HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

BRÉKING: kiszivárgott a Duke Nukem Forever

2011.06.08. 09:25 hancu

Aki a laza 14 év várakozás után már nem bírja ki a megjelenésig hátralevő egy hetet, és nincsenek erkölcsi aggályai a warezolással kapcsolatban, már futhat is a torrentoldalak irányába nagy sebességgel, mert pár órája kikerült a netre a Duke Nukem Forever kalózverziója. Persze különféle fake verziók már hetek óta keringenek a fájlcserélőkön, úgy tűnik, egyesek számára sosem tűnik el a humorfaktora annak, hogy generál egy random bazinagy fájlt, átnevezi az éppen aktuális slágerfilm/játék/akármi nevére, és belógatja csalinak torrentre. 

A mostani verzió azonban valódinak tűnik, az Xbox360-as verzió az, 6,8 giga. És az első kósza vélemények egybevágnak a demóra érkezett reakciókkal, miszerint meh. Persze ilyen szinten talán a Baljós árnyak óta semmi nem volt behypeolva a szórakoztatóiparban, szóval a vérmesebb rajongók elvárásai nyilván irreálisan magasak és kielégíthetetlenek. No sebaj, a magunk részéről azt az egy hetet már fél lábon is kibírjuk.

65 komment

Címkék: warez duke nukem forever

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr842966990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Narg 2011.06.08. 09:48:43

a demó rettentesen gyenge volt, bár megidézte a '90-es évek hangulatát, de azért ma már az kicsit kevés

moli 2011.06.08. 09:51:37

"""generál egy random bazinagy fájlt, átnevezi az éppen aktuális slágerfilm/játék/akármi nevére, és belógatja csalinak torrentre."""

ilyet en is csinaltam annak idejen az egyetemi warezftp-re, mondjuk nalam a poen azert ult jobban, mert en valos rip release-eket is keszitettem. asszem 100000 apro filet tomoritettem be, ez annak idejen jelentos terheles volt egy hdd-nek

Ollokes 2011.06.08. 09:53:44

Az ilyen warez reklámozó híreknek egészen biztos, hogy itt a helye...?

Narg, mégis mit vártál? Pont az a lényeg, hogy ez próbál ugyan olyan lenni, mint a régi játék és még nyomokban benne van az eredeti Duke Nukem Forever koncepció is úgy tudom. Tudni lehetett, hogy a retróra megy rá a játék, akinek ez nem jön be ne ezzel játsszon. Amúgy nekem se tetszett a demó, de én annó se játszottam vele túl sokat.

hancu 2011.06.08. 09:56:01

@Ollokes: Hogy lenne már warez reklám. Ez egy úgynevezett hír. Vagy legyünk álszentek, és csináljunk úgy, mintha nem létezne warez?

Bicikliző medve 2011.06.08. 10:11:39

@hancu: mint ahogy a focimeccseken sem mutatjak a berohano meztelen szurkolot. Amugy engem nem zavar, ha ki lenne csippelve a boxom, tuti, hogy letoltenem a warez verziot. Egy ennyire hype-olt jateknal nem art tizenikszezer forint kicsengetese elott megnezni, hogy tenyleg er-e annyit a jatek, vagy felejtos-e.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.06.08. 10:19:12

@ċsirke72: Ez a csirke ugye nem _AZ_ a csirke? Ugye!?

Amit a duke-ból eddig láttam mindenféle teaser videókon, csak arról győzött meg, hogy kár volt rá 14 évet várni.

Gyűjtőjegyes 2011.06.08. 10:19:40

"No sebaj, a magunk részéről azt az egy hetet már fél lábon is kibírjuk."

Öhm... milyen egy hetet? A nemzetközi megjelenés 10-e, azaz holnapután. Az USA megjelenése 14 :)

Ollokes 2011.06.08. 10:23:25

@hancu: ez "úgynevezett hír"? Hogy egy játék warezverziója letölthető torrentről?
És ha ilyen "hírt" nem teszel ki, akkor álszent vagy és úgy teszel, mintha nem létezne warez?
Ha így gondolod, akkor hagyjuk is a témát...

hancu 2011.06.08. 10:28:22

@Ollokes: Nem. Az a hír, hogy egy 14 éve készülő játék, a szórakoztatóipar történetének legnagyobb vaporware-je, az egész játékvilág utóbbi évtizedének legnagyobb legendája kiszivárgott a megjelenés előtt pár nappal. Mintha premier előtt egy héttel feltették volna a netre az Avatart, vagy az új Lady Gaga albumot. Ha te ebben a warez reklámját látod, valóban nincs miről beszélnünk.

Bicikliző medve 2011.06.08. 10:29:58

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nezd meg jobban egy kicsit a nickem C betujet ;) Amugy az igazi Csirke72 is el meg, neha kommentelget Nemetbol. Gondolom a francia rivieran volt eddig a nyaralojaban, ezert nem jutott ido a nevelesunkre.

Adani 2011.06.08. 10:32:27

Ugyanmár, nem kell titk9lni a warez létét, van és kész. Be is lehet számolni róla nyugodtan. Anno még a PcWorld fórumban (és a fórumtalin is elhangzott) az volt az irányelv, hogy nem kell titkolni a warez létét, fel is lehet rakni warezos híreket sőt azt is ki lehet írni ,hogy létezik törés/illegális link/serial ahhoz a bizonyos programhoz, sőt azt is szabad leírni ,hogy a Hiren's boot CD megoldás a bajra. Csak linket nem szabad adni rá, meg belinkelni az illegális tartalmat.

Egyébként igaz a mondás, hadd töltsem már le és próbáljam ki, hogy egyáltalán érdemes-e megvenni.

Ollokes 2011.06.08. 10:44:57

@Adani: erre találták fel a demót. De persze kifogásnak, lelkiismeret megnyugtatásának mindig jó lesz ez a kifogás.

Adani 2011.06.08. 10:51:03

@Ollokes:
A demó viszont mindig butított és nem teljes játék, letöltöd a teljeset végigjátszod és ha tetszik megveszed. Nem sok játék van ,ami tényleg megéri a pénzét és tényleg tetszik és évek múlva is jó játékélményt ad. Ami ilyen az megéri a pénzét, ami nem az nem, van legális Starcraft, Imperium Galactica 1-2 sőt GTA3 példányom is. Ezek jó játékok és megérik a pénzüket. Ha a Duke Nukem Forever is ilyen lesz idővel meg fogom venni.

Ollokes 2011.06.08. 10:52:49

@Adani: amúgy meg ha nem cikkezel arról, hogy kijött valamihez a warezverzió már titkolod is a létét? Tényleg ennyire fekete-fehér lenne a világ?

Adani 2011.06.08. 11:06:58

@Ollokes:

Hírértéke van annak ,h kijött? Szerintem igen, pláne egy játékblogon. Mivel hírértéke van helye van neki itt.

Dester 2011.06.08. 11:10:12

Én akkora rajongó voltam/vagyok, hogy ígyis-úgyis meg fogom venni a gyűjtői változatot. A demót azonnal végigjátszottam, szerintem nem volt rossz, a hangulata megvan, még ha itt-ott idejétmúlt.

Kis kitérő: ha jönnek a 12 éves "nekemCoreI7-esemVanNégyRadeonX2Vidkártyával" hülyegyerekek, és elkezdik verni a nyálukat, hogy de milyen szar a grafika vagy hasonló, akkor őket csak sajnálni tudom. A C64-es korszakban kezdtem a pályafutásom, és ott bizony az ötlettel, hangulattal lehetett eladni egy játékot. Ha a játék hangulata jó lesz, akkor leszarom, hogy milyen a grafika. Az előző részt sem a grafikája adta el, már abban az időben is voltak sokkal szebb játékok.

Márpedig ez szerintem jó lesz, főleg majd ha a multiban is visszaköszön. Várom majd a Mancer01.map új verzióját. :) Ha meg véletlen mégsem, akkor vettem 20e Ft-ért egy fasza Duke mellszobrot, ami még mindig jól fog mutatni az asztalomon. :)))

Adani 2011.06.08. 11:21:36

@Dester:

Ez igaz a Wizard of Wor ma is simán kenterbe ver több modern csodát. Nem attól lesz jó a játék ha valós 3D grafika amihez atomerőmű kell, meg élethű hang. Ugyan ott WoW (az igazi C64-es) pixelgrafika, szürke,sárga,piros,kék stb. alakokkal meg SID chipes prüntyögés és sokkal valósághűbb a játék. Egy Quake 4-ben vagy hasonló modern játékban meg mi van? Kergeted a poliginokat elámulsz a szép grafikán és passz. De a Wizard of Worban igazi szörnyeket kergetsz egy labiristusban puskával.

Ráadásul nem csak a nosztalgia miatt szeretik sokan ezeket a játékokat. Volt már olyan videó mikor 8-10 éves gyerekeket ültettek le régi játékok elé, nekik is jobban tetszett mint pár mai. Meg ugye ma is népszerűek olyan egyszerű játékok is mint pl. az Angry Birds vagy a Pingu.

:pFaza 2011.06.08. 11:24:12

Húhh, nagyon remélem, hogy lesz a játék multijában HoloDuke... azzal lehetett a legjobban átverni a többieket :D

Udi86 · http://udionline.hu 2011.06.08. 11:27:50

@Adani: "Ami ilyen az megéri a pénzét, ami nem az nem, van legális Starcraft, Imperium Galactica 1-2 sőt GTA3 példányom is. Ezek jó játékok és megérik a pénzüket. Ha a Duke Nukem Forever is ilyen lesz idővel meg fogom venni."

Ugyan az utolsó mondatodban benne van, hogy "idővel", de azért bízom benne, hogy még a megjelenési áron veszed meg a warezzal már kitolt játékokat. Ha nem, akkor elég csalóka a "megéri az árát" érvelés. A másik pedig az, hogy a játékiparban, ahogy a többi terméknél is számítanak azok az eladások, amik igazából nem érték meg a vevőnek, de jó marketinggel eladták. A warezolt teljes játék alapján eldönteni a vásárlást kb. annyit tesz, mint egy RPG-ben minden döntés előtt quicksavelni, hogy egy rossz választásnak ne legyen következménye.

Dester 2011.06.08. 11:40:59

@:pFaza: az nagyon nagy volt. :) Főleg egy minimum négyszemélyes multiban, pl. az első epizód első pályáján a kasszánál bebújva fent a titkos helyre. Ugyanitt kiváló volt a pipebombbal teleszórása is a helynek, majd magunkra csukni az ajtót és figyelni a hangokra. :D
Persze ez galád kempelés, de néha belefért :)

@Udi86: előfordul, hogy néha nincs demo, vagy csak sokkal később jön, mint a játék. Pl. StarCraft II. Ott a warez teljes verzió alapján döntöttem el, hogy megveszem, igaz 4-5 pálya után, nem játszottam végig az egészet. Nem bántam meg.

theo 2011.06.08. 11:47:18

@Udi86: Warezolt játék alapján eldönteni a vásárlást, az kb olyan, mint a használt autót elvinni szervizbe átnézésre, a lakást megvásárlás elött átnézetni szakértővel stb.
Az a visszás helyzet, hogy játék vásárlása címszóval megveszel valamit, ami nem tudod, hogy fog-e tetszeni neked, és esélyed sincs hogy a pénzedhez juss, ha csalódnál.

Bicikliző medve 2011.06.08. 12:03:09

@theo: ott a pont. Koltottem mar vagy 40000 Ft-ot olyan jatekokra, amik utana ratyik voltak (Alone in the Dark, Two Worlds, hogy a ket legnagyobb bukasomat emlitsem)

Sajnos nincs csippelve az xboxom, es nincs live accountom sem, szoval nem tudok demot letolteni, se warezolni. Mostanaban csak olyan jatekot vewzek, amire a gamespot legalabb 7.5 pontot adott, igy meg nem ert csalodas.

Serathis 2011.06.08. 12:15:24

Demó alapján Force Commander szintű calódás.

Adani 2011.06.08. 12:25:56

@Dester:

A HoloDuke nagy volt tényleg. Másik kedvenc volt még a liftek kijáratát telerakni lézerbombával esetleg csatornába vagy víz alatti terület tetejére. Belemerül rögtön robban mire feleszmél már rég újraéledt. :)

A HoloDuke is campelés, elbújsz nyílt színre HoloDuke ha valaki elkezdi osztani rögtön tudod hol van és mögé kerülsz és bumm. Voltak jó kis multis party-k anno. Mancer01 pálya is megvolt, nyomtuk a magyar KanDuke pályán is, amit a Kandóról mintáztak.

Adani 2011.06.08. 12:27:36

@theo:

Na igen a használt sőt új autót is elviheted (jó esetben) tesztvezetésre, hogy lássad mit készülsz épp megvenni, a házat/lakást is megnézheted mielőtt megveszed

Adani 2011.06.08. 12:32:17

@Udi86:

Az Imperium Galactica 2 pl. 10.990 ft volt mikor megjelent 1999-ben akkor még a gépemen el sem indult volna, csak egy évvel később vettünk új gépet. Akkoriban olvasgattam az Index fórumot (az első rész amúgy megvolt a megjelenés évében 1997-ben karácsonyi ajándékként kértem és kaptam). Akkoriban még tele volt bugokkal, csak a sokadik patch után lett jó. Ráadásul akkor még nem is nagyon lehetett kapni mifelénk, egy békéscsabai bolt forgalmazta, de csak rendelésre. 2002 körül mikor beszereztem már persze olcsóbb volt, de mondhatjuk azt, hogy 11.000 ft-ot nem ért meg pláne úgy, h tele volt bugokkal, de a felét kb. azt már igen akkor már bugmentesen vagy kevesebb buggal. A Starcraft is megért 2004 körül 1600 ft-ot ugye ráadásul mehettem a Battle.net-re is, ahol talán 100 játszmából 2x ha sikerült nyerni, mert állat módon nyomták.

Catilina 2011.06.08. 12:38:32

@hancu:
Márpedig ez biza reklám. Hogy honnan veszem? Idézem az inkriminált reklámízű részt: „Aki a laza 14 év várakozás után már nem bírja ki a megjelenésig hátralevő egy hetet, és nincsenek erkölcsi aggályai a warezolással kapcsolatban, már futhat is a torrentoldalak irányába nagy sebességgel, mert pár órája kikerült a netre a Duke Nukem Forever kalózverziója. ”

Ezt bizony nem lehet sima hírnek hívni.

A hír rövid és száraz, mint a kutyaszar. Így nézne ki ebből egy hír:

BRÉKING: kiszivárgott a Duke Nukem Forever

14 év várakozás után pár órája kikerült a netre a Duke Nukem Forever kalózverziója. Persze különféle fake verziók már hetek óta keringenek a fájlcserélőkön, a mostani azonban valódinak tűnik, az Xbox360-as verzió az, 6,8 giga. És az első kósza vélemények egybevágnak a demóra érkezett reakciókkal, miszerint meh.

A 'meh' szócska vagy rövidítés számomra nem jelent semmit, de nekem sok rövidítés és szlengszó nem jelent semmit, szóval ez valószínűleg az én hibám, de már csak kötekedésképp is megjegyezném: egy hírben nem illik ilyesmit magyarázatlanul hagyni. Lehet, hogy bulvárhírekre más vonatkozik, azt nem ismerem :)

hancu 2011.06.08. 12:47:11

@Catilina: Hogy reklám vagy sem, arról továbbra sem nyitok vitát, ha pedig szárazmintakutyaszar posztokat akarsz olvasni, ajánlom az MTI-t. Az "illik megmagyarázni" résszel kapcsolatban: figyelmes szemlélő észreveheti, hogy a szó kékkel van írva, és alá van húzva. Ez az internetes világhálózaton azt jelzi, hogy alatta egy linknek (ugróhivatkozás!) nevezett dolog lapul, vagyis rá lehet klikkolni. Tegyél így, és hopp, megvan a magyarázatod. Bár elismerem, az sem kutyaszar szárazságú.

Catilina 2011.06.08. 12:50:58

@hancu: „a szó kékkel van írva, és alá van húzva. Ez az internetes világhálózaton azt jelzi, hogy alatta egy linknek (ugróhivatkozás!) nevezett dolog lapul, vagyis rá lehet klikkolni”

Mindenféle linkekre nem klikkolgatunk csak úgy! Alap! ;)

Catilina 2011.06.08. 12:53:14

PS: Jaj! A meh kiscsicát jelent!

Dester 2011.06.08. 13:04:30

Kicsit OFF: pár perce jött meg az email a CDGalaxistól, miszerint péntek nyitástól elérhető a játék az üzletben. (Úgyhogy gyorsan kosárba is raktam és megrendeltem a gyűjtői változatot, péntek reggel megyek érte.)

Dester 2011.06.08. 13:10:01

@Catilina: azért ennél picivel több bizalmat is megérdemelnek a srácok. :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.06.08. 13:24:58

Boxom van, de én megveszem, az tuti. Duke Nukem Forever olyan mint a szex: ha jó, akkor nagyon jó, ha nem olyan jó, azért akkor is elég jó.

Bobby Newmark 2011.06.08. 13:31:19

@Catilina: Szerintem menj, és baszasd meg magad valahol gyorsan, mert kezdi teljesen elborítani az agyad a hiányból származó köd.

Vagy alapból, mindenféle elmezavar nélkül vagy ekkora szarrágó?

Ki nem szarja telibe, hogy reklám-e vagy nem?
És ha warezreklám, akkor mi van?

Udi86 · http://udionline.hu 2011.06.08. 13:42:32

@theo: Messze nem ugyanaz. A játék értelme és célja, hogy szórakoztasson, eltöltsd vele az időt. Amíg a warezt tolod, addig pontosan ez történik. Amíg a használt autót elviszed a szervizeshez, vagy egy szakértő átnézi a házat, azzal nem a terméket használod ki saját célra, hanem plusz erőforrásokat fordítasz a döntésre. Úgy lenne jó a hasonlat, ha mondjuk a próbaúton elmennél bevásárolni, majd elhoznád a gyereket az iskolából, vagy egy bútorboltban 1-2 órát aludnál a kiállított ágyon.

AlexWolf 2011.06.08. 13:49:35

Catilina egy kb 2 hete létező troll, akinek eddig volt 4 hozzászólása. Grat megint beugrottatok egynek.

ui.: mielőtt valaki megjegyezné, hogy tuti én vok, nekem csak ez az egy accom van, én ezzel trollkodok.

Wertzui 2011.06.08. 14:23:35

Kik szivárogtatnak ki mindíg mindent a megjelenések előtt? külső hackerek? Belső emberek? Ha igen, miért?

moli 2011.06.08. 14:39:28

@Udi86: """próbaúton elmennél bevásárolni, majd elhoznád a gyereket az iskolából"""
ugy mint jogositvany gyakorloorak vagy montenegro tavolsagi busz?

"""egy bútorboltban 1-2 órát aludnál a kiállított ágyon."""
ikea?

moli 2011.06.08. 14:42:32

@Wertzui: mivel a cd-t boltbakerules elott sok-sok peldanyban nyomtatni kell, igy cd-gyari munkasok - regen igy volt, ma talan jobban figyelik. miert? valoszinuleg mely emberi indittatasbol, meg akarunk osztani masokkal dolgokat, elmenyeket, mert minket is masok hataroznak meg.

(ri)porter 2011.06.08. 14:58:42

az lenne a hír, ha valami nem szivárogna "ki" a netre.vagy inkább be. :)

Zozosoft 2011.06.08. 15:14:17

Itt az a hírérték, hogy lehet, hogy tényleg létezik az elkészült játék :-)

Dester 2011.06.08. 16:13:19

@Zozosoft: írtam is a Facebookon, hogy remélhetőleg nem egy "loser" feliratú póló lesz a dobozban a játék helyett... :)

Hofi3 2011.06.08. 16:37:14

@hancu: Mintha nem lenne fönt minden új játék a megjelenés előtt a torrenten! Ezt most úgy állítottad be. Mintha ez olyan szenzáció lenne. Szóval nem csak ez szívárgott ki idő előtt.

Adani 2011.06.08. 18:00:10

@moli:

Na igen a vezetés gyakorlat forgalomban is erről szól, az oktató nekem anno meg is mondta, h életszerű helyzetekről szól, hiszen nem azért fog senki vezetni ,h körbe-körbe össze-vissza császkáljon a városba, hanem, mert valahová menni akar, elintéznivalója van, és hát ugye oda kell találni, parkolóhelyet kell keresni, gyakorolni a beparkolást akkor is ha csak szűk hely van stb.

hancu 2011.06.08. 18:37:45

@Hofi3: Oké, elmagyarázom még egyszer, hátha. Nem az a szenzáció, hogy valami, bármi random játék kikerült torrentre. Hanem az, hogy ez most éppen a világ leghíresebb-hírhedtebb játékával történt meg. Az hogy ezt nem érted, kb. olyan mintha mondjuk szegény Mádl Ferenc halálhírénél értetlenkedtél volna, hogy nagy ügy, mi ebben a hír, elvégre minden ember meghal végül.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2011.06.08. 18:49:12

@hancu: szerintem a következő háborgónak csak idézd az avatarod kedvenc mondását...

Hofi3 2011.06.08. 19:39:50

@hancu: Jól van na. Én nem akartam senkit kiosztani, csak ez egy ilyen nagy névnél várható volt. A híres/hírhedt játékok idő előtt kikerülnek.

Feelnoob 2011.06.08. 22:27:31

Egy konzolos ismerősöm már letöltötte és játszott vele de nagyon lehordta. Ha még pár nappal a megjelenés előtt lehetek okos: ahogy én látom, ekkora elvárásokat még egyetlen játékkal szemben sem támasztott a játékosközönség. Ilyen esetben nem elég egy közepesen jó játékot összedobni, a vevők arra várnak, hogy lehengerelje őket a játék. Na most, erre mekkora esély van? Szerény véleményem szerint nem sok.
Esetleg valaki aki próbálta már ezt a kiszivárgott verziót az leirhatná a benyomásait, hogy ne csak a warez-flame menjen.

lekvárosbukta 2011.06.09. 00:50:18

Meglepne ha Duke Nukem a 21.ik században sikeres tudna lenni, már csak a főhös személye is elég ok a kételkedésre. Biztos volt amikor ez polgárpukkasztónak tűnt meg marha vicces, hogy pisálhatsz egy játékban de ezek a Postal 2 óta 14 éves kor felett nem túlzottan mozgatják meg az embert.

NereusLaceee · http://www.facebook.com/otthonepito 2011.06.09. 07:50:25

Biztos vagyok benne hogy nagy példányszámban fog elkelni. Az orindzsbox óta, ez az első játék amit előrendeltem. Gyerek koromban szép estéket szerzett párszor, és 97-től tűkön ülve vártam... úgy 2002-ig. Azóta nem érdekelt, de a Gearbox-os srácoknak kijár ennyi tisztelet, ha már a 3D Realms ilyen hülye volt.

Csacsis 2011.06.09. 09:59:52

Hehe. Duke mégis csak tud előbb is jönni. :Đ

Azért kíváncsi lennék a Gearbox menedzsment reagálására, mikor megtudták, hogy mi történt.

Bicikliző medve 2011.06.09. 13:03:58

@Hofi3: Itt a hirertek nem az volt, hogy a jatek kikerult a torrentoldalakra, hanem hogy kikerult, tehat letezik. Mivel ezt a jatekot olyan regota igergettek ma,r majd lemontak, majd megint beigertek, hogy senki sem volt biztos benne, hogy vegul tenyleg kiadjak. Igy viszont, hogy kikerult, biztos, hogy mar letezik :)

sirarcheer 2011.06.10. 08:25:10

Tegnap este telepítettem, és ma reggel kipróbáltam.
Visszaugrottam 96-ba.
A grafika most sem csúcs de a régit sem azért szerettük. Introban szépen összefoglalták az első rész főbb eseményeit. Este folyt köv.

Serathis 2011.06.10. 12:24:49

Tütisüti sírógörcs határán, kis duke first impression: www.youtube.com/watch?v=y5Yngipvz6M&feature=feedu

rATdrAgOn 2011.06.10. 19:34:03

Tényleg tudnak a disznók repülni. :)
Megjelent.
Időben.
Megvettem, mert a legendákért érdemes fizetni. :)

különvélemény 2011.06.11. 17:28:15

14 éve még biztos jó lett volna ez a játék. 3/10

moli 2011.06.13. 00:56:18

@különvélemény: kivancsi vagyok a metacritic user-pontozasra, vajon melyik oldal gyoz: a mindenaron rajongok vagy a csalodottak tabora.

moli 2011.06.13. 01:10:18

nem tudja valaki, hol van a jatekallas-mentes a dobozos verzional? vegigjatszottam, elmentenem, talaltam egy konyvtarat ures alkonyvtarakkal, melyek neve gyanusan PasswordSave-szeru, de nemar.

egyebkent dncornholio helyett most ezek vannak: God, dnEgo, dnAmmo, AllAmmo, dnClip, Fly, dnMonsters, dnShrink

peterszky 2011.06.13. 20:56:00

@Udi86: "Ugyan az utolsó mondatodban benne van, hogy "idővel", de azért bízom benne, hogy még a megjelenési áron veszed meg a warezzal már kitolt játékokat."

Nekem van most a polcon olyan, amit warezzal toltam végig először és később minden bizonnyal a megjelenési árnál jóval többet fizettem érte. IEbben az esetben mi van? Azon kívül, hogy hülye vagyok, természetesen :)

Udi86 · http://udionline.hu 2011.06.14. 00:09:58

@peterszky: Előfordul ilyen is. Én nagyon szeretem a Q3 motort, és az azzal készült játékokat. A MoHAA és az Alice az Übertools licencelése miatt nem voltak elérhetőek eddig digitális formában. De aztán kiadták a Medal of Honor 10 éves jubileumi csomagját, és holnap (ma) fog megjelenni az új Alice, ami mellé odacsapják az első részt. Szerencse, mert különben vadászhattam volna eredeti CD-ket innen-onnan. De van egy olyan érzésem, hogy a ritkaságok gyűjtői nem billentik helyre a mérleget.

peterszky 2011.06.14. 10:25:52

@Udi86: Persze, szerintem se, főleg, hogy akik utólag veszik meg, azok már nem a kiadóknak pengetik a nagyobb vételárat, így még a lelki béke sem lehet tökéletes :)
süti beállítások módosítása