HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Túl jó a játék, pereljük be!

2010.08.26. 09:00 hancu

Egészen szürreális történet következik. Adott a Lineage 2 című koreai mmorpg - akik próbálták, azt mondják róla, a gank és a grind Mekkája, vagyis a magas szintű karakterek előszeretettel öldösik benne halomra a kicsiket, akiket semmilyen játékmechanika nem véd ettől; illetve a játékmenet erősen támaszkodik az "ölj meg egymillió vaddisznót" és "szerezd meg a tárgyat, ami 0,00000001% eséllyel esik" sablonokra. Adott továbbá egy Craig Smallwood nevű jóember, aki súlyosan belesüllyedt ebbe a játéba, ez öt év alatt 20 ezer játékórát jelent, ami testvérek között is napi 11 órás átlag, ami minden képpen beteges mennyiség.

Craig egyszer csak gondolt egy nagyot, és beperelte 3 millió dollárra a játékot kiadó NCSoft céget, mondván, a játék túl addiktív, és erre őt senki nem figyelmeztette előre, aztán lám mi történt. A fordulatot tovább árnyalja, hogy mindez pont azután jutott eszébe a jóembernek, hogy tiltott RMT-ért (real money trading, a játék virtuális pénzének vagy tárgyainak kereskedelme valós pénzért) az accountját letiltották. Craig magyarázata erre az, hogy összeesküvés van, és ezzel csak arra akarta rávenni őt a cég, hogy álljon át egy másik játékukra, az Aionra.

A meglepő az egészben az, hogy az NCSoft kérelme ellenére a bíró nem zavarta el jó messzire Craiget azzal, hogy ez kérem úgy ahogy van marhaság (ahogy történt például a híres esetben, amikor az elhízott fickó akarta beperelni a McDonaldsot), tehát úgy tűnik, valóban per lesz a dologból. Vicces lenne, ha nyerne, és ezen felbátorodva az összes szerencsejátékfüggő nekiállna visszaperelni a pénzét a kaszinótól. Nem is beszélve a vásárlásmániásokról vagy a munkalkoholistákról.

77 komment

Címkék: per hülyegyerek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr442247438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.08.26. 09:20:54

Egy ekkora seggfej bíróval még nyerhet is. Nem tudom, hogy koreában van-e precedensjog, de ha igen, akkor nagy balhé fog ebből kerekedni.

Dester 2010.08.26. 09:35:17

Ha ez bejön, várom majd a Starcraft-gyerekek pereit...

Kandras 2010.08.26. 09:51:10

Bár gondolom az illető nagykorú, de az azért szerintem jó eredmény lenne, ha az összes mmo-t 18+-os korhatárúvá tennék, az tényleg rájuk férne, mert valóban beléjük van kódolva az, hogy függővé tegyék egy embert. Egy felnőtt meg is érdemli, ha azzá válik, meg ő már a maga ura, de egy gyerekkel szemben ez alattomos dolog, gyerekeknek ne árusíthassanak ilyen direktben függőséget okozó termékeket szerintem.
Na persze nyilván attól még ugyan úgy beszerezné az összes gyerek, de egy jelképes lépésnek jó lenne.

Laciii 2010.08.26. 10:01:37

ÍRJÁK RÁ A CSOKIRA IS!!! Meg tetoválják rá a ...

copass 2010.08.26. 10:03:00

ámerika a lehetőségek és a hüjék hazája! :D
a függőség 18+ egyéni probléma, de gyereknél már a szülőt kell jól pofán verni, hogy miért hagyja annyit játszani.

KCB 2010.08.26. 10:08:26

Remélem a hátralévő életét a per költségeinek kifizetésével tölti.

answer 2010.08.26. 10:14:46

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: csak a játék koreai. Craig természetesen amcsi. :D

Arilian 2010.08.26. 10:16:17

Miért 'Beteges'? Nyilván nem 'normális', de beteges?

'aki nálam kevesebbet játszik az noob, aki nálam többet az beteges'

De hogy a cikket is kommenteljem, nyugodtan rá lehetne írni a dobozra, hogy függőséget okoz és 16+.
Majdnem mindenki aki játszik MMO val tapasztalta már, hogy épp nem élvezet a játék, de 'azt még megcsinálom'

hancu 2010.08.26. 10:20:19

@Arilian: A beteges a személyes véleményem volt. Hosszú távon napi 11 órás átlagot szinte bármiből annak tartok, beleértve mondjuk a munkát vagy az alvást is.

Kandras 2010.08.26. 10:29:58

@hancu: ítélkezel a pontos háttér ismerete nélkül. Lehet, hogy farmbot volt bent nagyrészt (úgy tudom Lineage 2-ben nem bannolják valami hatékonyan őket), lehet direkt online hagyta a karit, hogy farmolja az online időt, lehet, hogy többen használták az accountot. Nem tudhatjuk.
Nehezemre esik elhinni, hogy minden nap valóban 11 órán át ült a játék előtt, de persze ez is egy opció.

moli 2010.08.26. 10:32:53

@Kandras: oooo, a csavo azert perel, mert onmaga szerint fuggo lett, mert onmaga szerint 20000 orat jatszott 5 ev alatt. hancu errol irt posztot.

Kandras 2010.08.26. 10:33:54

@moli: ja, látom, bocsánat.

Kraivan 2010.08.26. 10:34:41

Én a Guild Wars-ot perelném be, mert a világ legjobb játéka elvileg, az mmo top10-es listában dobogós, én mégis 6 nap után töröltem, mert szerintem dögunalom volt.

A játék nem elég addiktív, és elb*sztam rá 7ezer forintomat.
Visszavásárlási garancia meg elhasznált account aktiválásra nincs.
Milliárdokat akarok és diszdobozos példányt a GW2ből.

De vissza:
Ha hivatalos szerveren tolta, akkor szerintetek?
A Lineage2 hivatalos szerverén 100x annyi bot van mint a legnépesebb törtszerón.
Volt munkatársam 6 accountot tartott fennt, és ecsetelte h svájci óraműpontossággal dolgoznak a farm/vendor botjai. Természetesen irl pénzért is forognak az áruk, gyakorlatilag ebből tartotta fenn a sok accját, meg valami kis kiegészítőkeresete is lett.
Elmondása alapján ő még a szolid botozók közé tartozik.

Könnyű úgy a napi 11 óra, ha te irl melózol, miközben pörög játék számlálója is.

Van is egy RTM ban-ja a perelőnek, ami tiltott, gyakorlatilag az ncsoft ingame lesz*rja, így pereskedés közben lehet előkerülnek a botozási paragrafusok majd.

kistucsok 2010.08.26. 10:43:05

@regisztráltam: a haverom kb 3000-4000 Ft termelt naponta anno a lineage-ben, szerencsére már lefüggött róla

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.08.26. 10:54:55

akkor szeretném beperelni a nőket, mert aljas módon fel áll rájuk a kukim...

ampelmann 2010.08.26. 11:08:41

"Álmaidban amerika vissza integet..."

JohnHenry 2010.08.26. 11:11:50

lehet, hogy a blizzard direkt csinálja a sok szerverleállást és egyéb egzotikus hibákat az accountkezelésben? nehogy függő legyen a játékos...

nemezisazis 2010.08.26. 11:42:46

nos a legtöbb játékra már jó ideje ráírják hogy addiktív. a vásárlás akkor az, ha valaki bolond.
a szerencsejátékokra is kiírják.
perelni tehát továbbra is csak ott lehetett, ahol eddig.
vagyis mindenhol ahol a sok barom nem zárta be a kiskapukat.
hajrá craig.

The Welsh 2010.08.26. 11:55:44

Ha jól értem, a faszi a LineAge2-ből élt eddig

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.08.26. 12:07:39

Bevallom, súlyos oxigénfüggő vagyok, és senki nem figyelmeztetett előre. Kit pereljek?

Lord_M_ 2010.08.26. 12:12:54

@The Welsh: jólérted, és a jövőben is abból szeretne, csak most per útján szeretné :)

2010.08.26. 12:27:43

ez felháborító és szánalmas egyszer... ledöbbenek azon, hogy az perel be akárkit, aki csak akar és még ő fog jól járni... habár hozzáteszem, ez Amerika... ott úgy kavar az ember, ahogy csak kénye kedve tartja

Tutá Liber 2010.08.26. 12:31:39

Ez azért nem teljesen fedi a valóságot, mert a game időnként kiírja, hogy már régóta játszol, tarts szünetet

Logan Grimnar 2010.08.26. 12:32:33

hülye amerikaiak, amerikai hülyék... :-)))

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2010.08.26. 12:33:28

@csacse: Napi 11 órán kersztül? Az már beteges :D

2010.08.26. 12:37:02

Józan ész és saját felelősség nincs a világon? Ha a bíró a srácnak ad igazat, akkor azzal elismeri, hogy mindenki büntetlenül lehet hülye és felelőtlen, mert nem mindent rágnak a szájába. Esetleg ha rá is írják, hogy függőséget okozhat ennek ellenére mégis rászokik és emiatt tönkre megy az élete, akkor meg az lesz a baj, hogy miért nem rugták le a székről 6 óra folyamatos játék után?

nemecsek ernő áruló 2010.08.26. 12:47:59

Semmi gond. A szerencsejáték zrt. épületeiben már régen kint van, hogy a túlzott játék mentálhigiénés problémákat okozhat. Legfeljebb majd amcsiban is felirják minden létező szórakoztató egységre, meg kötelező lesz a munkahelyeken havonta pszihológussal beszélgetni. Ki van ez találva, kérem! :)

Gyűjtőjegyes 2010.08.26. 13:01:13

Javítsatok ki, ha tévedek, de rég játszottam vele, viszont mintha X óránként kivágna a játék, ezenfelül talán óránként üzenetekkel bombáz, hogy ideje pihenni. Lehet, hogy a töltő képernyőn is ott virít a felírat, hogy időnként mars pihenni, mert függő leszel.
Tehát aki ezeket ignorálja, és ezek után pattog, hogy függő lett, menjen a víz alá sünt szarni, miközben egy talicskányi apró majom rajta teszteli az anal intruder 9001-et (OVER NINETHOUSAND!!!)...

nickita 2010.08.26. 13:07:45

"tiltott RTM-ért (real money trading"

akkor az nem RMT?

egyébként ez egy barom, meg a bíró is az

hancu 2010.08.26. 13:10:16

@nickita: Dehogynem, elírtam, javítom, köszi.

The Welsh 2010.08.26. 13:17:57

@Ernő (WebSEO):

én is szoktam napi 11 órát dolgozni:)

gpe 2010.08.26. 13:37:05

Ezt a perelést magyarázza már el valaki. Hogyan történik vélhetően nem kóreai nemzetiségű felperes és egy kóreai cég között az eljárás?

hancu 2010.08.26. 13:42:59

@gpe: van a cégnek amerikai kirendeltsége

Dude 2010.08.26. 13:54:56

"11 órás átlag, ami minden képpen beteges mennyiség."

helyesen: mindenképpen

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.08.26. 13:56:13

Idióta, fejbelődni.
Mondom ezt wowosként, anno hasonló időmennyiségben toltam évekig. Most már nincs annyi időm :)

BitPork 2010.08.26. 14:01:56

gpe, hancu: nagy általánosságbé ezeket a dolgokat államközi jogsegély-egyezmények szabályozzák. Ha iljen nem-e van akkor gyön a helyi leányvállalat megtámadása, ui.: egy leányvállalat automatikusan nem, csak bizonyítható részvétel esetén lehet felelős egy nemzetközi perben. És ugyí bizonyítani ált a felperesnek kell.

Dr. Cica75 2010.08.26. 14:03:00

@Katamori: De jo, hogy itt nem ugy kavarsz, ahogy akarsz, hanem befoghatod a pofad!

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.26. 14:04:00

@Birtalan Balazs: en a vallasi vezetokkel kezdenem. aztan johetnek a tudosok. csak vigyazz, mert a vegen meg ki is szamlazzak az elhasznalt mennyiseget. :)

The Welsh 2010.08.26. 14:04:25

@BitPork:

de miután ők forgalmazzák az USA-ban a játékot, így bizonyítható a részvétel.

hancu 2010.08.26. 14:05:10

@BitPork: Itt speciel az van, hogy a játékot Amerikában és EU-ban az NCSoft West üzemelteti, tehát ő nem figyelmeztetett, tehát gondolom őt perelte a történet jó képeségű főhőse.

Spirál Dénes 2010.08.26. 14:14:08

Gondolom Koreában, meg bármely USA-n kívüli országban röhögve picsán rúgták volna szegény feljelentőt.
Amerika a hülye ötletek és az ötletes hülyék országa.

mediocris 2010.08.26. 14:14:32

@Birtalan Balazs:

"Bevallom, súlyos oxigénfüggő vagyok, és senki nem figyelmeztetett előre. Kit pereljek?"

A Levegő Munkacsoportot. De aztán milliárdokra ám :)

BitPork 2010.08.26. 14:36:40

@hancu: @The Welsh: a forgalmazás 2 dolog, de az érintettség teljesen más. Én pölö árulhatok késeket, de ha vki ölni fog vele én nem vagyok felelős érte :) A tulajdonos az a felelőssé tehető. _Ha jól sejtem a licence agreementbe olyasmi van h aki megveszi, az nem a szoftvert veszi meg csak a jogot h használhassa. És innentől én is hülye vagyok hozzá, mert ez bizony kőkemény szerzői és tulajdonjogi terület.

MagyarZizzi (törölt) 2010.08.26. 15:07:07

Tipikus amerikai gondolkodás. "Mindenki hibás, csak én nem, én a szegény áldozat vagyok!" Kíváncsi vagyok, mi fog történni a World of Warcrafttal, ha ez az eset precedenst teremt...

nál 2010.08.26. 15:41:08

Érdekes, hogy még senki nem viccelődött azon, hogy Craig Smallwoodnak hívják. Vagy talán... Á, ez elképzelhetetlen... Ti nem játszottatok a Dink Smallwooddal!?

Count Adyn 2010.08.26. 15:46:09

jóöreg L2, első mmo-m:D

sertésmájkrém 2010.08.26. 15:48:39

Pedig néhány játéknál nem ártana némi figyelmeztetés.
Sajnos nem egy ember ismerek akinek iskolája, munkahelye, házassága ment rá ilyesmire. És nem kell "komoly" játékra gondolni, egy gagyi travian is elérhet ilyesmit. Sőt.

2010.08.26. 15:53:23

@sertésmájkrém: Hát pont ez a baj, hogy nem a játéktól vagy bármi mástól függ, hogy rászoksz -e valamire. Gyakorlatilag végeláthatatlan listát lehetne gyártani azokról a dolgokról, amik függőséget okozhatnak és nem a függőség tárgya a hibás egyik esetben sem, mert a függés elsősorban pszichés.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.08.26. 16:16:54

Elkerülte a figyelmeteket, hogy a Real Many Trading miatti letiltás után perelt.

Azaz a csávónak ez volt a melója, hogy öli a vaddisznót, és eldja a péncélt.

Ez nem beteges, hanem pénzkereseti lehetőség.

Kínában, Kóreában mesélhetnének erről nektek a WOW-os farmolók.

moli 2010.08.26. 16:21:35

@Trompf: nemhogy a kommentekben, de mar magaban a posztban is benne van: """A fordulatot tovább árnyalja, hogy mindez pont azután jutott eszébe a jóembernek, hogy tiltott RMT-ért az accountját letiltották."""

2010.08.26. 16:28:41

@Trompf: De ez mit változtat a jogi megitélésen? Kit érdekel, hogy ő ebből élt és most elvették ezt a lehetőséget tőle ha a dolog egyébként is jogtalan? Ha szerződés szerint ment volna a dolog, akkor igen, de sem a függőség miatt, sem a szabályokkal egyébként ellentétes pénzkereseti lehetőség megszünése miatt nem perelhet. Még örülhet, ha a cég nem pereli vissza.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.08.26. 16:33:32

@Robi, a hód: Jaa.. Hát maga a per az szerintem baromság.
Ennek ellenére lenne értelme ha megnyerné legalább részben. Valamiféle napi limit szerintem ráférne az összes online játékra. Vagy korhatáros szűrés.

Amit írtam, azt csak a beteges hajlammal kapcsolatban vs pénzkereset írtam.

morden2 2010.08.26. 16:56:33

Ha emlékeim nem csalnak a kis karaktereket nagyon de nagyon erősen vedték a l2 világában és a player killert is komolyan büntették ( pl cuccok elvesztésével) minden szinten.

2010.08.26. 16:56:54

@Trompf: Én nem örülnék, ha abba az irányba menne a világ, hogy saját hülyeségünk miatt másokat perelhetünk és ebből még meg is lehet élni, nem is rosszul.
Ami a korhatáros szűrést illeti, szerintem ez nem sokat segít. Mert egy gyereket még le is lehet tiltani, vagy korlátozni, hogy mennyi időt töltsön a számítógép előtt, de a függők nagy része felnőtt, velük mi van? Megmondom, mi: ezeknek pszichológus kellene. Ha valakinek családja van, akkor meg kellene vizsgálni, hogy miért mégis a játék lesz számára a legfontosabb, ha meg tök egyedül él, esetleg azt, hogy ellátja -e rendesen a feladatát a munkahelyén emiatt, ha még van neki olyan. Ha a dolog semminek a rovására nem megy, akkor meg nincs vele gond. Mondjuk ilyen biztos nincs sok, de el tudok képzelni valakit család és barátok nélkül, akinek annyi pénze van, hogy dolgoznia már nem kell és így akarja leélni az életét.

Kraivan 2010.08.26. 17:00:10

"De ez mit változtat a jogi megitélésen? Kit érdekel, hogy ő ebből élt és most elvették ezt a lehetőséget"
Talán csak annyit h épp Amerikában akarták megadóztatni az MMO-ban szerzett lootokat.

tarr 2010.08.26. 17:01:40

Apám 20 éve napi 12-14 órákat dolgozik, sokszor hétvégén is. Sok mindennek nevezném de betegesnek nem...

A nép fia 2010.08.26. 17:11:00

Egyszer kipróbáltam a WoW-ot. Kb. 10 percig voltam online, aztán töröltem. Ez egy sz*r.

Gondoltam, adok még esély az MMORPG műfajának, és a Star Wars Galaxies-re esett a választásom. Ott kb. 15 percig játszottam.

Azt hiszem, az online szerepjátékokat nem nekem találták ki. Egy percet sem szánok rájuk az életem maradék idejéből.

andben 2010.08.26. 17:22:32

Buta amcsik!

Utána meg ugorjanak le egy felhőkarcolóról és egy családtag perelje be az építő céget h nem szólt az elhunytnak senki a gravitáció hatásairól!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.08.26. 17:42:06

Szanalmas.

Megyek beperelem az egyik kereskedelni TV-t, mert sokat TVzek es erre nem figyelmeztettek, hogy racuppanhatok a TVre.

(Nem TVzek sokat, sot alig nezek TVt.)

2010.08.26. 17:42:41

@Kraivan: Ez fura, ha emiatt tiltanak le és mégis adóztatni akarják az így szerzett jövedelmet.
De ennek semmi köze ahhoz, hogy az illető jogtalanul perel. Ráadásul ha megadóztatják az egyébként a játék szabályaival ellentétes jövedelmet, az nem érinti az ezután nem megszerzett jövedelmet, lévén, hogy abból már nem fog adózni, tehát az adójogi része rendben lesz, marad a "ki a felelős a saját hülyeségemért?" per, ami után remélem a csóka kedve örökre elmegy az ilyen játékoktól.

Lasombra 2010.08.26. 18:14:46

5 évig napi 11 óra game? nem nagy ügy, más is volt egyetemista. :)

Lone Wolf 2010.08.26. 19:20:45

Ezt a faszságot! A döntés az övé volt, hogy mennyit játszik! Itt nincsen fizikai addikció. Csak pszichológiai lehetséges. Azt meg egy csipetnyi akaraterővel és józan ésszel lehet irányítani, ami azt illeti még a kialakulása is elkerülhető.

Morgh 2010.08.26. 20:52:13

ad1. napi 11 óra? bullshit.. amikor nyomtam (több mint 6éven át) akkor simán kifért a csövön napi 14-16 is (szünidőben). és tuti, hogy végig walkerezett.
ad2a. ez mér nem nekem jutott eszembe előbb?
ad2b. ...talán mert kicsiny hazánkban, ha bemész a bíroságra ilyennel, már a portán körberöhögnek.

moli 2010.08.26. 22:48:46

@Morgh: """talán mert kicsiny hazánkban, ha bemész a bíroságra ilyennel, már a portán körberöhögnek."""

ott nalunk barmivel mesz be korberohognek.

nál 2010.08.27. 00:15:47

@moli:
Ehhez igazából be sem kell menned...

2010.08.27. 00:57:35

@Cica75: inkább fogja be mindenki, minthogy mindennapossá váljanak az ilyen esetek még itthon is

2010.08.27. 00:59:04

@Morgh: ad2b -> erről van szó!

BoneSayeR 2010.08.27. 01:21:32

Őszintén remélem, hogy nem nyeri meg a pert.

Dukefazon 2010.08.27. 14:27:13

Akkor csak egy üzenet kell amikor loginol a szerverre, hogy "Vigyázz, addiktív! OK" és már moshatják kezeiket az újabb perek ellen.

algi 2010.08.27. 23:46:14

Egyébként nem feltétlen a legélvezetesebb játékok a legaddiktívabbak. Ezt egyébként a Nerd is illusztrálta: bármilyen szar egy játék, ha az embernek az az érzése támad, hogy le kell győznie. Az MMORPG-kben pedig veszélyes érzés, hogy győznöd kell, ugyanis sosincs vége, bármennyire jó leszel. Sőt, a legsikeresebb MMORPG-k szerintem éppen abból élnek, hogy minél inkább felerősítik azt az érzetet, hogy végig kell vinni.

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2010.08.31. 00:09:40

@The Welsh: Jó, ok, csak irigykedtem... na :D

Reactor 2012.04.04. 03:27:57

Már várom, amikor a sok szenvedélybeteg bepereli a nyerőgép-gyártókat, mert elvesztették X-százezer forintjukat a cseresznyés tőzsdén...
süti beállítások módosítása