol-usert is meggyőzné, hogy neki most azonnal vennie kell egy ilyet. A DX11-es generáció szerintem még nem ilyen (pl. tesszeláció, és ahogy hallom, a legújabb GPU-kat is a torkán ragadva vágja földhöz, ha komolyabban el kezdik használni a feature-t. De mondjuk látványosan lehetne alkalmazni dinamikus romboláshoz).

jtrencsenyi 2011.06.27. 16:27:34

@Dester: "Úgy vettem észre, hogy kicsit lelassult a videokártyák, processzorok fejlődési üteme."

nem lassult az le, csak áttevődött a mobil szegmensbe.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.06.27. 16:29:24

@Johnfive: Nem értem, minek kéne verseny a CPU piacon. Mire nem elég ma egy dual core akármi?

A jövő szerintem még mindig a cloud-é, ha jön konzol 2014-ben az tuti hogy valamiféle hibrid lesz. Standalone-ként és cloud-ként is működhet majd. Aki offline játszik, majd megelégszik a valamiféleképpen csökkentett játékélménnyel, akinek klassz szélessávja van, az pedig kapja a teljes csomagot. Valahogy úgy, mint manapság a preorder+ingyenDLC vs. használt/warez konstrukciókban, csak durvábban. Magam részéről támogatom.
Több bevétel -> magasabb ráfordítható költségek -> jobb (na jó, legalábbis szebb) játékok.

Portalgeist 2011.06.27. 17:53:17

@flea: Teljesen egyetértek, ha az Xbox 360 az életciklusának a felénél jár, az csak arra utal, hogy még 5-6 évig támogatják a konzolt. Senki nem mondta, hogy addig ne jöhetne másik MS gép. Mint ahogyan a PS2 is él és virul, pedig már a PS3 sem mai gyerek.

Kevin Levrone 2011.06.27. 18:12:44

szerintem a battlefieldes eset után ilyen kijelentést már nem lehet készpénznek venni, a játékos társadalom még egy ilyen pofont kap, aztán kivágják a kukába a boxot.

Johnfive 2011.06.27. 18:17:27

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
A verseny általában jót tesz az áraknak. Nem elhanyagolható tényező.

Cloud ma még inkább csak buzzword, ki tudja mi lesz belőle...
Lehet, hogy a szélessáv (>=100Mbit) a data stream-inget helyezi előtérbe: minden adat a távoli gépről töltődik be játék közben. Ez jócskán oda tudna vágni a warez-nak.

Sőt, az is lehet, hogy nem is igazán lesz negyedik generáció: elindulhatnak a konzolok is a modularitás útján. Kijöhetnek egy moduláris PS3/X360-al, aztán bővítsd a következő generációs komponensekkel, ha teljes(ebb) élményt akarsz...

Alwares 2011.06.27. 21:34:01

Jajajj. Ezt a cikket nem gondolhattátok komolyan :) Evidens hogy pár év múlva jön az új Xbox/Ps, egyre kevesebb a belsős és a third party cím is. Az hogy a felénél tart, csak annyit jelent hogy nem fogják úgy megdögleszteni mint az Xbox Classic-ot, hanem a 360 megmarad még egy jópár évig, Kinectes kazuár ökörködésnek, és nemsokára jön az új gép, kemény HC felhozatallal.

A Cloud egy nagyon jó dolog, de én még mindig nem hiszem, hogy a következő generációban ilyen lesz.
Nem csak a hazai viszonyokból kell kiindulni, Magyarországon köztudottan jó a Boardband lefedettség, amerika (a fő piac) pedig eléggé le van maradva még ilyen téren. De beszélhetnénk nyugat-európáról is. Ott se olyan stabil és jó a lefedettség mit itt. (és most nem a faluvégi Dsl-re gondolok mert az sajna még mindig van és tudjuk jól milyen)

CzB · http://faszkivan.blog.hu/ 2011.06.27. 22:22:55

"Mi lesz a(z egyébként marginális szerepet játszó) pécés játékokkal és multiplatform átiratokkal, ha a pécé már ma is erősebb a konzoloknál..."
Marginális? Ezt kétlem drága Hanchu, mert lehet, hogy dobozos játék eladásban már nem, de a digitális, legális-letöltési piacon vezető, sőt! Több fiók van Steamen, mint X-box Liveon! És csak, hogy tudd, a PC mindig is dominánsabb volt az összes konzolnál, és végre, annyi év után újra kiegyenlítődik az erőviszony. Ezek mellett egyre több fejlesztő fordul el a konzoltól a pchez (lásd E3-on az ID, a DICE, a Capcom stb). Nem hiszem, hogy annyira marginális lenne...

CzB · http://faszkivan.blog.hu/ 2011.06.27. 22:26:43

@Kevin Levrone: Teljesen egyetértek! A BF3 a legjobb példa arra, hogy a PC ezerszer jobb mint a konzol! Már csak a grafikát nézem, de emellett hány játékost támogat a konzolos verzió multiban? 24. Pc-én:64. No komment...

wowerman 2011.06.28. 04:00:57

@CzB: digitális eladásokat is beleszámítva maradhat a kijelentés hogy a PC-s eladások szinte marginálisak. megnézhetsz bármilyen statisztikát.
"a PC ezerszer jobb mint a konzol!" Ez kicsit fanboy-osan hangzott :) Azért érvek is kellenének. Az igazi nagy neveken kívül amúgy pont a kalózkodás miatt egyre kevesebb lesz a csak PC-re kijövő játék, mert kb semmi bevétellel nem számíthatnak a kiadók/fejlesztők. Szóval vagy nagy név a játék (lásd Civ) vagy csinálnak egy konzolváltozatot is belőle hogy azért pénzt is lássanak, vagy reménykednek. Na a legutolsó kategória fog lassan kihalni.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.06.28. 08:39:27

@Johnfive: Modularitásban nem hiszek. Ha bejönnek a bővítések, ugyanaz a szívás lesz, amiért abbahagytam a PC-s játékokat: egyszerűen nincs kedvem azzal foglalkozni, hogy ha veszek egy játékot, az lehet, hogy nem fog tökéletesen futni, legyek szíves venni hozzá még egy kütyüt, és akkor talán esetleg.

A cloud szerintem meg sokkal veszélyesebb, mint ahogy jelenleg kinéz: egy új konzolgeneráció kifejlesztése több milliárd dolláros költség, és (ahogy az ábra illusztrálja) 5-10 éves távlatban gondolkodnak. A hardver maga nagyon gyakran veszteséges, a nyereséget a rá eladott játékok generálják.
Namost képzeld el, mi van, ha bődületes összegekért kifejlesztenek egy új konzolt, erre a megjelenése után két-három évvel minden cloud-on fut. (Ez ugye a fenti példában kb. 2016-ot jelent, ami nem is túlságosan elrugaszkodott a valóságtól) Egy ilyen buktát azért még egy MS vagy Sony méretű óriáscég is megérezne. Fel kell készülniük a cloudra, és ezt is fogják tenni.

Dester 2011.06.28. 10:48:03

@jtrencsenyi: jogos, de összefügg azzal, amit írtam: mostanában a fogyasztáscsökkentés a cél a teljesítmény csökkentése nélkül. Enélkül nem kerülhetnének most olyan duplamagos processzorok a telefonokba, amelyek már lejátszanak egy full HD filmet is akár.

jtrencsenyi 2011.06.28. 10:58:11

@Johnfive: "Cloud ma még inkább csak buzzword, ki tudja mi lesz belőle..."

Hát, buzzwordnek nevezni már kicsit túlzás. Én például rendszeresen játszom OnLive-on és ha az iPad verzió is elérhetővé válik, akkor végleg leáldozott nálam a PC-s és konzolos játékoknak az eredeti vason.

moli 2011.06.28. 11:16:52

@Johnfive: """moduláris PS3/X360-al, aztán bővítsd a következő generációs komponensekkel, ha teljes(ebb) élményt akarsz..."""

ilyen van, ugy hivjak: PC.

lokkoLori 2011.06.28. 11:20:30

az aki máig a PC-s játszódást élteti, az súlyosan nem fogja fel, hogy a 90-es évek közepe vége tájához képest mennyire megváltozott minden, és világszinten már mennyire kisebbségben vannak a preferenciái ...

a technológiai verseny és a piaci siker viszonyát ma már nem lehet vizsgálni a wii sikerének elismerése nélkül ...

Archenemy 2011.06.28. 13:17:45

@lokkoLori: "az aki máig a PC-s játszódást élteti, az súlyosan nem fogja fel, hogy a 90-es évek közepe vége tájához képest mennyire megváltozott minden"

Tehát én pl. aki szeretek PC-n játszani, súlyosan nem fogom fel, hogy mennyivel jobban szeretek igazából konzolon játszani, hanem direkt csinálok olyat, ami nekem rossz.

:p

lokkoLori 2011.06.28. 13:28:05

@Archenemy:
az éltetni ige pl erre vonatkozik: "A BF3 a legjobb példa arra, hogy a PC ezerszer jobb mint a konzol! Már csak a grafikát nézem, de emellett hány játékost támogat a konzolos verzió multiban? 24. Pc-én:64. No komment..."

ha inged vedd magadra ...

és ha soha nem néztél szét, hogy mi van a PC-s monitorokon túl, akkor ez a direkt elzárkózás valóban olyan dolog, ami neked rossz ...

4 éve még csőlátó PC fanatikus voltam, de aztán némi unszolásra hajlandó voltam kontrollert fogni ... őszintén szólva megdöbbentő volt amit odaát tapasztaltam, és bizony elszégyelltem magam, hogy miért ragadt bele a fejem olyan sokáig a PC mocsarába

Dester 2011.06.28. 14:18:48

@lokkoLori: én is kontrollert fogtam, egy XBOX360 controllert. Igaz, USB receiverrel, PC-re. Azóta nekem is sokkal könnyebb az életem. Legyen szó Test Drive Unlimited 2-ről, Solar 2-ről (amit melegen ajánlok mindenkinek, nagyon jó kis indie játék) vagy hasonlókról.
Tehát ott a PC a sarokban, a vezeték nélküli controller a kezemben, én meg ott ülök a TV előtt. Abszolút nem érződik, hogy PC előtt ülnék, ha ezek a játékok mennek. De ha úgy adódik, akkor ott a vezeték nélküli billentyűzet és egér is, és már mehet a StarCraft II is. Kilépés után meg van egy 32"-os monitorom böngészni, olvasgatni, kényelmesen.
Lassan már kinectes játékok is lesznek PC-re, kijött az SDK.

Egyet sajnálok csak: a konzol-exkluzív játékokat. De ez bármely platformra igaz. Ha XBOXom vagy PS3-am lenne, akkor a StarCraft II hiányozna, vagy az, hogy a Duke Nukem Forevert billentyűzettel + egérrel játsszam, így meg pl. a Gran Turismo 5 hiányzik, vagy a teljes Guitar Hero sorozat fájt, hogy kimaradt. A GH miatt majdnem vettem egy XBOXot. :)

Így viszont a PC-vel nézek filmet, hallgatok zenét, dolgozom ha kell (programozás), és játszom is. Egy eszköz mindenre, ami persze nem minden esetben a legkényelmesebb, de (majdnem) mindenre jó valamilyen formában.

(Néha játszom XBOXon is, ott irigyeltem meg a controllert egyébként, persze azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy majd jó lesz egy esetleges XBOXhoz is a későbbiekben. Persze az autóversenyes játékokhoz jobb lenne egy profi kormányszett, de az többe kerül, mint egy konzol :))

flea 2011.06.28. 14:32:07

@Archenemy: és akkor hol vannak még a magamfajta őskövületek, akik azután, hogy kipróbálják a CivRevet haver Xboxán (mivel otthon persze nincs), már-már menekülnek vissza a DosBOX-hoz egy rendes becsületes Civ1-et játszani? (Természetesen a képernyő tetszőleges kb. 1/10-ében, mert akkora helyen elfér manapság :))

Bobby Newmark 2011.06.28. 15:09:41

@wowerman: A PC-n sokkal tudatosabb vásárlói réteg játszik. (Na, kíváncsi vagyok, ezért a kijelentésemért kimoderálnak-e a blog gazdái, mint legutóbb...)
Úgyhogy igen, aki a játékosok szerint hulladék játékot gyárt, az bizony elpusztul. PC-n a hype nem ad el játékot.
Ellenben a nagyobb címek köszönik szépen, jól elvannak PC-n, mint az említett Battlefield, Civ, Dawn of War, Starcraft, meg az MMO-k.

Emellett az indie világ is virágzik PC-n, tehát az sem igaz, hogy a CSAK a nagy neveknek van esélyük.

Az egy délutános, agyhalott játékmenetű, de iszonyat hype-pal torkon lenyomott játékok meg sorra buknak meg PC-n (igen, a kalózkodás miatt, de teljesen jogosan). A futószalagon gyártott digitális ipari hulladékok. Amikért szerintem senki nem hullat könnyeket.

lokkoLori 2011.06.28. 16:23:06

@Dester: "hajlandó voltam kontrollert fogni"
nem technikai, hanem kulturális értelemben.
Én mélyen lenéztem mindent ami konzol, technológiai felsőbbrendűségem hamis tudatában azt hittem a konzol nem más mint egy buta számítógép, hülyegyerekeknek ostoba játékokkal
... hát óriásit tévedtem ...
A vezérlő felület valóban primitívebb. Hagyományos kontrollerrel nem lehet RTS-t játszani, az FPS stílus is csak erős kompromisszummal irányítható két analóggal ...
de ezeken a felszíni hibákon túl elterülő játékkultúra és lélek agyonveri azt amit PC-n megismerhettem ... főleg a japán konzolok exluzívjai

Bicikliző medve 2011.06.28. 16:35:33

@lokkoLori: @Dester: Az biztos, hogy vannak jatekok ,amik nem lennenek elvezhetoek kontroller nelkul (god of war, ninja gaiden, es kb minden konzolos tps nezetu akciojatek). Ha nem lenne konzol ezek sem lennenek, es tovabbra is atkoznam a jatekfejlesztoket, hogy mar megint egy rohadt epitgetos gyujtogetos RTS-t csinaltak vagy egy nyomi "hentelj le mindenkit" fps-t. Reszemrol szegenyebb lenne konzolok nelkul a vilag.

Dester 2011.06.28. 16:41:03

@flea: jelen. :)

@lokkoLori: azért az nagyon nagy előny, hogy az ember fogja, berakja a lemezt, és szinte azonnal játszhat is (főleg, ha vinyóra is telepíti). Nincs telepítés, szarakodás.

Bicikliző medve 2011.06.28. 16:45:07

@Dester: pontosan. En keves jatekot vettem meg eredetiben pc-re. De azon kevesek kozul mind olyan volt, hogy nem ment a gepemen, amikor feltelepitettem. Na a harmadik - negyedik ilyen alkalom utan azt mondtam, hogy lofszt a sgukbe, en tobbet nem veszek jatekot, ha nem is tudok jatszani vele. Konzolra meg betolod a dvd-t, es garantaltan megy mindig max sebessegen, driverek, meg minden feltelepitese nelkul is. Ezert nem eletkepes otlet nalam a pc, mint jatekplatform.

Dester 2011.06.28. 16:48:15

@ċsirke72: azért most már sokkal jobb a helyzet, mint néhány éve. Régóta nem találtam olyan játékot, amivel PC-n bűvészkedni kellene, minden fut elsőre, sőt, a regisztráció is sokkal egyszerűbb lett. (Hozzáteszem, a drivereket és a Windowst is mindig frissítem, automatikusan.)

A Steam is pl. "frissen tartja" a játékokat, automatikusan jönnek a patchek, de ebből a szempontból a Blizzard és a TDU2 rendszere is egész jó. (És most persze nem warezről beszélek, hanem a legálisan megvásárolt játékokról.)

Nos, mindennek megvan a maga előnye és hátránya.

Archenemy 2011.06.28. 16:56:50

@lokkoLori: Tekintve, hogy eredeti hozzászólásodban nem idéztél semmit és nem hivatkoztál senkire, talán ne ródd már fel nekem, hogy nem olvastam ki a gondolataidat, hogy te mit mire értettél.

Képzeld, hajlandó vagyok szétnézni a konzolokon is, van is otthon, játszottam is vele valamennyit, szóval ez mellé :p Arról van szó, hogy én jobb szeretem a pc-s játékokat, mert egész nap azelőtt ülök, azon dolgozok, TV-t gyak. nem használok, nehogy már külön vasat tartsak arra, hogy játsszak. Ja és elsősorban nem a quake nyolcon meg battlefield huszonnégyen élvezkedek, hanem indie játékok, stratégiák, stb.

Archenemy 2011.06.28. 17:17:31

@Dester: Szerencséd, hogy ezt leírtad :D , mert már kezdett nagy lenni a fejem, hogy "installálás szarakodás", nem '94 van, amikor az autoexec.bat-ba kellett beleírni a hangkártya beállításokat meg a config.sys-t kellett buzerálni, könyörgöm, azért annyira nem bonyolult ma felinstallálni egy játékot

és gyorsabb aztán elindítani merevlemezről, mint konzolnál kézzel előkeresni a gyűjteményből a dvd-t, jaj csak meg ne karcolódjon, jaj hova is tettem mert nincs a tokjában, stb.

Mindegy, aki konzolozni akar, konzolozzon, látom én sok előnyét is, csak azért nem úgy van az, hogy a pécé meghótt má rég, mert húsz éve mondják, hogy vége a pécének, oszt nincs. AAA FPS-ek, azok lehet, hogy meghóttak pc-n, de ezt annyira hadd ne sajnáljam :p

lokkoLori 2011.06.28. 19:14:48

@Archenemy: nem véletlen írtam az egész kommentet feltételes módban ... "ha inged vedd magadra" ... hát úgy néz ki felvetted

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2011.06.28. 20:19:26

@Archenemy: az eredeti lemezre PC-n is szükség van az indításhoz ugyebár (kivéve warez, ejnyebejnye), szal nem értem ezt a "pro"-t a PC mellett. 360-on és PS3-on is fel lehet már minden gamét telepíteni HDD-re és garantáltan hamarabb indul a GÉP BEKAPCSOLÁSÁTÓL számítva, mint PC-n. A lemezkallódás pedig sokkal "életszerűbb" egy olyan gép esetében, amit játékon kívül egy csomó másra is használ az ember, pl DVD-re kiírt fotók nézegetése, stb. A konzolban ha benne hagyom a lemezt, a benne is marad. Én idő hiánya miatt nagyon keveset tudok játszani, de azt általában konzolon teszem, minőségi játékkal és sokszor 16 bites gépen. :-D

Zarbon 2011.06.28. 20:52:57

sztem jövőre bejelentik majd 2013ban jön az új gen, sonynál nem tudom valszeg rá egy évre

Dester 2011.06.28. 20:53:17

@SakmaN: manapság már egyre ritkábban kell a lemez PC-nél is. Feltelepíted, egyszer vagy minden indításkor autentikál a neten (vagy még azt sem, mert aktiválva van), és fut.

szepi79 2011.06.28. 21:41:10

@SakmaN: PCn se nagyon kell már lemez. vagy netes regisztráció, esetleg online profil, hogy egyből fel is tudd rakni faszbukra a 105 méteres hedcsát!-ot. sőt, néha már egyáltalán nem kell lemez, a mass effect2-t pl. neten keresztül vettem meg, 10 perc alatt le is jött, de lehet 20. oké, nincs szép dobozkám hozzá, viszont olcsó volt. bootolásról meg: sleep üzemmód, 1 mp alatt felébred.

nincs semmi bajom a konzolokkal amúgy, van is itthon wii-m, de szinte csak a guitar hero megy rajta. és hát általában azok a játékok, amik nekem bejönnek, inkább bill+egér kombóval irányithatóak jól. ha mortal kombat fan lennék, tuti PS3on nyomnám, de így ez van :D

Sputtid 2011.06.28. 22:35:25

Kövezzetek meg, de nem látom értelmét semmilyen jelentős grafikai evolúciónak a rendes 3D támogatáson túl. Egyrészt nem igénylek a mainál realisztikusabb grafikát, másrészt egy komoly fejlődés a sztratoszférába lőné a fejlesztési költségeket.
Csak, ha a játékélmény egyéb részeit éri fejlődés (irányítás főként -> Kinect, Move, WiiU), akkor vagyok hajlandó konzolt váltani, de az ilyen jellegű fejlesztések új perifériákkal is megoldhatóak.

Archenemy 2011.06.29. 02:02:01

@SakmaN: "az eredeti lemezre PC-n is szükség van az indításhoz ugyebár"

Úristen, alighanem egy IDŐVIHARBA kerültem ami visszasodort 1998-ba!!! :p
Online, account, steam, autentikáció, satöbbi, írták előttem is. Tényleg nem használtam jó régóta a dvd olvasót semmire.

"és garantáltan hamarabb indul a GÉP BEKAPCSOLÁSÁTÓL számítva, mint PC-n"

Az lehet, csak a trükk az, hogy a PC úgyis folyamatosan be van kapcsolva, legalábbis nálam.

@Sputtid: "nem látom értelmét semmilyen jelentős grafikai evolúciónak"

Egyetértek.

@lokkoLori:
Basszus, hozzám intézted a hozzászólásodat, mi az, hogy minek vettem magamra?

Vagy ilyet lehet csinálni, hogy "lokkoLori, te egy buta sötét konzolimádó suttyó vagy, de ha nem inged, ne vedd ám magadra!", és akkor ez így korrekt, nem?

Ugyanmá. Az ilyen "feltételes mód" ugyanúgy baszogatás, mint a kijelentő.

Shub-Niggurath 2011.06.29. 09:28:13

Vicces dolog ez a platform-sovinizmus. Az meg még viccessebb, hogy gyakran ezt is csak a másik oldal leszólásával lehet előadni :)

Gondolkodtam már én is konzol vételen, de jelenleg van egy olyan PC-m (munkaeszköz), amin minden eldöcög elég szépen. És van hozzá egy kontrollerem is, amit mostanában elég gyakran használok, mivel jelenleg időm és energiám is csak hack'n'slash játékokra van.

@lokkoLori: mi az a játék vagy stílus vagy hangulat, amit ne lehetne áthozni konzolról PC-re? Lehet, hogy beszűkült vagyok, de nem tudok kitalálni ilyet...Maximum azt, hogy vannak olyan fejlesztők-kiadók, akik nem foglalkoznak a PC-vel. De ez nem a konzol érdeme.

Egyébként a fejlesztői-kiadói oldalhoz van néhány költői kérdésem, mióta megvan az új gépem:
- vaon ha egy játékot kiadnak 6 különböző konzolra, akkor miért nem csinálnak belőle egy PC-s verziót? (Tudom, üzletpolitika:) )
- ha csinálnak egy konzolos játékból PC-s portot, akkor az offline coop-ot miért hagyják ki az esetek jelentős részében? (Ez mondjuk tényleg érdekelne)
- az MS nem érzi pofátlanságnak, hogy csak akkor lehet a játékaival offline coop-ban játszani, ha xBox kontoller van csatlakoztatva a géphez? (Erre szerencsére már azért vannak megoldások:) )

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2011.06.29. 09:28:24

Nem játszom PC-n igazán új játékokkal, mert nincs hozzájuk már megfelelő vasam, meg időm sem, de a Gothic 3-at tolom néha, az meg kéri a lemezt, a rohadék. 2005-ös, időviharos cím... A STALKER-t és a Clear Sky-t is végigtoltam pár éve, azok is síkítottak a lemezért. Szintén szaurusz gémek, floppyról telepítettem őket. 2 az 10000-ből, nem reprezentatív példa, de ezeket láttam, ebből indultam ki. :-D
Mivel gyűjtő vagyok, ezért elvből utálom a Steam és hasonló "megfoghatatlan" dolgokat, pedig tudom, hogy baromi jó, mert a "megvásárolt" gémet bármikor letöltheted, bármilyen gépre, bármikor, és folyamatosan akcióznak játékokat fillérekért, stb. De nekem ez nem teccik. Már a DVD tokos szarokra is húzom a számat. Big box game rulez.

Shub-Niggurath 2011.06.29. 09:34:48

Jah, meg még egy számomra fura dolog: PC-s játékokban tizenéve ott van az ugrás, guggolás lehetősége, van rá egy gomb, aztán nyomkodhatod, akár szükséged van rá, akár nem. Mostanában meg egyre több olyan -konzolos-játékot látok, hogy van egy darab akció gomb, aztán a tereptárgyaktól, környezettől függően ugrik, hasal, vakarózik a karakter.

moli 2011.06.29. 10:58:35

@Shub-Niggurath: ezzel szemben hany pc-s jatekot latsz lightgunnal, mikrofonnal, erintokepernyovel, mozgaserzekelovel, kameraval?

Shub-Niggurath 2011.06.29. 11:25:33

@moli: Oké, ez a fele jogos, a spec kontrollereket és a hozzájuk fejlesztett játékokat kihagytam a számításból.

És bár ezek többségéről akár itt, az IDDQD-n is lehet olvasni, hogy készültek különböző sufnituning driver megoldások PC-hez, az egy teljesn érthető kiadói hozzáállás, ha azt mondják, hogy ha ezzel akarsz játszani, akkor vedd meg a konzolomat is hozzá.

De ez a játékok bonyolultságát-egyszerűségét szerintem nem kellene, hogy befolyásolják.

Ill. nem értek a lovakhoz, de a mozgásérzékelős, kamerás megoldások inkább kazuár játékokhoz valók, nem? Legalábbis nehéz elképzelni, hogy valaki 2-3 napot végigugrál egyhuzamban egy kicsit hosszabb akciójáték előtt.

flea 2011.06.29. 11:34:59

@Shub-Niggurath: "- vaon ha egy játékot kiadnak 6 különböző konzolra, akkor miért nem csinálnak belőle egy PC-s verziót? (Tudom, üzletpolitika:) )"

6 különböző konzol, az legrosszabb esetben 10-15 különböző hardver. Az egy szem PC platform ezzel szemben több ezer különböző hardveres kombináció. A tesztelési és szupport költségek akkorák, hogy nem érik el azt a minimális extra bevételt, amit azok jelentenek, akik kizárólag PC-re lennének hajlandóak/képesek megvenni. (A warezolásról nem is beszélve.)

Ha ezt nevezed üzletpolitikának, akkor igazad van, de szerintem ez nem politikai, hanem gazdaságossági kérdés. Még inkább akkor van értelme PC-s verziót kiadni valamiből, ha amúgy csak egyféle konzolon megy, mert olyan játékos sokkal több van, aki másik konzolt már nem vesz egy játék kedvéért, mint aki semmilyen konzolt nem vesz semmilyen játék kedvéért. (PC-je meg nyilván mindenkinek van otthon.)

moli 2011.06.29. 11:36:28

@Shub-Niggurath: egy sufnituning platformhoz nem fognak keszulni jatekok. foleg nem minosegi jatekok. rettento fontos, hogyha keszitenek egy jatekot, mar az elejen tudjak, hogy mekkora plaformra teszik azt. annyira, hogy 1) hiaba gyorsabb a dsi processzora, nagyobb a memoriaja, talan ha 16 dsi jatek jott ki, tovabbra is ds jatekokat fejlesztett mindenki. 2) a wiihez a classic controller helyett a wiimote-ot csomagoltak, sot, a kulon periferiakent mukodo nunchukot is adtak, mert csak igy biztositott, hogy minden wii-tulajdonosnak lesznek ilyen kontrollerei. igy a fejlesztok batran kihasznalhattak azokat. 3) a nintendo ezert erolkodik a motionplus-szal

a mozgaserzekelo es kamera lehet kazuar, de akkor is ott van meg az erintokepernyo.

lokkoLori 2011.06.29. 12:11:57

@Archenemy: stilisztikai kiigazítás ... ha visszatükrözöd rám, amit neked írtam, akkor az így nézne ki: "lokkoLori, ha fogalmad sincs, hogy mi van PC-n, csak azt láttad amit a buta konzoljaidon láttál, és itt fröcsögsz, akkor te egy buta sötét konzolimádó suttyó vagy, de ha nem inged, ne vedd ám magadra!"

és ebben az esetben nem veszem magamra, mert az első feltétel nem teljesül ...

lokkoLori 2011.06.29. 12:18:44

@Shub-Niggurath:
"mi az a játék vagy stílus vagy hangulat, amit ne lehetne áthozni konzolról PC-re?"

technikai értelemben bármit át lehetne hozni PC-re
de előttem is leírták már, hogy nem csak technikai, hanem üzleti nézete is van a dolognak, és bizony üzleti oldalon a PC ipar az utóbbi 10 alatt totális szopóágra vergődött ...
ha egy mondatban kéne összefoglalni hogy miért: mert a PC ipar üzletileg egy kulturálatlan trágyadomb.

lokkoLori 2011.06.29. 12:22:36

@Shub-Niggurath:
"mi az a játék vagy stílus vagy hangulat, amit ne lehetne áthozni konzolról PC-re?"

technikai oka nincs, üzleti annál inkább ... és bizony az üzleti nézet a meghatározó egy olyan iparban ahol dollármilliók mozognak

ha egy mondatban kéne összefoglalni, hogy a PC ipar miért került szopóágra az elmúlt 10 évben:

A PC ipar üzletileg egy kulturálatlan trágyadomb.

főleg hardwares oldalon ...
softwaresen a steam-nek köszönhetően, már nem olyan tré a helyzet

lokkoLori 2011.06.29. 12:23:53

na csak megérkezett a komment, én meg újraírtam ... eeee

Shub-Niggurath 2011.06.29. 13:27:08

@flea: Igen, kb. én is ilyesmire gondoltam - az én értelmezésemben a különböző gazdaságossági, megtérülési számítások alapján hozott döntések is az üzletpolitikához tartoznak.

@moli: Persze, ez ok.
Érintő képernyőről meg mindig ez jut eszembe, és ez tényleg nem kazuár játék :D: iddqd.blog.hu/2011/01/07/world_of_warcraft_a_zsebben

@lokkoLori: és akkor eljutottunk odáig, hogy nem maga a vas határozza meg a játékélményt, hanem a fejlesztői döntések, hogy ki mire akar/hajlandó játékot írni/portolni.

Johnfive 2011.06.29. 14:53:22

@SakmaN: "az eredeti lemezre PC-n is szükség van az indításhoz ugyebár (kivéve warez, ejnyebejnye)"
Nem, nem kell. Ha meg valamihez kell, arra van a gamecopyworld (igen, eredeti játék esetén.)
360-on és PS3-on is fel lehet már minden gamét telepíteni HDD-re és garantáltan hamarabb indul a GÉP BEKAPCSOLÁSÁTÓL számítva, mint PC-n.
Nem értem a problémádat: has olyanom van belövöm a GTAIV-et, ha megunom minimize, aztán egy hétig rá sem nézek, vagy elindítok közben Crysis2-t, szintén ikon. A gépet meg sleep-ben van alapvetően ha nem használom, úgyhogy nem issue a startup time a játékoknál.

Johnfive 2011.06.29. 14:58:51

@Dester: "azért az nagyon nagy előny, hogy az ember fogja, berakja a lemezt, és szinte azonnal játszhat is (főleg, ha vinyóra is telepíti)"
Csak brutális töltési idők. :)

Dester 2011.06.29. 15:02:39

@Johnfive: viccelsz? C64-en nőttem fel. 5 másodperc játék, "basszusnemarrakellettvolnamenni", majd 2 perc töltés kétszer. :D

moli 2011.06.29. 15:04:44

@Johnfive: """belövöm a GTAIV-et, ha megunom minimize, aztán egy hétig rá sem nézek, vagy elindítok közben Crysis2-t"""

mi? minimize? kozben?

Johnfive 2011.06.29. 15:11:53

@lokkoLori: "technikai oka nincs, üzleti annál inkább"
Jaja, jóval több a várható haszon a konzoloknál egy ideje.
Ezt a kultúra/kúltúrálatlanság dolgot rohadtul nem vágom.

Johnfive 2011.06.29. 15:13:11

@lokkoLori: Egy Ctrl+A/Ctrl+C -t érdemes nyomni minden küldés előtt. (Vagy ízléstől függően Cmd+A/Cmd+C) :)

Johnfive 2011.06.29. 15:15:44

@moli: igen, mi nem világos?

moli 2011.06.29. 15:22:07

@Johnfive: az aramszamlad vegosszege.

Johnfive 2011.06.29. 15:56:49

@moli: jah, hónap végén már gyertya mellet netezek :D.
A minimize-al suspend-elődni szoktak a játékok többnyire.

lokkoLori 2011.06.29. 17:13:24

@Johnfive: és közben az egész játék a memóriában marad, amiben persze nem fér el más mellett, így onnan kezdődik a swappolgatás

lokkoLori 2011.06.29. 17:18:37

@Johnfive:
valahogy így kell felfogni mi a kulturált üzleti viselkedés:
Ami a vásárlók és az üzleti szereplők oldaláról egyszerre közelíti meg a problémát jól.

flea 2011.06.29. 17:18:54

@lokkoLori: egyszer kiswappolja, kinn marad. Inkább pont azzal lesz a probléma, amikor felhozod minimize-ból, és az első három percben egyre ritkulva random módon szaggat.

Persze 12G rammal ez a problémád sem lesz, mivel eleve soha semmi nem swappolódik sehova. :)

lokkoLori 2011.06.29. 17:20:04

@flea: 12 GB rammal elmehetsz te a francba :D

Johnfive 2011.06.29. 17:26:57

@lokkoLori: 6gb-vel is már bátran ki lehet kapcsolni a virtuális memóriát.

Dester 2011.06.29. 18:32:40

@lokkoLori: Akkor megyek flea-vel. :) Felraktam az SC2 cache-t is ramdrive-ra, van "némi" sebességkülönbség. :)

@Johnfive: Nekem a 4 GB még nagyon kevés volt, rengeteg volt a swap, szerintem a 6-ot is bőven belaktam volna. Úgyhogy ugrottam egy nagyot, nem került sokba. :)

smokey2k 2011.07.03. 12:59:13

ha ilyen ütemben fejlődik a mobilos platform akkor a konzoloknak muszáj lesz belehúzni, ergo 18 hónapon belül ki fog jönni egy új xbox szerintem.

moli 2011.07.03. 14:21:10

@smokey2k: ja, mint ahogy az uj "mobil" geforce-ok 80 wattot fogyasztanak.
süti beállítások módosítása