HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Lázadnak a boltok a Steam ellen

2010.11.11. 18:24 hancu

A Steam dominanciája kinyírja a konkurenciát! - sopánkodnak a brit játékbolthálózatok, és online terjesztők kórusban. Az ő nézőpontjukból a Steam a gonosz óriás, ami a monopolhelyzetével visszaélve eltiporja a pécés játékipart (állítólag a pécés játákok digitális disztribúciójában 80% körüli a részesedése) - érdekes, amikor 7-8 éve elkezdték a boltokban az addig pécés játékoknak fenntartott polcokat is konzolos játékokkal feltölteni, úgy tűnt, mintha maguktól mondanának le erről a bizniszről.

Mindenesetre most két, meg nem nevezett nagy brit játékterjesztő is azzal fenyegetőzik, hogy bojkottálni fogják az olyan játékok terjesztését, amikbe a Steam túl mélyen van integrálva (mondjuk Steamen keresztül kell regisztrálni). Ahelyett, hogy észrevennék: ez a hajó már elment, inkább arra kéne rávenni a kiadókat, hogy minél királyabb különleges gyűjtői kiadásokat csináljanak a játékaikból, mert a díszdobozt meg ami benne van, nem nagyon lehet letöltéssel kiváltani.

73 komment

Címkék: steam

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr802442147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BoneSayeR 2010.11.11. 18:46:32

Konkrétan igen; azzal, hogy nem árulnak Steam-es játékot egyértelműen a Steam felé terelik a vásárlót vásárolni.

K0vasz 2010.11.11. 18:50:42

Hát nemtom, én speciel "dobozbuzi" vagyok, úgyhogy ha egy játék ugyanannyiba kerül a boltban dobozos formában, mint a Steamen (márpedig ugyanannyiba, hacsak nincs épp valami akció), akkor inkább az előbbit választom:)

BoneSayeR 2010.11.11. 19:11:43

@K0vasz: Mondjuk szerintem Steam-en kifejezetten akció közben érdemes bármit is venni. Általában a dobozos verziók olcsóbbak, mint a Steam árai. (Főleg a frissen megjelenő játékokra értem.)

thinkEdem 2010.11.11. 19:11:54

Egyfelől nem lelkesedek a steamért, mert annyira nem high-end a gépem, hogy szívesebben venném, ha a játék mellett nem futna a háttérben még a steam is.

Másrészről viszont ha ugyanannyi a boltban és ugyanannyi a steamen, akkor steamen fogom megvenni, mert a doboz fogja a port, illetve megsérül - vettem anno egy Arcanum-ot, gyakorlatilag a dobozban tartottam, mert nem volt időm játszani, aztán amikor végre elővettem, akkor meg nem olvasta az olvasó. Steamnél viszont egy rendszer reinstall után felrakom a steamet, bekattintom a játékokat, és felrakja újra, automatikus patchel meg ilyesmi.

Ha lehetne valahogy úgy, hogy a steam ne fusson a háttérben játék közben, akkor igazán meglenne az apt-get install audiosurf fíling...

thinkEdem 2010.11.11. 19:13:03

@BoneSayeR: Hááát... attól függ. Én steamen CS:S-t sokkal olcsóbban vettem a dobozosnál, pedig nem volt akciós. Igaz, én még USD-ben fizettem...

BoneSayeR 2010.11.11. 19:14:21

@thinkEdem: Ezért is írtam, hogy ez főleg a frissen megjelenőkre igaz.:-)

algi 2010.11.11. 19:19:31

@BoneSayeR: Viszont tök meglepődtem, hogy Steamen egyre több régi játék van.

Dukefazon 2010.11.11. 19:29:04

Én is a fizikailag megfogható matériáknak vagyok a híve. De ott van a PlayStation Network, a Wii Shopping Channel és az xbox live. Mindegyikről lehet elektronikusan játékot beszerezni és egyre inkább erre tartunk. Az optikai elvű médiumoknak meg vannak számlálva az óráik. A PSP is szakít az UMD-vel és megy digitálisba az egész. Én szeretem a kezemben tartani a manuált, a lemezt és a lemez tokot, a gyönyörű printtel.

Tájfájter 2010.11.11. 19:59:08

Nekem a Steam azért nem szívem csücske, mert addig működik, míg megy a szolgáltatás és van interneted is.
Ez a fajta függőség a Steamtől viszont szép lassan elvihet abba az irányba is, hogy simán "zsarolhatnak" még több pénzért, hogy kapcsolódhass hozzájuk, níg a dobozos verzióval sokkal szabadabb vagy.

sockpuppet (törölt) 2010.11.11. 20:09:03

"Ahelyett, hogy észrevennék: ez a hajó már elment, inkább arra kéne rávenni a kiadókat, hogy minél királyabb különleges gyűjtői kiadásokat csináljanak a játékaikból, mert a díszdobozt meg ami benne van, nem nagyon lehet letöltéssel kiváltani."

A faló problémá(juka)t ez sem oldaná meg. Eladják a csecsebecsékkel tuningolt játékot a vevőnek, az hazaviszi, felrakja a Steamet, ami hetente tolja a jobbnál jobb akciókat az arcába, amikhez a kisujját se kell mozdítania. Az első karácsonyi kiárusítás után ki lenne az, aki visszamegy a boltba? Az összeesküvés-elmélet hívők meg az érintésmániások.

Tzupi 2010.11.11. 20:26:03

Ez hasonló kaparás mint a zenei lemez kiadóké, a mp3 vásárlás ellen.
Fel kéne nőni, hogy 2010-ben vagyunk. Ha valaki megszeretné venni dobozos verziót, akkor meg fogja venni, pláne ha még kap is mellé valamit (poszter, kispárnát, mosdószivacsot).

Akinek meg olcsóbban kell, az meg vár és mgeveszi steamen egy akció keretében. Én nem látok semmi problémát itt.

algi 2010.11.11. 20:32:40

Szerintem a nagy átlag innen is, onnan is vásárol. Hacsak nem speciálisan rossz helyen lakik valaki boltok és/vagy internetkapcsolat tekintetében.

Keeper333 2010.11.11. 20:46:54

Én is jobban szeretem a dobozos játékokat főleg ha az egy unique játék (lsd. God of War, Devil May Cry...).De az is igaz hogy sokkal kényelmesebb itthonról irányitani a dolgokat.Az külön előnye a rendszernek hogy bárhonnan letudod szedni a beregisztrált játékodat.Valőszinüleg ez a jövő, de a Hardcore gyűjtőkre biztos oda fognak figyelni ezután is.Mondjuk az engem kicsit dühit h olyan játékokat amiket csak letölteni lehet pl.Deathspank vagy ha minden igaz majd megjelenő Oddbox-ot bankkártya hiányában elég nehezen fogok tudni beszerezni.Asszem lesz egy utam a bankba...

Cadaver!! 2010.11.11. 21:02:35

És mi a helyzet az olyan brit webshopokkal, amelyek olyan olcsón árulnak játékokat, hogy még postaköltséggel együtt is megéri Magyarországra szállítattni, hát még UK-n belülre? (például: www.gamestation.co.uk/) Rájuk nem panaszkodnak?
Azzal nagyon jól járnak, ha bojkottálják a steames játékokat, csak magukkal szúrnak ki, nagyon okos dolog.

Lenry 2010.11.11. 21:09:28

engem konkrétan hidegen hagy a doboz. ahol olcsóbb ,ott veszem meg.

Toalettduck 2010.11.11. 21:36:21

Persze a dobozok faszán néznek ki a polcon, de hogy legyen egy élő példa leírom mi volt tegnap. Szerdán volt egy egynapos akció, a Day of Defeat: Source-ot 2 euróért lehetett megvenni a Steam-en. Na most ennek a játéknak a dobozos verziója évek múlva fog ennyibe kerülni egy "Ezt vedd meg!" polcon. Szóval hajrá Steam!

Celtic 2010.11.11. 21:55:51

@K0vasz: Most vettem meg a HL2 Orange Boxot CD Galaxisban, 3500 Ft korul volt. Fejbol nem tudom, de kb. a duplaja Steamen...

rootshaper 2010.11.11. 22:30:50

sosem ertettem, minek az embereknek diszdoboz, meg wowos egerpad ( amit csinaltathatsz magadnak az erre megfelelo helyeken ) meg a soundtrack cd amit egyszer ha meghallgatsz, mar csak azert mert "ha mar kifizettem". a diszdobozt meg kiteheted a polcra hogy aztan 1 het mulva a zasszony elpakolja a szekrenybe mert csak fogja a port es te eszre sem veszed. nem ilyen vackokkal kellene eladni szerintem egy jatekot ( foleg nem olyan vackokkal, mint amilyen a Bad Company 2 limitalt kiadasa volt: eleve unlockolva volt a tracer dart meg a mittudomen meg micsoda. hat koszi, jatszok vele 2-3 orat es megvan magamtol. ) hanem a MINOSEGI tartalommal, es ez alatt azt ertem, hogy legyen HOSSZU, kosse le az embert sokaig, teszteljek romma, ne adjak ki ugy mint most megint az uj CoD-ot, hogy televan buggal es az ujrajatszhatosagi faktor is legyen eleg magasan. ennyi az ossz elvarasom, felolem adhatjak igy papirtokban is, letojom, mert az igazi ertek ugyis a winyomra telepul es nem a dobozt fogom nyalogatni hetekig vagy honapokig.

rootshaper 2010.11.11. 22:32:39

@Toalettduck: az viszont vicc, hogy az uj CoD a Steam-en a legdragabb. dobozzal olcsobban megkapod. gondolom ez koszonheto a szar euro arfolyamnak is, de tegnap mikor neztem 15ezer magyar forintra jott ki atszamitva.

Toalettduck 2010.11.11. 22:44:08

@rootshaper: szerencsére távol tartom magam a call of duty sorozattól :)

powerage 2010.11.11. 23:26:33

Nem csoda, hogy be vannak tojva a boltok. Steamen rakás játék, eszelősen jó akciók, plusz szolgáltatások vannak. Legutóbb pl Duke Nukem Forever demóhoz ajándék szériaszám, csak mert megvan a Borderlands.

A Valvénél kevés játékosbarátabb céget ismerek, ha már választani lehet, inkább nekik adom a pénzt...

K0vasz 2010.11.12. 06:58:27

@Celtic: Jaja, csak én anno naivan azt hittem (és gondolom ezzel nem vok egyedül), hogy mivel a Steam esetében csak egy egyszerű letöltésről van szó (nincs a hagyományos értelemben vett terjesztés, anyagköltség stb.), majd olcsóbb is lesz mint a dobozos verzió... aztán azóta már persze tudom h ez nem egészen így van:)

sockpuppet (törölt) 2010.11.12. 07:24:51

@K0vasz: Nem lepne meg, ha pont a fent picsogó retailereknek adott egérút lenne az elképesztő túlár a frissen megjelenő játékokon. Már csak ezért is gyakrabban kellene a Valve-nak játékot kiadni, hogy legyen verseny :P Ők tudnak értelmesen árazni.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.11.12. 08:33:04

STeamen inkább az tetszik, hogy régebbi játékokat nevetséges áron be lehet szerezni.
Beyond Good & Evil 3 EUR, Left 4 Dead 1 és 2 összesen 7 EUR és társai. EZeket boltban egész egyszerűen már nem lehet megvenni, vagy ha igen, akkor is ennek többszörösébe kerül.
Én a digi terjesztés mellett vagyok.
Bááár, pl. a Fable 3 gyűjtői verzió nagyon ott van a szeren :)

AlexWolf 2010.11.12. 08:48:50

Ha van rá lehetőség én mindig a díszdobozos gyűjtői kiadásokat veszem (bár mostanában a kártyapakli + fém érme nagy divat lett). De ennek ellenére Steam-en is vásárolok. Hol adnak a boltok olyan akciót, hogy pl a GTA 1-3 + Vice City és San Andreas 2000 Ft? Másrészről itt magyarországon meg a boltok is rablók ezerrel. Borderlands GOTY Angliából postával együtt volt 5300 Ft. Itt PC-re nem is lehet kapni, konzolra meg 13k.
Asszem nem nehéz bojkottálni a boltokat.

TH 2010.11.12. 09:32:05

Érdekes, bennem soha nem merült fel az igény, hogy dobozokat rakhassak ki porosodni a polcra. Meg a fene se akar boltba rohangászni játékért, amikor itthonról is megtehetem. Cserébe nagyon élvezem a Steam által nyújtott egyszerűséget és kényelmet, nem beszélve arról, hogy milyen jó, hogy ha adott esetben máshol szeretnék játszani, akkor nem kell emiatt magammmal vinnem a DVD-t, Blurayt, CD-t, akármit, hanem csak belépek steamre, és telepíthetem a játékot. Az akcióknak köszönhetően pedig töredékáron lehet időnként igen jó játékokhoz hozzájutni...
És ha lenne mozifilmekhez vagy tv-sorozatokhoz is ilyen online eladási rendszer, akkor DVD-t se kéne vadászni, meg torrentezni sem...

TH 2010.11.12. 10:08:46

Egyébként meg imádom, amikor valaki nem tudja felvenni a versenyt egy új konkurenciával, akkor elkezd sipítozni, és egetverő baromságokat összehordani...
'The director of a rival digital distribution platform told MCV “Steam is killing the PC market and it is no wonder digital retailers are failing. Steam is locking down the market.'
Nyilván, az öli meg a PCs játékok piacát, ha van egy piacvezető terjesztő...

De a tag-ek a cikkhez aranyosak:

"Tags: Steam, The PC section in my local retailer = two shelves, Valve"

moli 2010.11.12. 10:16:36

@Dukefazon: kar, hogy mikor eladod a wii-d (dsi-d), annyi az osszes jatekodnak is. bar allitolag a 3ds-nel mar userhez lesz kotve a vasarlas, nem gephez.

gpetersz 2010.11.12. 10:24:58

Mindaddig amíg a "gonosz óriás steam", nem nekem gonosz, hanem a boltoknak... addig jól van az.
Rakat játékot vettem ott, pl. Frontlines: Fuel of War volt 1,34 -ért múltkor. Rohadjak meg ha az Ezt vedd meg valamikor leér 400 ft-ig... (az Auchan -ban láttam most elfekvő szemetet 299 -ért árulni..., nem Bioshock 4.99-ért (1350 Ft kb...))

anarch 2010.11.12. 10:33:52

Ez érdekes, mert tapasztalataim alapján a Steam brutálisan felülárazott, gyakran a bolti ár két-háromszorosát kérik el, még úgy is ha fél európán keresztüli postázással számolok. Ami a legrosszabb, hogy a Steam-en hiányzik a jelentős árletörés ami a boltokban jelen van megjelenés után fél-egy-két évvel. Számomra a bevált forrás az amazon és a preisroboter.de találatai :P.

Összehasonlítások:
New Vegas. Amazon: 24 font (postával kb 30eur), steam 50eur
Dragons Age Ultimate. Amazon 18 font (postával kb 27eur). Steam 40eur deluxe van csak, ultimate nincs.

Régebbi játékoknál ugyanez van:
Fallout 3 GOTY. amazon 12 font (postával kb 20eur), steam: 50eur. Nem elírás, két és félszer annyit kér el érte a Steam. Ha van angliai címed akkor a postázás ingyenes, tehát ott még versenyképesebb.
Orange box. amazon 14 font (postával kb 24eur). Steam 30eur. Egyébként itt ugyanazt a Steam-es játékot adják el, a dobozban egy steam azonosító kód van. Nekem még szerencsém volt, én ennél olcsóbban vettem meg, de ez már 3 éves játék és ott már az originál bontatlanoknál elkezdenek visszakúszni az árak amíg valaki ki nem adja extra-extra olcsón (pl. SoldOut games)

WTF?!? Valaki mondja már meg, ilyen túlárazás mellett hogy az ördögbe tud a Steam versenyezni a boltokkal? Vásárlás előtt általában megnézem a Steam árait is, de általában harsány röhögés és fej ingatása mellett bezárom és máshol veszem meg.

anarch 2010.11.12. 10:39:18

@gpetersz: Hol látsz Steam-en Bioshock-ot 4.99-ért? 20 eurért kínálja
store.steampowered.com/app/7670/

TH 2010.11.12. 10:42:33

@anarch:
Én pl. általában nem veszek új játékot. Másrészt figyelem az akciókat. Harmadrészt nem állnék neki összehasonlítgatni az árakat, meg amazonon rendelni...
pl..
Left 4 Dead Bundle 7.13€
Monkey Island 2 spec.edition: 4.99€
ahogy nézem, 10-15€ volt eddig a max., amit egy játékra kiadtam. Hát ilyenek miatt jó üzlet - nekem.

TH 2010.11.12. 10:43:16

@anarch: az, hogy most nem annyi, nem jelenti azt, hogy korábban nem volt akciós...

ssrat 2010.11.12. 10:57:59

"Addig nem veszunk levegot, amig a Steam fel nem oszlik"
Ez is hatasos lenne, a bojkott mellett :)

morden2 2010.11.12. 11:08:39

Sokszor elfelejtik az emberek, hogy vannak olyan játékosok vidéken, faluban, akiknek fél nap 1-1 játékboltba eljutni, nekik pl nagyon jó a steam.

Jerky_Master 2010.11.12. 11:10:37

Mire a sípolás?! A Steam-en sokszor USD = Euró, ami szerintük az átváltási arány...mivaaaaan?! Szóval sokkal drágább sok játék, mint boltban. Csak az akciósok jók.
Felfejleszthetnék a bótot, például rengeteg nyersanyagot lehetne megspórolni, ha csak virtuálisan veszi meg az illető a játékot. környezetvédelem!

maxyore 2010.11.12. 11:13:37

@thinkEdem: mennyire kell low-endnek lennie egy gépnek, hogy a használatot zavarja egy 0% cpu-t és cirka 30Mb memóriát fogyasztó service?

Ufóka 2010.11.12. 11:27:55

Hancu, íz írás és a téma remek, de azért egy dologgal nem értek egyet. Illetve nem is én, hanem a kiadók.

Előbb az idézet:
"Ahelyett, hogy észrevennék: ez a hajó már elment, inkább arra kéne rávenni a kiadókat, hogy minél királyabb különleges gyűjtői kiadásokat csináljanak a játékaikból, mert a díszdobozt meg ami benne van, nem nagyon lehet letöltéssel kiváltani."

A kiadók szerint egy digitális kütyü felér egy képregénnyel, kifesthető bábuval, stb. Egyre több játékban - főleg MMO - adnak a gyűjtői verzióhoz egy petet (Aion), vagy 3 vödörnyi XP potit (AoC), esetleg adnak 2-3 új küldit, amit csak a gyűjtő tud megcsinálni. Vagy azért, hogy lehessen digitális gyűjtői verziót eladni, vagy mert ennyire igénytelenek. Annó 2008-ban a Warhammer Onlinehoz adtak egy 1.5 centi vastag képregényt, és egy 6ezer forintos kifesthető ork fémbábut. A Settlers 7 CE-hez nem is tudom mit kaptam, pedig a gyűjtőit vettem meg abból is (Steamen).

Serathis 2010.11.12. 11:36:01

Steammel egy nagy baj van. Kiba drága.

hancu 2010.11.12. 11:37:32

@Ufóka: Igen, van egy ilyen trend is, hogy digitális CE-k digitális extrákkal, de ezzel párhuzamosan azért bőven élnek a szép nagy díszdobozzal, meg kézzelfogható extrákkal megtömött hagyományos CE kiadások is. Érdemes például itt körülnézni (igaz, ez pont konzolos gyűjtemény, de erre lenne talán érdemes elmozdulni): collectorsedition.org/

teherautópöttyöző 2010.11.12. 11:37:37

Steam a kettősség tökéletes példája:
új AvP helóvínkor 10€ - itthon 10k HUF.
Crysis Maximum Edition: 2k HUF a CDgalaxiisban, Steamen 30Ł.

Mondjuk az időszaks akcióik verhetetlenek (KOTOR 1 7€-ért?! sehol nem kapni)

kokoro 2010.11.12. 11:37:59

A steam leárazós akciói nagyon csábítóak (-75%) szoktak lenni de máskor nem hiszem hogy rohannának a vásárlók hozzájuk, egyelőre az új játékokat olcsóbban meglehet venni hagyományos módon. A digitális terjesztésről mindig azt papolták hogy de jó lesz mert nem kell dobozt, kézikönyvet gyártani és a terjesztéssel se kell pöcsölni de mégis a digit. verzió a drágább megjelenéskor :-S

|Barny| 2010.11.12. 11:40:11

A hagyományos terjesztést, ahogy Hancu is írja, elsősorban maguk a kiadók ölik meg. Egyszerűen a gagyi DVD tokos, PDF kézikönyves release semmi "fizikai" birtoklási ingert nem ébreszt az emberben. A steam amúgy rohadt drága, bár vannak jó akciók, és tényleg egyedül a kényelem szól mellette, mert maga a szolgáltatás megbízhatatlan (nagyobb játék release-ekor szépen összef.ssa magát), a háttérben futó kliens zabálja a memóriát, etc.

Amúgy egy nagyobb retailer simán kínálhatna mindenféle csicsa-mentes digitális letöltést. Bereggelsz a CD kulcsoddal, vagy a blokkod számával a webshopjukban, aztán letöltöd a játékot.

prometheus_X 2010.11.12. 11:52:22

Ez a Steam-es hiszti egy vicc. Mindenki utálja, mégis mindenki használja. Kapcsolt áru szindróma, értem én, de a többi bolt nagyon szűklátókörű marad, a játékosok nem fognak váltani, vagy nem fogják kikényszeríteni a tulajdonostól hogy máshogyan működjön a rendszer. Márpedig amíg a játékosok nem lépnek fel ellene hatásosan, addig a boltok akár fejre is állhatnak.

TH 2010.11.12. 11:57:19

Lehet, hogy nem a Steam a világ lehető legjobb boltja, lehet, hogy sokszor drága is, de hogy jó irányt mutat a játékok terjesztésére, az szerintem nem kérdés. Ugyanez filmekre is hasonlóan remekül működhet egyszer talán. Lehet, hogy majd lesz olcsóbb, jobb, szebb stb. konkurense a Steamnek...

@|Barny|: "tényleg egyedül a kényelem szól mellette"
meg a jó akciók, amiket te is írsz, meg hogy nem egy sérülékeny adathordozón van a játék, amit magaddal kell vinni, ha máshova is telepíteni akarod, és nekem érv az is, hogy nem foglal helyet a polcomon...
memóriazabálást meg a steam kliens részéről én még nem tapasztaltam.

SityiSXT 2010.11.12. 11:57:42

Hadd világítsam meg egy kicsit más oldalról a kérdéskört. Én Izlandon lakok, és itt a boltokban a PC-s játékok ára kb. a magyar árakéval egyezik meg - ha nem drágább. Steamen viszont Izland az USA piachoz tartozik, ennek megfelelően általában olcsóbb ott vásárolni. Talán emiatt is van az, hogy az itteni boltok polcai konzolos játékokkal vannak tele, míg PC-s csak elvétve akad.
Az 1 USD = 1 EUR dolog pedig nem ilyen egyszerű, mint ahogy azt sokan láttatni akarják. Az USA árak nettó árak, amire az egyes államok még külön kiszabják a maguk ÁFÁját (megj.: itt Izlandon nincs ÁFA a Steamen történő vásárláskor), míg Európában bruttó árak szerepelnek. Ez az adótartalom adja a fenti képletet.
Ezenkívül - bár ez csak személyes dolog - a digitális cuccok nem foglalnak fizikai helyet, ergo ha költözök (márpedig nem akarok itt megöregedni), nem kell ennek a logisztikájával foglalkoznom.
Valamint érdemes megjegyezni, hogy egyre több játék kerül forgalomba "egyszerhasználatos" kóddal, azaz egy adott fiókhoz kötődik a játék (Steam, Games for Windows - Live, EA Download Manager, Ubi Online, stb.), tehát eladni akkor sem lehet, ha fizikailag van meg. Akkor meg minek?
Végül pedig a Steam nem csak a játékvásárlásról szól. Ott a beépített chatkliens, amivel játék közben is lehet akár VoIP beszélgetni, vagy a rendkívül egyszerű csatlakozás ahhoz a játékhoz, amiben a haverjaink is játszanak (és ez csupán két példa volt).

TH 2010.11.12. 11:58:07

@prometheus_X: miért kéne máshogyan működni a rendszernek, ha ez a játékosok többségének megfelel?

SityiSXT 2010.11.12. 11:59:59

És még egy apróság: rengeteg kiadó sipítozik, hogy a PC-s eladások nagyon kicsik, a konzolosok csuklóból lenyomják őket. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a fizikai médiát árusító boltok végülis nem esnek el olyan hatalmas bevételtől...

TH 2010.11.12. 12:01:26

@SityiSXT: nem beszélve arról, amikor a múltkor valaki beírta ide kommentbe, hogy van egy fölösleges monkey island példánya steamen, köll-e valakinek, én jelentkeztem, és át tudta passzolni. Nem számított a köztünk levő fizikai távolság, 5 perc múlva nálam volt a játék. Azért ez nem egy rossz dolog. ;-)

SityiSXT 2010.11.12. 12:06:36

@TH: Naja, én sem véletlenül Steamen veszek játékokat ajándékba a megfelelő alkalmakkor (szülinap, karácsony, stb.) a családom kompetens tagjainak... ;) A posta elég lassú a két ország között (a múltkor pl. 2 hetet vártam a magyar billentyűzetmatricáimra, mert német kiosztású billentyűzetet vettem)

tommygun 2010.11.12. 12:10:31

A steames játékoktól azért cidrizek mert mindig probléma van a modokkal és a cheatekkel.

norbert79 2010.11.12. 12:21:21

Én személyesen soha nem használtam a STEAM-et, s nem is tervezem valaha is, hogy fogom használni. Alapvetően ki nem állhatom, ha egy játék függ egy rendszer működésétől, vagy igényli a "net" meglétét, lásd az Ubisoft módszere.
Én azt vallom, hogy dobozos, ha lehet, ha pedig letöltés, akkor DRM mentes és független minden regisztrálástól. Példák: Steel Panthers World at War, Steel Panthers Main Battle Tank, OpenTTD, Wesnoth, vagy bármi, amit online meg lehet vásárolni a GOG.com-on át.

norbert79 2010.11.12. 12:29:15

@Anti-aging: Azt hiszem ez se sokáig lesz itt :D

anarch 2010.11.12. 12:32:27

@TH: Monkey Island 1-2 az Steam-only, dobozos változatot nem is terveztek kiadni. Egyébként nem 4.99 hanem 9.99, aprócska eltérés. store.steampowered.com/app/32460/

Ne a fél napig elérhető "csak most" akciós árakat vegyük már, ez kb olyan mint az ezerforintos elektroworld tv. Annyiért _egyszer_ lehetett megvenni, emlékünkben megőrizzük örökké, stb, de ez nem egy hozzáférhető ár. Ha most eszembe jut, hogy nekem ez kell (egy érv amit állandóan felhoznak a steam mellett) akkor nem azt az árat kell kifizetnem, hanem a sokszorosát... Míg boltnál várok 2-3 munkanapot és megkapom a töredékéért.

Harmadrészt: a játékok amiket írtam azok között van új és régi is, az Orange box-ot ne nézzük már új játéknak ha lehet :).

TH 2010.11.12. 12:33:48

@anarch: bazmeg, de én ANNYIÉRT vettem. ne idegelj már fel.

TH 2010.11.12. 12:37:19

@SityiSXT: jaja, de az még országon belül is kényelmes ajándékozási módszer.

"magyar billentyűzetmatricáimra"
ammeg minek? :-) Jó ideje nem volt előttem magyar billentyűzet, de valahogy nem hiányzik, hogy rá legyne írva a gombra, hogy mi az...mondjuk nekem régen meg mindig angol billentyűzetem volt...most cseh...nem nagyon számít, hogy mi van ráírva a billentyűkre...

Cyrus 2010.11.12. 12:44:41

Az nettó hülyeség hogy ami egyszer volt leárazva az sose lesz többet, Mass Effect 2-t, Warhammer stratégiákat már min 2x árazták keményen le 1 éven belül.(amint elfogytak hozzájuk a kiegek, DLC-k azonnal veszem a fullos verziót egy akció keretében)

Napi egyszer felnézek mik az aktuális akciók és kész, mellette megveszem a dobozos játékokat ha az kedvezőbb valamilyen szempontból.

hancu 2010.11.12. 12:49:55

Ráadásul, mint az közismert (iddqd.blog.hu/2009/11/24/a_steamen_szabad_a_vasar), az egyszeri brutál leárazások vásárlóvonzó hatása tovább tart, mint maga a leárazás.

anarch 2010.11.12. 13:08:18

@TH: Látom nem érted a hozzáférhető ár és az egyszeri akció közti különbséget. Én sem azokat az árakat linkeltem be, amennyiért én vettem eBay-ről vagy akciósan, hanem azokat amiért meg LEHET venni. Ld. hancu kommentjét, ez egy TRÜKK, amit azért csinálnak hogy megdobják az eladásokat. Benne lehetsz a szerencsés merítésben, mint ahogy az elektroworld-ben is ténylegesen lehetett 1000Ft-os tv-t venni. Én is vettem már mikrót féláron egy webes elírás miatt. De ezután nem mondhatod azt, hogy ENNYIBE KERÜL egy tv abban a boltban. Érzed most már a különbséget?

hancu linkje helyesen: iddqd.blog.hu/2009/11/24/a_steamen_szabad_a_vasar

TH 2010.11.12. 13:19:23

@anarch: de én csak arról beszéltem, hogy én mennyiért vettem. Azért ez nem egy electro world, ahol kifogy a készlet, meg sorba kell állni. Ha meghirdetnek egy akciót, akkor azt meg tudod venni, amikor akarod. én csak azt mondom, hogy ez a rendszer így NEKEM tökéletesen megfelel. Drága játékot nem veszek, amikor meg olyan van akciósan, ami érdekel, akkor azt megveszem. Ilyen egyszerű.

anarch 2010.11.12. 13:58:32

@TH: Egy mindössze hat órán át tartó akció az számomra azonos egy erősen korlátozott készlettel :).

A steam Vs amazon összehasonlítás összefoglalva: őrült árakból roppant korlátozott de tényleg giga (80-90%) leárazások "azonnali szállítással" Vs tartósan alacsonyabb árak, pár napos postai kiszállítással.

És ezután mindenki kiválaszthatja melyik a szimpatikusabb modell számára.

TH 2010.11.12. 14:00:50

@anarch: na, akkor itt eljutottunk oda, hogy egyetértünk.
De egyébként én általában a bejelentett hétvégi akciókat figyelem, azért azok pár napig eltartanak...ahhoz eleget ülök a géphez, hogy ha feltűnik az akcióban valami régóta szimpi program, akkor meg tudjam venni (meg arra, hogy olyan játékért, amivel már sokat játszottam korábban, ezúttal fizessek is valamit...;-) ).

Dir81 2010.11.12. 14:50:58

A pcs polcok hiánya tényleg nagyon durva otthoni szemmel nézve itt Angliában. Bemész a játékboltba, van egy sor polc gaystation (ugy 6 méter, földtől fejmagasságig), egy sor stexbox, egy sor a kézikonzoloknak, pcből meg van néhány fél méter széles polc egymás fölött a shop végében. A felhozatal is nagyon érdekes, az új, rendes AAA kategóriás játékok (Starcraft2) keverednek Sold out féle sorozatokkal (Thief1) meg ovis oktatójátékokkal (Számoljunk együtt Jimmyvel a kukaccal -néha ezek adják ki a készlet háromnegyedét). Bevásárló központokban, katalógusáruházban szintén csak konzolt tartanak.
Ezek után ne sirjanak, hogy senki se vesz tőlük játékot, sokszor nincs is nekik pcs. Fujjj

algi 2010.11.12. 15:07:09

@anarch: Melyik a szimpatikusabb modell? Mik vagyunk mi, vállalkozók? Nem belevágni akarunk vállalkozási modellbe, hanem vásárolni akarunk jó áron termékeket.

Az én szimpatikus vásárlási modellem pedig az, hogy az Orange Boxot megveszem CD Galaxisban, a Tomb Raider Anniversary-t az 576-ban, az AvP Classic 2000-et a Steamen (800 Ft-ért!!!), a Descent 1-2-t pedig a GOG.comon.

Azért, mert a Steamen van csomó drága cucc, nem fogom bojkottálni az egyik kedvenc FPS-emet, ahogyan az akcióikra is odafigyelek, mert lehet, hogy a kedvenc játékomat csak egyszer árazzák le, de szinte minden hónapban van valami akció. Ahogy a boltba is elsétálok, ha ott olcsóbb, de előbb interneten megrendelem az internetes kedvezményért.

Azt megértem, ha valaki nem szimpatizál egyikkel vagy másikkal, de azt nem értem, hogy miért gondolja bárki is azt, hogy ezek közül bárkinek is egyet kellene választani. Nem azért vásárolunk innen vagy onnan, mert erényesnek tartom a fenntartókat, hanem mert anyagilag megéri nekünk. Ez üzlet, nem szerelem kérdése.

SityiSXT 2010.11.12. 15:16:42

@Dir81: Finnországban láttam két durva esetet. Az egyik: naaagy hipermarket, a polcokon csak konzolos játékok, PC-s csak az akciós turkálókorsárban... A másik: a naaagy elektronikai szaküzletlánc elküldte az akciós termékeit hirdető újságját. Két oldalnyi videojáték-hirdetés, ebből mi az, ami PC-snek van kiírva? World of Warcraft az összes kiegészítőjével, prepaid cardjával, meg a Warcraft III ugyanígy. Meg volt hirdetve a Mirror's Edge és a Call of Duty 4 is, de oda már nem bírták beírni a PC-s árakat...

Dir81 2010.11.12. 16:34:35

Először még örültem neki, hogy itt óriásplakátokon hirdették a Fallout3at meg a GTA4et, majd akkor csalódtam amikor láttam, hogy itt minden a konzolokról szól. Amikor a Modern Warfare2 kijött, még a nagyobb benzinkutaknál is lehetett kapni, de csak konzolos verzióban. Ma voltam vásárolni a Sainsburyben (bazi nagy hipermarket, pár hete szünt meg az a kis pc polc is ami volt, de eddig se volt benne köszönet) és minden kasszára ki volt ragasztva egy cetli, hogy Call of Duty Black Ops for Xbox and Ps3 is coming! Volt launchparti is celebekkel az öreg kibelezett erőműben.

asd123321dsa 2010.11.15. 06:42:42

A steam akkor lenne király, ha a papír- és műanyagszemetet meg a szállítási költséget nem a saját profitjaként árazná be, hanem annyival olcsóbbak lennének a játékok. Azért az akciók valamivel kárpótólnak, de akkor is nevetséges.

algi 2010.11.15. 10:47:24

@asd123321dsa: Szerinted egy játék árának hányada a doboz, meg a lemezalapanyag ára? Csak, mert van olyan játék, ami 490 Ft-ba kerül. Akkor mondjuk egy 14e Ft-os játékból levonnánk azt a max. 490 Ft-ot, az mennyire lenne észrevehető? Amúgy szerintem árképzés szempontjából 0 szempontot játszik a fizikai nyersanyag költsége. A premier idején a játék értéke határozza meg az árat, amikor pedig olyan sok idő eltelt, hogy az ár a nyersanyag költségeire csökken, addigra már hajlandóak költség alatt is eladni ezeket a példányokat.

anarch 2010.11.17. 10:24:58

@algi: ??? A cikk arról szól, hogy britt boltok lázadnak a Steam ellen. Ezek nem üzleti vállalkozások?

TH írta: Azért ez nem egy electro world, ahol kifogy a készlet, meg sorba kell állni.

Ehhm, a mostani Steam Risen akcióban szépen kifogytak a kódok. Csak úgy mondom...

gpetersz 2011.07.05. 13:45:14

@anarch: Kösz, itt élek. Volt egy 75% OFF... nem akkor kell venni amikor teljesárú, hanem pl. most:
store.steampowered.com/

mivel most a Trine-t vettem meg 2 euróért, ami egyébként szintén 20.

Csak figyelni kell... :P

gpetersz 2011.07.05. 14:06:42

@anarch: Nem, nem értem.
Figyelek, és megveszem olcsón... :P

anarch 2011.07.05. 14:13:08

@gpetersz: ??? Ez egy barom régi poszt. Egyébként ha figyeltél arról volt szó, hogy a Steam-en csak akkor éri meg vásárolni amikor akció van, amúgy a bolti ár többszöröse.

Ez nem azt jelenti, hogy SOHA nem éri meg a Steam-en vásárolni, hanem azt, hogy NAGYON RITKÁN. Remélem érzed a különbséget. Ha mégsem, akkor felhívnám a figyelmed arra, hogy kb fél évvel a poszt után kommentelted be, hogy na, MOST akciós amúgy meg barom drága :)))). Ugyanis a Trine amazon.uk-n per pill. kb 6GBP (4+posta), ami azért valljuk be bőven az általad is írt "egyébként meg" 20 eur-os ár alatt van.
süti beállítások módosítása