HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A legnagyobb Xbox-játékos a világon

2010.10.16. 17:07 Stöki

A lenti videó ritka diadalmas pillanatot örökít meg: a Stallion83 nevű Xbox 360 júzer a Telltale Wallace és Gromit játéksorozatában unlockol egy 20 pontos achievementet, és ezzel eléri ötszázezredik gamerscore-ját. Annak, akinek az előző mondat kínai lenne: Xboxon majdnem az összes játékokhoz tartoznak achievementek, vagyis teljesíthető feladatok, amikért cserébe pontokat, azaz gamerscore-t kaphat a játékos. Minél nehezebb a feladat, általában annál több pont jár érte. Ha például Halo: Reachben végigjátszunk egy pályát normal szinten, 10 pontot kapunk – ha viszont a legnehezebb, legendary fokozaton toljuk végig az összes pályát, ráadásul egyedül, 150 pont üti a markunkat. A gamerscore főként arra jó, hogy lehet villogni vele a haverok előtt, illetve a keményvonalas rajongóknak komoly motiváció „kimaxolni az acsikat”, vagyis egy-egy játékban minden achievementet elérni, unlockolni (kőkemény munkával általában 1000 pontot lehet egy játékból kihozni, ez dlc-kkel még pár százzal nőhet).

Stallion83 ezzel máris bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, de mint blogjának címe mutatja, célja az egymillió gamerscore elérése. Szóval most még csak félúton jár, nem is pihent sokat a félmilliomodik pont után, rögtön elkezdett játszani a Karaoke Revolutionnel.

Viszonyításul: én Xboxon átlag heti 3-4 órát játszom (sajnos többre nincs időm), így gyűlt össze kb. négy év alatt 13-14 ezer pontom (achievementekre ritkán szoktam direkt ráhajtani). A legnagyobb gamerscore-ú ember, akit ismerek, Grath cimbi az 576 Kbyte-ból. Amikor nyáron voltam vele az E3-on, éppen akkor fordult át a pontja hat számjegyűvé, most már talán 110 ezer fölött van. A jó Grath a legnagyobb gémer, akivel valaha találkoztam, mind lexikális tudást, mind fanatizmust tekintve: félelmetesen sok játékot ismer, évekre visszamenőleg köpi-vágja a megjelenési dátumokat és képes többször végigjátszani egy játékot csak azért, hogy unlockoljon egy 25 vagy 50 pontos achievementet (és még élete is van emellett, például legendásan jól sikerült partikat szervez a cimboráinak). Elképzelni sem tudom, mekkora alfageek lehet az, akinek már félmillió pontja van.

(via Kotaku)

56 komment

Címkék: xbox rekord fanatizmus gamerscore

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr382376167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syolos 2010.10.16. 17:17:08

Hát az már nem alfageek, hanem nyomi. Már bocsánat :) De mint mindenben, úgy a játékban is lehet túlzásba esni. Én anno muddal jártam így, a mostani fiataloknak biztosan ismerős a WoW addictság. Ez szerintem ugyanaz, pepitában.

Azért ennél szélesebb látókörrel kellene rendelkezni, ha szeret valaki játszani, ha nem...

BoneSayeR 2010.10.16. 17:34:52

Imádom az achievement-eket!

S3r4ph · http://moeland.hungarianforum.net/ 2010.10.16. 17:46:28

Én is szeretek archivementeket gyűjteni, aki azt mondja hogy nem az hazudik, de hogy ennek nincs élete, de pénze annál több az is biztos. Szerencsétlen lúzer.

moli 2010.10.16. 17:49:21

@BoneSayeR: az a baj az archokkal, hogy szinte mindig a jateknak egy olyan reszet/metodusat eroltetik, mely amugy a jatekot szarra tenne - pl repetitiv, veletlenszeru dolgok, olyan nagy ido/energiabefektetes, mely mar nem moka. az ember gyujtogetos, sajnos en is. en megszuntetnem ha tehetnem.

Sun9us 2010.10.16. 17:56:52

Pff nekem van vagy 8500. (nem biztos, kb.)
Amúgy játéktól is függ, mert pl.: az NFS Undercover ből megvan szinte az összes, pedig csak 1X toltam végig, A GTA IV -el meg 5X annyit játszottam, mégis alig van valami zacsim.
Fallout 3-at meg vagy 3X kell végigtolni, hogy meglegyen az összes zacsi.
A csávó meg ultra Geek.

Gretzky99 2010.10.16. 18:13:41

Gondolom, tapadnak rá a csajok... =)

Alwares 2010.10.16. 18:18:15

Fél millió? Az szép. Akkor majdnem mindegyik játékkal játszott már.
Én ritkán figyelek oda az acsivmentekre, jelenleg van 22 ezrem úgy hogy lassan már száznál is több játék megfordult a gépemben. Az arányt rontja a sok végig nem vitt DMC4, CivRec, Dead Space és társaik.
Kimaxolt játékom jelenleg nincs, az első is talán a Tropico 3 lesz. De az legalább csak nekem lesz meg! :D

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.10.16. 18:19:08

@Gretzky99: már csak azért is, mert biztos nincs sok ideje fürdeni a sok játék miatt :P

2010.10.16. 18:30:07

ez nem normális szerintem... o.O

kpityu2 2010.10.16. 18:57:35

Egy haverommal több százszor mentünk végig a Super DX-Ball (faltörő) 3 pályás demóján hogy minél több pontot szerezzünk. Sok szerencsével 10 000 fölé is lehetett menni, ha a bukókat is összeszedi az ember, meg bevállalja néhány élet elvesztését :D

Misa76 2010.10.16. 19:58:25

Az alfageek az alfahím ellentéte?

p0wer 2010.10.16. 20:03:31

Az se tudom mi ez (halál a konzolosokra..haha), de hatalmas respekt neki :D

algi 2010.10.16. 20:21:54

Azért ne cikizzünk már valakit, mert valamiben sikeres! Rendben, feláldozta a karrierjét és a magánéletét, de ez elég gáz neki magában is, legalább ezt ismerjük el neki!

Thresher 2010.10.16. 20:41:12

Ez most kb. annyira elismerésre méltó, mint ha valaki rekord idő alatt megcsinál egy 100*100-as aknakeresőt... Csak sajnos nem növeli meg a péniszméretet.

Kupo 2010.10.16. 21:01:23

Kb. pont annyira tiszteletreméltó, mint ha valaki megnyer egy olimpiát vagy ha nagyon jó sakkban. Pont ugyanannyira nincs/van értelme ennek is. Lehet hogy még mindig kevésbé teszi tönkre magát, mint egy élsportoló.

dr. Aullah 2010.10.16. 21:31:38

Nem nagy szám. Csak idő és pénz kérdése és úgy látom neki mindenből sok van. Amúgy örüljön neki. Én meg annak örülök, hogy a játékért játszom és nem valami virtuális pontért.

@Thresher: Amit te mondasz, az egy kicsit más. Oda skill kell és reflex. Ehhez viszont nem.

algi 2010.10.16. 21:44:25

Kupo-hoz csatlakozom. Minden nagy teljesítmény, amit ember elért, az munka, energia, idő és pénz befektetésén múlik. Az élsportolók sem azért nyernek olimpiát, mert olyan jó fejek, hanem ugyanúgy rááldozzák az időt, mint a fenti illető. Ja, annyi különbség van még, hogy ő a saját pénzét költötte a dologra, és nem mások fektettek belé, ami szerintem dícséretet érdemlő magatartás.

belagezabela 2010.10.16. 21:54:27

mi a pöcs ez túl kép?
xboxom van de nem tudom minek van.

Thresher 2010.10.16. 22:04:58

@Aullah: Tekintve hogy nem a passziánszt, hanem min. 100 játékot tolt végig a ponthatárig, asszem azokhoz se kell kevés reflex, meg skill...

Thresher 2010.10.16. 22:08:29

Mellesleg elámulok néha, hogy egy game mennyi időt el tud baszni... Most foglaltam egy kurva nagy területet a necronoktól a W40k:DK-ben, és most veszem észre hogy másfél órámba telt... ennyi idő alatt megcsináltam volna a hétfői jegyzőkönyvet....

Thresher 2010.10.16. 22:09:04

@Thresher: DC természetesen, mint Dark Crusade...

Iustizmord 2010.10.16. 23:02:47

ha eladja vknek lehet h dollármilliomos lehet.

moli 2010.10.16. 23:06:21

@Kupo: az a kulonbseg, hogy olimpiat nyerni kell 20 ev felkeszules elotte. es pont ezert van a tisztelet a sportolok irant.

tjunior 2010.10.16. 23:30:41

ne szórakozzunk már, egy olimpiai bajnokságot összehasonlítani ezzel...egy napon nem lehet említeni a kettőt

Limrasson 2010.10.17. 00:45:22

Kiváncsi lennék az emberre élőben. Lehet hogy a tipikus gamer sztereotípia? Anyjánál lakik, 120 kiló évente kétszer fürdik, az megszállta az ördög meg miegymás?
Vagy esetleg valami supernerd/geek?
Pénze van az tuti.
Mi van, ha ez az ember olyasvalaki, aki mondjuk irdatlan jó üzleti érzékkel született, már dolgozott egy csomót, élesítette tehetségét, keresett egy rakás pénzt és most kb nicns jobb dolga? Hát ki tudja melyik.
Az achiementekről meg annyit, hogy én is szeretem gyűjteni őket, de az a 10 pont annyira nem is lényeges, de az amit az achiementért csinálsz...az ja. HL2 Ep.2-ben is vannak jók, ott van az is, hogy lődd ki a kerti törpét az űrbe, na hogy azzal mennyit szívtam. De azért jó volt megcsinálni!

Valakinyolc 2010.10.17. 01:10:14

Aki ért mindkettőhöz, ha ez egy 10-es skálán 10, WoW-ban a max achi (tényleg minden, 10-20 feats of strength stb.) 10-ből mennyi? Csak, hogy legyen viszonyítási alapom.

bullseye 2010.10.17. 01:56:05

biztos, hogy a fickó annyira rá van kettyenve? mert az unlockjai 15-20 pontosak voltak itt a videón... nem lehet, hogy szépen kölcsönzőből kiszed mindent, és a legkönnyebb 4-500 pontot csinálja csak meg, tized annyi idő alatt, mint amibe a full 1000 kerülne?

hány xbox 360 game létezik egyáltalán?

a Bloom 2010.10.17. 05:18:03

Azigen. Van meg aki emlekszik a MUD-okra? Legyen MUD poszt, hadd nosztalgiazzunk! :>

odamondó 2010.10.17. 06:29:06

Hát a kongregate.com-on is van egy account aki behúzta az oldal összes achievementjét :D

bagamoyo 2010.10.17. 07:55:58

tervezem, hogy veszek egy xbox-ot még a következő 15 évben..ha mondjuk lábamtörik, vagy ilyesmi..

gpetersz 2010.10.17. 08:12:10

Már, hogy CSŐDÖR...

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.10.17. 08:37:48

szánalommal teli örömmel tölt el, hogy még mindig van aki péniszméret alapján helyezi el magát a világban :D de most őszintén, mire predesztinál, ha az átlagnál nagyobb harmadik lábbal születsz? mert ha kisebbel az még érthető, valószínűleg a diszkóban züllés és a pornószínész karrier helyett mondjuk feltalálod a rák ellenszerét, vagy olimpiai bajnok műkorcsolyázó leszel, stb...

load error 2010.10.17. 10:39:28

Már PC-n is rengeteg achievement van már, például Steam-en.
A Half life sorozatban és a Portalban meg is van mind.
Nagyon szép móka például a Half Life 2 Episode 1-et egyetlen pisztolylövéssel végigcsinálni.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.10.17. 11:03:58

@odamondó: tudtommal azt az accountot nem csak egy ember használja

tank_R 2010.10.17. 13:11:38

Szerintem az átlag játékos szarik bele az archivementekbe. Ez meg egy balfasz ha jobban átgondoljátok.

algi 2010.10.17. 16:02:38

@tank_R: Jó, hát nem ő fikázik másokat azért, mert elértek valamit.

odamondó 2010.10.17. 16:25:25

@Stöki: és ezt az xlive accountot 1 ember? :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.10.18. 08:33:16

Az achievement rendszer főleg a fejlesztőknek szól. Egészen jól látszik belőle a userek viselkedése. Pl. ha a játékosok 80%-a nem jutott tovább a harmadik pályánál, vagy senkit nem érdekel a bányász minigame, vagy éppen mindenki legalább háromszor végigtolja a sztriptízbárban játszódó pályát.
El tudom képzelni, hogy az MS pénzért teszi elérhetővé az acsi statisztikákat, fejlesztőknek elképesztően hasznos. De majd ezt valami hozzáértő elmeséli.

Leon121 2010.10.18. 08:48:52

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Az achievement rendszer a játékosoknak szól, így kerek perec. Van, aki számára semmit nem jelent, van, aki csak a kedvenc játékaiból szedi ki, amit tud, van, aki a hírben szereplő ürgéhez hasonlóan megszállottan gyűjtöget, amennyit csak tud. A játékidőt jó esetben kitolhatja az ezekre való vadászat, és viszonylag kevés plusz munkát jelent, ugyanakkor adhat egy plusz réteg szórakoztatást a programhoz. A fejlesztők nem hiszem, hogy ebből tájékozódnának, ahhoz általában nem elég konkrét adatokat ad, másrészt azért sejthető, hogy melyek a nehezebb achievementek, amiket alig szednek össze.

rognork 2010.10.18. 09:45:10

Én utoljára a heretic 1-et maxoltam 98-ban. De szép is volt.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.10.18. 10:28:25

@Leon121: Ha (mondjuk) a Bioware meg szeretné tudni, hogy mennyire tetszett a játékosoknak a (mondjuk) bányász minigame az ME2-ben, akkor:
a, kérdőívet töltet ki velük
b, átrágja magát egyzillió fórumon
c, megnézni, hogy mennyien csinálták meg a megfelelő acsit
Szerinted melyik módszer a legegyszerűbb? EGÉSZEN BIZTOS, hogy a fejlesztők felhasználják a statisztikákat, felbecsülhetetlen értékű.

Leon121 2010.10.18. 11:16:56

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Ha jól emlékszem, egyáltalán nincsen bányászathoz kapcsolódó achievement a Mass Effect 2-ben. Szóval lehet, hogy lehetne erre is használni, de én kétlem, hogy élnek vele, vagy legalábbis fontosnak tartják.

BobaFett 2010.10.18. 12:35:42

Ez azért nem semmi!
Egyébként az a baj, hogy néha nagyon egyszerü achiket gyüjteni, néha meg irdatlan nehéz. Emlékszem az ice age 3 játékot két délelött 1000 pontra vittem, mig a resident evil 5-öt 3 hét nyomulás után 900 körüli pontnál már meguntam. Egyszerüen már annyi energiabefektetés lett volna plusz pár pont, hogy tényleg nagyon fanatikusnak kell lenni hozzá.

Magon_ 2010.10.18. 20:11:23

A félmilliós gamerscore bitang sok, ehhez azért bőven több kell, mint hogy valaki nagy kocka, ezt nagyon is célirányosan kell nyomni. Nyilván ehhez az is kell, hogy a sok hetes farmolást igénylő achievementeket nem csinálja meg, de szimplán a 'kiszedem a legkönnyebb 1-200-at és köv game' azért nem elég. Amúgy a pénzköltsége az usákoknál egy ilyen menetnek messze nem olyan vészes, mint sokan gondolják, rent és resell, és pár dolcsiért nyomultál egy game-mel. Jó, még így is jópár ezer dollár, de azért nem omg.

odamondó 2010.10.19. 12:31:53

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Bocs, de mi értelme van a visszakapcsolásnak? Egy játékot ha elkészítettek akkor utána nem módosítják eddigi tapasztalataim szerint... A jövőben meg csak nem húzzák be még1x ugyanazokat?

@Magon_: "Jó, még így is jópár ezer dollár, de azért nem omg." Nagy a jólét pár ezer $ gamekre nem OMG? Nem hát, mert OMFGWTF!

BadSector 2010.10.20. 09:04:30

"A Stallion83 nevű Xbox 360 júzer a Telltale Wallace és Gromit játéksorozatában unlockol egy 20 pontos achievementet, és ezzel eléri ötszázezredik gamerscore-ját."

"You performed a critical hit on Hungarian language for 1000 XP..." :D

algi 2010.10.20. 09:14:37

lol. Névelőkön, kötőszavakon és névmásokon (valamint számjegyekkel kiírt számneveken) kívül öt magyar szó van benne. :D

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.10.20. 09:19:17

Természetesen szándékos nyelvabúzus volt. Vagy legalábbis képes vagyok bármikor ezt állítani, szemrebbenés nélkül. :)

moli 2010.10.20. 10:16:17

@BadSector: :D tenyleg, fel sem tunt. dehat ez a jo benne, remelem sebesen haladunk az egynyelvu vilag fele, sok problemat megoldana.

Leon121 2010.10.20. 10:43:48

@odamondó: 5 év alatt azért nem annyira "OMFGWTF". Számolnád össze, mennyit költöttél például élelmiszerre vagy gázszámlára ennyi idő alatt! :)
süti beállítások módosítása