HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Ti küldtétek: Starcraft képregények

2010.10.26. 09:50 Stöki

Volt ugye egy szülinapi képregényes nyereményjátékunk, képregény-forgatókönyveket kellett beküldenetek, ketten játékot is nyerhettek ezekkel. Elkezdjük közölni a jobbakat, aí következő hetekben lesz még több ilyen poszt is. Mivel a lustaság fél egészség, először azokat hegesztem ide, amiket nem forgatókönyvként, hanem már kész képregény formájában küldtetek be, és starcraftes a témájuk. Kezdetnek CsigaY2K és Dester műve, amiből kiderül, hogy Duke Nukem méltatásával sikerült felhúznom Tychust.

A következő négy képregényt pedig Zom készítette. Hozzá kell tenni, hogy ezek másodközlések, mert eredetileg a starcraft2.hu egy pályázatára készültek. Mivel azonban nem kötöttük ki, hogy csak eredeti művel lehet pályázni, Zom képregényeinek is itt a helyük. A kivitelezés bejött, az egyik poénon pedig hangosan felröhögtem.

39 komment

Címkék: születésnap képregény nyereményjáték starcraft ti küldtétek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr452399759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dester 2010.10.26. 10:25:07

Könnyesre röhögtük magunkat, szerintem ezek nyomtatásban ki fognak kerülni ide a geek-falra a munkahelyen :)

Dester 2010.10.26. 10:26:23

(És őszintén megvallva még gyúrhatunk Zom képregényeihez képest... :))

larry 2010.10.26. 10:41:53

Az alkotóknak üzenem, hogy eddig ugyan elkerültem, de ezek ezek után elkezdek starcraftozni... :)

filmcomm 2010.10.26. 10:56:43

A "Barkóba" hatalmas!

:-)

2010.10.26. 11:10:12

A barkóba tetszett, a banelinges sem rossz...:)

moli 2010.10.26. 11:14:26

nemertem.
"overlord" vagyok?

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2010.10.26. 11:19:51

céges Overlord:DDD Gratula a készítőknek!

rognork 2010.10.26. 11:31:15

utolsó tényleg jó, idézi a régi kretén magazint

tb7999 · http://uksi.blog.hu 2010.10.26. 11:33:27

Hát ezek kurvajók! GRAT! :DDDDD

Flankerr 2010.10.26. 11:42:30

Hát ezek ütnek...:)

Cadaver!! 2010.10.26. 12:03:20

Céges overlord csak extrákkal ér valamit (speed, szállítás), és úgyis inkább metróra emlékeztet, hacsak nem ultralisk az ember. Szegény zerglinget nagyon felültették ezzel az előléptetéssel. :D

bithalver 2010.10.26. 12:11:04

nagyon ottvannak ! grat !

lorantka_a_gall 2010.10.26. 12:11:22

Gratula! Nagyon bejövősek. Tolok is egy meccset. :D

bruTe 2010.10.26. 12:12:30

-Kék?
-Nem.

LOL
Meg a céges overloard is :D

Dr.Traktor 2010.10.26. 12:28:19

mutimegin...

rofl

jó darabok! :)

1hurka 2010.10.26. 12:28:35

Rég röhögtem ennyit. Köszi Stöki

Tzupi 2010.10.26. 12:57:26

Zerge bazdmeg....
Két év szigorított péklapát :D

zom 2010.10.26. 13:00:04

Köszönöm szépen a dicsérő és a fenyegető hangú kommenteket, igyekeztem. :)

Syolos 2010.10.26. 13:44:11

Barókba és zerge képregény totálkész, hangosan röhögtem rajta :D A rajzolónak van hozzá tehetsége, gyúrjon rá!

Celtic 2010.10.26. 13:52:07

@filmcomm: Jaja, nekem is az a kevencem :)

OlcsoJanos 2010.10.26. 13:56:58

Utolso tenyleg jo :-)
Najo, a tobbi is biztos, csak nekem tul sokat kellett rajtuk gondolkodni, mert ketszamjegyu eve lattam utoljara starcraftot...

Tonahl27 2010.10.26. 14:03:12

"akkor vespene gáz" :DDDDDDDDDDDDDDDD Neeeeeee
sírva röhögök!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

thunderstorm88 2010.10.26. 14:03:54

céges overlord!!!

bwáhháháháháhá

Yeto 2010.10.26. 14:13:26

Egy pillanatra azt hittem hogy LEGO floodot olvasok...

2010.10.26. 15:21:55

Zseniálisak. :D

blacklord 2010.10.26. 16:18:00

A barkóba a legjobb, a második a baneling-es, a többi futott még. :-)

BoneSayeR 2010.10.26. 17:12:00

Nem röhögtem, de szép, igényes munkák. :-)

2010.10.26. 19:16:03

@BoneSayeR: egyetértek :) én se nagyon nevettem, kivéve az utolsón :D "Overlord humorérzék: lair, 100 mineral, 150 gas" lol

RTSnip 2010.10.26. 20:55:06

HAHAHA király! :D Az utolsó a legjobbabb. :D

Rúfian 2010.10.26. 23:15:04

az utolsó nagyon kész. :DD

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.10.27. 07:45:40

Ez kurvajó. De tényleg. Becsüljétek meg, ritkán dícsérek. :)

KRONAUTA (törölt) · http://mezsgye.blog.hu/ 2010.10.27. 08:55:09

megalol, gratz
süti beállítások módosítása