HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Akik 48 órát játszanak minden héten

2010.06.06. 09:00 Stöki

Pár napja járta körbe a szaksajtót a játékpiacon elég alapos felméréseket készítő NPD Group elemzőcég új, Gamer Segmentation 2010 című tanulmánya. A majdnem 19 ezer játékos megkérdezésével készült felmérés leginkább meghökkentő eredménye az, hogy a játékosok 4 százaléka heti 48,5 órát vagy még többet játszik. Vagyis heti két teljes napot. Napi 7 órát.

Ha belegondolunk, ez baromi sok. A 48,5 óra is meg a 4 százalék is, a G4TV fel is tette a kérdést: kik ezek a játékosok, hol vannak? És a kommentekben meg is jelent néhány, két játékos sztoriját pedig ki is emelte külön cikkbe a lap. Érdemes elolvasni, egyikük egy Irakot és Afganisztánt megjárt, 28 éves, mozgássérült exkatona, a másik megszólaló pedig egy 22 éves lány. Mindketten munkanélküliek, és játékokkal ütik el idejük nagy részét.

Azt hihetnénk, hogy ők kivételes esetek, mert inkább az iskolába járó kiskorúak vannak ennyire rágyógyulva a játékokra, de ez tévedés. A felmérés szerint a 4 százalék (ami nagyjából olyan 750 embert jelent) átlagéletkora 29 év. Az extrém játékosok 66 százaléka férfi, 34 százaléka nő. Legtöbbjük alacsony jövedelmű háztartásokban él, ennek ellenére sokat költ játékokra, átlagosan 34 játékot vesz három hónap alatt (ezek többsége valószínűleg használt cucc az NPD elemzője szerint).

Természetesen muszáj megkérdeznem az IDDQD olvasóitól: van köztetek olyan, aki beleesik a fenti kategóriába? Ha igen, és hajlandó megnyilatkozni a kommentekben, kíváncsi lennék, hogy mivel játszik, mennyit költ egy hónapban játékokra, illetve mindenekelőtt arra, hogy miért, milyen körülmények hatására foglalkozik ennyit a játékokkal.

152 komment

Címkék: felmérés addikció fanatizmus hihetetlen sztori

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr222059065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

félember 2010.06.06. 13:04:29

Everquest 2 pár évig megvolt napi átlag négy óra.
A mókás az, hogy egy jó MMO játékkal simán kap az ember annyi élvezetes órát mint sokminden mással a való életben. Persze aztán abbamaradnak ezek az időszakok mindenkinél de gyanítom ha 800 évig élnénk akkor nem sietne senki :P

suhanyc 2010.06.06. 13:09:06

Régen Wolf ET-vel rengeteget, napi 6 óra kb. Aztán jött 6-7 év kihagyás, mert olyan notim volt amin csak dolgozni lehetett játszani nem. (De azért PSP-n akkor is néha.) Most lett egy új, és bár nem tervezem sok játék végigjátszását de a Fallout 3 beszippantott, az 1-2 is megvolt anno. Szóval két naponta 4-5 óra tuti, hétvégén meg néha 8-10 órát is, modokkal. Mindezt 30 évesen. Na jó most balesetes voltam, nem igazán járóképes, köv hétvége már nem lesz gép előtt ülős... ,)

keriati · http://blog.fsck.hu 2010.06.06. 13:17:21

@Jaffar: Hát a késők/felkészületlenek (no poti, no flask, vagy bármi hiányosság...) nálunk is repültek, de így is az endboss tryokon elment néha 2-3 nap, de végül legalább lementek azok is...
@Álmos: Igen, aki wowozik még ott olyan hozzáállás néha megvan, hogy most akár csinálhatnék <valamit> vagy wowozhatnék... akkor meg már wow, hisz a havidíjat ki kell használni...
Az viszont meglepő hogy van aki single player (avagy inkább nem mmo) játékokkal is képes napi 6+ órákat játszani...

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2010.06.06. 13:19:50

hat anno kb 1 even at wowwal siman megvolt a 8-12 ora...nem banom, jo volt, tanultam belole :D

sziba 2010.06.06. 13:25:05

1.5 évig nem volt melóm. Azalatt travian függő voltam.Gép folyamatosan ment, sokszor éjszaka is fent voltam, reggel első dolgom volt a faluk igazgatása volt.
A szerver vége felé nagyon sokan kiszálltak vagy egyre ritkábban voltak fent.6-8 accot vittem, 15-20 falvakkal.(meg persze másik szervereken aranyfaluk folyamatosan.)A végjátéknál már nagyon vártam a ww elkészültét.Az utolsó 2-3 hétben szerencsére sikerült munkát találnom,de azért becsülettel végignyomtam, még ha nem is a mi klánunk nyerte.
Így utólag értelmetlen időtöltésnek látom, amit a család is igen nehezen tolerált.
Azóta néhány fps-t toltam végig, főleg hétvégén.
Hétközben max a hírek olvasására van időm.

lone 2010.06.06. 13:27:51

bizony nálam is előfordult, hogy a játék rovására ment az iskola.. :)

asd123321dsa 2010.06.06. 13:35:18

Szerintem bárki akinek kicsit is jobban mennek a kompetetív játékok bőven beletesz heti ~50 órát a gyakorlásba. CS, SC, QL... ezekben máshogy nem is nagyon lehet eredményt elérni.

manwithbeard 2010.06.06. 13:37:06

Tulajdonképpen játékkal valószínűleg nem töltök heti 48 órát, de gép előtt biztosan. Mondjuk mivel wowozok a játékban töltött idő értelmezés kérdése, mert mondjuk bent ülök a bankos karakterrel és csak néha ránézek AH-ra, meg beszélgetek, az pl. játéknak számít-e? De ettől függetlenül napjaim úgy állnak, hogy mivel egyetemista vagyok, ezért napi max 6 óra egyetem, illetve heti 3x1,5 óra sport, de a többit gyakorlatilag gép előtt töltöm. Vizsgaidőszakban ez annyiban módosul hogy olyan napi 6-8 óra tanulás, a többi ugyanaz. Magyarul átlagban az ébren töltött 16 órából 8-10-et gép előtt ülök (ebből játék napi 4 óra kb.), szóval heti 56-80 óra kijön így.

cu2 · http://zandagort.hu/ 2010.06.06. 13:38:07

Volt a TED-en egy idevágó előadás:
www.ted.com/talks/lang/hun/jane_mcgonigal_gaming_can_make_a_better_world.html
Eszerint sokkal jobb lenne a világ, ha még több ember még többet játszana, mert a hardcore gamer-ek olyan tulajdonságokat sajátítanak el ("super-empowered hopeful individuals"), amik a világ jobbá tételéhez is elengedhetetlenül szükségesek. Persze csak akkor, ha valaha képesek lesznek a játékon kívül mással is foglalkozni. :-)

kekszi 2010.06.06. 14:00:34

Nalam commodore-on kezdodott minden, meg alt. iskba. Mar akkor is jobban szerettem baratokkal, csaladtagokkal osztot kepernyon ket joy-al rep szimulatorozni, autoversenyezni vagy lovoldoset jatszni. Nemtom hanyorat, de akkoriban ez fotevekenyseg volt :)
Aztan Pentiumokon jottek a sinlge playeres gammak meg a "netnelkuli" korszakban. Red Alerttek, Quake-ek, Shadow Warrior, Carmageddon, HL, CS, NFS stb. Gimi mellett, napi tobb ora 2-3 is, de mellette volt rendes elet, jartam mar partykba, meg tanulagattam is.
Egyetemen a koliban jott be nalam a net, nem is akar milyen. Ekkor kezdtem komolyan neten CS-zni, netes ligak, LANok, stb. Napi 4-5 h warozas. Mellette suli es partyk. Mindez az alvas karara ment, de sikerult 5 ev alatt az egyetemet befejezni.
Egytem befejzetvel a gammak is befejezodtek nala, egyszeruen nincs ra ido, meg mar kedvem sincs, jo estbe letoltom az uj gameket es ki is problaom, de mostmar a letoltesig sem jutok el.

algi 2010.06.06. 14:19:20

Amikor nincs megrendelésem, akkor elképzelhető. Amikor van megrendelés, akkor szinte egy fikarcnyit se játszom. Szóval átlagban sztem nem jön ki. Gyerekkoromban még kijött ennyi. (Általánosból hazaérve azzal kezdtem, hogy bekapcsoltam a gépet és futtattam a Mortal Kombatot, aztán kifulladásig játszottam.)

Starlark 2010.06.06. 14:28:18

Jó pár éve én Hódító függő voltam, de szerencsére egy majdnem elcseszett vizsgaidőszak után legalább a vizsgák idejére abbahagytam.

Most viszont már teljesen leszoktam róla. Viszont a játék se az már amivel akkor annyira szerettem játszani.

Kandras 2010.06.06. 14:28:53

Informatikai egyetemre jártam tanítani, ott nemhogy 4, de némelyik csoportban talán 20% is volt a wowfüggők aránya.
Beszélgettem is többekkel, az a fajta tanár voltam, aki nem szarta le az elkallódó diákokat és megpróbáltam őket meggyőzni arról, hogy hülyeség amit csináltak.
A legtöbb közülük azt mondta, hogy azért csinálja, mert ez a legolcsóbb szórakozás, más egy esti buliért fizet annyit, mint ő egész hónapban. Megpróbáltam őket meggyőzni arról, hogy ez egy nagy becsapás, mert egy a pénznél sokkal értékesebb dologgal fizetnek: az idejükkel. De sajnos ez a legritkább esetben sikerült, a legtöbb 1-2 év után otthagyta az egyetemet.
Szerintem nálunk talán még több ilyen is van, mint másfelé, mert tényleg nagyon csábító az sokak számára, hogy havi 4ezerért megvan a szórakozás minden estére aztán nem veszik észre, hogy valami sokkal értékesebbet áldoznak be érte: a jövőjüket.
Persze nem állítom, hogy minden wowosnál ez lenne a helyzet, félre ne értsen senki. Volt néhány fps függő is, akivel beszélgettem. De ők mindannyian észbekaptak, valahogy az fps nem szippantja be őket annyira erősen, könnyebben elszakadnak, amikor jönnek az első bukások. A wowosok sajnos döntő többségében ilyenkor azzal reagálnak, hogy még annyira se járnak be egyetemre, mint előtte.
És sajnos nem javul a helyzet, minden októbarben beülök 1-2 elsőéves előadásra a hátsó sorba és a 300 fős előadáson eleve max 50-100 ember ül bent és ha 10 olyan ember nincs, aki a hátsó sorokban wowozik, akkor egy se. Ez 2-3 éve még egyáltalán nem volt szokás.

Limrasson 2010.06.06. 14:30:00

Hát igen, én is elég nagy kocka vagyok, wowozom, már elég rég, néha kicsit keményebben, néha ráunok nem nagyon játszok, de a gép általában úgy is megy, elég sok anyag van a gépemen tanuláshoz + msn +fészbukk, ahová általában akkor járok fel, ha semmihez nicns kedvem/időm, stb, más játékok...
Többet kéne kondizni, kint lenni a napon (wtf), de vizsgaidőúszak alatt úgy se megy, majd utána :D
(Két kockulási szezon között kimegyek megnézni megvan-e még a világ).
Szóval átlagban napi 7 órát nem játszok (wowban 5 év alatt olyan 4-5 óra a napi átlag talán? Rég számoltam át utoljára), de a gép megy 7 órát.

lekvárosbukta 2010.06.06. 14:46:56

Mostanában kicsit alábbhagyott, de napi 9 óra wow kijött ÉVES átlagban másfél éve. Se iskola se munka, gondolom nem meglepő.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.06.06. 14:54:03

Én két éve tolom a WoW-ot tört szerveren úgy, hogy néha rámjön, akkor 5-6 órát játszom vele, utána még pár napig napi 1-2 órát majd újabb pár hétig (van, hogy több hónapig is) hozzá sem nyúlok. Nem tudnám elképzelni hogy napi szinten játsszak vele, annyira azért nem nagy szám a game.

Kandras 2010.06.06. 15:05:58

@cu2: szerintem ez az előadás egy hatalmas blődség.

rootshaper 2010.06.06. 15:17:42

en 2 even keresztul wowoztam, olyan szinten, hogy 2 evig baratnom sem volt, mert senki nem maradt meg mellettem. neha mar csak azert is felmentem, hogy ne legyek online IRL, es csak dumaljak a klantarsaimmal, meg gyonyorkodjek a vilagban... aztan ennek a varazsa "lassan" elveszett, eloterbe kerult sok minden mas dolog, de! siman meg lehet ugy oldani szerintem a heti 48 ora jatekot, hogy az ne menjen semmi rovasara. en szemely szerint meg tudom oldani, nem okoz gondot, van baratnom mar tobb mint 2 eve, egyutt lakunk es raadasul o meg csak nem is gamer, annyira sem mint a csajok azok szoktak lenni. helyenkent kompromisszumokkal, meg sokszor engedessel a "nem-pc" csabitasnak siman megoldhato az, hogy sokat gamelj egy heten es ne menjen ra semmid... csak OKOSAN kell csinalni, ez a kulcsszo. nem szabad, szerintem, hogy rabul ejtsen a dolog, bar most engem nagyon is rabul ejtett a Bad Company 2...

igazabol szinte minden letezo aktualisan kiadott jatekot ki kell, hogy probaljak, mert nem birom ki, hogy ne tegyem meg, hiszen sajnos vagy nemsajnos de meg lehet tenni. jatekot venni mar ennel sokkal kevesebbszer szoktam, altalaban olyan jatekokra adom ki a penzemet, amik nem "csak" egy single player kampanyban merulnek ki, hanem van mogottuk egy eros ujrajatszhatosag vagy egy megerosebb multi resz, amit szinte nem lehet megunni. en ez alapjan vasarolok, es a fentiek alapjan gamelek. bar nemtom erdekel-e ez valakit, azert megosztottam, mert szerintem ebben nincs semmi szegyellnivalo, van akinek a strandolas jon be, meg van akinek a TV elott buzulas es van olyan is aki turazni szeret, de vannak olyanok is akik meg gamelni szeretnek szabadidejukben. ezt el kell fogadni, hogy ez a helyzet, en sem rohogom ki es szanalmasozom le azokat akik nem gamelessel toltik idejuk nagy reszet, ezert elvarom en is a hasonlo hozzaallast. attol, hogy ez nem egy tul nagy multra visszatekinto dolog ( nem ugy mint pl. a szamomra borzalmasan unalmas szar foci ) meg siman lehet szellemileg kielegito szorakozas. fizikaira meg ott az ágy es a csajod. ennyi. xD

weeno 2010.06.06. 15:23:30

Nekem 16 éves koromban a kilencedik utáni nyár az kegyetlen kockaság volt, napi 8-10 óra wow , volt hogy több is, viszont arra jó volt, hogy csomó más informatikai dologra fényt derítsek, ekkor kezdett el érdekelni az adatbáziskezelés a wow szerver miatt, CMS-ek, stb.

Szóval geek-nek lenni jó! Ja és örömmel jelenthetem, hogy leszoktam a wowról :D ( még azért hetente, kéthetente felnézek )

Teru 2010.06.06. 15:25:43

Gimiben megvolt a napi 7 óra játék (hétvégén több is) csézéssel és AoE2-vel. Nem vagyok büszke rá (főleg nőként)...

algi 2010.06.06. 15:28:26

@Kandras: Ez elég szomorú, de valószínűleg ez inkább tünet. Mármint annak a tünete, hogy vannak fiatalok (meg idősek), akik nincsenek tudatában annak, hogy milyen fontos az idejük, hogy mennyire fontos, hogy az embernek ápolnia kell a jövőjét. Tudom, hogy demagóg hasonlat, de sztem ugyanennek a tünete az, ha valaki a szabadidejét tévénézéssel vagy drogozással tölti. (Mindegyik esetben olyan termékre költi az illető a pénzét, ami rabolja az idejét.)

Asta (törölt) 2010.06.06. 15:30:17

Én belekezdtem egy saját játék fejlesztésébe, mert tetszett ez a desktop tower defence 2. Az hogy játszottam egyes napokon 3-4 órát jelenthetett, de volt önkritikám. Szerencsére röviden elmúlt a probléma mert mérnök vagyok, és az ember energiája véges. A játékból semmi nem lett, de állítom hogy az én játékom üdítően megdolgoztatta volna az agyat, és nem a függőségre ment volna rá.

Amit csináltok, azzal nincs probléma, viszont a kreativitást, meg a humánumot keményen aláássa az ilyen "WoW", meg egyebek.

Kandras 2010.06.06. 15:37:38

@algi: szerintem nem igaz az, hogy minden szórakozás rabolja az idődet. Szórakozás nélkül bediliznél, szórakozásra szüksége van az embernek. Különben miért dolgozol, miért keresel pénzt? Fűtést, világítást, kenyeret, vizet lehet biztosítani már jóval minimálbér alatti összegből is.
Szóval szórakozásra szükség van, a baj a függőséggel van és persze lehet valaki a TV függője vagy akár a bélyeggyűjtésé is, ahogy a wowé is.
Az a nem mindegy, hogy mi mennyire hajlamos függővé tenni és mi az, amit elve úgy terveznek, hogy függővé tegyen és legálisan árulhatják 12-es korhatárral. Egy 12 évesnek meg aztán magyarázhatod, hogy az idő a legfontosabb, egy 20 éves se érti még meg igazán.

Makk Ász 2010.06.06. 15:54:48

Azt gondolom a játéknak/játszásnak is lehet több síkja. Nem mindegy, hogy azt FPS-ben vagy Stratégiaiban, RP-ben töltöd el. Van akinél ez - még a heti 48 órával is csak hobbi, míg másnál sokkal kevesebb 'bentét' is komoly tünet. Közhely, de egyéne válogatja: ki az aki menekül egy virtuális világba, ki pedig csa kiengedi a gőzt.
Ha már wow. Én egy 'Alkalmi, raid, felnőtt' guildben játszom, amerikai szerveren. Azokon túl amiket fenntebb is elmondak a wow természetét illetően, itt rendszeresek az eszmecserék a gyermekneveléstől kezdve a főzésen át napi politikai kérdésekben. Így szinte szószerint kitágul a világ. Nem csak azt tudom meg hogyan gondolkodik egy 2. generációs puerto ricoi stb. hanem nyelvgyakorlásként is kitűnő. Tehát összetett dolog ez nagyon.

Manyizga (törölt) 2010.06.06. 15:56:38

Az igazi függők még mindig a tévénézők! Legalábbis óraszámot tekintve... :))

Medencefűtés · http://sun-pool-heating.com 2010.06.06. 16:11:01

@Lakatos Baltazár: Akkor te is röptében kapod el a legyeket ha elröpülnek a képernyő előtt? :)

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.06.06. 16:24:03

@Manyizga: Na meg a sorozatjunkie-k; Amikor kb 2 hónapja a weeds öt évadját letoltam két és fél nap alatt...

Flatron 2010.06.06. 16:34:46

www.ted.com/talks/jane_mcgonigal_gaming_can_make_a_better_world.html

Az előadást tartó hölgy szerint nincs elég kocka ma, és ennél 7-szor ennyi kell :) Erdekes előadás, érdemes megnézni. (nem, nem kamu)

clfo 2010.06.06. 16:46:04

Huszonéves vagyok, vállalkozóként tolom a melót, napidíjas vagyok.

A szakmám olyan, hogy 6-9 hónapig folyamatosan, heti 3-4 nap munkám van aztán két hét - 1 hónapig szünet.

Na, a szünetekben simán megvan a napi 8-10 óra lövöldözés (kvakk, cs, tf2), menedzserkedés (fm10).

Nálam egyértelműen a barátnő aktuális hiánya & az ideiglenes munkanélküliség növelte a játékra fordított időt. Ha mindkettő volt akkor előfordult, hogy egy héten maximum csak 2-3 órát nyüstöltem.

Egyébként kicsit negatív a poszt. Az én életemre ezekkel a körülményekkel nagyjából 0 negatív hatással van a játékidő. Jó persze, lehetne konditeremben v. uszodában is tölteni az időt.

Na, m1ek is hentelni. MEEEDIIIIIC! :D

clfo 2010.06.06. 16:49:28

Egyébként diablo2-re függtem rá a legjobban eddig sztem. Még a gimnáziumos időkben voltak olyan hétvégék, amikor péntek délutántól vasárnap estig összesen kb. 10-12 óra alvással (+ sok koffeinnel) megállás nélkül toltam, csak zabálni keltem fel.
Fel is húztam egy 90-es karit 1 hétvége alatt.

Azok voltak a szép idők. Stay a while and listen! :D

morden2 2010.06.06. 16:53:38

Én is sokat játszottam a fiatal éveim alatt, mert infós suliba jártam és ott " kötelező" játszani mert ha nem akkor nincs téma amiről beszélgetni lehet.
Egyetem alatt volt kb 1,5 éves mmo függés, ami annyiból jó volt, hogy nem ment a tanulás és a munka rovására tényleg csak szabadidőmben nyomtam de így is napi több óra volt sajnos, aztán megírtam a szakdogámat az mmorpg függésből és azóta tiszta vagyok, talán ha 1 órát játszottam összesen az elmúlt hónapban, de helyette ott van a kommunikáció függés, cset, közösségi szájtok, blogok, hírek stb stb, időre lebontva nem jobb a helyzet mint anno.

Pacho · http://pacho.blog.hu 2010.06.06. 16:56:28

Hát én is rég óta játszom.

Amikor WOW-oztam, ugyancsak 1 éve hagytam abba, úgy hogy a béta óta játszottam. Főleg az elején, volt olyan hogy felkeltem reggel 5kor és azon vettem észre magam hogy éjjel 2 3 van. Aztán később ez lement napi 10 órákra "csak". Megint kis idő elteltével amikor már bejött a pvp rank és farmolni kellett a honort, megint 12 óra felett játszottam bőven. Ám egyáltalán nem érzem elpazarolt időnek, ugyanis jól esett ennyit nyomni. Haverokkal voltam egész nap és mellette még munkára is jutott időm.

Kis kiegészítés. Én most vagyok 30 éves, haverjaim velem egykorúak. Mindenkinek van családja/kapcsolata. Igaz manapság már csak éjszakánként játszunk 2 3 (hétvégén 4+) órát együtt CoD4-el.

moli 2010.06.06. 17:09:42

@shenk: na, en ugyanezt csinaltam a betarcsazos net idejen. 7-16-ig aludtam minden nap.

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.06.06. 17:31:31

Nekem 72óra a rekordom, kb 3-4 óránként egy 15 perces szünettel. LAN party volt, főleg cod, coduo, swat4 volt amit toltunk... 8 emberből még ketten bírták végig rajtam kívül, a többiek aludtak egy kicsit... Most, hogy öreg vagyok már simán kidőlök 2 óra codmw2 után is... Bár a poker az még megy asztalnál akár 15 órában is.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.06.06. 17:47:50

Én pár éve még simán wowoztam heti 50 órát, de mostmár van gyerek, nem maradt ennyi idő.

Deadasfak 2010.06.06. 18:09:17

Hát de most komolyan, ha van egy jó játék amivel játszik az ember azzal megvan heti 168 óra minusz alvás és ürítés:D

gregaba 2010.06.06. 18:18:23

Én régebben 6-8 órákat játszottam naponta-kétnaponta; főleg Neverwinterrel és hasonló offline RPG-kkel (Mass effect stb.).

De könnyen lehet, hogy megint lesz ilyen időszak, főleg ha szakítás lesz barátnővel (amit nem szeretnék, de ki tudja?).

windowscod2 2010.06.06. 18:47:22

amióta tudok magamrol gépezek, p1 aladin, mario, wolfeinstein3d még dosbol.
win3.1 cannon, aknakereső.
win98-xp-vista-7-cs 1.2-1.6 cs:cz, cs:s cod 1-2-4-waw, aoe1-2(c)-3(wc), starcraft, rise of nations,anno.

cs 1.6tol volt netem akkor simán megvolt sulikor a napi 5-6 óra ha nemvolt akkor még talán többis.

lokkoLori 2010.06.06. 18:53:30

mikor agybeteg módon toltam a countert simán megvolt napi 14 óra is ...

sertésmájkrém 2010.06.06. 18:55:57

@Jaffar: ja, jó esetben ott lesznek az unokák, rossz esetben meg dolgozhatsz halálodig. :)

Nem mintha én jobb lettem volna, inkább fel sem sorolom mit cisnáltam, a legdurvább talán a diablo 2 volt, gyakorlatilag aludtam meg játszottam 1 hónapig.

sertésmájkrém 2010.06.06. 19:04:43

@Baluci: Nekem meg ebből él 2 averom is, egész nap tolják mondjuk, de a havi 5-6k dolár simán megvan.

Egyébként első éjjeli fennmaradásom az impossible mission 2 miatt volt, nem bírtam elaludni annyira tetszett, asszem vagy 12 éves lehettem, ha észreveszik anyámék végem lett volna.

A legdurvább függőségem meg a travian miatt alakult ki, amilyen egy fos játék és semmi értelme :), olyan szinten bassza szét az embert.

abszint86 2010.06.06. 19:17:52

CS, AOE2,multiban napi páróra közép suliban, ami rendszeresnek volt mondható. Azóta csak néha kattanok rá egy két új vagy régi (előszedett) játékra. pl: settlers 7, settlers 2, S.T.A.L.K.E.R, Dragon Age, stb… Ha ezekkel játszom, akkor megszűnik a külvilág, napi 18 órát nyomom, még ki nem játszom. Szerencsére kb. csak 3 havonta fordul elő ilyesmi, és pár napnál nem tart tovább.

terrormaci 2010.06.06. 19:18:17

engem is elkapott középiskola végén (utolsó évben) a gépszíj, amikor ADSL-em lett, eleinte megvolt a napi 3-5 óra suli időben, nyáron előfordultak napi 10-11 órák (persze nem egymás utáni nap). Hogy miért? Sajnos szüleim nem nagyon engedtek el bulikba, így kikoptam a társasági életből, a kajakozást is abbahagytam, mert ráuntam. Hirtelen rengeteg időm lett és halálra untam magam, ehhez képest az internettel egy új világ nyílt meg előttem, az, hogy más húsvér emberek ellen játszhattam, az felfoghatatlanul izgalmas volt. Főként FPS (lövöldözős) játékokat játszottam (vagyis egyetlen egyet), amiben egyre jobb lettem és szerintem ez is fűtött. Iskolában kitűnő tanuló voltam, mint mindig, szüleim ezt nem értékelték, hiszen ez alap elvárás volt. Végre valamiben volt sikerélményem, a játékban elismertek. Szerintem ez volt az oka. Még egyetem első éveiben is sokat játszottam (sajnos) és egész jól ment mellette a suli is, pedig egy köztudottan nehéz szakon voltam, ezért úgy gondoltam, rendben vagyok. Lazább is volt a tanrend, mint középsuliban, így sokat játszottam. Azért itt már próbáltam figyelni arra, hogy ha van más lehetőségem kikapcsolódni, akkor ne a játékot válasszam, de a játékbeli "haverok" sokszor rávettek az ellenkezőjére. Nem találtam semmi mást, ami lekötött. Most még mindig egyetemre járok, olyan 1-1.5 éve sokkal kevesebbet, de még mindig játszok, ha kedvem szottyan. Szerencsére már hetente sincs meg a 10 óra, sőt vannak hetek, amikor az 1 perc se. Megbántam-e? Igen is meg nem is. Azt sajnálom, hogy nem tudtam előbb gátat vetni a függőségnek, mert az volt.

algi 2010.06.06. 19:27:26

@Kandras: Nem azt mondtam, hogy tilos szórakozni. Ezt nem tudom, miből szűrted le.

rootshaper 2010.06.06. 19:38:18

@Jaffar: az jo, hogy a lamerseg ott indul hogy valaki nincs "idoben" online =D
halat adok az elmemnek ami nemet mondott a hardkor fanatikus guildekbe valo csatlakozasnak... bar szerintem akkor hamarabb abbahagytam volna, mert a droidmunka amikor menni KELL mert elkuldenek a halal faszara, az SZAR. az nem jatek elmeny, hanem munka, amiert TE fizeted a havidijat. ez olyan, mintha elmennel egy multi ceghez dolgozni es meg te fizetnel nekik, hogy ott lehetsz, majd mikor elkesel 1 "raidrol" akkor elkuldenek a halalba... ez szerinted normalis dolog? csak felmerult bennem ez a nagy kerdes. bocs, ha megbantottam a lelkivilagodat =D

OpWhite 2010.06.06. 19:44:20

Napi 7 ora mud melobol (Brutalia II), utana muszaktol fuggoen 4-5 ora raid +1-2 ora GM teendo guilden belul. 27 eves vagyok, es egyutt elek a parommal 4 eve.

clfo 2010.06.06. 19:45:31

@moli: Ti a "150 Ft-os" csomagról beszéltek? :>>
Délután 6-tól, azt hiszem reggel 6-ig vagy 7-ig 150 Ft-ot kellett fizetni, ha megszakítás nélkül fel voltál csatlakozva. Akkori függő arcok szinte 90%-ban ezzel tolták :> Egyébként, ha jól emlékszem valami 4000-et kellett fizetni a netes csomagért, és 4000-et a telefonosért, így kb. 8000-9000 Ft volt a net havonta. Tegyük hozzá, hogy ez max. 56 kbit modemet jelentett és, hogy most már pár ezer forintért megabiteket osztogatnak :))

Sajnos, ez a 150-es buli az én megyében nem volt, mert itt nem a Matáv (most már T-faszom) volt a telszolgáltató, hanem 1 Vivendi tulajdonában lévő francia cég. Volt 1-2 alkalommal 20-30-40 ezer forintos számla, le is basztak érte rendesen...

Az a durva, hogy akkor is (már) voltak a kolis arcok a 9-10-es pinggel (ugye nekik közvetlen csatlakozásuk volt a BIX-re szinte), a többieknek meg 150-250-es ping :>
28.8k-val örültem, ha 250 alatt voltam:>
Manapság anyázok, ha 50 fölött van :D

clfo 2010.06.06. 19:51:10

Stöki egyébként kérdezd meg a hancu spanodat mennyit tolják a wowosok! Hát ott bárki, aki komolyan gondolja a játékot és van rá lehetősége simán letol belőle akár 8 vagy több órát is naponta...

Attól a játéktól komolyan családok, életek mennek tönkre, én 1 év után kiszálltam, amikor munka, iskola, bnő mellett kezdett kicsit elmérgesedni a dolog játékórában :>

De kibaszott jó játék és a cataclysm intrója után kicsit el is kapott az érzés, hogy meg kellene nézni újra... :>

manwithbeard 2010.06.06. 19:59:38

@rootshaper:
Feltételezem, ha valaki rendszeresen mondjuk páros teniszezni jár, és mindig meg van beszélve, hogy heti 3x mennek, ekkor ekkor meg ekkor, és ha esetleg nem megy el, akkor beszólnak neki, mert nincs meg elég ember, az nem "lamerseg". Ha bármi csapatjátékot játszik az ember, állandó partnerekkel, akkor teljesen reális elvárás, hogy amikor a többség menni akar, akkor ő is ott legyen.

Heti 8 kötelező raidnap szerintem is gáz, de itt pont az ellenkezőjéről volt szó.

manwithbeard 2010.06.06. 20:01:09

@clfo:
Ez baromság, átlag napi 4 óra wowwal már elérhetsz mindent, nem kell több ahhoz, hogy "komolyan gondold". Ha nem akarsz mindent elérni, csak jól szórakozni, meg a dolgok nagy részét látni, akkor heti 8-10 óra is elég.

A nép fia 2010.06.06. 20:15:22

A WoW a világ leggagyibb játéka. Kipróbáltam, és kb. 20 perc után uninstall. Ez egy fostalicska.

windowscod2 2010.06.06. 20:20:01

@A nép fia: valószínűleg azért mondod ezt mert felraktad asse tudtad mit kell csinálni, hogy kell csinálni, kb. el sem tudtál indulni nemhogy quest közelébe juss.
nehogy félreérts én sose wowoztam sose fogok mert ismerem magamat s rákattannék nagyon. viszont tudom h nagyon jól fel van építve s jól meg van csinálva a rendszer. több tízmillió ember nem téved.

IncubusLOL · http://www.ofpww2mp.webs.com 2010.06.06. 20:21:14

Operation Flashpoint napi 6-8 óra vagy több...

itt a link a klánunk lapján ki mennyi időt töltött el a szerveren és mióta.
én nickem: Incubus

52 · http://52nap.blog.hu 2010.06.06. 20:30:45

@rootshaper: Valóban nem lamer az aki késik, hanem, ha ez nem előreláthatatlan elkerülhetetlen okból történik bunkó paraszt. Mert tudja, hogy a másik 24 ember ott van időre, hogy ne toljanak ki egymással, időre végezzenek mert mindenkinek lehet más programja. Csak ő úgy gondolta szarik a többiekre.

Amior az esti, délutáni programok miatt délelőtre kéri a közös dolgokat valaki egy társaságban, utána baszik felkelni, míg a többiek felkeltek a kérése miatt... Na az ugye nem lamerságról szól.

Amúgy ha egy játékban sok olyan tevékenység van ami AFK is folytatható, más mellett is elfut és megy pár órát, akkor sokkal könnyebb elérni a látványos számokat.

sertésmájkrém 2010.06.06. 20:49:41

@windowscod2: micsoda érv. Akkor a farmville a világ legjobb játéka, igaz?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.06. 20:53:25

Hétvégén ennél többet vagyok gép előtt, de ennek elenyésző része játék. Fejlesztek, keresek, olvasok, fórumozok stb.

Hétköznap meg a 7 óra elé érdekes lenne, ébren nem vagyok otthon annyit...

Villy 2010.06.06. 20:56:10

Kurvára ráérő egyetemista.

Vellaquor 2010.06.06. 21:00:31

hát én sokat ülök gép előtt minden nap, de mivel súlyos genetikai betegséggel születtem és mást nem nagyon tudok csinálni nem is izgatom magam miatta, hétvégén meg inkább haverokkal sörözök, gyógyszerekre jól üt XD

Khayness 2010.06.06. 21:00:35

Rám inkább az extrém kilengések a jellemzőek, volt, hogy 32 órát toltam, pár perces szünetekkel létfenntartás végett álltam csak le :D

Perillustris 2010.06.06. 21:26:44

Bad Company 2-vel és a Dirt 2-vel játszom online, kb. kétnaponta kb. 2 órát, amikor már mindenki alszik.

"Cserébe" nem TV-zem. Nincs is.

Élvezem. Ennyi.

veston 2010.06.06. 21:33:59

Mindíg is nagy játékos voltam, már kis pöcsös korom óta szánom az időmet játékokra. Elöszőr csak single playerben majd haverokkal elkezdtünk netkávézoba járni lanozni. CS és warcraft3 ment, de igazán komoly akkor lett a dolog amikor egy haverom rábeszélt, hogy próbáljuk ki a WoWot törtön. A játék egyből magával ragadt, át is mentünk eredeti szerverre. Onnantól kezdve a WoW > all mentalitás lépett érvénybe, amikor csak lehetett ellógtunk, szünetekbe reggeltől másnap kb 1-ig nyomultunk. Mindíg volt mit csinálni, napi instát megcsinálni, altot lvlezni, raidre flaskot/buffoodot szerezni satöbbi. Kb fél éve jöttem le a cuccól anyagi megfontolásból, aztán idő, késöbb meg motivácio hiányában végülis nem mentem még vissza, az viszont biztos hogy nagyon kemény idők voltak. Mostanság nincs igazán más játék ami lekötne, az idei felhozatal pc játékok terén elég gyenge volt, de ha jön valami jó ütős cucc biztos ráugrok, fallut new-vegas jöhetne már :D

neked ugatok 2010.06.06. 22:00:56

a felmérésből, a kommentekből és a saját tapasztalataimból azt tudom leszűrni, hogy aki kicsit is fogékony a játékokra, annak csak és kizárólag az élethelyzetétől függ mennyit játszik, és mennyit engedhet meg magának
az értelmesebbek előbb-utóbb csak rájönnek, hogy vannak egyéb dolgok is, amivel foglalkozni kell, vagy úgy alakítják, hogy a szenvedélyükből próbálnak megélni (pl e-sportolók lesznek, ez pl itthon ismeretlen fogalom, vagy pókerből kezdenek megélni)
aki pedig kretén, és a játék miatt kirúgják, kibukik a suliból, eljátssza az összes pénzét, az a játékok nélkül más dolgokkal is el tudná cseszni az életét ugyanígy..

az a pár ember, aki most 48 órát játszik, pár év múlva azt fogja mesélni, hogy már nem játszik, a helyüket pedig mások fogják átvenni, és ez soha nem fog megváltozni..

neked ugatok 2010.06.06. 22:01:45

@Perillustris:
tv itt sincs, az interneten minden megvan ami kell :)

böme 2010.06.06. 22:10:23

C64-es időkben Pirates, Last Ninja, stb. Péntek
délután leültem és vasárnap este zavartak a szülők ágyba! Addig csak létszükségletek elintézése volt. Egyetem alatt lett netem, AOE2-vel sikeresen eltoltam egy teljes vizsgaidőszakot,
amikor is alvás és tanulás helyett egész nap játszottam. Utána Hódító és Lemuria vitte el az időt, ha nem is folyamatosan, de mindenhova beléptem 2-3 óránként 15 percre. 2008-2009-ben olyan munkahelyem volt, ahol igazán nem kellett semmit csinálni, így munkaidő vége után (esetleg helyette :) ) napi 6-7 órát cs-ztem minden álldott nap! A steam rendszeresen több órát irt ki online-nak, mint 48!

Thresher 2010.06.06. 22:14:39

Nekem ez hullámokban jön...Jön egy új, vagy éppen egy régen tolt játék, elkap a gépszíj, és akkor csak szarni meg enni állok fel... de ezek max 4 napig tartanak, emlkészem, pont vizsga előtt figyelt be a COD2, naná hogy egy percet nem tanultam, ellenben 2 nap után olyan szinten végig toltam veterán fokozaton, hogy meguntam... kövi hónapban meg ugyen ez megint, csak egy másik játékkel.

Azt vettem észre, hogy az FPS-ek azok, amiknél ez fennáll, nevezetesen hogy 8 óra egy húzamban, Míg az RTS-eknél ez több, pár órás szakaszokra bomlik, és azok is több napon keresztül, szóval egy izmosabb pálya 1 nap... Magyarázatnak talán annyit, hogy az FPS-nél "csak" lövök folyamatosan és csak figyelni kell, míg az RTS-nél azért kell az agy, és nem egyszer álltam fel remegő lábakkal, úgy koncenctáltam meg úgy izgultam... (Az ellentől jön az atom, rá a generátorokra, mert balfasz módon telepítettem, védelmi fegyverek nista, és jön egy tank hadsereg, a erősebb csapatod meg a pálya végén foglal el valamit...)

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2010.06.06. 22:37:42

World of Warcraft mielőtt a gyerek megszületett, azóta csak és X3TC és náha CS:S. A prioritásokat kell rendesen belőni. Munka / család > hobbi. Ilyen egyszerű.

lifelike 2010.06.06. 22:45:45

nekem voltak időszakok az életemben amikor napi 12-18 órát játszottam (cs és cs:s)
volt olyan, hogy 20-24 órát egyfolytában
nagyjából 2 év lehet amit ilyen nagyon intenzíven csináltam, mostanában már kevesebbet játszom

nem dolgozom, gazdag vagyok, élveztem
most már inkább csajozok :)

Bro 2010.06.06. 23:20:39

Nekem megvan a gép előtt a napi 16-20 óra is néha :S Tudom elég gáz, de sajnos ez van, EZ jutott. Munaknélküli vagyok, random módban adom be CV ide-oda, mindig nézem hol van meló és mindig azt kapom , hogy hát majd keressük, hívjukha van hely stb. Köszöntem szépen. Emiatt pillanatnyilag régi gamekkel töltöm el az időm. Lands of Lore 1, Eye of the Beholder sorozat, Might and Magic 6-7, Heroes of might and magic 1. Ilyesmi, ezeket szeretem, ezekben még volt valami, valami érzés, erő ami megfogott és sosem engedett.

Jormund 2010.06.06. 23:35:09

A WoW-os főkarakteremen 247 nap 16 óra tiszta játékidőm van. Az amerikai megjelenés óta játszom vele, de már csak 2 hétig. Azt hiszem MMO közelébe nem megyek soha többé :D

Bro 2010.06.07. 00:03:55

@Asta: Teljesen igazad van, kreativitás és humánum, saját élettapasztalat alapján. Ezt mind aláássa a wow és párjai ha az embernek emellet mikor megismeri nincs kézzel fogható kötődése a való világhoz, legyen ez barát, család, gyerek, akármi, elpuszttít. Sose késő kilépni, de rajtad múlik van-e erőd hozzá.

Mikrobi 2010.06.07. 00:10:10

Én az eRepublikkal játszom elég sokat. Kiválasztottak a V2 bétatesztelésére, most az növeli egy kicsit a függőségemet:-) Nagyon jó lesz!

tarr 2010.06.07. 00:30:50

@Mikrobi: Hanyagoljuk a burkolt erepublik toborzást, thx!

hidratszint 2010.06.07. 01:26:30

Amikor fősulira kerültem ÉS koleszba ÉS internet közelébe ÉS rendszergarázda is lettem, akkor elszabadult a pokol. Előtte is sokat meresztettem a szemem a monitorra (amikor csak tehettem), de a szülői kontroll nem engedte, hogy túlzásokba essek. Amint ez elmúlt, kezdtem egyre többet "gépülni". Szép fokozatosan, egyre többet. Egyre több órát lógtam el, egyre tovább maradtam fenn esténként.

UT, majd OFP, később EVE, nagyjából ez volt az a három game, amikkel általában addig játszottam, míg a fáradtságtól kimerülten beleestem a számítógéptől karnyújtásnyira levő ágyba. Nem csoda, hogy az eredményesnek induló felsőoktatási karrierem kissé megtorpant. Aztán amikor az egyik félév végén azzal szembersültem, hogy nulla kreditet teljesítettem, mert még azokra az órákra se jártam be, amiket szerettem, akkor úgy láttam, hogy bizony itt baj van.

Döntöttem, otthagytam a sulit, jelentkeztem a játékfejlesztésbe teszternek, ahova sikerült bekerülnöm és azóta is jól érzem magam. Napi 10-12 órát töltök gép előtt egy átalágos napon. Mióta munkává vált a játék, azóta egyre kevesebbszer fordul elő, hogy leülök valamivel "játszani", azaz csak a saját magam szórakoztatására játszom valamit. Néha azonban elkap a gépszíj és akkor megesik, hogy szabadságot kell kivennem, mert az előző nap végigjátszott 16 óra miatt nem tartom magam alkalmasnak arra, hogy aznap bemenjek dolgozni.

Régebben nem volt probléma 16 órát végigtolni, de most már 10 óra aktív számítógépezés lefáraszt és inkább elmegyek aludni. Öregszem.

Hát így.

hidratszint 2010.06.07. 01:28:35

átlagos+általános=átalágos

Itt hallottátok először.

terran 2010.06.07. 01:55:17

mikor úgy 3-4 éve starcraftot gyakoroltam, hétvégenként gyakran megvolt az egész nap, gimiből hazaesve meg gyakran ameddig csak lehetett.

ebbe beleértve a játék + stratégiai elmélkedések olvasása + erős játékosok replayeinek elemzése

subversion 2010.06.07. 03:00:08

Csak igy a kommentelök nickjeit nézegetve legalább 2 ismerösöm reagált ide, hát akkor énis már. :)

C64 óta gyakorlatilag minden megvolt, utólag belegondolva kicsit rá is ment a gyerekkorom valamilyen értelemben.. de sebaj azóta minden be van pótolva. Napi szinten 5-7 óra biztos megvan, egy átlagos nap, de sokszor több is. Vanilla WoW vége óta játszottam, mostanában hagytam véglegesen abba. Már nem szórakoztató. (meg drága, haha, mivel munkanélküliség van) A WoW-nak hála sok érdekes embert ismertem meg, külföldit és hazait egyaránt, azért ennek örülök. Többükkel a mai napig tartom a kapcsolatot. (ezt mint pozitívum)

Havi rendszerességgel nem költök játékokra, és mielőtt megvennék bármit is, letöltöm a törtet, és kipróbálom. Most MMO-k helyett inkább az FPSek mennek nálam, Bad Company 2-t toljuk haverokkal. Hétvégenként meg sör, parteeh, ugyanezekkel az arcokkal. Ki lehet bírni :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.06.07. 06:51:22

No és akik a heti 48 órát nem számítógépes játékkal töltve szórakoznak, hanem máshogy mit csinálnak?

Heti 48 órában napoznak?
Akkor leégnek, napszúrást kapnak, meg rákot.

Kocsmáznak, buliznak?
Az sokkal többe kerül és még piások is lesznek.

Könyvet olvasnak?
Az szép és hasznos szórakozás.
Honnét vesz annyi könyvet, hogy legyen mit olvasnia heti 48 órában?
Jó, van könyvtár, de ha azt is kiolvasta?
Nem olcsó dolog ez sem, ráadásul tele lesz a lakás könyvekkel, amiket elég hamar nem lesz hova rakni.

Sportoljon mert az egészséges?
Ha bekötözött, begipszelt fiatalt lát az ember, akkor ő jó eséllyel sportol valamit. A komolyabban sportolók edzőinek szokásos panasza, hogy "sok a sérült". Szóval a közhiedelemmel ellentétben a sportolás inkább veszélyes az egészségre. No és az sem olcsó.

Csövezzen a haverokkal?
Az akár olcsó is lehet, ha se cigi, se pia, se koncert, se semmi.
Hol talál manapság ennyi havert, akiknek a közterületi semmitevés a hobbija heti 48 órában?

Nézze a tévét?
Azt lehet, még több időben is. És az jobb? A TV nézés passzív szórakozás, (nem csinál az ember semmit, csak bámulja a tévét) a számítógépezés meg aktív.

Egyéb javaslat heti 48 óra szórakozásra, ami árban is versenyképes?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.06.07. 07:04:07

@cu2:

Ez a nő azért mond ilyeneket, mert a számítógépes játékokból él. Több játékos több bevételt jelent nekik, így ő jobban fog élni, ezért propagálja, hogy ne 500 millió ember játsszon, hanem másfél milliárd.

Az az állítása, hogy a játékosok sikeresebbek a játékban, mint a való világban erősen vitatható.
Mi a siker fokmérője? Mondjuk a pénz az lehet az.

A játékosok a való világban megkeresett pénzüket fordítják játékra. Hány mondjuk WoW játékos van, aki abból él? Ott keresi meg a mindennapi betevőre valót? Hát nem a többség az biztos.

A játékosok fogják megoldani a jövő olajválságát?
Egy számítógépes játék virtuális világában bizonyára, de a való világban ettől ugyan nem.

Abban valami, hogy ha sokat játszanak, akkor addig kevésbé érzik az éhséget, mert nem a gyomrukra figyelnek, hanem a játékra, de kérdéses, hogy ez óriási vívmány lenne az emberiség számára.

Szóval eléggé adós maradt a válasszal arra nézve, hogy mitől is lenne igazán hasznosabb az emberiség számára a való világban, ha még sokkal több játszana még többet.

Az egyértelmű, hogy neki, mint játékkészítőnek ez az érdeke.

dr. Wilbur Swain 2010.06.07. 08:34:23

simán játszanék napi hét órát, ha lenne rá időm
FM2010 for life

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.07. 08:54:22

Régebben sűrűn nyomtuk házi LAN partiban Quake-et, napnyugtától napkeltéig, jó 10-12 órát egyvégtében.
Utána volt WoW, de már kigyógyultam (arra konkrétan az asszony is ráment), most már csak napi 1-2 órában kazuárkodom.

sugabubus 2010.06.07. 08:56:54

haha, és persze Stöki kussol az ő idejéről :p
10 éves kortól nekem is megvan a napi 4-5 óra. hétvégén több. le kellene szokni

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.06.07. 08:59:48

@sugabubus: Napi átlag 1-1,5 óra, de ez általában úgy jön össze, hogy hétvégén játszom sokat, hétköznap szinte semmit. Persze ha valamit tesztelni kell, akkor előfordulnak egésznapos etapok, de akkor az munka. :)

Egyébként nagyon érdekes a thread, remek hozzászólások születtek.

Baldric2 2010.06.07. 09:07:32

A következő cikket ajánlom minden (főleg wow) játékosnak: www.cracked.com/article_18461_5-creepy-ways-video-games-are-trying-to-get-you-addicted.html

Szerintem rendkívül tanulságos, és talán érdemes lenne a cikket magyar fordításban közölni ezen a blogon is.

stiko 2010.06.07. 09:10:43

Gyermekkorom nagy része ráment, anno a HL1-gyel napi 8 órát is játszottam... Most is így csapatnám, csak sajnos nem vagyok munkanélküli... de ha sokat kommentelgetek, az leszek (Jön a főnök! D:)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.07. 09:13:05

@Akitlosz: Kiskorom óta folyamtosan sportolok. Ebből sok-sok évig szinte olyan "függően" - kis túlzással - ahogy egyesek wow-oznak. Ezelatt egy komoly és egy félkomly sérülésem volt, de csak röpladba meccseken és ebből egy sem az én hibám volt. A röpi nem túl drága, mert a terembérlet és minden szétoszlik.

A bringázás sem túl drága. Egyszer veszel egy bringát és csak karban kell taratani. Nem kell tövv százezres cuccokat venni. Nekem egy kb. 13 vagy (!) éves montim van. (Teker még valaki ilyen géppel rendszersen egyáltalán?) "Kockabringás" vagyok. Egy tök mezeig gép. Ráülök és tekerek. Ennyi. Ha aznap nincs más sporttevékenység rossz idő vagy nem vagyok tényleg hulla, akkor napi 13-18 km állapottól függően. Gyakorlatilag szinte semmibe nem kerül...

A focizáshoz sem kell túl nagy befektetés. Cipőt kellett venni x évenként. Gimisként is egész nyáron orrvérzésig foci volt délután, egészen napszálltáig du. 4 magasságából.

Nekem annyi előnyöm van még, hogy kajakozni is tudok fillérekért. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.07. 11:13:41

@moli: Agglomeráció, Szigetszentmiklós. Bp-n lehetetlen bringázni? Röplabdázni meg a volt egyetemi cimbikkel szoktam BP-n.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.07. 11:40:42

@moli: Nem. Van egy helyi lepukkant csónakház. Ott vagyok tag. Gyakorlatilag 0 infrastruktúra van, csak a tárolják ott a hajókat.

moli 2010.06.07. 11:47:20

@molnibalage: :( kajakozni akarok. tiszai nyaralonkban van 3 sajat kajakunk, de az messze van innen. az ujpesti szovetseg nem valaszol megkeresesre.

stiko 2010.06.07. 12:06:55

Durva ez a játékfüggőség dolog, szerintem a könnyű sikerélmény miatt szippantja be az embert...

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.06.07. 12:21:27

A kommentek végigolvasása előtt azt hittem, hogy volt durva időszakom, de ezek szerint kisnyúl vagyok. Bár volt olyan, hogy lehúztam egy egész műszaknyit (túlórával együtt) a Football Manager előtt, de nem mindennap. Egyetem alatt persze többet játszottam, de azért nem volt ennyire durva.

Amúgy a cikkben, meg a hozzászólásokban emlegetett munkanélküliség egy kulcs momentum. Napi 16 órát nem lehet minden nap csak értelmes dolgokkal elütni, mert előbb utóbb, mindig jön egy gondolat, hogy szar az élet. Így nem csoda, ha munka nélkül az ember néha egy magával ragadó világba menekül, ahol épp nem kell gondolkodnia.

moRtiZ 2010.06.07. 15:32:03

Hm, QuakeWorld idejében napi 5-6 óra edzés, mellette gyakori 20-30 órás lanok legtöbb hétvégén. Quake 3 idején szintén napi 5-6 óra edzés, lan nélkül. Wow idején 1.5 év alatt 130 nap + pár nap alttal töltött idő.

Pedig normál melóm van / volt (bár az is gép előtt ERP). Mondjuk mostanában napi 0.5-1.5 óra játék (utána már nem bírom), és sport.

Így is jó, úgy is jó volt. Az utóbbi talán kicsit egészségesebb.

CPL 2010.06.07. 16:12:52

Valahogy mindig fura akik elkezdik támadni az MMO-kat, hogy kettétörnek életeket. Nem akarom védeni, mert valóban nem egyszerű kontrollt tartani, de szerintem akaraterő/elhatározás kérdése:
Én megjelenés napján vettem a wow-ot, csúcs időszakban megvolt a heti 5-6 raid; world top100-as guilddel; most is kijön a heti 30-35 óra, de ezek mellett lediplomáztam, egyetem utolsó évében dolgoztam és tanítottam is; azóta eléggé gyorsan megjártam a munkahelyi szamárlétrát (középvezetőségig); és még magánéletre is jutott időm, igaz egyesek ezt kevésnek találnák...

Nem szeretnék bántani senkit, vagy flamet indítani, de sajnos szerintem sok műszaki képzésre (különösen info/prog) eleve céltalan emberek mennek, és onnantól mindegy, hogy mmo-zik, cs-zik, vagy szalvétát gyüjt. De ez inkább az oktatási rendszer hibája és nem csak műszaki képzések sajátja...

whitewolf688 2010.06.07. 23:00:06

IRL-től függ. Amikor egyetem van és tanulni kell, bejárni, papírokat intézni, beadandót csinálni, akkor 0 játék. Max. 1 óra kikapcsolódásképp.
Viszont ha nincsen mit csinálni, nincs buli, se koncert, se semmi, akkor lemegy 8 óra gép előtt.

A gép 12 órákat megy nálam átlagosan, jön le a film, illetve PPT-ben kapjuk a tananyagot is. Internetről és közösségi oldalakról már ne is beszéljünk.

anarch 2010.06.08. 13:46:02

Passz, 48 órát meló mellett nyomni nem lehet egyszerű. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak meló, játék (közben evés meg minden egyéb) a kettő között alvás-utazás. Slussz-passz, betelt a heti 168 :). Én örülök, ha napi 1-2 órára van csak időm és nem is minden nap... szóval ez így jó ha heti 8-10 óra... MMO-val eleve nem kezdek, ismerőseimet elnézve csak akkor van értelme ha valaki keményen nyomja :).

Plague 2010.06.09. 15:28:11

Én hétköznap szoktam suli után legyűrni 6 órát (minusz vacsora+fürdés, kb 30 perc), hétvégén többet, ha nincs más programom (8-14 óra, változó) általában FPSekkel játszok (Team Fortress 2, Left 4 Dead 2), havonta átlagos pénzmennyiséget nem tudok mondani, hogy mennyit költök játékra, néha veszek. amikor van zsém, de amúgy nincs havidíjas játékom. Hogy miért játszok ennyit? Talán a társaság, meg hogy más dolgom nagyon nincs, ez a hobbim, néha kompetetív szinten.
süti beállítások módosítása