HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Szerdai retro: Időrégész, Bosszú, Új Vadnyugat

2010.05.12. 09:35 Stöki

A Pirates-cikk alatt két játékot, az Időrégészt és az Impossible Mission II-t szavaztátok meg. Egy paraszthajszállal az utóbbi nyert, mégis az előbbi jön, mert az Impossible Mission II-höz mindenképpen szeretnék meginterjúvolni egy magyar fejlesztőt, csak nem olyan könnyű megtalálni őket így több mint két évtized után (ha valakinek van kontaktja Szentesi Józsefhez, kérem, küldje el nekem). Az Időrégész alkotójával, Rátkai Istvánnal ellenben monstre interjút készítettem 1999-ben a megboldogult Zedbe, tegnap pedig felhívtam, hogy mi történt vele azóta, úgyhogy elsőkézből származó infók következnek alant.

Akinek volt Commodore 64-e a Kárpát-medencében, az biztosan ismeri Rátkai nevét. István négy szöveges kalandjátékkal kódolta be magát a magyar játéktörténelembe: az 1987-ben megjelent Időrégésszel, amit egy évvel később követett a Bosszú, 1989-ben pedig az Új Vadnyugat első és második része. E játékok – „Rátkai átkai” – legnagyobb vonzereje az volt, hogy magyar nyelven szóltak a játékoshoz, és bár grafikát és zenét tekintve nem tudták felvenni a versenyt a nyugati fejlesztőcsapatok által készített kalandjátékokkal (például a Magnetic Scrolls cuccaival), a fejtörők bonyolultsága és a történetvezetés csavarjai nem maradtak el a profi kalandjátékoktól – az Időrégész és társai elsősorban ezzel emelkedtek ki a többi magyar szöveges kaland közül (mert azért volt még jó néhány). [Szögletes zárójeles kitérő azok kedvéért, akiknek a „szöveges kalandjáték” terminus sem mond semmit: ezek a point-n-click irányítás előtti kalandjátékok voltak, amikben a játékos egyszerű szöveges üzenetek begépelésével haladhatott előre.]

A ma 41 éves Rátkai István általános iskola végén, ABC 80-on látott először játékot, aztán fél év múlva ezen kezdett el programozni egy nyári táborban. A C64 a középiskola – a zseniképző Fazekas gimi – harmadik osztályában érkezett meg István életébe, ezen készült el (főleg BASIC-ben) első szöveges kalandjátéka, a Fazekas. Aztán István beleásta magát az assemblybe, és kicsit komolyabb projektbe kezdett – ez volt az Időrégész.

Állóképekkel dolgozó szöveges kalandjátékot írni viszonylag egyszerű, ám van egy trükkös része: a szövegértelmező rutin. Ezt nagyon ügyesen oldotta meg hazánk fia, a bonyolult körmondatokat is értelmezni tudó kalandjátékok (pl. Hobbit) helyett az egyszerűséget célozva meg. Olyan szövegértelmezőt hozott létre, ami éppen elég volt ahhoz, hogy játszható legyen, a program. „Ige”, „ige+főnév”, illetve „ige+főnév+második főnév” sémákkal oldott meg mindent, a „VÁG KÉS KÖTÉL” volt nagyjából a legbonyolultabb utasítás. „Szótöveket vizsgáltam, illetve még arra sem vettem a fáradságot, hogy egy algoritmussal megkeressem a szótövet és a hozzá tartozó végződéseket. Ehelyett a szóba jöhető összes szótövet beírtam a programba” – emlékszik vissza István a rutin fejlesztésére. „A Bosszúban és az Új Vadnyugatokban ez már úgy működött, hogy minden szónak csak az első négy betűjét vizsgáltam. Tehát a KÉSSEL szónál csak a KÉSS-t vettem figyelembe, és úgy válogattam össze a szavakat, hogy ne legyen átfedés az első négy betűk között. Mindegyikhez számot rendeltem, tehát például az ELVÁG KÉSSEL KÖTELET akció mondjuk a 12 25 36 számtriónak felelt meg, és csak azt kellett megnézni, hogy az adott helyszínen van-e erre az akcióra értelmes reakció. Szerintem sokkal egyszerűbb volt az egész, mint amennyire ezt sokan túlmisztifikálják.”

Az Időrégész címe onnan jött, hogy a főhős egy, a harmadik évezred közepén alakult időutazó-régészeti társaság ügynöke volt, akit visszaküldenek a múltba, hogy szerezzen meg egy griffmadártojást. Így, bár az első mondatok sci-fit sejttettek, valójában középkori környezetben játszódott a sztori. A rendszerváltás előtt a magyar játékterjesztés egyet jelentett a Novotrade-del, ezért az Időrégész is náluk jelent meg. De a cég túl sokat, majdnem egy évet tökölt, mire kiadta a programot, ezért mire megjelent, már rég kiszivárgott, és kalózverzióban mindenkinek megvolt. Így eshetett meg, hogy bár az Időrégész volt a legnépszerűbb Rátkai-kaland, ezzel játszottak a legtöbben, mégis ezt adták el a legkevesebb példányban. Ez is közrejátszott abban, hogy amikor a Novotrade elkezdett kötekedni István következő játékával, a Bosszúval – nem tetszett nekik a távol-keleti környezetbe helyezett nindzsás-szamurájos sztori – a fejlesztő inkább saját szerzői kiadásban adta ki a programot, majd a sci-fi világban játszódó két Új Vadnyugatot is. Nyomdában gyártott borítót, a Keravillből vett tíz-húsz perces demókazettákat, aztán otthon napokig másolt és hajtogatott, majd hirdetéseket adott fel. Végül postán terjesztette a programokat, meg néhány könyvesboltban, ahol árultak játékokat. Játékonként körülbelül 3-500 darab kelt el így, de még ez is több volt az Időrégész eladásainál.

Érdemes megemlíteni a Rátkai-játékok másolásvédelmét: bizonyos helyszíneken a gyári tájékoztató füzet példamondatait kellet beírni, máskülönben nem juthatott tovább a játékos – ez nagyjából köztudott. Az viszont nem, hogy Rátkai vírust is írt a saját maga terjesztette játékokhoz: ha valaki lemásolta a lemezt, vagy levette róla az írásvédelmet – tehát már nem az eredeti lemez volt a meghajtóban – akkor a vírus törölte a lemezt. Persze ez nem a mai értelembe vett vírus volt, mert csak a saját lemezén tudott működni, de azért néhány embernek okozott kellemetlen meglepetéseket.

1990-ben Rátkai még ígérgette a CoV-ban, hogy készít egy harmadik Új Vadnyugatot, de ezt végül nem fejezte be. „Azt hiszem, egy kicsit ráuntam a szöveges kalandokra, és már időm sem volt annyi” – mondta István a Zedben. „Pedig a történet is megvolt már, jó sok keveréssel, több szállal, és visszakapcsolódott az Időrégészhez – tulajdonképpen annak a második része is volt egyben. Valahogy úgy hangzott a sztori, hogy az Új Vadnyugat hősének elfogy a pénze, és beáll az Időrégészeti Társasághoz, akik visszaküldik őt a múltba – azaz az akkori jelenbe –, hogy hozza el a programozás nagy atyjának, Rátkai Istvánnak egy dedikált fényképét. A teljes történet megvolt már egy csomó poénnal, fordulattal megtűzdelve. Volt benne például egy olyan rész, amelyben az Új Vadnyugat III kalózpéldányát kellett megszerezni, és a hős onnan tudhatta meg, hogy hogyan juthat tovább. De akkor már egyetemista voltam, dolgozni kezdtem, ráadásul kicsit kezdett már lecsengeni az egész Commodore-láz, és valahogy abbamaradt ez a dolog.”

Az említett egyetem az ELTE progmat szaka, amit Rátkai végül nem végzett el, mert akkoriban olyan lemaradással tanították ott a programozást, hogy nem nagyon tudott már újat tanulni. István a nyolcvanas évek végén dolgozott még a Novotrade-nek – az Express Raider című játéktermi játék C64-es átiratában vett részt –, aztán belekóstolt az Amigába is, de ott már érezte, hogy egy egész csapat kellene ahhoz, hogy igazán jót lehessen alkotni. Aztán megint a Novotrade (későbbi Appaloosa) következett, Super Ninendóra készítette el többedmagával a Star Trek: Deep Space Nine-t, majd a Humansofthoz került, ahol szerepjátékot fejlesztett – sajnos ez soha nem készült el, nem volt vevő a demóra. István ezután az Uproar kft-hez került, ahol kisebb webes játékokat fejlesztett, és ezzel egy időben megszerezte a jatek.hu domént, ahol csetprogrammal vegyített játékokkal próbálkozott. Ez nem tetszett az Uproar-os irodavezetőnek, ultimátumot adott, mire István kilépett, és komolyabb vállalkozást hozott össze a jatek.hu köré. Lett befektető, Egri Jánossal (régebbi műveltségi műsorok műsorvezetője volt) is sikerült társulni, de pont a dotkomlufi idején sikerült beindítani a vállalkozást. Így sajnos ez sem jött be Istvánnak, ezért az utóbbi években kicsit kiszállt a programozásból. Most online pókerezésből él, és legfeljebb elemző, esélyszámoló szoftvereket készít. Mint mondja, a játékfejlesztés ma már rettenetesen hosszú ideig tart és nagyon sok ember dolgozik egy játékon, ráadásul a corporate bullshit rátelepedett az iparra – ez már nem az a programozás, ami régen volt. „Illetve talán visszajött kicsit a mobilplatformokon, ott visszaugrottunk pár évet az időben, mind a megvalósítást, mind a vásárlói elvárásokat tekintve. Piszkálja is a csőrömet, csak még nem vitt rá a lélek, hogy belevágjak” – mondja. Innen küldünk nagy biztatást neki, remélem, megjön az inspiráció, és fogunk még Rátkai-kalanddal játszani mobilon (bár az már bizonyára nem szövegbeviteles lenne).

Végül hadd idézzek még abból a bizonyos, bő tíz évvel ezelőtti interjúból. Akkor megkérdeztem Istvántól, szerinte mit tartogat a játékok jövője. Így utólag elolvasva a válaszát egészen elképesztő éleslátásról tett tanúbizonyságot.

„Három lehetséges irányt tudok elképzelni. Az egyik mindenképpen az, hogy még több pénzzel, még több erőforrással készítik el a programokat, lerenderelik a fél világegyetemet, hatszáz szólamú zenét írnak hozzá, és dvd-n kiadják, de a csillogás mögötti játék semmivel sem lesz jobb, mint egy tíz évvel azelőtti játék. A második lehetséges út a rétegjátékok jövője, tehát olyan programok, amelyek egyre speciálisabb igényeket elégítenek ki. Végül nagy jövője van még az internetes szórakozásnak is, tehát olyan játékoknak, amelyeknél az a fontos, hogy minél több emberhez eljussanak. Ezek ingyenes, apró kis szórakoztató játékok, és ezeket az a nagyon széles réteg képviselői fogják használni, akik soha nem fognak játékprogramokat venni, mert tanulásra vagy munkára vették meg a gépét. Nekik tökéletesen megfelelnek egy kis kikapcsolódásnak ezek a játékok. És ez az a terület, ahol talán visszatér a magányos hősök ideje, tehát egy jó ötletet egy-két ember is meg tud valósítani, bár már itt is megjelentek a nagymogulok a hatalmas központjaikkal, portáljaikkal.”

Zárásul a szokásos linkcsokor következik (zene és Időrégész-, illetve Bosszú-borító nincs, mert ezeket egyszerűen nem találtam egyik Rátkai-játékhoz sem - ha valakinek van, küldje el, pls). C64-es emulátorfájlok: Fazekas, Időrégész, Bosszú, Új Vadnyugat, Új vadnyugat II (emulátor pedig itt). Leírások a CoV-ból: Bosszú (ez előtt van egy interjú is Istvánnal 1990-ből), Új Vadnyugat, Új Vadnyugat II. Az Időrégész leírása nem a CoV-ban jelent meg, hanem az 1001/3 Játékban, itt olvasható a 72. oldaltól. Végül két egész hosszú videó, a Level Up (egykori fix.tv-s műsor) két korábbi adásában is István volt a vendég, egyikben a kalandjátékokról beszél, másikban az online pókerről osztja az észt. És már csak az elmaradhatatlan kérdés van hátra: mi legyen a következő heti játék? (Most amigás-pécés klasszikusok közül tessék választani.)

Mi legyen a következő játék?
Shadow of the Beast
Dune II
Another World és Flashback
Lemmings
Cannon Fodder
  
pollcode.com free polls

(A fenti két borító innen.)

93 komment

Címkék: retro c64 magyar siker bosszú kalandjáték időrégész új vadnyugat rátkai istván heti retro jatek

A bejegyzés trackback címe:

http://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr721994036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

yarisugi 2010.05.12. 10:28:55

HÚZ ÓVSZER FEJ, ÖL ŐR

> VIZSGÁL ŐR

"Nem vagy te orvos!"

.kakaó 2010.05.12. 10:29:14

A mostani szavazás teljes dilemma, ha lehet mindegyikről legyen retro rovat!

Neonvadász 2010.05.12. 10:29:45

Közel húsz éve várok arra, hogy kijöjjön az ÚV III. Ezek szerint még mindig hiába... :->

Óriási hatással volt rám ez a néhány játék, egy időben rendszeresen álmodtam az Időrégésszel, pl. új helyszíneket fedeztem fel a remetetorony mögött stb.

Gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki megpróbálkozott hasonló játék írásával (IF X$=A$, THEN PRINT "NEM TEHETED MEG", vagy valami hasonló primitív formában). Később a GAC-rel (Graphic Advanture Creator) próbálkoztam, de persze abból sem lett semmi.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.12. 10:30:48

Uramisten... Rátkai átkai visszatérnek. :)
Nosztalgikus hangulatba kerültem a cikktől. Iszok egy Maci kávét, és beizzítom az emulátort.

ac3^BB 2010.05.12. 10:37:23

az idoregesz kijohetne iPhone-ra pl :)

Kurta · http://mufordito.blog.hu/ 2010.05.12. 10:39:02

Heh, asszem találkoztam egyszer Rátkaival egy szekszárdi rendezvényen. Vajon hányan "kezdtünk el" szöveges kalandot írni akkoriban?

Az Another Worldöt és Flashbacket meg kb. két éve játszottam végig újra (most pécén). De sok időm volt akkoriban... 10/10-es mindkettő.

BéLóg 2010.05.12. 10:40:59

Rátkai Atya, thenksz, így utólag is. Rajtam biztos kerestél pár fillért.
Ha engem kérdel, szállj be a mobilba!

leroi 2010.05.12. 10:41:38

"mostabában online pókerezésből él"

Nem ezt hívják a tehetség elfecsérlésének??? Kár, hogy egy ennyire sokra hivatott ember nem lett tagja a Sid Meier szintű zsenik klubjának. Megérne egy szpciológia/Vállalkozástan szakdolgozatot annak az elemzése, hogy miért nem. (bár anyagilag biztos jó a pókerezés, de azért mégiscsak jobb lenne ha...)

BéLóg 2010.05.12. 10:42:17

Ja és Boulderdasht akarunk meg Lemmingset!

Arilian 2010.05.12. 10:43:55

Dune 2, Another Word, ÉS Lemming is legyen, nem lehet választani :)

Arilian 2010.05.12. 10:45:48

De Ha már szöveges kalandjáték, már az akkori időszaknak is megvoltak a botrányjátékai, pl Csöves vagy Revenge on School :) is mehet retro rovatba.

Nyiri 2010.05.12. 10:48:40

@.kakaó: Ahogy mondod. Mindegyikről olvasni szeretnék a Retro rovatban.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.05.12. 10:48:55

Nagyon kemények voltak ezek a Rátkai féle kalandjátékok. Pl. A Bosssúban:
Vár, Vár, Vár, Vár, Vár.... (Ki a rossebb jött volna rá magától?:)

A szöveges kalandjátékok mellé meg kellene említeni a Gályát is. Egyel magasabb szinten volt szövegkezelésben, nem kellett mindent mindig újra leírni:
- Nyisd Ki?
- Mit?
- Ajtót
És kinyitotta az ajtót.

Vote For Dune II

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.05.12. 10:51:59

@órarugógerincű felpattanó:
"> RATKAI ISTVAN A LEGJOBB PROGRAMOZO

> Ez igaz, de nem mész vele semmire."

:DDD
külön jó volt, hogy kazettán nem voltak képek, ami még nehezebbé tette a szöveges játékokat, pl időrégészben, vmi lóherét kellett volna megkeresni...

JohnHenry 2010.05.12. 10:57:59

tipikus magyar "sikertörténet", sajnos :-(

viszont anno a CoV-ban aszonta - ott is volt vele interjúféleség - hogy az a védelem a 1541 olvasófejét állítja olyan pozicióba, ahonnan csak szervízben lehet "visszahozni".

A. B. Normal 2010.05.12. 11:00:02

@Bajnok: Hát ez az, Olessák Robinak több játéka is volt, a Gálya mindent vitt. Vele kb. 5-6 éve találkoztam Kapolcson, japán dobokon játszott.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.05.12. 11:16:20

Istencsávó. És szidni is lehetett a programokban, csak nem érte meg :-))

"Tedd, amit tenned kell - Imádkozik". Ezt kihagyták a végigjátszásból, de én rájöttem. A Bosszú főcímzenéje pedig még mindig itt cseng a fülemben.

Bobby Newmark 2010.05.12. 11:28:02

@Kurta: Another World-re én kb félévente szánok egy húsz percet, hogy végigjátsszam. Azt hiszem, hogy az az abszolút kedvenc játékom, amit életem végéig rendszeresen elő fogok szedni. A grafika a stílusából adódóan kortalan, a kivitelezés profi, a játékmenet tökéletes, a sztori megindító.

Kár, hogy sem a Heart Of The Alien, sem a Flashback nem ér a nyomába sem...

Epoxigyanta 2010.05.12. 11:29:49

Időrégész... (egy könnycseppet morzsolok el a szemem sarkában)
Kár, hogy Rátkai vállalkozásai nem jöttek be, jó kis dolgokkal gazdagodhatott volna a magyar játékipar.
Várom az Időrégészt mobilra...

Ja, és ha PC retro: Sim City, Civilazation, Transport Tycoon, Stunts és ne feledjük a Terep 2-t! :)

Iridium 2010.05.12. 11:30:13

Bátyám egy Enterprise 128-at vett, egy kis Videoton tévével. Sok C64-es dologból kimaradtam, mivel a legközelebbi Enterprise-os srác kb. 40 km-re lakott tőlünk, így nehezebb volt cserélgetni stb. Erre a játékra haloványan emlékszem, mert persze mindenki másnak C64-e volt :I
Viszont a jó oldala a dolognak, hogy így magamnak írtam meg azokat a játékokat, amiket soha nem tudtam kipróbálni. Készítettem pl. hasonló kalandjátékokat (ki nem?), a hab a tortán pedig az volt, hogy a kismagnó felmondta a szolgálatot, így minden nap végén leírtam szépen kockásfüzetbe a program aktuális kódját. Másnap bekapcsoláskor az első 3 óra azzal ment el, hogy ezeket visszagépeljem :D És mennyire élveztem!
Akkor még 'gotó'-nak hívtam a 'gótu'-t. Hjaj.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.05.12. 11:33:31

Jó riport és jó fej ez a Rátkai, tényleg éleslátóan írta amit régen írt. Bár én nem ismertem a játékait, angol szövegesekkel játszottam akkoriban sokat.

DocBulywood 2010.05.12. 11:45:14

Dobtam neki egy mail-t, a blogoddal, hátha...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.05.12. 11:46:07

Amúgy ha már arról van szó hogy miért nem dolgozik ő továbbra is a játékfejlesztésben...
Nos, én is szöveges programokkal kezdtem EP128-ra, de aztán grafikusakkal, platformjátékokkal folytattam. Aztán áttértem pc-re, és ott is platformjátékokat kezdtem csinálni. Később a grafika felé szakosodtam, és grafikusként is dolgozok már vagy 10 éve a szakmában.
Szerintem itt simán csak arról van szó hogy a szöveges játékok kimentek a divatból. Én még képes voltam egy ideig egyedül grafikus platformjátékot írni, de aztán én is rájöttem hogy egyedül nem megy. Szerencsére pont ekkor vettek fel az első gamedeves munkahelyemre...

Érdemes amúgy megnézni az ún. "hidden objekt" típusú kalandjátékokat a Bigfishgames.com-on, illetve a sima kalandjátékokat! Nagyon hozzák a régi szöveges játékok hangulatát, és ráadásul van ott is olyan amibe a grafikát magyarok csinálták, asszem Dream Chronicles a címe. Persze ezeket se tudja ma már egy ember megcsinálni...

Eastbay1 2010.05.12. 11:47:11

@magyarlaszlo: Legyél nyugodt, Selindek legalább olyan tehetségnek bizonyult a pókerben mint a játékprogramozásban. Gyakorlatilag ő a magyar Sklansky (mondjuk úgy: pókerteoretikus). Korda Gyuri bá nyerte meg a tömegeket a pókernek, de Selindek hatására kezdték el a magyar játékosok tanulni is a pókert. Had ne részletezzem mekkora sikerrel:)
Szóval hatalmas riszpekt, thx és congrat a mesternek, mindkét területen hatalmasat alkotott!

wice 2010.05.12. 11:48:20

eh-eh, annak idejen pont azert kerultem az uproarhoz (remek hely volt amugy), mert ratkai otthagyta oket, es feltett egy hirdetest az index forumra, ahol utanpotlast keresett. csak kar, h igy pont nem talalkozhattam a mesterrel.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.12. 11:56:30

Speccym volt, nekem Rátkai kimaradt, de nagy riszpekt neki, igazi legenda.
Biztos ki lehetne nyomni mobilra a régi játékait, de lássuk be, a magyar c64 rajongó retrófüggők mobiljátékra bukó alcsoportja nagyon szűk piaci metszet...

A szavazás tényleg nagyon kemény, egyik nagyobb alapmű mint a másik.

Dune II lett a vége, mivel annak lett a legnagyobb hatása az egész játékiparra.

De az Another World nagyon befutós volt mögötte, akkoriban hatalmas élményt jelentett a vektoros átvezető mozikkal meg a folyamatos, életszerű animációjával. No meg azok a halál-jelenetek...

...amúgy most is a végefőcím zenéje jár a fejemben (annak idején felvettem kazira, állandó helye volt a walkmanemben...)

Magister · http://bevertarc.blog.hu/ 2010.05.12. 12:02:02

Mehetne egyszer egy cikk a magyar magokról. A Dynax-féle Fairplay, a Headline, Magyar Méhész, a Werner DaDa-féle Scanner stb.

DocBulywood 2010.05.12. 12:05:51

Nem értem, hogy a Shadow Of The Beast miért kapott ilyen keveset? Amikor meghallottam Amigán a zenéjét, majd' elélveztem.
Mondjuk a figura animációja darabosabb, mint a Thököly út, szóval nem egy Impossible Mission, de olyan szép a grafics, hogy csak na.

Jó lenne valamikor besúvasztani erről a gémről is valamit, hátha van benne rejtett pálya, vagy a készítők kidobtak ezt-azt, esetleg ezeket közkinccsé tennék...

(Felhívtam telón a kollégát az imént - mail ment neki azért! -, remélhetőleg felveszi veled a kapcsolatot IMtwo ügyben.)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.05.12. 12:08:08

@DocBulywood: Örök hála, napok óta próbálom felhajtani.

Neonvadász 2010.05.12. 12:10:39

Volt egy Western Adventure (vagy valami hasonló) nevű szöveges játék. Annak tudja valaki a végigjátszását?

wice 2010.05.12. 12:15:17

a Scarabeusrol is lehetne szo, szinten magyar fejlesztes volt:
www.mobygames.com/game/c64/invaders-of-the-lost-tomb

Kurta · http://mufordito.blog.hu/ 2010.05.12. 12:21:58

@Bobby Newmark: A HotA valóban elég szürke (nem véletlenül), de a Flashback szerintem csak más, másmilyennek meg jó. De az biztos, hogy az Another World egészen egyedi darab.

@Magister: Ó, Dynax, még én is tag voltam az elején, aztán nem csináltam semmit és, lássuk be, joggal, kirúgtak.

|Barny| 2010.05.12. 12:24:00

Respect, sajnos tipikusan az az ember, aki egy másik országban sokkal, de sokkal nagyobb dolgokat érhetett volna el a játékiparban. Az interjús jóslata pedig ugyancsak telitalálat.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.05.12. 12:33:49

@DocBulywood: Egyszerű: A Beast egy szupersztár volt a maga idejében, az Amiga képességeinek egy korához képest kiakasztóan hatásos demonstrációja zene, grafika).
Mint játék viszont egy sima ugrálós-pofozós cucc volt, ráadásul iszonyat nehéz, csak a legeltökéltebbek tudtak vele zöldágra vergődni (én soha nem tartoztam ezek közé, főleg nem platformerekben).

Én igazából egy nagyon nagy visszhangot kapott demónak tekintem, a játékiparra és a történelemre igazán nagy hatása nem volt (vö: eye candy)

A Dune II, AW, Lemmings, de még a CF is valami újat tett le az asztalra, olyan dolgokat, amiktől máig remeg a talpunk alatt a talaj.

Magister · http://bevertarc.blog.hu/ 2010.05.12. 12:49:21

@Kurta: Milyen néven? Emlékszem egy Alex nevű fószerra...talán ő húzta le a félig kész magot a WC-n? :)

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.05.12. 12:52:31

Esetleg egy Newcomer poszt a közeljövőben?

miguel_ 2010.05.12. 12:58:53

@Dirky (Könyvtáros): Newcomerrel kapcsolatban vannak tervek, bár nem feltétlenül a szerdai retro keretein belül. :)

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.05.12. 13:04:20

@MrEd: Akkor rosszul tudtam, hogy az új verzió fejlesztése leállt? Remélem, hogy igen. :)

Kurta · http://mufordito.blog.hu/ 2010.05.12. 13:14:07

@Magister: Másokra már nem nagyon emlékszem, én SCC voltam, de _nagyon_ az elején, és _eléggé_ rövid ideig, gyakorlatilag nulla részvétellel. (De ez itt finoman offtopik, meg nem szeretném, ha valaki szembesítene a múltammal. :)

Spanish VVax 2010.05.12. 13:18:55

@Dirky (Könyvtáros): alig 10-12 év és elkészül ;)))))))

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.05.12. 13:24:57

Na, az időrégészt anno végigtoltam. Talán még most fejből is eltudnám mondani a végigjátszást, de már nem pontosan.

Villantó 2010.05.12. 13:35:30

> Kap fasz

Nem értem, próbálkozz mással!

> _

HomeGnome 2010.05.12. 14:19:56

Hali! Szuper a cikk! Pár éve én is írtam egy szösszenetet az Időrégészről (ha nem is lett ennyire jó, mint a jelen blogbejegyzés), itt olvasható: yscik.com/jf/page.php?&id=110
Nagyon imádtam ezt a játékot, akár egy PC-s feldolgozásban is benne lennék, mint programozó... Gondolkoztam rajta, hogy egy ilyen kalandjáték manapság milyen formában állná meg a helyét, és én is arra jutottam, hogy talán a hidden-object lenne a legmegfelelőbb forma. Csak egy ilyen projekthez olyan remek grafikus kellene, mint mondjuk Endike... ;) (ez egy "felkérés keringőre"... ;))

A felsorolt játékok közül nem tudok választani, MIND jöhet!! :))

DocBulywood 2010.05.12. 14:33:02

@Yarner:

Logikus érvelés. Most már villany, miért kapott ilyen kevés szavazatot a SotB.

Anno nekem még a Dizzy-k is bejöttek, de szerintem azok is a zene miatt - C64-en, halovány púm nincs, volt-e zenéjük Spectrum-on.

DocBulywood 2010.05.12. 14:36:25

@Stöki:

Rákérdezhetnél, hogy Amigán a figura mozgásfázisai melyik irányban voltak meg? Ugyanis az IM-ben csak balra, jobbra pedig real-time tükrözte a gép a sprite-ot.

Az is érdekelne, hogy az IM2-ben összesen mennyi szoba volt? 8 épület, épületenként 6 szoba, de mintha 48-nál több lett volna, mert egy-két helyszín ritkán került elő.

És ebben is benne volt a 7-es épületben lévő széfes szoba hiba? A C-64-es verzióban hiba van, kíváncsi vagyok, hogy tényleges hiba, vagy direkt így progamozták ...

rbatty 2010.05.12. 14:38:40

@HomeGnome: Esetleg meg lehet fűszerezni harccal is ritmusjáték formában.

megitális rózsa 2010.05.12. 14:47:29

"lerenderelik a fél világegyetemet, hatszáz szólamú zenét írnak hozzá, és dvd-n kiadják, de a csillogás mögötti játék semmivel sem lesz jobb, mint egy tíz évvel azelőtti játék."

Ez egyből beugrott, hiába, maradandó volt az újság!

fraki 2010.05.12. 16:00:39

Rátkai tényleg legenda, túlzás nélkül zseni. A hibátlan ékezetes magyar "natív" fontkészlet már magával ragadott, aztán a bosszú főcímzenéje, a sztori, h egy csávó hátrafordulva üdvözöl, aztán kitol a kalandba...

Szeretném újra átélni, de a cikkben a linkeken nem találok emulátor fájlokat, csak másik leíróoldalra visz.

fraki 2010.05.12. 16:04:45

Illetve a c64 hq-ról le tudom szedni a ccs64 freeze fájlt, de az sajnos nem jó. Egyéb forrás, valaki?

fraki 2010.05.12. 16:06:01

@szzsömi: Ez megvan, meg ez is: c64.hardwired.hu/games/b/b5.htm

de az ott közölt freeze fájlt ha betöltöm, nem csinál semmit az emulátor.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.05.12. 16:06:39

A Csavargás a gombák birodalmában megvan? :D

fraki 2010.05.12. 16:08:38

@fraki: Na, a .t64 verziók jók. Sorry mindenkitől, csak azt írták oda, hogy "A freeze a normálisan működő, a többi a teljesség miatt.", mikor ez fordítva van.

HomeGnome 2010.05.12. 16:11:08

Tudtam, hogy láttam nemrég valahol az Új Vadnyugat I-II borítóját... És megvan hol:
www1.freeweb.hu/dreamwar/

fraki 2010.05.12. 16:11:51

>BASZIK

"Te meg egy kétbalkezes, mocskosszájú, fantáziátlan, billentyűzetkoptató vagy!!!"

LOL

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.05.12. 16:16:54

@HomeGnome: állat, köszi! be is rakom mindjárt a posztba

rbatty 2010.05.12. 16:19:07

@fraki: A freezzel én se tudok mit kezdeni, a JCS d64 változata elindul vice-szal és ccs64-el is. Nem tudja valaki, hogyan lehet működésre bírni a .c64 fileokat?

Miért írhatták oda, hogy csak a freeze a jó?

rbatty 2010.05.12. 16:23:33

>öL

Nem teheted meg.

>MIéRT

Csak.

>_

:D

Leeroy of SMV Design 2010.05.12. 23:28:50

Úgyúgy, Dune 2 a legenda. (Bár az első rész sem volt rossz, igaz, más kategóriában.) Rátkai átkai közül meg tán csak az Új Vadnyugat II akadt az utamba, azt se sikerült végigjátszani.

RTSnip 2010.05.13. 01:50:22

A javát elmondtátok azoknak amik a cikk olvasása közben megfogalmazódtak bennem. Tényleg remek életkép, jó volt a kulisszák mögé belesni ennyi év távlatából. Rám nagy erővel hatottak az akkori szöveges kalandjátékok, annyira, hogy mélyen bele is ástam magam a témába és a mai napig borzolja a fantáziámat. Amellett, hogy boldogított az összes felsorolt Rátkai alkotás, a kedvenceim voltak még a Sárkánykirály és a Királylány, Németh Csaba játékai. Ezek grafikával nem rendelkeztek ugyan, de szövegértésben erősen odapirítottak a mezőnynek. Na leemeltem a polcról az LSI 1001/3 Játékát... :) De jó lenne még azzal az ártatlansággal rácsodálkozni valamire, mint akkor ezekre a játékokra.
Stöki borzolod a kedélyeket ezekkel a szavazásokkal, remélem szép sorban minden nagyágyút célkeresztbe tolsz. ;)

Tarsoly 2010.05.13. 06:47:31

Tök szívesen játszanék ezzel a játékkal, csak így kicsit gáz, hogy egyetlen egy parancsot sem ismerek. :(
Valaki valami kis útmutatóval ki tudna segíteni?

dfactor 2010.05.13. 09:26:33

"Baszik csaj"

Asszem leszúrt. :D

RTSnip 2010.05.13. 10:27:09

"72"-nél kezdődik.

Tarsoly 2010.05.13. 15:35:06

@RTSnip: Köszönöm szépen! :)

Tarsoly 2010.05.13. 15:43:06

Most már csak arra kéne rájönni, hogyan tudok ékezetes betűket is írni... :( Elég gáz így, hogy pl. északra nem tudok menni. :\

rbatty 2010.05.13. 15:54:23

@Tarsoly: Ott van a 73. oldalon az is:
Az ékezetes karaktereket a Commodore-billentyű egyidejű lenyomásával érthetjük el, a következőképpen: 'C='+'A'='á' stb.

Segítek, a C= billentyű a PC jobb oldali Ctrl billentyűje az emuban.

A C64 billentyűzetkiosztása a feltelepített emulátor program könyvtárában pdf formában található.

rbatty 2010.05.13. 15:56:20

@szzsömi: bal oldali ctrl. bocsi.

Tarsoly 2010.05.13. 16:56:42

@szzsömi: Nagyon szépen köszönöm neked is a gyors segítséget! :)

anarch 2010.05.14. 11:34:26

Hamár szöveges kaland. A Kaland-Játék-Kockázat (avagy FightingFantasy) papíralapú az mai napig él, folyamatosan jönnek ki újak.

De Brutália is megvan még, él és virul. Pedig az sem ma kezdődött :)).

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.05.14. 11:40:43

@anarch: Még a Túlélők Földje is megvan, az is már nagykorú.

KJK viszont (hivatalos kiadótól:)) itthon nem nagyon jön ki, csak az új M* sorozat fut most játékkönyvből tudomásom szerint.

Pistu34 2010.05.14. 11:54:03

C+4 -re is megjelentek a Rátkai féle proggik átiratai, épp nemrég nyomtam őket végig megint emulátor alatt. :D

Nagyrészt az ő hatására írtam jómagam is pár szöveges kalandjátékot plussyra anno, persze nem olyan színvonalasakat, de el lehet velük szórakozni, online is lehet játszani velük.

gotu.uw.hu

anarch 2010.05.14. 12:51:41

@Dirk (Könyvtáros): Igaz, Magyarországon már nem adják ki őket. De a FightingFantasy az jön folyamatosan és nagyon jók vannak köztük, sokat fejlődtek. Időközben leszoktak arról is, hogy csak 400 "fejezet" volt egy könyvben. Mondjuk azt nem tudom, hogy az újonnan írottak között mennyire _tényleg_ Ian Livingstone meg Steve Jackson írja őket, és mennyire adják ki valakinek akit talán megemlítenek valahol.

anarch 2010.05.14. 12:53:49

Én amazon.co.uk-ról szerzem be őket, sajna nem túl olcsók, de évente egyszer 2-3 azért belefér :).

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.05.14. 13:11:06

@anarch:
/OFF
Tudom javasolni az abebooks.com-ot, ott általában az új könyvek is olcsóbbak az amazon áraknál, ha pedig nem zavar a használt könyv, rengeteget lehet spórolni.

rbatty 2010.05.14. 13:29:56

Az új Kaland-Játék-Kockázat Tűzhegy Varázslója kijött valamikor nemrég Nintendo konzolra is. Olyan formában is szívesen látnám a régi magyar szöveges kalandjátékokat. (bár kevesebb akció résszel)

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.05.14. 18:38:52

Online játszható: http://dosdose.com/game/746/pirates!/

(néha nem jön be elsőre, akkor F5)
Ha jól látom DosBox van java alá integrálva és úgy lehet játszani, mik vannak :)

Cooper911 2010.06.26. 09:06:13

Thanks Rátkai mester!
Emlékszem egyszer napokig próbáltunk tobábbjutni az újvadnyugatban, mindent kipróbáltunk még a LÖ ÖR-t is de a megoldás ÖL ÖR volt :D

Dune2 a másik istencsászárság, hónapokig toltuk minden házzal mindenhogyan. Volt olyan, hogy lefeküdtem becsuktam a szemem és a D2 épületeit egységeit láttam magam elött. Rendesen beégett a retinába :)

De azért a Cannon Fodder is marha jó volt csak azt kevesen ismerték.

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2011.01.18. 15:42:43

Nagyon jo kis cikk!!! Bosszu nagyon jo volt,de sosem tudtam vegigvinni. :(

KenSentMe 2011.02.23. 13:39:31

@Bajnok: Nem egyel magasabb szinten volt a Gálya, hanem legalább 10 szinttel.. magasabb színvonalú magyar nyelvű szövegértelmező azóta sem készült egy játékhoz sem, Olessák Róbert volt az egyetlen, aki vette a fáradtságot, elolvasta a téma angol nyelvű irodalmát, hogy az egészet átültesse magyar nyelvre. (Az más kérdés, hogy ettől ő sem lett se híres, se gazdag). A Gályában gyakorlatilag végig lehet ragozni a főneveket (pl. kő, követ, kővel, kőben), kezelte az igekötőket, tetszőleges sorrendben be lehetett írni a szavakat (pl. "Nyisd ki az ajtót" és az "az ajtót nyisd ki"), sőt, még egyes összetett mondatokat is kezelt ("Vedd fel a lámpát és gyújtsd meg a gyufát és gyújtsd meg a gyufával a lámpát"). Olyan parancsokat is ki lehetett adni, mint pl. "kövesd a vadászt", és akkor hátradőlhettél a székben, a karaktered követte a folyton mozgó-vándorló vadászt, és szépen feltérképezte a pályát.. utána csak be kellett írni, hogy "menj a toronyhoz", és ha már jártál ott, a karaktered tudta, hol van, egyből odament..

Programozási szempontból valami eszméletlenül cool munka, és maga a játéksztori is nagyszerű. A grafika kissé durva, dehát az lett volna csoda, ha eléri a Magnetic Scrolls színvonalát.. kár, hogy egyszerűen nem volt igény arra a játékra, követője sem igen készült.

Van 2011.03.21. 15:41:40

@VRbagoly: De, készült okosabb. Később PC-re kiadta a "Babó" című játékát, az már profibb volt. Sőt, én is írtam egy olyan tudású értelmezőt. Nem is maga az értelmezés a nehéz, hanem géppel ragoztatni a szavakat; ezen még Robi is elvérzett. A Gálya pl. "kardot" helyett elfogadja a "kardt"-ot is, a Babóban meg le voltak tárolva a ragozott szavak...

Szerintem a Gálya legjobb, leghosszabb, legnehezebb és legviccesebb (magyar) kalandjáték volt.

Celtic 2012.03.07. 15:45:25

@JohnHenry: Nem, ez nem igaz. Nekem a Bosszuval sikerult megjarnom (term. masolt lemez volt, de akkoriban nem is hallottam rola, _hol_ lehetne megvenni a jatekokat).
A 18. track 1. sectort torolte. Nem volt veszes: ecceruen az elso ket bytera beirtad a 18,04-et, akkor visszajott a tertalomjegyzek, kiveve az elso nyolc porggit, amit a 18,1-en tarolt.

rosettif · http://istennyila.hu/ 2012.07.08. 00:52:12

@A. B. Normal: Igen, az a házi pálesz viszont utána, az tényleg "mindent vitt" :)

Hol is volt ez pontosan? (Monostorapáti, Öcsöd stb.)

rosettif · http://istennyila.hu/ 2013.03.14. 13:54:12

Elkezdtem egy kicsit körüljárni a témát, a legutóbbi három cikkben (a(z) magyarországi kalandjáték-programozás kezdeteiről és más hasonló témakörökben, tulajdonképpen az egész blogom erről szól), akit érdekel, az bizonyára szórakoztatónak fogja találni (és természetesen még folytatom majd, ez csupán a kezdet - tessék szépen figyelemmel követni):

rosetta.blog.hu/2013/03/03/dacosta_konyve

rosetta.blog.hu/2013/03/10/iskolaszamitogep-program

rosetta.blog.hu/2013/03/14/szornyek_az_utvesztoben

(Még tavaly elkezdtem az írást "Volt egyszer egy inputsor" címen, ezt most részletekben közlöm, aztán később szépen összefűzöm öket. Jó szórakozást mindenkinek addig is!)

DocBulywood 2013.03.21. 09:34:37

@Van:
A CoV Évkönyv '95-ben van a Gálya leírása, de a Narancs kristályt kihagyták.
Megvan valakinél a vókszrú hozzá?

Van 2013.03.21. 10:10:21

@DocBulywood: Kék és egy CoV különszámban van:
pcvilag.muskatli.hu/irodalom/CoV/CoVk1/cov951.html

Itt lapozz a 7. oldalra.

DocBulywood 2013.03.27. 15:32:27

@Isten Nyila:
@Van:

Királyok vagytok! Köszönöm szépen!

asdf 2015.06.05. 21:01:10

@JohnHenry: mar ot eve sem erintett szerintem senkit, most meg mar plane nem, de szerintem egy OPEN 15,8,15,"I":CLOSE 15 szerviz nelkul is megoldhatta a problemat (a problema meg gondolom az lehetett, hogy a fej felkerult a 36-40. track koze es valahogy vissza kellett hozni)